neked is pussz az orrodra!

2004.03.06 13:14
ahol csak bebiknek/gyerekeknek tanitanak uszast.
szerintem ilyen takolmany-kinezetu "uszoda" mashol nincs (de persze total stabilan meg van csinalva, a viharokat eszre sem vette)
Persze hozzatartozik, hogy nem nagyon szemetelnek, illetve a mas szemetet is felszedik, bedobjak a kukaba. Es minden ejjel egy geppel felmossak a jardakat, utakat. Nem tudom hogy csinaljak, de pl. a parkokban sem latni meg 1 eldobott cigicsikket sem, pedig sajnos itt is sokan dohanyoznak.
Mi eloszor nem ertettuk, hogy mi van
2004.03.06 15:30
) irigy vagyok kicsit. 2004.03.06 16:35
Nem tűntem ám el, csak ahogy Vera is írta, nem könnyű a 2 gyerek mellett géphez kerülni
Eleve 11-nél, éjfélnél hamarabb nem kerülök ágyba, reggel 7-kor ébresztő, közben viszont 2 óránként kel a hercegnő
Hol csak egy kis ringatás kell neki, hol szopizik is, de nekem ez így nagyon fárasztó
Napközben sincs pihenés, hiszen valamelyikre mindig figyelni kell, és a kis csibészek arra is ügyelnek hogy nehogy véletlenül egyszerre aludjanak
Amint lesz róla kép, teszek majd fel. 
Kitalálta hogy visszatolat, de az nem jutott eszébe, hogy az utánfutó magától nem fog egyenesen menni hátramenetben
Úgyhogy lett egy szép nagy lyuk szegény autókámon... 

2004.03.06 16:43
Nagyon jól éreztük magunkat, a kiscsaj tündéri, már alig várom hogy Bence is ilyen kis örökmozgó legyen
Tetszett neki Bencike, mindig szaladt oda és mondta hogy Bence meg baba. Nagyon édi volt!

Nagyon tetszik ez a mezítlábasdi
biztos nagyon mókás lehet elsőre. És ez a becsületkasszás dolog se semmi
, kár hogy itthon ezt nem lehetne kivitelezni.
Ti ennyire beöltöztetitek? Néha elgondolkozom hogy nem vagyok-e felelőtlen, ugyanis az én gyerekem közel nincs ennyire beöltöztetve. Body, rugdalózó, pamutpulcsi (de csak ha a rugi ujjatlan) és rá a zsák, ami nem anniyra baromi vastag. És persze sapka. Ha nagyon hideg van akkor még egy vékony takarót is kap. Én mindig attól félek hogy bemelegszik. Így is állandóan mozgatom a cumit a szájában álmában, és ha elkezdi szívni az jó
Példál hozzánk
2004.03.06 17:18

Tüneményes Lackód úgy is hangot ad majd éhségének, bizzál a babádban!!! 

2004.03.06 17:59
Soha, semmit
Csütörtök délután a fickóm korán hazajött, mert lázas volt. Az az este nagyon kemény volt, hirtelen 3 gyerekem lett. Most már szerencsére jól van
2004.03.06 20:38
2004.03.06 22:41


Itthon tényleg nem lehetne még hasonló sem, ami a becsületkasszát illeti... 

Az állatkerti program nagggyon tetszik, aztán meg szervezünk egy másik állatkertit Anitáékhoz is 

Jelentkezzenek akik közelében még van állatkert 
én csak a szomszédokkal tudok szolgálni 

(ez csak vicc volt, nagyon rendesek a szomszédok)
sőt holnap se fogok Cory, én is szeretnék eljutni odáig, h soha semmit nem vasalok, eg yhalom dolgot már átcsoportosítottam a nem vasalandók táborába, de még mindig sokan vannak a vasalandók, amik sehogy se néznek ki, ha nem vasalom őket...
Vagy hogy csinálod? A fickód vasal?

