A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Sziszka, félre ne értsd, nem mondom, hogy teljesen butaság.
Persze, amikor lehet, kerülöm, de vannak esetek, amikor kell használni és nagyon praktikus hogy van!

Na, ma jót sétáltunk és naplementét néztünk a gátról. Annyira szép volt és olyan metsző hideg ott fenn. :D

MOst meg lassan kezdődik az esti nyűgink.

Tényleg nálatok hogy alakulnak az esték, elmúltak már a nyűgös fekvés előtti órák, vagy megvannak még? Mert nálunk persze sokat javult, nem ordít 3 órán keresztül, de kb 5-6tól9ig csak akkor nyugis, ha ölben van és sétálunk. Persze erről próbáljuk leszoktatni, de az meg azért még csak obégatás árán megy.

A másik, amit kérdezni szerettem volna: Levi fordulgat át, de eddig csak az egyik irányba. Foglalkozzak ezzel, vagy majd megcsinálja a másik irányba is????

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Aproo!

Nagy gratula Levi keresztelőjéhez, és hogy ilyen jól viselkedett. :P
A miénk karácsonykor lesz, kíváncsi vagyok, hogy zajlik, a két bátyus végig üvöltötte az egészet!

Dorca is csak jobbra fordul és nem tud mit kerdeni a kezével, ami alul maradt!

Lányok!

Szeretném megkérdezni, hogy a babáknak mi a kedvenc elfoglaltsága, mert újítanom kellene, nagyon uncsi már a meglévő készlet!
Persze nem kifejezett drága játékokra gondolok, inkább a saját leleményetekre! Pl. nálunk most a legkedvesebb a 10x 10 -esre vágott csillogó csomagolópapír gyűrögetése, zörgetése nézegetése. Ti mit próbáltatok, ami bejött?

Adri

KépKép
koadri
 
 


Aproo,
Először is gratula a keresztelőhöz! :D Egy-két képet tegyél majd fel, ha tudsz.
Hát ha napi 12x is eszik Levi és megeszik 100 g-okat, akkor biztosan eleget eszik! Na de Virág csak napi 6x (nem igényel többet, teljesen jól elvan a szopik között). Hát remélem ez elég neki. Gondoltam még, hogy lehet hogy reflux-os?? Mert nem hajlandó sokáig szopizni, és utána ahogyan leírtam, megy a sirás stb, és szokott is visszajönni 10-20 dkg. Vagy lehet, hogy már csak kombinálgatok és nem kéne?? Tud valaki vmit a refluxról??


Minden baba meseszép, és milyen ügyesek már! Virág még nem forog, sőt még csak most kezdi valamelyest kitolni magát a kezecskéivel.

Vas: én céklatablettát szedet ('Nővér' a neve) és elvileg ez természetes alapú vaspótlást, nem okoz wc gondokat. Bioboltokban kapható, nekem bevált.

Az esti hiszti nálunk is szokott lenni, de ilyenkor már látszik, hogy nagyon nyűgi. Néha elalszik, de ilyenkor nagyon könnyen felébred, és általában fürdésig megy a műsor (pl most is, csak most apa próbálja szórakoztatni :wink: )

Koadri,
Jelenleg Virág kedvenc elfoglaltsága az ököl evészet és kéz nézegetés. :wink:
Hiába adok neki játékot még, mert még nem nagyon fogja meg őket, vagy ha igen akkor hamar kiesik a kezéből. Viszont a forgó macikat még mindig nagyon szereti, na meg a spotlámpákat is nagyon szereti nézegetni.

Kép
Kép
dia123
 
 

 
 

na ismét itt vagyok!

Aproo, mi is nyüglődünk minden este. persze próbáljuk mi is letenni, de akkor sírás van... most a pihenőszékben ücsörög, apája meg ráz neki valami csörgős plüsst, de néha így is kiabál! :( szóval nem egyszerű. gyanakszom a kakira is, mert ma még nem volt, bár, ha reggel van kaki, akkor is nyügi este, szóval nem tudom, de kicsit elkeserít ez az egész! :(

szóval Aproo, dettó! :(

Andi, szívesen mennénk mi is, csak mondd, hogy mikor jó neked! nekünk szinte minden nap okés, a délelőttök nyugisabbak, csak a kedd a necces, mert akkor megyünk szurira! egyedül megyek a gyerekkel, szóval picit parázom!

Adri, én sajnos nem vagyok ilyen kreatív! nagyon jó ötlet, amit írtál a csomi papírról! ;)

Barbi, nekem is hiányoztál már, sajnálom, hogy nincs sok időd jönni, mert mindig van mit mesélned!

átfordulás nálunk sem igen megy még! :(

Szuszu, csak annyit kérdeztem az üléssel kapcsolatban, hogy melyik EU szabvány szerint készült! tudod, január 1-jétől már csak a 3-as és 4-es számmal kezdődő a jó.

képzeljétek, ma átcuccoltuk a gyerekágyat a kisszobába! nagyon izgulok, hogy mi lesz éjjel, mert ma alszik először külön szobában! biztosan nem lesz semmi gond, csak mégis izgis. majd szorítsatok!

jön a nagyon hideg most már! :( kíváncsi leszek, hogy lesz-e még jobb időnk, vagy tényleg itt a tél! ma nagyon durva idő volt, gyereket is jól bebugyoláltam, mikor apája levitte sétálni. remélem, hogy nem fázunk meg!

most megyek, jók legyetek! jó éjt!

sophie27
 
 


Dia, szerintem ne kombinálj! ;) biztosan nincs semmi gond Virággal. szerintem a reflux-nál hányna is sokat, nem? na, nem vagyok szakértő, de szerintem nincs semmi gond a lánykáddal!

