A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » Beültetés előtt, és utáni érzések


Bocsika csajok, megint ki sem látszom a munkából.

Írt a barátnőm, felteszem ide, hogy mit, mert én egyedül nem tudok dönteni, áthárítok mindent rátok:

A helyzet fokozódik teszt ügyben, éreztem én, hogy futunk még pár kört. Felhívtam a boltot, persze 9-16h között vannak nyitva, micsoda vevőbarát bolt. A nő, akivel beszéltem, elég értetlen volt, össze-vissza beszélt, amikor rákérdeztem, milyen kiszerelésben, mi van, és mennyiért. Kinyögte a végén, hogy náluk magánszemélyek nem szoktak vásárolni, csak kórházak, meg rendelők rendelnek nagy tételben, és persze kártyával sem lehet fizetni. De állítólag kiszolgálnak majd, ha megyek. Nem akarom, hogy gond legyen majd, ezért szerintem jobb lenne, ha én mennék majd személyesen a cuccért, nem Apa, mert abból csak kavar lenne. Karácsony körül, vagy 2 ünnep közt legkésőbb, biztos el tudok majd szabadulni úgy, hogy nyitva legyen a bolt, ha addig ráér nektek. Jó így, vagy menjen értük inkább ő?
Már a mostani telefonban felmerült kérdések:
1. HCG és LH tesztcsík vagy tesztlap kell?
2. Nincs nekik 25-ös érzékenységű HCG-jük, csak 10-es, ami drágább. Az árakat nem tudtam követni, mert zagyván beszélt, csak az a fix, hogy drágább. Kell a 10-es is?
Amúgy mindenki utalt már, bár biztos, hogy nem lesz elég a pénz, mert vmi 105, meg 135 ft jött ki a csíkok/tesztek darabjára, ahogy számoltam. Amúgy ezek a tesztek egyesével vannak csomagolva?


Várom a javaslatokat.

Majd még bekukkantok, Brizo miatt is, de most rohanok. Pussz, mindenkinek megy a drukk, ahogy kell!

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


sziasztok!

Kisbuta!
drukkolok tovább :!: Jól kitárad az ablakot és berepült amit küldtem. :D
dezsina
 
 


Jó reggelt!

Baba, hajrá!!!!+++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kisbuta, csíkerősítő drukkjaim mennek!!!!

Estike, drukk a babácskáidnak!

Zsófi, babaragik mennek!

Hajnoca, kár hogy nem vagy babás. :wink:

skrisz72
 
 

 
 

Skrisz,
nekem már van babám!!
Most ti vagytok soron. :wink: :D :D :D :D

Majd amikor már megint elcsendesedik a topik és ..... akkor jövö én a + tesztemmel. .... de addig a fősulira kell koncentrálni.!!!1000+1gyel!! :lol: :D

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

A hcg-m az ET+12. napon 962 lett!!! El sem hiszem! Doki azt mondta, nagy eséllyel ikrek, a vvt-t meg sem ismétlik már, jövő csütörtökön kuksoljuk a petezsákok számát.
(én meg reggel majdnem sírtam, hogy legalább 100 legyen.)

nagyon szeretném még karácsony előtt kukkolni őket, mert szívhang nélkül nem merünk senkinek semmit mondani.
Légyszi drukkoljatok, most vagyunk az 5. héten, itt nálunk mindig gondok voltak korábban.

Rana, Zsófi, Baba, Mabe, Szezsó
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Hasonló hcg-t kívánok nektek még idénre.

Dezsi,
igen, nagyon környékez, amit küldtél, tegnap este iszonyatosan fájt a gyomrom, azt sem tudom, hogy sikerült elaludni. De majd visszaküldöm ám postafordultával. :wink:

Hajnoca,
akkor én is küldöm a pirit, nekem ma lenne esedékes, remélem elriad a hcg-től, de kiteszem neki a táblát, hogy hova menjen.

Pusszancs.