Zuhanytálcás képet nagyon várom!
2004.03.06 23:14

Nálunk apa pár hónapja ételmérgezést kapott (nem az én főztömtől), nagyon kikészült szegény. Napokig magas láza volt, alig bírt megmozdulni, a feje szét akart szakadni. Egész nap a gyerkőcök rajtam lógtak, őt meg ápolgattam, cserélgettem a vizes borogatást a fájó kobakján, hordtam neki literszám a teát, tartottam benne a lelket
De azóta meghálálta 


2004.03.06 23:20
, az enyém: horvath_klara@hotmail.com

2004.03.07 01:52

2004.03.07 10:02
3ig cumival szenvedtünk aztán megszoptattam
Aztán7kor megint és azóta nem alszik
Közénk tettem a nagyágyba, mi mindketten aludtunk a férjemmel ,vagyis csak próbáltunk, mert Bence hol ide fordult hol oda és piszkálta az arcunkat
Olyan édes, még azt is elfelejti az ember hogy vasárnap reggel van. De azért alhatott volna tovább is!
És igen, egy jászberényi állatkertezésben is benne vagyok bármikor, Anitának már meg is ígértem
Jujjjj, ezek után már én is nagyon várom a tavaszt!!!
vagy
Ez azért gáz...
Ügyi a kiscsaj, majd megmutathatná Bencének is hogy kell, mert ő ezt aztán végképp nem próbálgatja.
Mekkora zuhanytálcátok van nektek?! A pici fekszik, a bátyó meg ül mellette? Édesek lehetnek
Tetszenek ezek a színek.
Milyen meglepetten nézi a játékot
Úgy látom neki is hatalmas szemei vannak! És az olvasós kép is aranyos nagyon!
2004.03.07 10:08


2004.03.07 10:16
Nem tudom az főve milyen, de nyersen szeretem mindkettőt és a csicsóka nyersen édesebb. Hátha jobban szereti. De ezt most csak úgy kitaláltam, lehet, h totál hülyeség. De tuti, h csicsóka is adható korán. 

Itt van a szomszédben, nem?2004.03.07 10:24
2004.03.07 10:45
2004.03.07 11:14
es nagyon vendegszeretoek vagyunk
Ha felul (csukott szemmel, alomban), atveszem magunkhoz, es onnantol velunk alszik... innentol tobbnyire onkiszolgalo szopi van, en felig alszok
Osszerezzenes nalunk csak akkor van, ha megijed valamitol. Szerintem ha a doki megnyugtatna, akkor vidd el, es ne foglalkozz azzal, hogy ki mit mond vagy gondol. Amugy szerintem semmi rossz nincs ha valaki aggodo anyuka
Kozel 2 eve
Konyvekrol mar irtam, hogy szinten csak az erdekli, hogy mielobb megkostolhassa (persze neki is van muanyag es vaszon konyve is). 2004.03.07 11:28
Én színeztem a falakat. És lehet, hogy a Brendonban találkozunk? Mi is etetőszéket veszünk ma
Az már csak nézőpont kérdése, hogy ezt kényelmességnek vagy kényeztetésnek hívjuk. Miért kellene "szenvedtetni" a gyerekünket, akár egy percre is? Olyan gyorsan elröpülnek az első hónapok, az első év. (Nekem amúgy is az a véleményem, hogy nem szabadna egy pár hónapos picit egy másik szobába tartani éjszaka. De lehet, hogy ez már szélsőségesnek számít?) Hát nem azért váltottuk fel a napi 8-10 órás munkánkat, hogy a picit minden szempontból ellássuk? Vagy csak én vagyok így ezzel? Akkor nyugodtan lehüjézhettek
Ja és én egyébként nem tartom rossz alvónak Lacát, általában 4 órát végig alszik éjszaka, s csak után a kér szopit. Egyébként sem merném kihagyni az éjszakai szoptatást, mert rettegnék, hogy csökkenne a tejci. 
2004.03.07 11:35
Kaja is van, ma csak sütit sütök.
</font> 


2004.03.07 11:41
2004.03.07 13:36

Ma reggel meg mindkettőt odahoztam az ágyunkba, Tünci szopizott, Csibi melléfeküdt és simogatta közben
Nagyon zabálnivalók ilyenkor
Bezzeg mikor mindkettőre rájön az ötperc! 