Arpoo, én is gratulálok Levi megkeresztelkedéséhez! ;)

sophie27
 
 


Sziasztok!

Apró: nagy Gratula az ügyes nagy fiadnak :) Nagyon jól bírta a keresztelőt! Esti nyűglődés nálunk is van még mindig, annak ellenére, hogy délután újra hatalmasakat alszik, de 5 körül nálunk is kezdődik fél 7-ig húzza, aztán fürdés, és hétkor már alszik.

Adri, nekünk a játszószőnyegen kívül a pelenkázó kedvenc helye (talán azért mert ott nem hagyjuk sosem egyedül) csináltam színespapírból és damilból oda halacskákat, amik forognak, imádja nézegetni. Kerestem róla egy képet
Kép Nálunk ez jött be nagyon!

Szuszu: nézd meg légyszi ezt a táblázatot, Binyekék csinálták az ikresen, szerintem csinálhatnánk mi is valami hasonlót, és te vagy ennek a szakértője :wink:

Dia: ez a céklatabletta jó ötlet, bár én a céklát nem szeretem, de ez most nem számít :) Azt hiszem kipróbálom.

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


lányok hasfájos babáknak székrekedéseseknek ezt találtam
http://miraviz.hu/baby/

illetve székrekedésre a Laveolac szirupot!

megyek aludni holnap bővebben :lol:
Vendég
 


Sziasztok Lányok!

Aproo, gratulálok a keresztelőhöz. Szerintem váltsatok éttermet a család hepajokhoz, ha itt ilyen rossz tapasztalataitok vannak.
Esti nyűglődés nálunk is van, általában 5-kor kezdődik. Például ma is volt. Andris már nyüszi volt, aztán éhes, akkor megszoptattam, aztán álmos volt, de elaltatni nem lehetett, így lefeküdtünk vele a nagyszobában és néztük a tévét :? , hogy hátha elalszik, de csak hatalmasakat bukott. Hihetetlen, hogy néha mennyi cucc visszajön a gyerekből. Nem győzöm átöltöztetni. Ő is szeret amúgy esténként ölben lenni, vagy ha fekszik, akkor mozgatni kell a lábát és folyamatosan beszélni hozzá.

Sziszka, én a mikrós cikket a többiek reakciója alapján úgy döntöttem, hogy nem olvasom el, mert ha nem tudom, nem fáj. Én is úgy gondolom, mint Aproo, hogy annyi mindenről kikiáltják már, hogy káros, aztán a következő hónapban meg hogy mégsem. Én évek óta használom a mikrót és szeretem is, mert praktikus. Andris meg egyelőre a cicimből eszik, azt nem mikrózom :D
Ezek a halacskák gyönyörűek, nagyon ügyes vagy! A táblát meg megkeresem az ikrek topikban.

Adri, én nem voltam annyira kreatív, mint Szilvi, egyszerűen különböző méretű köröket vágtam ki színes papírból (poharakat rajzoltam körbe), kettesével összeragasztottam őket úgy, hogy cérnát vezettem át köztük és fellógattam a pelenkázó fölé. Valahol azt olvastam, hogy ilyen idős korban a kör alakú dolgok érdeklik a gyerekeket legjobban.

Zsófi, nem véletlenül nem írtam meg anno a kérdésedre a választ (mostmár beugrott, hogy kérdezted) :oops: Szóval voltam olyan hülye és meg sem néztem a boltban, hogy ez az ülés milyen szabvány. Mindenesetre masszív és a legújabb modell, csak megfelel az előírásnak.

Holnap szorítsatok nekünk, mert 11-re megyünk a szemészetre Andrissal!

szuszu
 
 


Itt a táblázat,hogy ne kelljen keresgélni... :wink:
Szerintem nagyon jó,mert lehet viszonyítani.Nem versengésre van,hanem segíteni... 1226865285.7724.htm

binyek
 
 


Köszi Barbi! Épp az ikres topikot olvasgatom. Most akarom ajánlani a legjobb barátnőmnek, akiről kiderült, hogy ikreket vár és még kissé meg van illetődve.
Megkérdezhetem, hogy miért html a tábla? Eredetileg gondolom excelben csináltad, vagy nem?

szuszu
 
 


Holnap felhívom a gyerekdokit, mert ma is volt sírás bőven. Attól függően, hogy küld-e valahova (bár szerintem a hétre úgysem kapunk sehova időpontot) a szerda vagy a csütörtök lenne jó nekünk. Ha valaki úgy gondolja, hogy kirándulna egyet Miklósra akkor szívesen látjuk. Akkor még egyeztessünk napot!