Kép
kisbuta
 
 


Kisbuta ez nagyon szép eredmény, várom ám az uh-ot++++++ :D :D :D

Kép

csibe
csibe32
 
 


Lányok tudjátok, hogy milyen a jó Fsh lh arány? Nekem az FSH: 5 Lh: 2 lett.

Kép

csibe
csibe32
 
 


Csibe, szerintem ez még nem gáz, bár az a jó, ha kb. 1:1 az arány. De szerintem ezzel még lehet babád.

Kép
kisbuta
 
 


[quote="rana33"]B írta:rana33ocsika csajok, megint ki sem látszom a munkából.

Írt a barátnőm, felteszem ide, hogy mit, mert én egyedül nem tudok dönteni, áthárítok mindent rátok:

A helyzet fokozódik teszt ügyben, éreztem én, hogy futunk még pár kört. Felhívtam a boltot, persze 9-16h között vannak nyitva, micsoda vevőbarát bolt. A nő, akivel beszéltem, elég értetlen volt, össze-vissza beszélt, amikor rákérdeztem, milyen kiszerelésben, mi van, és mennyiért. Kinyögte a végén, hogy náluk magánszemélyek nem szoktak vásárolni, csak kórházak, meg rendelők rendelnek nagy tételben, és persze kártyával sem lehet fizetni. De állítólag kiszolgálnak majd, ha megyek. Nem akarom, hogy gond legyen majd, ezért szerintem jobb lenne, ha én mennék majd személyesen a cuccért, nem Apa, mert abból csak kavar lenne. Karácsony körül, vagy 2 ünnep közt legkésőbb, biztos el tudok majd szabadulni úgy, hogy nyitva legyen a bolt, ha addig ráér nektek. Jó így, vagy menjen értük inkább ő?
Már a mostani telefonban felmerült kérdések:
1. HCG és LH tesztcsík vagy tesztlap kell?
2. Nincs nekik 25-ös érzékenységű HCG-jük, csak 10-es, ami drágább. Az árakat nem tudtam követni, mert zagyván beszélt, csak az a fix, hogy drágább. Kell a 10-es is?
Amúgy mindenki utalt már, bár biztos, hogy nem lesz elég a pénz, mert vmi 105, meg 135 ft jött ki a csíkok/tesztek darabjára, ahogy számoltam. Amúgy ezek a tesztek egyesével vannak csomagolva?


Várom a javaslatokat.


Eddig is kiszolgáltak magánszemélyeket, mert mi mindig itt vettünk.
Papírcsíkos Acon teszt kell, ami egyesével van becsomizva, de azt hiszem 50esével lehet megvenni. Szokott lenni 25ös és 10es is, ez is biztos! (már vettünk ilyet is, olyat is)
Nekem ráér akkor, de a többiek nevében nem nyilatkozom.

Kép

Kép

Csak az veszít, aki feladja.
*puszedli*
 
 


Kisbuta: jeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!! :lol: :lol:
+++++++++++++++++++++++++++++++++

Heni: édes a kis Mikilány! :wink:

Kép

Kép

Csak az veszít, aki feladja.
*puszedli*
 
 


Sziasztok!

Bocs, csak egy gyors bejelentkezésre futja :oops:

Kisbuta: óóó, de szuper! :-D

Zsófi, Baba: mai drukkhegyek mennek! :-D

Rana: Nekem is fura, hogy nincs 25-ös tesztjük, ahogy Puszi is írja, eddig mindig volt, mikor ilyen össznépi vásárlást csináltunk :roll:
Nekem két ünnep közöttre mindenképp kellenének a tesztek. (De ha csak én vagyok így, akkor mindegy, utána is jó lesz.)


SzezsoKép
KépKép
szezso
 
 


Kisbuta,
akkor én a te + tesztedet álmodtam reggelre!!! :D
A párom ébresztett, hogy megy dolgozóba. Én meg pont elötte álmodtam azt, hogy tesztelek és +!

