Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Eltünődve néztem, hogy mennyi probléma is adódik egy gyerek fogantatása, születése és felnevelése körül. Mindenki ír magáról is egy picit a kisebb nagyobb gondjairól, de ezt a témát senki nem vetette fel. Lehet, hogy az anyaság annyira csodálatos, hogy az én problémám elveszítit a jelentőségét? Én is anya vagyok és most várom a következő babámat. Csodálatos a terhesség minden oldala de van egy olyan oldala ami igazán boldoggá tesz, ez pedig az, hogy ilyenkor a melleim megduzzadnak. Nekem mindig is lelki problémát okozott a kicsi mell, sokszor el is tudtam a gondolatot hesegetni, hogy minek a nagyobb de most, hogy újra terhes lettem és fel tudok venni egy olyan melltartót ami nem szivacsos, gyönyörű csipke amit általában csak nagy mellre gyártanak, szóval ez nekem olyan nagy boldogság. Ne gondoljátok, hogy "nagyravágyó" vagyok, hisz ez a melltartóm is csak 75-ös, de mégis igazán így érzem magam nőnek. Tudom, hogy vannak szilikon beültetések de valami rettenetes drága. Lehet, hogy nem jó helyre vetettem fel ezt a kérdést, de mégis csak az anyasággal is kapcsolatos. Szerintetek hülye vagyok? Vagytok még olyanok mint én, vagy és egyszerűen nem elégszem meg azzal amim van?
Remélem valaki ír! Sziasztok Zso
Zso
 


szia druszám! (én is Zsó vagyok itthon, szűk családi körben...)
Hidd el más isvan így mint Te! Engem egészen addig zavart a kis mellem, míg meg nem ismerkedtem a férjemmel. Aki bár Bevallottan szereti (tetszenek neki) a nagy melleket, mégis abszolút "elégedett" az én aprócska melleimmel. Aztán, jött a gyerek, terhesség, szoptatás, Zsóka kivirágzott, férjecskéje boldog volt. Én szoptatás mellett estem teherbe, úgyhogy igazából nem tudom, milyen lesz majd a mellem (lapos aszalt szilva...) terhesség-szoptatás után, de reménykedem... Most viszont én is (és a melleim is a melltartóban (megnéztem 85B, ez akkor nagy? a 36. hétern jáérok:)) büszkén feszítünk... :))
üdbv
Zsóka
Zsóka
 


Szia Zsóka!
Én a 23. héten járok, de kétlem, hogy lesz valaha is 85-ös, úgyhogy a te melleid nagyok (legalább is az enyémhez képest). A párom is meg van elégedve a mellemmel, nem is vele van a baj, hanem velem. Neki is tetszenek a nagy mellek (nem a túl nagyok) csak ami olyan szép formás és én is látom, hogy sokkal szebbek. Nem lennék telhetetlen én azzal is megelégednék ami most van.
Ha nyernék a lottón egy nagyobb összeget azonnal megcsináltatnám, bár a párom azt állítja, hogy utánna hozzá se nyúlna, mert az már nem természetes, maradjon ilyen amilyen most Ő ilyennek szereti, a másét meg úgyis csak megnézi.
A férfiak általában írtóznak a szilikonos mellektől de állítom, hogy ha nem tudnák, hogy valakinek az van, észre se vennék. Úgyhogy valószínű akkor érezhetem magam igazán nőnek ha folyton terhes vagyok.
Hogy a nevünk ne keveredjen ezentúl Zsozso leszek. Egyébként te nem gondolkodtál ilyen fajta beavatkozáson? Mondjuk ha lenne rá (felesleges) pénzed.
Szia Zsozso
Zsozso
 

 
 

