2008.12.01 13:04
Szerző: benó
Egy kis szemelvény Libby Purves: Hogyan ne legyünk tökéletes anyák? c. könyvéből:
"Bűntudatot érezhetsz azért, mert nem használsz textilpelenkát, de azért is, ha használat közben, néhány mosás után megszürkül valamennyi. Bűntuda-tos lehetsz a tápszer és a szoptatás miatt is. („Szegény kisgyerek, biztos éhes, eleget kap enni?”) Bűntudat leselkedik rád a fürdőszobaajtó mögött. („Én min-dig langyos vizes vattával töröltem le szegény kis feneküket, nem ezekkel a szörnyű, vegyszeres törlőkendőkkel.”) Ott bujkál a fiókos szekrényben. („Ezek a modern ruhadarabok persze könnyen kezelhetők, de szegény kis fenekük leg-alább levegőzött a régi tiszta gyapjúholmikban.”) A bűntudat les rád, ha a baba sírva fakad, de ha megvigasztalod, akkor is lecsap. („Elrontod azt a gyereket drágám, hosszú távon neked lesz nehezebb.”) Bűntudat lapul a konyhában, míg keserves erőfeszítéssel próbálsz kinyitni egy bébiételt. („Hát nem nagyon ha-sonlít az igazi ételhez, vagy igen?”) Ha a baba nyugodtan szemlélődik a kosa-rában, akkor sem kímél („Szegény kisöreg, kicsit untat, ugye? Azt mondják, ingerszegény környezetben lelassul a fejlődés ritmusa”), de kajánul megnyalja a szája szélét, ha föltámasztod, hadd lássa, mit csinálsz. („Szegény kis hátának nem sok ez? Még olyan puhák a csontjai.”) Csak úgy száműzheted a bűntuda-tot, ha az anyaság John Wayne-jévé képezed át magad: megkeményedsz, hatá-rozottan, öntudatosan, némi megvetéssel szemléled a világot. Hagyod a mamát, hadd mondja a magáét. A másik lehetőség, hogy egyszerűen megnézed a gye-rekedet: mennyi mindent rosszul csinálsz, a gyerek mégis tökéletes. Szeret té-ged. Majdnem tiszta, és éppen nem is olyan éhes. Úgy veszi az életet, ahogy jön. Hogy papírpelenka van rajta, felemás zokni és a kétéves bátyja könyékig feltűrt pulóvere, nem érdekes. Hogy épp díványpárnákkal megtámasztva üldö-gél egy kartondobozban, és a Top of the Popsot nézi, és hetek óta nem vittem el súlyt mérni a kórházba, szintén nem érdekes."