Az nagggyon tuttttttti, hogy iker gyanús.
Kárpótól az élet a viszontagságokért.!!!
Tudod hova küldjed pirit!!! :twisted: jó messze Szegedtől! :lol: :lol: :lol: :lol:
A cím: Dunakeszi Fóti 85. 1/12 :wink: :D :D

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Csibe, igen, és holnap már 36!

Hajnoca, sajnálom a tesztet. Jobbulást!

Alle, a babaszoba sajnos még mindig nincs készen, éppen tegnap próbáltuk összerakni a bútorokat, de 1 elem el volt törve benne, ezért az egész bútort ki kell cserélni. Most azon izgulunk, hogy ez a sürgősségi megrendelés beleférjen a jövő heti szállítmányba, mert ha nem, akkor 6 hetet kell várnunk…. Ami alatt ugyebár rég megszületik Julcsi. Szóval drukkoljatok nekünk!

Kisbuta, lehet hogy hármasikrek :wink: ? Naggggyon magas ez a HCG.
Drukkolok teljes erőmmel +++++++++++++++++++++++++++, hogy minden rendben menjen a továbbiakban is. Van időpontod az Uhura?

Kép
petne
 
 


KISBUTA!!!! 962????? Hányan vannak ezek a kis prüntyik? Lehet, hogy még továbbosztódtak?? :lol: :lol: Ez óriási hír! Ügyesek voltatok! Nagy gratula, és várom az UH-ot!!!!

skrisz72
 
 


Petne,
lehet furán fog hangzani, de csak egy kicsit örültem volna. Elnézést a többiektől!! :( :oops:
Még nem érzem, hogy itt az ideje a kistesónak. Annyi mindent kell még elrendezni(illetákhiv. apuAPEH, fősuli), de tudom, hogy ha ezen múlna ..... Nos ha jött volna örültünk volna neki is és talán az ideális 1,5 - 2 év meg is lett volna.
Valahogy úgy tervezzük, hogy a főiskola 2 - 2,5 év környékén már jöhet. :wink:
Akkor még benne vagyunk a szocpolos dolgoban is. (4 év - 2008tól)

Nagyon szorítok, hogy Julcsi szobája időben elkészüljön.
Majd ti is úgy lesztek, mint a nővéremék. Kibővítetták az emeleti részt, hogy mindeki elférjen. Már nagyon a végefelé járt és még mindig volt mit csinálni.
Aztán Fanni rendes kislányhoz méltóan csak akkor bújt ki amikor már készvoltak és 'letehették" a feneküket a készbe. :wink: :D :D

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Kisbuta

Tovább drukkolok hogy minden rendben menjen! :wink: Ez elég szép magas hcg szint!!!! :wink: :D
Vendég
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk ebédidőben.

Kisbuta húha micsoda magas HCG, ezt tuti min. 2 babóca :lol:

Dokis beszámolót majd csak este írom meg, ha itthon leszek, mert a melóhelyen temérdek munka várt ma reggel, egy hetet kell bepótolni. :oops:

A priviket köszönöm, majd arra is válaszolok.

Rana a teszt most már nekem sem sürgős.

Kép
brizo
 
 


Sziasztok!

Kisbuta :D

Nagyon szép hcg!!!! Továbbra is nagyon drukkolok!

Rana :D

Nekem két ünnep között jó lenne a teszt, ha meglenne.

Petne :D

Időben el fog készülni a babaszoba. :wink: Majd muti a képeket.(imádok fényképeket nézegetni. :oops: )

"Mindig új reggel jön és az élet újabb esélyt ad."
kobzoszsu
 
 


Brizo :D

Jó munkát, azért ne vidd túlzásba. :wink: Nagy ölelést küldök.