Szia Zsozso!
Az én véleményem-hozzáállásom is ugyanaz, mint a férjedé. (Meg az én férjemé is...) szóval soha-soha nem szánnám rá magam. Ahhoz képest, hogy picike (mellbőség 82-82 cm volt terhesség előtt, de vedd hozzá, hogy elég széles vállam-hátam van), elég formás. (Hogy miket le nem ír az ember a neten...) Szóval elégedetlenkedtem, meg vettem a szivacsos melltartókat (a melltartót egyébként utálom, bár szomorúan gondolok arra, hogy a szoptatás után is valószínűleg hordanom kell majd, iszonyúan zavar a pántja meg minden). Szuoktam mondani férjuramnak, hogy majd szoptatás után milyen csúnya lesz, de azt mondja (és mellesleg igaza van) hogy ez nem számít. Ő engem szeret, akármilyenek a melleim.
Örüljünk neki, hogy ilyen férjünk van!
üdv ZSóka
Zsóka
 


Sziasztok!
Jň tčma ez is, nahŕt nem vagyok egyedul. A terhessčgem čs a szoptatŕs alatt čn is elŕjultam a melleimtňl, de sajnos most kicsik kissebbek mint voltak sňt talŕn nincs is, igaz čn elčg sovŕny vagyok. A fčrjemnek persze semmi baja vele, de most, hogy ilyen kicsik nekem is lelki bajom van ha lenne rŕ pčnzem rogton megcsinŕltatnŕm nem nagyra csak csinosabbra, teltebbre. Egyčbkčnt a fčrfiak ha nem tudjŕk, hogy szilikonos nem veszik čszre čs čn az ellenkezojčt hallottam fčrfiaktňl nem črdekli oket igazi v. nem csak jňl nčzzen ki. Egyčbkčnt van egy ujabb eljŕrŕs a combbňl leveszik a sajŕt zsirt čs azt ultetik be.A "mu" mell attol nem termčszetes hatŕsu, hogy egyesek tůl nagyra csinŕltatjŕk.
Sziasztok fel a fejjel Judň
Judň
 


Sziasztok!
Kedves Judó!
Ne haragudj, de nem választanál valami más nevet, mert én már egy ideje írogatok ide ezen a néven. De ha nem akarod, akkor majd én megváltoztatom, csak hogy ne keverjenek össze bennünket.
Egyébként önhipnózissal állítólag lehet növelni a melleket, ha valaki hisz benne, megpróbálhatja. Akkor nincs műhatás, és pénzbe sem kerül!
Üdv:
Judó
Judó
 


Sziasztok!

Én is növelem a nagyobb mellekre áhítozók táborát. Az enyém szintén kicsi, csak 70B-s (de legalább nem 70A-s, az is valami). A férjem jól elvan vele, de engem már gyakran foglalkoztatott a szilikon gondolata, bár azt hiszem, nem szánnám rá magam! Tudja valaki, hogy szilikonos mellekkel lehet-e szoptatni? Ilyenről sose hallok! Egyébként szülés után ha tornáztatja az ember, nem lesz lógós a kis mell (legalábbis nekem nem lett az), de nagyobb se lesz, az biztos! Én most megelégszem a szivacsos melltartókkal (azokból is van sok csinos, csipkés!), a dekoltázs így egész vonzó tud lenni, ha meg nincs rajtam ruha, úgy azt hiszem a forma ellensúlyozza a méretbeli elmaradásokat! Szerintem a férfiakat sokkal kevésbé érdekli a mellméret, mint ahogy azt a nők gondolnák. Ja, ha már itt tartunk, én az orromat is szívesen kisebbre szabatnám, csak hát a férjem már így szeret, a többi meg kit érdekel?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Judň!

Ne haragudj, de nem vettem čszre, hogy mŕr vagy čn kb. 1 honapja ismertem meg a babanetet. Judňk leszek.
Mŕr szilikonos mellel is lehet szoptatni van uj modszer mellplasztikŕra.
Sziasztok JUDňK.
JUDOK
 


