Halihó!
Majd mindjárt olvasok...de fontos infókat találtam a neten.Reggel el volt dugulva az orrom, rohantam gyógyszertárba venni vmit. Vettem cickát is meg akartam méhpempőt, ami helyett végül propoliszt vettem mert az nem volt. Mivel rajta volt, hogy jó felsőlégúti megbetegedésekre meg húgyúti fertőzésekre, immunerősítő meg a méhekhez is köze van

, gondoltam ártani nem árthat.

Rákerestem a neten és ezt találtam:
"Enyhe endometriosis esetén a Propolisz, akár háromszorosára is növelheti a fogantatási esélyeket.
A C-vitamin bevitele előnyös lehet olyan nőkben akiknek csökkent progeszteron termelése van, mely miatt a méh nyálkahártya nem fejlődik ki rendesen, hogy befogadja a megtermékenyítet petesejtet.
Komplex multivitamin készítmények hasznosak lehetnek, főleg olyanoknál, akik korábban nem szedtek semmit. Mivel nagyon sok ponton lehet zavar a szervezetben, és ezek a készítmények sok helyre hatnak, így pontos magyarázatot nehéz adni a hatásukra, de magyar tanulmányok is igazolták hatékonyságukat. Az infertilitásban az E-vitamin hiánya is szerepet játszhat.100NE napi bevitele, fél éven belül emelte a teherbe esési esélyt. A vashiány szintén fontos tényező lehet, de normál vasszint esetén pótlása nem javasolt. Egyes megfigyelések szerint PABA (para-amino-benzoesav) pótlása is fontos lehet ezen állapot esetén. Növények közül a Vitex (vitex agnus-cactus) tűnik hatékonynak, azáltal, hogy hatóanyagai az agyalapi mirigy sárgatest serkentő hormonjának (LH) termelését fokozzák, mely indirekt módon a porgeszteron fokozott termeléséhez vezet. Ismeretes ugyanis, hogy sok esetben az ösztrogén túlsúly a terméketlenség oka. Fenti anyagok olyan példák, melyekkel pozitív vizsgálati eredmények mutatkoztak. Egyenként történő pótlásuk nem javasolt, de együttes használatuk hatásos lehet. A pontos okok tisztázása azonban elsődleges fontosságú."