Zitnek igaza van, legelőször mindent kóstolgatnak, aztán inkább rombolnak, de még inkább a felfedezés a lényeg. A könyv nekünk csak olyan 10-11 hónapos korában lett érdekes, mármint nézegetésre. Először csak figyelgetett, aztán mutogatott benne, mi meg mondtuk mi az. Aztán fordítva, mi kérdeztünk, ő mutatta. Most, így 20 hónaposan az állathangok a sláger
Kb. 1 évesen kezdett el vele aktívan foglalkozni, rengeteget próbálkozott vele. Néhány hét után egyedül bele tudta dobálni az összeset.
Tüncim is csak csörgőzik, forgolódik, hintázgat, de főleg markolászni és kóstolgatni szeret egyelőre
Mióta Csibi megszületett (20 hónapja), nem túl sok végigaludt éjjelem volt
Ha még hozzászámolom a terhesség alatti hátfájás miatti szenvedéseket... inkább bele se gondolok 
2004.03.07 15:18
Szerencsére Zsománál már meg se próbáltam. Sajnos döbbenetes szélsőségek vannak. Azt is piszkálják, akinek nem sikerült sokáig, és azt is, aki sokáig szoptat
Balut 2 hónapig kínálgattam, mire elfogadta.
Gurulós játékokat is szerette. De sokáig a sláger a 2 literes kólás üveg volt. Ült, a két lába közé vette, és így pont a szájáig ért. Persze ezt jól le kell mosni... 2004.03.07 15:55


Még szerencse, hogy hétvége van, és a férjem is itthon van velünk. Bár tegnap egész jó napunk volt, Zsoltika igazi kis tündér volt. Jártunk a Tesco-ban, nézelődött, nagyon tetszett neki minden
A többi vevő is nézegette Zsoltikát, olyan szép volt a hordozójában
Bár azt utálom, mikor vadidegenek odahajolnak hozzá és gügyörésznek, gyorsan tovább is mentünk olykor, nagyon zavar az ilyesmi, főleg ilyen járványszezonban.
Nem számítottunk vendégre. De nem baj, olyan jót beszélgettünk, náluk 2 fiúcska van, és most jön a harmadik gyerkőc, ő kislány lesz, ha minden igaz
Lehet, hogy jön valami front?
Kicsit én is úgy érzem néha, hogy besavanyodok itthon. De ha minden igaz, holnap megyünk sétálni két kismamával, ők a közelben laknak, csak a gyerkőcök nagyobbak, mint Zsoltika. Jó lesz kicsit dumcsizni, csak ez a nátha múlna már el
Szereti még a gömbjét, amiben egy teknőc van, meg víz és kövek, azt már lökdösi! No meg a Micimackójával szeret bírkózni 



Viszont mindig én teszem vissza a kiságyba, már amikor felébredek
Még annyi, hogy raktam fel új képeket az albumunkba, ha valakit esetleg érdekel