Sziasztok!
Na, ha hiszitek ha nem én is a kismellűek (Mell? Nagyképű kijelentés) táborába tartozom. Nekem csak 70A és a kosaras szóba sem jöhet, mert még akkor kellene mellé valamit pakolni. De hát ez van. Annak idején amikor terhes lettem, akkor sem történt szinte változás (75A), csak annyi, hogy kőkemény lett. Azt nem mondom, hogy lelki problémát okoz, de azért jó lenne, ha lenne. De mivel a párom meg van vele elégedve, és annak idején másoknak sem volt vele baja(Sőt!...), elfogadom ilyennek. Én például anyagilag megengedhetnék magamnak egy mellplasztikát mégis bátran kijelenthetem, hogy soha nem fogom megcsináltatni. Azért a kismellnek meg van az az előnye (általában), hogy a forma kárpotolja a mérethiányt.
Üdv. Timea
Timea
 


Sziasztok!
Én ilyen téren nem panaszkodhatok (85C alapállapotban, szoptatásnál 90D), de én sem vagyok megelégedve velük. Csak vígaszként elmondom, hogy a nagy melleknek is megvan a hátránya. Pl. a két gyermek után alaposan megereszkedtek (hiába tornáztatom), nehéz vele ugrálni és futni, a hátam is alaposan megterheli, stb. Ráadásul ha hiszitek, ha nem, nem igazán lehet ilyen méretben szép és jó fazonú melltartót kapni (ami tart is). Szóval ne búslakodjatok!!!
Egyébként kíváncsi lennék, hogy Ti milyen melltornát tudnátok ajánlani! Nagyon megköszönném a tanácsokat! Egyébként a formája még nagyjából megmaradt, csak megereszkedett, és a bőröm is ráncos lett.
Várom a tippeket: Bobo
Bobo
 


Szia, Bobo!

Én csak kevés melltornát csinálok, nehogy esetleg lefogyjon még abból is, ami van... Szóval letérdelsz, kinyújtott karral hátul összefogod a kezed, majd felfelé lendíted, amennyire tudod. Ezt 20x ajánlják csinálni (naponta kell). Aztán: Elöl összekulcsolod a kezeidet, majd erősen egymásnak szorítod őket pár másodpercig (behajlított karral) először a melled alatt, aztán előtte, majd fölötte. Ezt lehet jó sokszor, én mondjuk csak 10x szoktam. Egyébként láttam már kis mellet is lógni szülés után, főleg olyanoknál, akiknek szoptatáskor nagyon megnőtt a mellük (nekem is nagyon megnő olyankor, 70B-ről 85B-re, ezért én nagyon vigyáztam, nehogy megnyúljon), de nem foglalkoztak vele (krémezés, tornáztatás stb...). Bár az is lehet, hogy ez is alkati kérdés...

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok,
amennyire tudom, a melltornától nem fog lefogyni a melled Kriszta... :) Ui. a melltorna a mellek ALATTI izmokat erősíti, ezek erősödésétől lesz a melleknek jobb tartása. Valószínűleg (sőt biztos) jót tesz a torna meg a krémezés magának a bőrnek, és vhol olvastam, hogy a melleket egyenesen bűn langyosnál melegebb vízzel zuhanyoztatni (az izmok elernyednek vagy mi), a hideg vizes zuhany pedig egyenesen áldásos hatású. Egyébként egyetértek Tímeával (legalábbis nálam is így van)
, hogy a kis mell (az esetek többségében) szép formájú.
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok Lányok!
Úgy nézz ki az ember mindig mást szeretne mint ami van.Én Bobohoz hasonlóan a nagy melleimet cserélném el kisebbre ha lehetne.75C-s szoktam lenni,de most hogy szoptatok 80D-s a méretem.Azon kívül,hogy így tejcsisen igen súlyos,nem kapok rá fürdőruhát.Ráadásul ha mégis valamilyen nem túl szépet sikerül találni,akkor tuti,hogy az aljába ötször beleférek ugyanis alul36-os a méretem.Ugyanilyen nehéz ruhát venni,sőt még melltartót is,mert nem kapok olyat ami tetszik hanem amit épp lehet kapni,olyat ami még tart is.Szóval én meg titeket irigyellek. Üdv.Szilvia
Névtelen
 


Kedves Lányok! Én is a lapos nők táborának a tagja voltam egykoron! (Nem is hordtam melltartót)Ma már nem és ez korántsem jár akkora örömmel, mint amit a Ti lelkendezéseitekből kiolvasok! Hiába nagyobbak, nincs tartásuk, megereszkedtek, lógósak!( Több, mint öt évet szoptattam!) Erre milyen tanácsotok van? Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Lányok!