Apro! Ti hol voltatok uh-n Levivel? Tudom, hogy Boniek a Madarászban voltak, de azelég messze esik. Hogy érted, hogy egyik oldalra fordul? Csak a hasáról vagy hátáról vagy csak mindig pl. jobbra? Arra állítólag figyelni kell, hogy mindkét oldalra pakoljunk neki nézni valót, hogy mindkét irányba fordítgassa a kis fejét. A hasról ill. hátról fordulás meg annyira egyedi. Gratulálok én is a keresztelőhöz.

Mi ma a Művészetek Palotájában voltunk, jó kis gyerekprogi volt, Viki is egész jól elvolt. Cintus viszont tegnap és ma sem aludt délben, így a ma este már katasztrófális volt. Gyorsan ágyba is dugtam, talán ma én is időben alhatok.

KépKép
jazmin2005
 
 


hello lányok!

remélhetőleg keddtől lesz időm végre visszaolvasni, most csak gyors bekukk meg pár kép.
Látom vannak új tagjaink üdv nektek!
a képeket átfutottam mindenki nagyon cép!!
koadri az a göndör haj az nem semmi!

intéztük a manó keresztelőjét is és november 30án református keresztelőnk lesz. ha katolikusnak kereszteltük volna hittanra meg mindenre kellett volna járnom mivel én nem vagyok megkeresztelve itt viszont ilyenre nincs szükség és ez nekem amúgy is szimpibb!

Nem tudom ti hogy vagytok vele ,de én azthiszem kezdek kidőlni. Annyira fáradt vagyok mindig pedig a jó hír hogy mi már átalusszuk több mint egy hete az éjszakákat. Általában 11től már tentizünk és reggel kb 6-7kor kelünk.Persze néha 4-5körül van nyönyörgés de akkor cumi oldalrafekvés és visszaalvás van. Ma ez mondjuk kicsit elhúzódott úgyhogy megyek is végre fürcsizni.

mindenkinek sok puszi!aztán jövök ám!! :wink: :wink: :D

Kép
Kép
Kép
Kép

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Jó reggelt!

Aproo gratulálok a keresztelőhöz éttermet én is lecserélném.. :roll:

Mecsi de jó átalussza az éjszakát?
ZSigi is átaludta aztán pár napja 3 szor kelt.. aztán tegnap a fűtést lehajtottam... és láss csodát megint csak 1* kelt 3.40kor...(de tegnap 18kor fürcsiztettük mert nyügis volt és 19kor már aludt... valszeg melege volt drágámnak eddig.

nagyon szépek a halacskák a pelenkázó felett

Képzeljétek fiam meg propellert játszik a kiságyban, és tegnap reggelre 3 helyen is felsértette a kis fejbőrét a zenélő forgóka tartójával..mert ahhoz dörzsölgette elakadt benne, mert a 65 cmével nem bírt tovább forogni ...

:oops: :roll: :lol: :cry:
Vendég
 


ja és Áron nagyon édes!

Dia a súlyát oszd el 6-tal és utána annyival ahányszor enni szokott, és így megkapod hogy kb mennyit kell ennie... nekünk így jön ki kb 175g mert 6szor eszik... és 6300g

Jázmin remélem nem lesz semmi baj de kiderül miért sír..

Andrisnak drukkolok a szemészethez!

Tegnap voltunk a Westendben olyan szépen ki van már diszítve, Zsigi is végig nyugodt volt..

egy találkozót nem lehetne oda tenni? mert odáig könnyen eljutunk mi is :roll: :oops: :lol:
Vendég
 


Dia neked találtam két válasz a refluxox kérdésre bocsi azOFF ért
egyébként gasztroenterológus hoz kell elvinni ha téged agagszt, de ha enm fogyott, akkor ne aggódj...

" A gyógyszeres kezelést azonban célszerű kiegészíteni, ill még annak bevezetése előtt kipróbálni az un. pozícionálást- a csecsemőt jobb oldali fél ferdében fektetjük, esetleg az ágy feji végét feltámasztjuk. Nagyobb csecsemőnél a baby hordozóban való bizonyos idejű (20-30) perc ültetést javasoljuk etetések után. Ennek eredménytelensége esetén ill. ezt kiegészítendő ajánljuk a táplálék viszkozitásának (sűrűségének ) fokozását. Erre manapság a kukorica-, burgonyakeményítőt, ill a szentjánoskenyérfa magkivonatát tartják alkalmasnak. Ez utóbbit tápszergyártó cég is forgalmazza a gyógyszertárakban. Anyatejes babáknál is alkalmazható előetetés formájában. Nagyobb ill. nem anyatejes babáknak többféle refluxot csökkentő tápszer közül lehet válogatni. Mindezeket azonban a szakorvossal kell megbeszélni, a megfelelő tápszert és esetleg a gyógyszert kiválasztani.
Dr. Gömöri Ágnes

A csecsemőkor első felében sok kisbabánál észleljük a bukást, vagyis a tej gyomorból történő visszaáramlását. Ez történhet a nap folyamán néhányszor, de akár minden etetés után ill. közben többször is. A babák túlnyomó többsége eközben jól gyarapszik, legfeljebb többször kell átöltöztetni. Azoknál a csecsemőknél akiknél ez súlyállást, fogyást, sőt kórházi kezelést okozó kiszáradást okoz, a visszaáramlás feltétlenül kezelendő. Szerencsére ma már gyógyszeres lehetőségeink is vannak, sőt bizonyos esetekben akár műtétre is sor kerülhet. Régebben bizony előfordult, hogy egy ilyen baba táplálhatatlanná, sorvadttá vált és előbb-utóbb fertőzés áldozata lett. Ma már a visszaáramlás okát és fokát a szakorvosok korszerű diagnosztikus eszközökkel meg tudják állapítani és a terápiát az eredményektől függően állítják be
Dr. Gömöri Ágnes

http://www.vital.hu/themes/baba/reflux.htm

remélem találtál valami hasznosat benne...
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!

