Sziasztok!
Lei: veled kezdem, nehogy elfelejtsen, mi két héttel ezelőttig nagyon sokat küzdöttünk az elalvással, ha nem aludt el a cicin, akkor sétáltunk, sírtunk, kivittük a szobából, aztán fél óra múlva kezdődött az egész előröl, amíg végleg kidőlt, szerintem sem rontottatok el semmit! Két héttel ezelőtt pedig egy csapásra megváltozott minden, Málnus nem aludt el a cicimen, kezdődött a nyűglődés, mérgembe betettem a kiságyba, bedugtam a cumit a szájába, ő pedig elégedettem becsukta a szemét és elaludt...azóta így megy ez nálunk, egy kis esti altatóval kiegészülve (csak most el ne szóljam magam!) Viszont nekünk is volt 3 olyan éjszaka, amikor 10 percenként kelt, és látszólag semmi oka nem volt rá, csak a fogacskára tudtunk gondolni, bár még egy sem bújt ki (tudom, hogy nálatok jönnek a pukik) Teljes zombi voltam, úgyhogy irány a bio bolt, beszereztünk egy Borostyánláncot, azóta újra békések az éjszakák. Szóval nagyon meg vagyunk elégedve vele.
Találkozó: sajnos csak holnap délelőtt derül ki hogy mikor tudunk felérni Pestre, de megpróbálunk. Olyan megtiszteltetés, hogy hozzánk igazítanátok

ahogy tudok valamit, rögtön megírom!
Julcsi, én is két szopi között szoktam kóstolgatni az új ízeket Málnussal, és egy nap egy ízt kétszer-háromszor is. Bár ő is csak nyalogatja, ízlelgeti. Szopi előtt nem akarom, én is olvastam, hogy akkor abba hagyhatja a szopit, utána közvetlenül pedig annyi jól van lakva, hogy semmit nem fogad el. Jobbulást nektek!
Levinek, és Döncinek Gratulálok ehhez a hatalmas növekedéshez!
Dia: ha úgy is van még egy csomó, akkor ezen már ne bosszants magad, ennyit úgy is képtelen lett volna megenni! A tartalék pedig ott a fagyasztóba...visszacsinálni úgy sem tudod már!
Kitti: nekünk írják a könyvet! Én megdicsértem a képeket
Adri: Dorca is nagyon sokat fejlődött, örülök, hogy kicsit nyugisabb kett az életetek, szorítok a műtét miatt, szállás ügyben sajnos én nem vagyok kompetens....
Zsófi, Pöttöm, Columbine Ági, Sniky, Nici,és még sorolhatnám, szóval jelentkezzetek, hogy mi van veletek!!!!
Snikyért külön aggódok, mert aggasztó célzások voltak, hogy valami gáz van...gyere panaszkodni nyugodtan!!!!
Szuszu: szorítok nektek holnap, ha hazaértetek, akkor gyere és meséld el mi volt!
Szilvi
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára sziszka78 2009.01.13 21:34-kor.