"Mindig új reggel jön és az élet újabb esélyt ad."
kobzoszsu
 
 


Kisbuta :D :D :D :D :D :D
Ne hari,ha korainak gondolnád,de asszem ilyen hcg mellett(ugye mondtam,hogy jó magas lesz :wink: )nagyon boldog nyulasz vagyok:
Kép

...és drukkok mennek tovább a szivhangokért,de asszem semmi kétség :wink:

Heni,köszönjük a Tündi-bündi képet :D
Vendég
 


Bogyimami,akkor ha így volt jobb,akkor küldöm pirit én is 8)
Brizo,várjuk,hogy mit mondott a doki.Jobban vagy?
Babácska,Kukacka rajtatok a sor!!!
Mabe,Rana,Szezsó,Zsu,Dezsi,Puszi és mindenkinek+++++++++++++++++++++
Skrisz,Estike,Lola,Petne,Hanna és minden kismaminak egy nagy pocaksimi :wink: Ja,és Kisbutának is :D
Vendég
 


Nyulaszka,
spontn félidőd van? Jólemlékszem?
Bízom benne, hogy az angyalka hoz neked sok-sok kisnyuszót. :D

Küldjed, de azért ne hagyjátok hogy elvérezzek itt a nagy piri küldözésben! :wink: :lol: :lol:
Még jó, hogy ezt nem a postásnak kell hozznia!! Még a csomagot sem hozza fel az elsőre! hát még ha tudná mit küldözgetünk itt egyásnak. :lol: :lol: :lol: :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Kisbuta, tuti ikreid vanank!Gratulálok!

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Bogyimami,köszi...és azért rendi tőled,hogy mindannyiunk banyáját elfogadod :lol: egyél sok C-vitamint,az csökkenti majd a vérzést 8)
Vendég
 


Húúúúú, mennyi kismama!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kisbuta óriási gratuláció!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Krisz - neked is, mert én csak most olvastam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gyönyörű időszak vár rátok!!!!!!!!!!! Én örökké várandós lennék, ha lehetne!!!!!!!!!!!!! Puszi a pocakotokra és a benne lakókra!

Kép

Kép

Kép
julika79
 
 


Julika,azért egy biztos,ilyen kis nyáladzó,vigyorgó kiscsöppség csak jobb,mint a szűnni nem akaró émelygés,majd dagadó-vizesedő boka és társai :D Persze jobb lenne elöbb pocakosnak lenni... :roll: :wink: Mikor mentek kistesóért?Már beszéltetek róla?Mert gondolom,hogy abba a mézeskalácsházikóba nagy gyerekzsivajt akartok,ugye?
Vendég
 


Bocsi minden pocakostól,így visszaolvasva kicsit hülyeséget írtam :roll: ...biztos csodálatos dolog állapotosnak lenni. :wink:
Vendég
 


Kisbuta!
további drukkok az UH-ra!!!!
és várom a rókát... :wink:
dezsina
 
 


Hali!

12.cn.Hőm nem tudom mert nem találtam reggel a mérőm.Pg veszett páfrányos. :D Házasélet volt tegnap meg előtte is.Ma ki kéne hagyni? :shock: Bár apának sosem volt gondja a mennyiséggel, minőséggel.Sztem nem hagyjuk ki mert holnap meg temetés...nem 100%, hogy olyan lesz a hangulat. :?

Tegnap koriztuk kb fél órát!Hazafelé a nagybevásárlás után (a boltnak) beugrottunk a pályára...mivel zárás előtt 40 perccel mentünk és a pénztáros már a pénzt számolta így beengedett ingyen. :D Jó volt a feeling, sikongattak sokat...sok év kihagyás után. :lol:

Genetikai vizsgálat csak egy vérvétel???Kitől lehet azt kérni? :shock:

Kisbuta
Hatalmas gratula!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D Nem lesz semmi gond!!!

Estike
Várjuk meg a kövi uh-t!Ölelés neked!!!Drukkolok a babókának!!!+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++


Zsófi
Itt is kellemes ágyazódást kívánok neked!!! :D

Skrisz
Pocisimi neked!!!Néztem a blogod, szép az a prünytyőke! :D

Julika
Gratula a csodaszép mosolygós Janka babához!!!Még egy pár hasonlót!!! :D

Brizo
Én kiváncsi vagyok mi volt a dokinál. Te hova jársz amúgy és kihez?Nekünk a 2. lombiknál csak 1 babót ültettek vissza ami a 3. napon 4 sejtes volt, lehet nem kellett volna..de nekünk nem is mondták, hogy ez opció lenne. :? Így nekünk már volt 3 tb-s lombikunk. :(


Pusszancs mindenkinek!!!
vizkriszisback
 
 


Nyulasz,
te is leszel várandós. Ez az egy biztos, csak az időpontot nem tudjuk még.