Mecsi: nagyon édesek a képek, és meg kell állapítsam, hogy mennyire hiányzik, hogy Málnus már nem dől így ki rajtunk, ahogy Áron az utolsó képen, szerintem mi már nagylányt játszunk, pedig én annyira imádtam :D Kicsit most irigykedek :)
JázminAndi, mesélj majd, hogy mit mondott a Doki! Szorítok!
Adri :D A férjemnek nagggyon tetszett a Sziaszka megszólítás :D
Boni: ez a fűtés levétel nagyon jó ötlet, nálunk 22 van éjszaka, mennyire vettétek le? Lehet, hogy hamarosan eljön az ideje a zenélő forgó levételének :)

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Barbi: neked akartam még írni, hogy örülök, hogy végre hírt adtál magatokról, bár tudom, hogy 4 gyerek mellett nem lehet ez olyan egyszerű dolog, de én nagyon szeretem a stílusodat és a humorodat, szóval jelentkezhetnél kicsit gyakrabban :) és ha tudsz, akkor tegyél fel képeket a gyerekeidről is, mert imádom őket!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Hú, lehet hogy nem aludtam még ki magam, részletekben jut eszembe, hogy mit akartam még....
A koszmósoktól akartam megkérdezni, hogy hogy bírják ezt a műveletet a gyerekek, mert mi tegnap csináltuk először, de Málnus végig olyan keservesen sírt, hogy kicsit elbizonytalanodtam, hogy biztos, hogy kell-e ez nekünk :(

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziszka

éjszaka 18-19 C elég nálunk egy ujjatlan body egy hosszú ujjú rugi és egy vékony hálózsák az alvóscucc ...

20 C nál úgy sem kell melegebb, csak fürcsikor van hamosáskor 22 C gyártva... mert nem hajszárítózok, és ne fázzon meg buksi

amikor lehűlt a levegő pár napja anyai aggódásból éjjelre bekapcsolva hagytam a fűtést közepesen és jó meleg volt, csak a fiacska is felébredt 3*is mert szomjas volt.. most nem ébredt fel, mert lehajtottam a radiátort.. így 18 C körül van a hő mert körbe vagyunk fűtve
szóval apával megállapítottuk, hogy igazam lett :lol:

zenélő forgókát most csináljuk meg adapteresre, mert kész anyagi csőd!
Vendég
 


Sziszka koszmó: nekem múlt héten minden nap kellett, mert brutál volt a kutacs körül,mert sosem mertem ott erősen kefélni.. aztán azt csináltam, hogy fürcsi ekőtt egy órával olajozás, sapi a fejre és fürcsi előtt miközben énekelgetek neki, szépen letisztogatom a kefével körkörös mozdulatokkal, gyengéden..
utána sampon...

ha annyira nem bírja akkor te is csináld apránként minden nap... macerás, de jobban elviseli MÁlnus...Zsigi is van ameliyknál sír.. de aztán már nem hangulatfüggő
Vendég
 


jó reggelt mindenkinek!

(nem tudok elég korán jönni, hogy én legyek az első hozzászóló, mint még terhes korunkban ;) nem, mintha baj lenne, csak vicces visszagondolni, hogy anno mennyivel korábban keltem, most pedig minden egyes percet szunyával töltök inkább :P)

Mecsi, Áron nagyon édes még mindig! komolyan, annyira jó, hogy én láttam őt még a kórházban is, és látom, hogy mennyivel nagyobb fiú már! és Sziszkához hasonlóan én is irigykedem arra a rajtad alvós képre! nálunk sem kivitelezhető ez már jóideje! :(

Andi, majd gyere, hogy mit mondott a dokitok Viki sírására!
Szuszu, Andrisnak, és persze Neked megy a nagy drukk! ügyesek lesztek!!!

nálunk megvolt az első külön töltött este! egész jól viseltük mindhárman! ;) gyerkőc hozta a szokásos formáját, 2 körül, aztán pedig 7kor ébredt! persze a 2 órás etetés jól elhúzódott, mert vagy 1,5 órás simán végigaludtam a fotelban vele! :oops:
van így... ruhadt fáradt voltam, szóval nem volt egyszerű a kelés sem, de örülök, hogy simán elaludt az új helyén, és nem volt hiszti!

azon gondolkodtam tegnap este, mikor Aproo felvetette az esti nyüglődést, hogy mi van akkor, ha hamarabb teszem le aludni! mondjuk 8 körül, gondolom, hogy akkor hamarabb ébred fel!? vagy hogy csináljátok Ti, akik korán teszitek le a babókat? persze, ahol már átalusszák az éjjelt, ott is kíváncsi lennék, hogy melyik ébredés mikor maradt ki!? köszi előre is a segítséget!

holnap szurik!