Ne vegyétek kötözködésnek, de felhívnám a figyelmet, hogy a melltartó méretben az első szám a mell alatti körfogatot jelenti, a betü pedig a kosármétetet. Tehát tulajdonképpen 75B-s és a 85B ugyanakkora mellet, csak szélesebb(?) hátat jelent.
Mint látható a téma engem rendkívül érzékenyen érint. Sajnos az ok épp az ellenkezője, mint a többségé. Szintén a nagy (sőt) mellüek táborát gyarapítom nagy bánatomra. Sosem voltam az a deszka, de régebben nagyon formás, bár az alkatomhoz képest jelentős méretű keblek tulajdonosa voltam. Aztán egy mondjuk úgy "orvosi műhiba" folytán, mely olyan hormon tartalmú fogamzásgátló tabletta felírásából állt, melyeket a jelenlegi orvosom szerint, még szemmel láthatóan is tilos lett volna kapnom (hisz láthatóan ösztrogén típusú nő volnék), szóval felszedtem egy év alatt 12 kilót, és a melleim hatalmassá nöttek. A terhesség elött már D (!) kosaras melltartókat hordtam, majd a terhesség még megnövelte úgy a hormonszintem, hogy G kosárra kellett váltanom. Most a szoptatás után a helyzetem teljesen reménytelennek tűnik, a súlyom visszatért a terhesség elöttire, de a melltartóméretem 75F. Ilyen méretre egyetlen megfelelő fazonú melltartót kapni. Szóval szerintem a nagy mell hatalmas csapás, az ember nem tud öltözködni, nem kap felsőket, szép színes melltartókról ne is álmondjon, fürdőruhát pedig talán nem is gyártanak ekkora kossárral (ha valaki tud esetleg, azonnal szóljon!). Az ember háta mindig görbe a súlytól, sokkal kövérebbnek néz ki, mint amilyen valójában és ha férfiakkal beszél, azok általában nem a szemébe hanem 30cm-rel lejjeb néznek. Ennyit a nagy mellek hátrányáról. Persze tudom, hogy akinek kicsi mellei vannak az nem hatalmasat szeretne csak egy kicsit nagyobbat. Gondoljatok arra, hogy ti legalább különböző praktikkal úgy tudtok tenni mintha, de elfedni nem lehet.

Üdv:Garam, aki egyszer elmegy és lefaragtatja a melleit emberi méretűekre.

ui: Bocs a hosszúságért, de a téma a vesszőparipám.
Garam
 


Sziasztok! Én is szeretném megosztani a véleményemet ezzel a témával kapcsolatban. Van 2 kisgyermekem és engem is mindig zavartak a kis melleim(75b)de nagyon sok gondolkodás után elhatároztam,hogy a 2.gyermekem után megcsináltatom oket.Hozzá kell tennem,hogy nagyon szerencsés vagyok,mert a 2gyerek után is megmaradt kis kerek formája csak éppen 75a-ra ment össze.Szóval belementem a mutétbe és higgyétek el,hogy tapintásra olyan mint egy igazi noi mell és szoptatni is lehet vele csak annyi a különbség,hogy ez nem ereszkedik meg. Véleményem szerint minden no elégedetlen egy kicsit magával,de ez az ami elore viszi abban hogy elérje céljait ha legalábbis igényes önmagára.Tudom,hogy az anyagi sem az utólsó szempont de aki teheti szerintem nagyon megszereti. Üdv:Bella
Bella
 


Kedves Bella!