Petne,
3-as ikrek??? :shock: Azon azért meglepődnék, mert hiszen csak ketten voltak. És kettőt kihordani sem mese, nem még hármat... Szóval remélem, hogy inkább csak ketten vannak és nagyon jól érzik magukat.
És úgy olvastam, hogy ET+12. napon négyszáz-valamennyiig normális a hcg, tehát lehet, hogy csak ketten termelnek, de teljes erőbedobással.

No, lássunk előbb betezsákot és szívhangot. Volt már nekem 5000 is a hcg-m, mégse lett baba belőle. :arrow: :idea: De most lesz, mert lennie kell! A Drúr is azt mondta, mikor beléptem, hogy "Maga nagyon terhes" :lol:

Kép
kisbuta
 
 


Kisbuta,jó fej a dokid :lol:
Vendég
 


Kisbuta, :lol: :lol:

skrisz72
 
 


Lányok! Irtám litániát, külön-külön mindenkinek, és eltünt. Ilyen még soha nem volt :twisted: :twisted: Nincs idegzetem mégegyszer.

Ezért most csak Kisbutának írom, hogy én négyre szavazok, szerinten megduplázták magukat!

Pocaksiniket, babaragikat és puszikat küldök mindenkinek!
estike66
 
 


kisbuta!!!!

nagyon szorítok,hogy most végre minden rendben legyen!!!!!!!!!!!!!!

Kép


Kisbuta! És tiszta szívemből gratulálok, és nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen!!!!
estike66
 
 


Jól van, jól van, ne csak rólam szóljon a topik, másoknak is kell a figyelem és a drukk. Már küldöm is, vegye ki mindenki a magáét:
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kép
kisbuta
 
 


Elnézést de én csak kettőre szavaznék Kisbutának! Se hármat, se négyet nem nagyon engednek kihordani és nem is biztos, hogy sikerülne.

Így Kisbuta kívánok neked két nagyon szépséges ikerbabát! :D
Vendég
 


Bella, :)
köszönöm, én is kettőt kívánok magamnak. :oops:

Kép
kisbuta
 
 


Petne,
kérdezted Brumit még az előző oldalon. Szeptember óta időnként meghirdet egy bontatlan csomag progi-szurit, úgy írta, hogy "meghiúsult lombikból maradt". Nem tudom, tud-e valaki többet?

Kép
kisbuta
 
 


Petne, mi volt a ctg-n?

skrisz72
 
 


Tyű, Kisbuta, én se merek gratulálni, amíg nem engeded meg, de azért drukkolok a két babócának! :wink:

Csibe, teljesen jó az FSH-LH arányod, nekem is ilyesmi szokott lenni (kicsit magasabb). Inkább az FSH legyen magasabb, mint az LH, mert ha az utóbbi magasabb, akkor az PCOS!

Tesztek: Összefoglalom a tanulságokat:
1. A barátnőmnek inkább a férje menjen a tesztekért, minél előbb (ő napközben is tud menni értük).
2. Ragaszkodjon a 25-ös hcg tesztekhez (ha csak 10-es van, olyat ne vegyen. Lehet hogy csak akkor épp nem volt 25-ösük, amikor a barinőm telefonált).
3. Paprírcsíkos Acon teszt kell, egyesével és 50-esével is csonagolva.

Egyéb komment?

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Kisbuta, persze én is kettőt kívánok ám. A három már veszélyesebb és utána is nehezebb lenne (pl. csak 2 karod van :wink: )

Julika, óriási ez a kép!!!!

Brizo, várom az esti beszámolót. Remélem, egy kicsit már jobban vagy!!