Dia, igen, nekünk a dokinéni úgy szokta kiszámolni, hogy testkilógrammonként 150g ami kell a babáknak és ez osztva a napi etetések számával, és akkor ugye megkapod, hogy hány mili egy etetés, persze belediktálni nem kell, ha éppen kevesebbel is beéri, akkor annyit eszik! főleg, hogy hízik Virág, és nem torpant meg a súlya, szóval nem hinném, hogy komolyabb gond van nálatok! ;) fel a fejjel!

egyébként ez az eltolom magam a cicitől nálunk is megy pár napja, meg, hogy nem is eszik olyan sokat, vagyis szerintem nem eszik sokat Beni, de mit csináljak, szerintem közel 8 kiló már, de 7,5 tuti, nem hinném, hogy éhezik!

Andi, igaz, hogy Aproot kérdezted, de mi egyszer a gyerekklinikán voltunk uh-n, de oda uh-ra nekünk nem adtak beutalót, egyszerűen csak a klinikára, és ott az ambulancián az ügyeletes doki rendelte el az uh-t. igaz, akkor 2 hetesek voltunk és lehet, hogy azért nem zavartak haza időpont híjján, most pedig a budai gyerekkórházban, ami szintén elég messze van, de legalább hamar kaptunk időpontot! mert heim pálban iszonyat a várakozási idő! :(

most megyek, ránézek Benire, nem tudom, hogy mit csinál, de azt hallom, hogy csuklik!

tényleg, nálatok mennyire gyakori a csuklás???

sophie27
 
 


Köszi Boni!


<
sziszka78
Tolna
 
 


Szia Sziszka!

Itt Hamupipöke jelentkezik Mosó Masa irodájából. Jelentem a 4 kosárnyi vasalnivalóból már csak egy kosárnyi maradt, a babakocsi huzatját kimostam, rendet raktam, hagymatorta már sül a sütöben, már csak a palacsintával kell foglalkoznom és kész vagyok, mint a mateklecke. :) Örülök, hogy bírsz engem, én is erös szimpátiát táplálok irányodban és ha nem vigyázol, még Ági és Niki sorsára jutsz és felveszlek a meglátogatandók sorába, akármilyen messze is laksz! :) Málnus nagyon kis formás, de megdögönyözném a kis hurkahercegnöt! :)

Koszmó témához: nálunk Dönci az elsö, akinek nincsen - eddig. A többieknél én nem olajoztam ill. keféltem, hanem fürdés után ill. pelenkázás közben próbáltam ritkítani az állományt a körmeimmel szép óvatosan a lemezek alá nyúlva. A kutacs tabu hely volt, nem mertem ott is alkotni, de elmúlt így is. Mondjuk láttam a miénknél sokkal, de sokkal durvább kiadást is, tehát minden relatív.

Eni pénteken és ma is egyedül jön-megy a suliba. Büszke is vagyok, de aggódok is, mert ez már csak így megy kotlóséknál, nyugtalanok, ha messze kerülnek a csibéi... :)

Mindjárt alkotok pár képet!

Addig is szép perceket, de csak azért perceket, mert mindjárt megint nyomulok!

Barbi
Vendég
 


Bmaas védőnéni dr néni meg több helyen is azt írták, hogy körömmel ne szedjük, mert elfertőződhet.... :roll: az olaj meg fellazitja és könnyen feljön :lol:

milyen a hagymatorta?! ennyi energiát ami benned van! nemsemmi! :lol:
Vendég
 


Ma reggeli képek. Azért tudok én ilyen is lenni! Nemsokára jön a szöveg is.

Kép

Kép

KépKép
jazmin2005
 
 


A doki még pénteken annyit mondott, hogy lehet, hogy a sok visszabüfizés felmarta a nyelőcsövét és az kellemetlen neki. Adott két féle homeós bogyeszt. Cintus is rengeteget bukott, de ő egyáltalán nem volt sírós baba. Ma hívtam, mondtam, hogy a tegnapi du megint elég sírós volt, mondta, hogy szerdáig várjuk meg a bogyik hatását. Valahogy nem érzem, hogy nagy baj lenne, mert délelőtt mindig tök jól elvan, tegnap is du kettőtől kezdődött a balhé. Igazából azt lenne jó tudni miért nem alszik nappal, mert szerintem emiatt is délutánra hulla fáradt. Tejem elég jól van, megint fejek a hűtőnek is, szóval nem tudom. Jó lenne már egy pár hónappal előrébb járni. Anyu már mondogatja, hogy miért nem kezdek gyümit adni neki, de szerencsére ő is itt volt amikor pénteken a doki és meghallgathatta tőle is a mai álláspontot. Mert ő mindig azzal jön, hogy almát meg lereszelt kekszet adjak neki, ami 30 éve volt szokásos. Zsófi azért elkérném a budai gyerekkórház számát. Az hol van pontosan, mert fogalmam sincs.

