Lányok
Kéritek a részleteket, de hát honnan is kezdjem? Az elejét ismeritek, de akik nem azok kedvéért röviden leírom (a többiek nyugodtan ugorjanak

). Szóval 2002. januárja óta szeretnénk babát. Egy darabig türelmesen próbálkoztunk, a jó munkához ugye idő kell. Aztán sima nőgyógyász, aki nem talált semmit, de azért felírt clostyt két ciklusra. Nem történt ennek ellenére semmi, úgyhogy 2003. márciusában egy "szakértőként számon tartott" másik orvoshoz mentünk. Ő sem sokat vizsgálódott, hanem gyorsan felírt egy halom gyógyszert, és megadta, milyen adagban szedjem. Ez nem nagyon tetszett nekem, és úgy látszik a sors is azt akarta, ne kezdjem el szedni, ugyanis abban a ciklusban spontán terhes lettem. Sajnos a babát a 7. hét végén elvesztettem.
Akkor ismét másik orvost kerestem, aki minden hónapban mérte a hormonértékeket. Kiderült, alacsony a progeszteron szintem, erre kaptam gyógyszert. A harmadik vagy negyedik ilyen ciklusban emeltük a gyógyszer adagot, ami sajnos nem volt jó nekem, mert mindkét petefészkemben ciszta lett, így abba kellett hagyni a stimulálást. Akkor teljesen kiakadtam. Vártunk két hónapot, januárban kellett volna visszamennem, de akkor nem sikerült időpontot találni, és arról a ciklusról lecsúsztunk.
Akkor már lelkileg és fizikailag sem voltam jól. A fizikait úgy értem, hogy nem mozogtam semmit, és egyáltalán nem éreztem jól magam a bőrömben. Azt gondoltam, két hónapot adok magunknak (február, március) és utána bejelentkezünk a Kaáliba. Szóval február elején vettem egy tornabérletet, és jártunk torna-szauna kúrára, végre elmentem szoliba. Végig csináltunk egy hetes káposztaleves kúrát, ami szörnyű volt.

A végén már rá sem tudtam nézni, viszont -3 kg! A hőmet mértem a ciklus elejétől, hogy lássam volt-e peteérés, de aztán mikor láttam hogy volt, és szépen fel is ment a hő, akkor nem mértem tovább. Minek stresszeljek azon reggel, hogy most leesik-e vagy sem. Azért azt elárulom, hogy középidőben sűrűn akcióztunk.
Vasárnapra vártam, hogy megjöjjön, de nem jött. Gondoltam, elnéztem a pé időpontját. Átszámoltam, és tudományosan megállapítottam, aha, kedden fog megjönni. Akkor sem jött. Akkor reggel kíváncsiságból megmértem a hőmet, és láttam hogy még mindig 37. Gondoltam, ha nem jön meg napközben, este veszek egy tesztet. A többit már tudjátok. Reggel is csináltam egy másfajtával, csak hogy jobban lássam.

Holnap megyek dokihoz, hogy vegyen vért és nézzen meg mindent. Amit lehet, tegyünk meg hogy minden rendben legyen. Te jó ég, milyen litániát írtam!
Úgy látszik, ma nem sokat fogok haladni a munkámmal, de sebaj!
Mindenkinek ilyen napokat kívánok!
Puszi, Alena