Bartika:
a nehéz éjszaka miatt
Erzsébet: üdv! Otthon az ember gyorsan sokkal jobban érzi magát...
Kisbogács: kaki történet ismerős- nálunk mindig akkor sikerül, ha felrakom rá a vadiúj, tiszta Libero pelust- azon nyomban eláztat mindent és mindenkit
Szüléstörténet:
Előljáróban annyit, hogy a 19. héttől kezdve a méhem hiperaktív volt, folyamatos, brutális keményedések (a CTG vizsgálatok tapasztalata szerint jóval 100 feletti értékeket produkáltam). Így a dokik végig azon küzdöttek, hogy Maszatmanó minél tovább benn legyen, s közölték, hogy "Nézzen szembe a ténnyel, nem egy anya típus, ez a gyerek magában nem fér el..." Letiltottak a terhestornáról, mindenről- szerencsére unokatesóm terhesjógát oktat az Örsnél, így járt hozzám külön szemináriumot tartani
Innentől a szülésem története a "Bejött tippek" meséje. Mindkét kezelő dokim közölte, hogy véleményük szerint 2600g-s babát még meg tudok szülni, a dokinéni a szülés beindulása előtt 1 héttel közölte, hogy "No, adjunk neki még egy hetet"... S a szülés a magzatvíz elfolyásával spontán beindult rá egy héttel szerda este 21:15-kor
. Fájás nem volt, csak keményedés- no ezt már megszoktam. A kórházban a dokinéni borzasztó örült- szegény előző nap reggel 7 óta folyamatosan "születetett"
Mikor megérkeztünk, a méhszáj 1 ujjnyi, s dokinéni mondta, hogy "No, első baba, ez kb. 12 óra lesz"- s láss csodát, másnap reggel 9:50-re lett meg Maszatmanó. Szegény dokik kaptak ugyan tőlem némi pénzt, de ha ezt a három tökéletesen bevált tippet inkább lottószámokra használják, még jobban jártak volna
A vajúdás amúgy csendesen telt, szépen fájogattam (méhem jól begyakorolta), tágulgattam (lassan, de biztosan), NST értékek az egekben...
A beöntés és a 6 órás antibiotikum injekció után váltották egymást a szülésznők. A kórház szülőszobai része nagyon szuper, csak a légkondi volt brutális, meg az a mechanikus írógép, ami totál kirí a teljesen modern környezetből
A szülés legrosszabb része az utolsó két óra volt, amikor már jöttek a tolófájások, de el kellett volna lazulnom, és tilos volt nyomni. Annyira emlékszem, hogy ott fekszem a szülőágyon, és nem hiszem el, hogy szülök, hogy mit keresek én ott, hisz "Nem vagyok anyatípus"...
Apu nem volt benn, én akartam így, szegény- plusz teljes nagyi koszorú - 12 órán keresztül szobrozott az előtérben- szerintem nekik volt rosszabb.
Végre megvolt a kellő tágulás, már benne jártunk a délelőttben, végre szülhettem- s ekkor 19 hét és 11 óra vajúdás után a méhem úgy döntött, hogy "No, több fájás és összehúzódás nincs", és totál leállt. Bekötötték az oxyticin infúziót- de mint halottnak a csók. A dokinéni már arra gyanakodott, hogy véletlen MagneB6-ra akasztottak rám...
S hívták a főorvost konzultálni, hogy akkor ebből császár lesz... rám tette a kezét... mire valahogy megijedtem- vagy a méhem feltámadt, jött egy jól elkapott tolófájás, Maszatmanó feje kijutott, s innen nyert ügy!
Utána már csak a varrás miatti tűfóbiámat kellett leküzdeni, de a dokinéni és a szülésznő iszonyú rendesek voltak, elterelték az agyamat mindenféle állatos sztorival...
Az idegesség és a megkönnyebbülés igazában akkor tört rám, amikor hazaértünk Vió-manóval- zokogtam vagy 2 órán keresztül.
), akkor felkelt a leányom és másfél órán át pörgött. 
És még mindig semmi. 
[/url]
majd jövök még de eddig nem jutottam el idáig az első éjszakát végig járkáltuk szobáról szobára ma már jobb volt a helyzet.... 