KépKép
jazmin2005
 
 


Ez még a Zeneautomatamúzeumban készült. Regö megijedt és Imi vígasztalta:
Kép

A szülinapos: Kép

és a tortája:
Kép

Eni egy Prágába szakadt barátunkkal telefonál, aki szülinapjára gratulál:
Kép

Döncike lazul: Kép

Döncit nem zavarja a szülinapi kavalkád, de azért kapaszkodik, mert sose lehet tudni...
Kép

Tegnap 6,7 kg mértünk tokahercegnél: Kép

Kis lovagjaim: Kép
Vendég
 


Boniko,

erre nem gondoltam, igazad lehet, de ha nem sebzem fel, akkor csaknem!? Amúgy ilyen akcióhoz mindig különös gonddal tisztítottam a karmaimat és alaposan fertötlenítettem, de persze az ördög nem alszik. Mindenesetre még élnek a jelek szerint és nem lett bajuk az anyjuk túlbuzgalmától. :)
Vendég
 


Andi, a budai gyerekkórház tel. száma: 345-0600 és itt a 141-es mellék, a címe pedig Bp., II. Bolyai u. 5-9., eléggé kacifántos odakeveredni, az UH pedig az A épületben van az elsőn (A épület az, amelyikre amúgy ki is van írva, bár mi nem vettük észre, és az épületen kívül van a lift ;)) és amúgy a margit híd budai részénél van, a margit körútról lehet felkanyarodni, csak most már nem vágom, hogy pontosan hogyan, szóval mindenképpen nézd meg, mert tényleg kicsit bonyesz!

Barbi, nagyon jók a fotók! Imi annyira komoly! szerintem ő is hasonló karakter lesz, mint Te vagy, olyan kis tyúkanyós! ;) nem? tokahercegednek pedig szerintem senki nem hinné el, hogy milyen kis mütyűrke volt, mikor megszületett! ;) azt hiszem, hogy mindenki megirigyelné a szép növekedést tőle! a többiek is csodaszépek! de tényleg!

sophie27
 
 


lányok, ezek a szupi hinták, amit be lehet állítani, hogy milyen gyorsan hintáztassa a babát, az már ilyen piciknek is jó? szóval olyan elven működik, mint a pihenőszék? nem kell tudni még ülni a babának biztonsággal? nagyon tetszik, lehet, hogy beujjítanék egyet én is...

sophie27
 
 


Zsófi! Köszi! Csuklás: kb. 2/nap. A hintánk több pozíciós, én most a leghátsót használom, így olyan, mint a pihiszék.

KépKép
jazmin2005
 
 


Sziasztok!

Koszmó hadművelet folytatva, az ölembe ülve, minden olajozás nélkül több jött le a fejéről a hajkefével, mint tegnap a kádban...
Már csak két dolgot nem tudok (talán ti igen) mitől jön elő, és ha egyszer elmúlik akkor soha többet, vagy sokszor lesz még?

Barbi, tegyél csak fel arra a listára sebtibe :wink: Még mindig gyönyörűek a gyerekeid! Dönci már bőven lehagyta Málnust, és szerintem még sokunkat itt a fórumba :) Regő pedig :oops: még mindig el vagyok olvadva tőle :
Mosómasa megoldva, de a vasaló Masát küldheted! Amikor ilyeneket írsz, akkor mindig elgondolkodok, hogy 4 gyerek mellett honnan van ennyi energiád, amikor én egy mellett is tudok vasalatlan hegyet építeni, és a házimunkára is csak este jut időm...te pedig pörögsz ezerrel, és mindig mindenkihez van egy-két kedves szavad :)

A mosolygós Viki is tüneményes :)

Jó étvágyat mindenkinek az ebédhez!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Nagyon ritkán írok, de leírom, hogy nálunk mi a helyzet.

Este 8 körül evés (a mi ágyunkba és én is elalszom vele, ez van én is kidőlök :)), aztán apa mikor le akar feküdni leviszi a kiságyába, mikor viszi le a lépcsőn kinyitja a szemét, aztán vissza és alszik, kb. 11-12 -ig, majd újra etetés, ez angyon rövig 15-20 perc, már a cicin elalszik, ennél az etetésnél nem is igen nyitja ki a szemét, majd reggel 6 körül kelünk, itt is rövid kajcsi van, hogy ilyenkor már felhozzuk az ágyunkba és evés alvás 8-ig, ilyenkor berakom a pihiszékébe, amit nagyon szeret. 9-10 körül újra evés és utána kiviszem a levegőre aludni, van, hogy 5 órát is alszik. 3 kor újra evés, sok-sok játék, mondókát mondok neki + énekelek (nagyon szeretni a hamis hangokat :)) --> főleg az apukájáét. 6-7 között fürdés (nem minden nap), aztán megint játék, de van, hogy csak lerakom a szőnyegre és ott vagyok mellette és elszórakoztatja magát. Szerencsére nincs sokszor sírás, csak, ha éhes vagy nehezebben kakil.

Játék: az éneklés+beszéd nagyon bejött, a játékat nézegeti, de csak a cumit tudja megfogni és kezelni. HA az ölébe rakok textil labdát, akkor megfogja, de nem érdeklődés céljával, szerintem még csak próbálgatja a fogást, kapaszkodást.