Engem érdekelne, hogy hol és mennyiért csinálták meg ezt a műtétet, illetve, hogy fájdalmas volt-e. Hallani, hogy mindenfele csinálnak ilyen műtétet (hozzám Szeged van legközelebb) de egyébként semmit nem tudok róla. Ha leírnád, hogy mivel jár, hogy zajlik, van-e hátránya, nagyon megköszönném.
Üdv. Zsozso
Zsozso
 


Sziasztok,
Mikor olvasson az ember orvosdi műhibaperekről, ha nem szülés előtt :)?
Most olvastam dr Kende Péter: Mik vagytok ti, istenek? c. könyvét az orvosi műhibaperekről. Hogy abban mik voltak egy mellplasztikáról... (És még több a szülésről, borzasztó). Olvastam már, hogy az orvoslásban a legveszélyesebb terülert a szülészet, de ez tényleg így van. Most már csak szerencsésen túl kell esni rajta...
Lányok, aki önként kés alá fekszik, ezerszer gondolja meg, hogy tényleg annyira akarja-e, és jól nézze meg a klinkát-kórházat-orvost!
üdv
Zsóka

Sok sikert és szép ciciket mindenkinek! :)
Zsóka
 


Szia Zsozso! Sokat meditáltam azon,hogy a kés alá feküdjek-e.Szerencsémre sikerült egy nagyon kedves és emberséges doktornot megismernem,aki lelkiismeretesen elmondta elonyét,hátrányát a beültetésnek.Kezdeném a hátrányával:1000-bol 1 nonek alakulhat ki,hogy nagyon betokosodik,mutét után elofordulhat bor alatti bevérzés,amely el is múlik valamint gyulladás,de ez nagyon ritka. Maga az inplantátum szövetbarát anyagból készült tehát nem rákkelto és nem okoz immunbetegségeket elo.Hozzátenném még,hogy ugyanilyen anyagból készitenek pl.érpótlást is. Elonye:a méret,tetszés szerinti forma,és lehet,hogy hihetetlen de tapintásra egyáltalán nem lehet érezni. Nekem semmi problémám nem volt vele és nagyon szeretem.Nagyon merem ajánlani azoknak az anyukáknak,akik igényesek önmagukra és megtehetik. Én Csepelen csináltattam,de ország szerte végeznek ilyen mutéteket,viszont nem kell egybol fejest ugrani,hiszen tudhatjuk,hogy olcso húsnak hig a leve! Szerencsés vagyok,mert nekem meg volt a lehetoségem arra,hogy a legjobb inplantátumot rendeljem meg ami egyben a legdrágább is.Ez az inplantátum dupla falú,bolyhos felületu és teljesen természetes tapintású.A mutét ára 800000 Ft-ba került. Helyi érzéstelenitésben végezték és másfél,két óra a mutét majd rá egy órára ki is jöhettem. Nekem nagyon fontos,hogy sokáig csinos anyuka legyek mind a gyermekeim mind a szerelmem számára és ez a mutét is épp annyi kockázattal jár mint bármi más az életben.Kockázat nélkül pedig nem gyozhetünk. Azért ne keserdjen el az sem akinek ennyi pénze nincs,mert jó inplantátum már 300000-Ft-tól is kapható. Hát sok bátorságot és szép ciciket kivánok az érdeklodoknek. Üdv:BELLA
Bella
 


Sziasztok!

Valaki írt az önhipnózisos mellnövelésről. Azt hogy kell csinálni? Csak bízni kell benne, hogy megnő? Kipróbálnám!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!
Én írtam erről a módzserről, valamikor a Nők Lapjában olvastam róla. Előre kell bocsájtanom, hogy sajnos én nem hiszek benne, mert talán még nem volt lehetőségem, hogy igazából kipróbáljam. A lapban egy amerikai kísérletről írtak. Egy szakképzett pszichológus olyan nőkön próbált a hipnózis eszközével segíteni, akiknek lelki problémát okozott a kis mellméret A hipnózis során azt ismételgették (ha jól emlékszem), hogy minden felesleges energia a mellük növekedésére fordítódjon (nem tudom, érthető-e), tehát ne a combjukon rakódjon le, vagy a hasukon. A sokszori hipnózis eredményeképpen legalább egy mérettel megnövekedett a páciensek mellmérete az esetek nagy részében. Jó lenne, ha tényleg hatásos lenne ez a módszer, nem? Biztosan csak hinni kell benne!
(Hogy mennyire tartós ez az eredmény, arra nem volt utalás).
Krisztina, ha hiszel benne, és nyitott vagy az ilyen módszerek iránt, biztosan beválik.
Mi a helyzet a kistesóval (ha szabad kérdeznem)?
Üdv: Judó
Judó
 


Szia, Judó!