A CTG érdekes volt. Szokás szerint úgy el volt bújva a kiscsaj kitekeredett pózban, hogy alig találták meg a szívhangját. Oda kellett szorítanom a tappancsokat, aminek az eredménye, hogy teljesen begörcsölt a 20 perc után az ujjam, alig bírtam lefejteni :D Egyébként minden rendben volt, doki szerint szép eredmény....én meg nem értek hozzá, olyan cakkos :oops:

Kép
petne
 
 


Petne, akkor a ctg az tulajdonképpen baba EKG?

skrisz72
 
 


6 sejtem lett, ebből 5 volt érett állapotban, mindegyik sejtecskét elmagyarázta a doki, hogy milyen minőségű volt, ebből másnapra 2 termékenyült meg (mind az 5 ICSI-ve lett), 3. napra (vasárnap) 1 osztódott tovább (8 sejtes), és azt gondolták a biológus nővel, hogy tovább kellene vinni azt az egyet, mert ha visszarakják valószínű (ezt a szót használta a doki) nem ágyazódik be. Így hát továbbvitték, 4. nap is még mindig 8 sejtes volt, és 5. nap (kedd) reggelén szétment. Ha kibírta volna blasztóig akkor a doki szerint nagy esélyem lett volna arra, hogy beágyazódik.

Próbált vigasztalni - úgy fogjam fel - hogy jobb ha beülti előtt ment szét, mint bennem és 2 hétig áltattam volna magam.
Arra meg magyarázatot sajna nem igazán tudott adni, hogy miért nem termékenyülnek meg és osztódnak nagyobb mennyiségben a sejtjeim. A petesejt minőségét és milyenségét nem igazán lehet befolyásolni, a hormonkezeléssel is csak a petefészket stimulálják. Minden hónapban mást produkálhat a női szervezet.
Az 1. lombiknál is 16 petesejtből csak 3 marad 3. napra, amit akkor vissza is kaptam.
Rákérdeztünk a genetikára és az endometriózisra, hogy esetleg ezek befolyásolhatják-e?
Ő szerinte nem, mert, ha egy nőnek pl. rossz a genetikai eredménye akkor még megtermékenyülés jeleit sem mutatják a sejtek. De azért, hogy megnyugodjak egyből kért nekünk időpontot genetikai vérvételre, csak sajna jövő 02.02-re adtak leghamarabb időpontot.
Az endóra, meg azt mondta, hogy az endo inkább csak a beágyazódásnál és a terhesség megmaradásánál játszhat negatív szerepet. Azt, pedig hogy van-e újra endóm, csakis egy újabb laparral lehetne megnézni, mert ultrahangon nem látszik semmi, de előtte csináltassam meg a CA125 tumormarker vérvétel, amelynek magas értéke utalhat endóra, de csak utalhat, mert lehet sokminden mástól is magas.

Most már jobb a lelkem, próbáljuk úgy felfogni, talán jobb, hogy nem kaptam vissza 3.napon 8. sejtesen. Próbálunk hinni és bízni a dokiban, de a neten, meg tőletek is hallva, van olyan több meddőségi doki, aki nem így gondolja, hanem jobb bent az anyaméhben ……….
Gondolkozunk azon is, hogy kikérjük más meddőségi intézmény véleményét is a történtekről, vagy esetleg át is menjünk egy másikba, csak ha megbizonyosodnánk róla, hogy máshol tényleg nagyobb esély van a sikerre, akkor gondolkodás nélkül utaznánk akár 200-500 km is, meg vállalnánk mindent ami ezzel jár. Azért kezdtünk el debibe járni, mert csak 50 km.
Nehéz ezt így eldönteni és mérlegelni.
Több mindenkitől hallottam és olvastam már más fórumokon, hogy Pesten és Győrben sokkal nagyobbak a sikerességi statisztikák, mint itt. De úgy voltunk vele, hogy azért itt is sikerül sok mindenkinek, meg máshol sem sikerülhet mindenkinek elsőre, 2-ra stb…..
Amúgy Győrt írják a legtöbben a favoritnak.