Mi elejétől kezdve felvettük, ha sírt és cicire raktam és ez nagyon megnyugtatta és nem igényli a kézbenlétet.

Mi azt vettük észre, hogy ha eszik és apa megszólal, akkor felkapja a fejét és figyel a hang irányába és várja :)
Nálatok előszokott fordulni, hogy szopi közben felsír és visszamegy a cicire? Nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az oka. :(

Kimozdulás: szombaton elmentünk az IKEA-ba és nem volt semmi gond, időnként elaludt a hordozóba, bár apa háta egy kicsit elfáradt ... JA és képzeljétek, elmentem megnézni a csomikat és 2 percre magára hagytam apát a babaával és mire visszamegyek 3 csajszi állja körül, a párom tök vörös... :) kérdezgették Kristófról, meg, hogy milyen aranyos... szóval könnyú babaával ismerkedni. :)

HÚ, elég sokat írtam... bocsi
Vendég
 


Sziasztok! Jók a képek, mindekiéi :-D

Barbi jó hogy újra benéztél, bár nem írtam, de azért hiányoztál ám nekem is :-)

A cicin való bealvás nálunk is rég nem volt már, de most tegnap óta megint többször is elauldt szopi közben. Most például 8 óta ébren volt, nem aludt semmit délelőtt, pedig mindig szokott, most 12-kor megetettem, és nagyon bealudt.... aztán a mérlegen felébredt, nem is tudtam megmérni mennyit evett. De mikor felvettem megint pillanatok alatt visszaaludt, aztán letettem, most a kiságyában durmol az oldalán, mert böfi persze nem volt...

yuyu79
 
 


koszmo: Néhány baba fején koszmó alakul ki. A koszmó sárgásbarna színű, vastag felrakódás a hajas fejbőrön, amely a rossz vérkeringés miatt alakul ki elhalt hámsejtekből és a bőrmirigyek faggyújából. Nem jelent veszélyt, de a kezelése jó ideig eltarthat, ezért jobb megelőzni a kialakulását.

Barbi egyszer én is körömmel vakartam, és utána olvastam :wink:
Vendég
 


Volt már valaki babaúszáson???

Mi decembertől megyünk... :) apa nagyon várja.
Vendég
 


Remélem mi is megyünk majd, de nálunk Apa kicsit szkeptikus, hogy jó-e ez a gyereknek... Én azt mondom, egyszer kipróbáljuk, és meglátjuk, tetszik-e Eninek...

A babakötvényes levelet mindenki megkapta rajtunk kívül? És ha nem kaptuk meg, mi a teendő? Hívjam fel a kincstárat??

yuyu79
 
 


Julcsi! Mi megkaptuk, de nekem meg a családit nem folyósítják a Viki után. :x

KépKép
jazmin2005
 
 


Találtam egy emailcímet, ahol lehet ezzel kapcsolatban kérdezni, kérdés, hogy válaszolnak-e ;-)

A családit mi hamar megkaptuk. Azért nem semmi hogy ennyit kell várnotok rá... És beszéltél már velük?

yuyu79
 
 


Jelentem közben megnyírtam a párom, rendes gyapjú jött le a fejéröl, immár az ösemberben újra felismerni vélem az én emberem. :)

Szuszu!

Nagyon várom a helyzetjelentést a könnycsatorna átmosásáról, mert a héten nekünk is kell menni. :(

Sziszka!

Te akartad, én figyelmeztettelek! :) Persze még van idöd megszokni a gondolatot, de azért 4 gyerek plusz szülök támadása nem elhanyagolható, nem? :)

Próbáljuk eladni az autónkat, de nem nagyon kell senkinek. :(

Ági helyzetjelentést kérek ha van egy perced! :)

Én ebben a korban, amikor elkezd a baba fogni, nyúlni, mindig fellógatok egy lufit neki, imádni szokták.

Páromat szoktatom a gondolathoz, hogy egy év múlva be kéne megint startolni, de most mondjuk 2 petéjü ikrekre, úgyhogy legyen ideje idöben felkötni a gatyát! Szegény feje...
Nekem még nincs kielégítve az igényem, még nincs meg a fészekalj. :)

Tegnap egyébként volt egy kis sikerélményem és megjavítottuk a párommal közösen az ovibeli faautókat.
Holnap este kéne a suliba menni valami szülöi barkácsolós összejövetelre, de nem sok kedvet érzek hozzá. Ha legalább Enit elvihetném mindjárt más lenne.

No mentem, mert sose lesz meg a lányom házija és valamit játszani is kéne a kölkökkel.

Barbi
Vendég
 


Beleki!

Téged kifelejtettelek: mi anno voltunk Enivel úszni és nagyon szuper volt egészen addig, amíg a kurzus felénél nem kapott tüdögyulladást, aminek 1 hét kórház lett a vége... No meg már terhes is voltam és nem nagyon örültem a melegfürdös napoknak, mert ki tudja kinek milye ázik és tenyészik a vízben.
Barátnöm csábítgatott a hétvégén az ö kurzusára, mondván ott nem kell ottmaradni a szülönek, de ez nem nyugtat meg éppen. Meglátjuk. Mindenesetre ingyenes belépönk tömegével van, csak használni kéne. A párom kijelentette, hogy hajlandó akár egyedül is elmenni a két kiscsajjal, ha kell. :wink:

Zsófi!