Köszi a választ! Én eléggé fogékony vagyok az ilyen "irrancionálisnak tűnő" megoldások iránt, úgyhogy megpróbálkozom vele. A hétvégén jutott eszembe, hogy félálomban, alvás előtt vagy közvetlen ébredés után arra fogok koncentrálni, hogy éppen oda koncentrálódik a súlylerakódás, és hogy napról napra nagyobb és feszesebb lesz (közben tornázom is). Hátha sikerül. (Aztán lehet, hogy a siker majd a kisesó foganásának lesz inkább betudható...)

Kistesó tudtommal még nincs, de "dolgozunk rajta", elvileg mondjuk most kéne megjönnie, és csak azután akartunk belekezdeni, de a férjem nagyon utálja a gumit, ezért aztán lehet, hogy máris megfogant? Majd tudósítok! (Ja, a fiam viszont már fűnek-fának azt újságolja, hogy kistesója lesz. A múltkor velem közölte komoly képpel, hogy "Anya, képzeld, lesz kistesóm!")

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok,
nekem egy kicsit forditott a problemam, de nem akartam azert kulon topicot nyitni. Nekem szules elott 75B-s volt a melltartom. Mivel eleg magas vagyok, nem tunt nagynak, meg en nem tartottam nagynak osszehasonlitva a baratnom 75D-jevel.
Aztan a szules utan a szoptatassal oriasi lett, 80D. 9 honapig szoptattam, mire abbahagytam lement 80C-re. Azota eltelt 8 honap, nem szoptattam es nem valtozott semmit. A ferjem nem panaszkodik, de en szerettem volna hordani a regi melltartoimat. Mikorra fog visszamenni? Igaz, van rajtam egy 4 kg felesleg, talan ha azokat leadom, akkor visszamegy? Van valaki hasonlo cipoben?
Udv,
Agnes
Toroczkai Agnes
 


Szia, Ágnes!

Irígyellek! Bár nekem maradt volna ekkora a mellem!!!!!! Szerintem örülj neki, a férfiak imádják, ha domborodik is valami ott, elöl.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!
Én most 80 D-s vagyok az eredeti 75 c-sről.
Hát én ha lehetne odaadnám bárkinek.
Nem tudsz normális sportot űzni,nem tudsz fürdőruhát venni magadra,ruhát is nehéz stb. és amit a legjobban utálok,ha beszélek egy férfival és az nem az arcomba néz hanem lejjebb.
Sissy
Sissy
 


Szia Krisztina!
Köszönöm a tornagyakorlatok leírását. Ígérem megpróbálkozom vele! Majd beszámolok az eredményről (bízom benne!).
Még egyszer köszönöm: Bobo
Ui: hasra, combra és csípőre is van tanácsod? Ha igen, megírhatod az e-mail címre is, hogy mást ne untassunk vele! Előre is köszönöm!
Bobo
 


Szia Zsóka !
Én is olvastam a fennt említett könyvet és utána szerencsésnek éreztem magam ,hogy ép bőrrel megusztam a 2 szülésemet! Mellplasztikáról pedig nem is álmodnék !
Ezt nem rémisztgetésnek szántam , de mindenféle képpen több helyen érdeklődjetek ha valami ilyesmi műtétet szeretnétek !
Nanácska
 


Szép Napot Mindenkinek!