2004.03.07 17:12

Volt olyan is, és egy zöld-kék színvariációs is, de nekünk ez jött be leginkább
Kár hogy nem tudtam hamarabb mert akkor jobban figyeltem volna. Bár lehet nem is egyidőben voltunk. Nektek sikerült választani?
Gyógyulj meg hamar!!!
Miért nem szabadna ezeket adni?
Sajnos tanácsot nem tudok adni, de kívánom neked hogy legyen végre egy jó éjszakád mert biztos jólesne már egy kiadós alvás!
témában szó szerint egyetértünk. Soha nem hagytam Bencét sírni, és emiatt én már meg is kaptam a családtól hogy elkényeztetem a gyereket mert azonnal odamegyek hozzá és felveszem. Úgy gondolom egy ilyen picibabát nem lehet elkényeztetni, de ha mégis én azt is vállalom
Éjszaka én azonnal pattanok, ha már forgatja a fejét. Ugyanis nálunk ez jelenti azt hogy kezd ébredezni és 2percen belül a szeme is kipattan. Gyorsan kiveszem, szopi és alszunk tovább
Még arra nem jöttem rá hogy mi alapján ébred reggel 6kor vagy hajnali fél3kor
Nálunk elég meleg van, emiatt a levegő is száraz. Mostanában csak egy bodyban altatom Bencét, azóta alszik reggelig. (Már amikor nem...)
Én "csak" Bence összes cuccát vasalom, és a férjem ingeit, nadrágjait, és pólóit is, de az hetek óta úgy működik hogy amit fel akar venni azt akkor kivasalom... addig már sosem jutok el, mert Bencének 2-3naponta mosok, és ezért állandóan babacuccokat vasalok.
akkor mehetünk!
2004.03.07 18:33
2004.03.07 19:32
Csak az a gáz, h nemtom addig mi lesz velünk, amíg lerakjuk. Kb 1 hetes meló... nem akarok nagymamáékhoz költözni
Lehet, h bezsúofolódunk Hami szobájába 



Micsinált vele, rágta?
hallom, h motoszkál, megyek is, így nem ébred fel. Amikor most telelni voltunk és egy szobában aludtunk, akkor arra a motoszkára is fölébredtem, amire nem kellett volna, mert csak épp fordul. Ez így most bevált
), hamarosan mi is megyünk szétnézni ez ügyben, bár még ráérünk, 2 hónapunk még minimum van
Mi már annyira be vagyunk szorulva, h 3-4 Bp-i útra való elintézendő gyűlt össze
2004.03.07 20:06
Ja és ha már ott voltunk vettünk egy járókát is, az is Brevi. Most itt fekszik a pici a járókában köztünk, vagyis a két számítógép között és nagyon tetszik Neki a dolog. Sajna képet nem tudok küldeni, mert csak áprilisban veszünk saját digi fényképezőt. Na de majd akkor!! Reszkessetek!!

2004.03.07 20:32
), ha már érettebb, akkor jobb. Még jobb, (ha féltek vele) ha keveritek más gyümölccsel, például az almával. Nálunk ez annyira bejött, hogy a maradékot Apa követeli magának.
2004.03.07 21:38
a paradicsom detto...
2004.03.07 22:50
2004.03.08 00:28

2004.03.08 08:35
2004.03.08 08:55
Most már Gabival a kézben nem megy az írás, szóval csak annyit, hogy élünk, Gabi az édes almát is utálja, a meggyet először szerette, aztán meg nem. Reggel fél hét után nem alszik vissza, ezért álmos vagyok, viszont a párásító újraüzemelése óta (lehet, hogy csak véletlen egybeesés) újra csak egyszer-kétszer ébred éjjel. Tegnap az asztal alól szedtem ki, szóval fejlődik a gyerek forgástéren is, még ha lassan is, nemsoká át kell fésülnöm és rendeznem a lakást.
2004.03.08 09:30
Az Anyukám éjjel nem szoptatott bennünket (a bátyámra gondolok), mert akkor az volt a trend, persze össz-vissz 2 hónapig volt teje. Azóta sem hevertem ki, mióta ezt megtudtam
) Különben én azzal vigasztalom magam, hogy ha nem lenne éjszaka szopi biztos, hogy hamarabb vége lenne a szoptatásnak. 2004.03.08 09:49

2004.03.08 10:04

- menj el, hátha megszánnak!


2004.03.08 10:48
Minden baba édeske, mivel olyan termékenyek voltatok, hogy csak a képeket tudtam elolvasni.
(de aza az igazság, hogy most is tudnék enni ...
)! Azértz jó hogy van, volt (lesz) ez a topic 

Már alig várom, kiváncsi vagyok, hogy mit fog hozzá szólni a manócska!!! 

), ami azt illeti a banánt jobban megeszi így mint pépesítve! 2004.03.08 11:01
2004.03.08 11:18
) 
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|