Aranyos vagy! :)

megint én
Vendég
 


Barbi, Te tényleg nem vagy semmi.... És még két gyereket bevállalnál? Vagy netán még többet is?? Hát, látom Te nem ijedsz meg semmilyen feladattól ;-) És ha szabad kérdezni, a műtét meg a császár nem zárja ki a további családbúvítést? Rendbejöttél teljesen? A petefészkeddel volt valami, ugye? Csak az egyik maradt meg, vagy hogy? Igaz, az még nem akadály.... Anyukámnak volt egy méhenkívüli terhessége, és utána még lett 2 gyereke 1 petefészekkel... Úgyhogy hajrá :-D

yuyu79
 
 


családbővítést ;-)

yuyu79
 
 


Csajok!
Mélységesen fel vagyok háborodva, ezt nektek is olvasnotok kell! Bocsi, kicsit nem ide illő a téma...de akkor is!

Átírt klasszikusok: szellemi leépítés
2008. november 8. 00:02


Magyar Nemzet
Tovább devalválhatja az egyébként is folyamatosan visszafejlődő általános műveltséget a magyar irodalom klasszikus műveinek leegyszerűsítése, lerövidítése – reagáltak pedagógusok és irodalmárok arra a lapunkban megjelent hírre, hogy hamarosan megjelenik az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy Az arany ember átírt, meghúzott változata. A szerzők, Nógrádi Gábor és Nógrádi Gergely indoklása szerint a tanulók ma már nem értik az archaikus nyelvezetet, Gárdonyi műve pedig „rosszul van megírva”.

Sosem hittem volna, hogy ezt így bárki így kimerné jelenteni. Hova jut ez a világ, legközelebb Ady és József Attila verseket írnak majd, át mert rosszul van megírva?

Ez siralmas, és aggasztó :(


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziszka ez botrány! :twisted:
Vendég
 


Mecsi! Nagyon szupi az az együtt alvós kép!!!
Zsófi! Aludj csak, ha a manó engedi! Ki kell használni ezt az időszakot, többet nem lesz már ilyen. Mikor még csak Dani volt, én is aludtam vele reggelente, amíg ő aludt. Nem voltunk időhöz kötve, akkor keltünk, amikor jól esett. Aztán Dominiknál már nem így volt, mivel Dani már ovis lett, és reggel kelni kell/ett korán (6-kor csörög az óra :evil: ). Alig várom a hétvégéket :wink: Szóval tessék csak aludni jó sokáig! :P
Sziszka! Én is szedtem le körömmel a koszmót, nagyon óvatosan, de semmi gond nem lett belőle. Sajna a koszmó kiújulhat, Danival még mindig "szenvedünk" ebben a dologban, neki folyamatosan kiújul, de úgy néz ki, hogy egyre kevesebb van neki. Pedig tényleg mindent kipróbáltunk, egyedül egy kenőcsöt nem, de ha nyárig nem múlik el neki, akkor azt is megpróbáljuk, majd jó rövid frizurát csinálunk akkor neki :)
Beleki! Ezek után óvatosan engedd el párodat a gyerkőccel kettesben! :wink:
Barbi! Te néha szoktál közelebbi barátságot kötni egy-egy székkel? :lol: :lol: Amiket te csinálsz, egyszerűen hihetetlen... Vagy felétek nem 24 órából áll egy nap? :wink: :lol: :lol: Nagyon szépek a gyerekeid! És még kettőt szeretnél, ráadásul ikreket??? Kedvet kaptál Binyektől, mi? :wink: :P :P

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Az állatkerti belépőt meg a játszóházast megkaptátok csajok? Meg a libero figurákat Sziszka?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Ildi: Liberó ma megjött :) Köszönöm!


<
sziszka78
Tolna
 
 


Nincs mit Sziszka, nekünk már nem kell, ti még hasznát vehetitek. :) Páromnak elfelejtettem odaadni a leveleket, mikor ment a postára, másnap meg elmentem a fiúkkal feladni ovi után, de annyian álltak a sorban, hogy nem tudtam kivárni, hogy sorra kerüljünk, mert a buszt el akartam érni hazafelé (mert akkor jött olyan busz, amire fel tudok szállni babakocsival, utána csak egy óra múlva lett volna ilyen buszunk), így pénteken tudtam csak feladni. Asszem el kell menni Barbihoz leckét venni, mert nekem egy hét mire fel tudok adni 3 levelet 2 gyerekkel, ő meg egy világot megvált 2 nap alatt 4 gyerekkel :wink:
No most megyek is gyorsan rendbetenni a konyhát, mert lassan jön haza Dani az oviból, Domi meg ébredni fog. Én meg nem állok sehogy :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Julcsi, szerencsére nekünk már minden megvan! ;)

gyerek a kiságyban óbégat... nem sír, de iszonyat módon nyüglődik! hallom, hogy a keze a szájában van, de még kitartok... talán elalszik!? vagy? :( úgy sajnálom ilyenkor, de muszáj aludnia, mert különben zizi lesz este!

na, megyek, eddig tartott a szigorom! :)

sophie27
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?