Vizkriszisback
A debreceni kaáliba járok B.dokihoz, nem emlékszel? a múltkor itt a fórumon írtam, hogy láttalak a kaáliban, mikor a teknőst adta oda Neked a férjecskéd

Mabe86
Mi volt a dokinál, jobban vagy már?


Rana, Zsófikukac, Baba, Mabe86, Szezsó legalább akkora HCG-t kívánok nektek, mint amit Kisbuta „produkált”, ha már én ki is maradok ebből az évből.

Kép
brizo
 
 


Kisbuta
Kép
Vendég
 


Skrisz
A CTG a méhtevékenységet (összehúzódásokat) és a baba szívműködését mutatja.

Brizo
Nem vagyok jól :cry:
Doki mindkét oldalon 4-5 ígéretes tüszőt látott... szombaton megint megnézi...
Vendég
 


Mabe,
miért maradnál ki? Akartam kérdezni, nem vagy-e túlstimulálva? És ugye nem kell leállítani a lombikodat?

Kép
kisbuta
 
 


Brizo
Ja tényleg!
Csak most összezavarodtam nem-e pestre jársz.Sorry.
Nekem a pesti Kaáliban volt anno 3 inszemem még az exemmel. Szted van vhol a neten Kaálikra lebontott statisztika?
Győrt már azért túlzásnak tartom, mitől lennének okosabbak ott?Ki tudja?

Hol csinálják a genetikát, hogy csak akkor van időpont?Ő nem adhat beutalót ca125-re?Fogsz vmit kezdeni endo ügyben? A vérvéizsgálat az egyszerű...de gondolom laparra azért nem mész.
Mikor lesz kövi próbálkozás? Neked nem említette a doki, hogy esetleg kéne szedned fogigátlót a kövi lombik előtt, hogy ne újuljon ki az endó?Mert nekem ugye ezt az opciót vázolta fel T. :?
Valahogy úgy kéne jövő héten Debibe mennem , hogy találkozzak az endos dokimmal is.

Hogy tényleg akkor most mit gátol ez az endó??? :twisted:
De azért vannak sokan akik aktív endo mellett is terhesek lesznek. :)

Mabe
Az ígéretes. :D Miért vagy rosszul?
vizkriszisback
 
 


Rana, válaszoltam a prividre és most olvasom az összefoglalódat: szóval akkor: sztornó a pü-m! Tárgytalan az egész, mert én még a reggelire reagáltam! Így minden ok!!!

Kisbuta, tudtam-tudtam! Nagyon-nagyon örülök neked!

Brizo, hát akkor a te dokid is úgy gondolkozott ez ügyben mint anno én...

Zsófikukuc, Baba mikor teszteltek :?:

Puszi mindenkinek!
Vendég
 


vizkriszisback: nem tudom van-e statisztik a kaálikról, de azt tudom, hogy a kaálik közül Győrbe legjobb a statisztika.
Én sokat olvastam már Győrről, és sok mindent máshogy csinálnak, mint például debiben.
A genetikai vérvételt ott veszik le, ahol a klinikán genetikai ultrahang van.
Ő nem adhat beutalót CA125-re, szokás szerint azt mondta, hogy menjek le a meddőségi szakrend. és ott kérjek ilyen vizsgálatot, amúgy is ott rendel a dokim, meg odajártam a másik dokihoz GNRH kezelésre.
Nekem fogamzásgátlót nem javasolt.
Nagyon gondolkozom egy újabb laparon, meg az esetleg másra is fényt deríthet. De most idén már nem akarunk ezzel továbblépni.
Neked ki az endos dokid debiben?
Persze vannak sokan akik aktív endo mellett is teherbe esnek, hogy mit gátol az endo, nem tudom, sok mindentől függ.
Attól is, hogy pl. hol vannak az endos szigetek, összenövések, ill. ciszták.
Neked néztek valaha ilyen CA125 vérvizsgálatot?

Kép
brizo
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?