Én már hetek óta keményen szuggerálom magam, hogy nőjön a mellem, de eddig még semmi eredmény. Lehet, hogy már csak a terhesség segíthet?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Én azt szeretném kérdezni, hogy mikortól "áll be" a majdani mérete a mellnek szoptatás után?? Fokozatosan ahogy apad a tejed? Tehát ha már csak mondjuk napi kétszer szoptatsz akkor már elkezd csökkenni a mérete, vagy csak a teljes abbahagyás után nyeri vissza a majdani méretét? És ha ez utóbbi a helyzet akkor mennyi idő múlva nyeri vissza végleges alakját ???? Vagy kinél hogy ????
Köszi!!
Betti
 


Szia, Betti!

Nálam úgy volt, hogy a szülés utántól egészen addig, amíg csak, vagy túlnyomórészt anyatejet kapott a fiam, addig jó nagy volt a mellem folyamatosan. Aztán ahogy elkezdett főzeléket enni a fiam, csökkent a napközbeni mellméretem mondjuk 1 számmal, és már csak reggel volt nagy. Amikor már csak 1-szer szoptattam naponta, akkor majdnem visszaállt a régi méretére a mellem, már reggel se nőtt meg, de a régi méretét a tej elapadása után "nyerte vissza", úgy pár hónappal a szoptatás abbahagyása után. A régi alakját nem biztos, hogy visszanyeri, a feszességéből valószínűleg veszíteni fog, bár hogy mennyire, az alkattól függ, meg szerintem attól is, hogy helyesen tartod-e magad, és hogy tornáztatod-e a mell tartóizmait.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves druszám!

Nekem fokozatosan húzódott vissza eredeti állapotára, ahogy apadt a tej. Amikor hirtelen kevesebb tejem lett:(, láthatóan kisebb méreteket öltött. Ahogy egyre kevesebbet szoptatsz, egyre kisebb lesz és kb 1 hét alatt teljesen visszaáll a régi méret, ha abbahagyod a szoptatást. Ha hirtelen hagyod abba a szoptatást és még sok a tej, akkor sem sok idő szerintem, sajnos nálom nem ez volt a helyzet. Bea
Bea
 


Kedves kis mellű sorstársak!

Én nem is tudom, hányas méretű (volt) a mellem, melltartót csupán ősöreg örököltet hordtam nagynéha, mikor átlátszó blúz volt rajtam. Úgy 75A-ra tippelek; én mindig csak melltakarónak hívtam a melltartót, hiszen nálam aztán tényleg nem volt mit tartani.
Most 8 hetes terhes vagyok, és a 80B-s melltartó az, ami nem szorít, pedig semmit sem híztam. Mi lesz ezután!?
Régebben én is irigykedve nézegettem az arányos keblű nőket, de elég volt ez a pár hét tapasztalat ahhoz, hogy várjam a szép pici halmocskák visszatértét. A férjem sem bánna, ugyanis nenki sincs ínyére a mindent a szemnek típusú szex, ugyanis annyira érzékenyek a melleim. De ha ettől el is tekintünk, akkor is nagyon zavar, hogy intenzívebb mozgás (futás a busz után) közben le-föl lifteznek, és a melltartó is nagyon kellementen, meleg, szóval nagyon nem szívesen viselem.
Azért aki annyira szeretne nagyobbat, az csak szuggerálja magának! :-)

Mónika
adgj
 


Szasztok lányok!

Képzeljétek hogy jártam. Az eredeti méretem 75B. Már szorítottak a cickótartóim( a 24.hében járok), elmentem terhesmelltartót venni, és a 80E-s volt csak jó. Mi lesz velem a terhesség végéig? Csak F-ig kottázzák a melltartókat.Remélem nem növök odáig.
Sziasztok
Magdi
Gallainé Magdi
 


Kedves Mónika!

Sajnos hiába szuggerálom! Inkább a terhesség!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


sziasztok lányok, hát a szuggerálásnál és a terhességnél jobb csak a szoptatás, legalábbis az első időben. Akkora cicim van, mint Pamela Andersonnak. (20-án szültem), Egy bánatom van: a férjem most nem látja...
üdv
Zsóka
ZSóka
 


Sziasztok!
Lehet, hogy most senki nem tud tanácsot adni, de azért kérdezek. Kb. 2 hónapja észrevettem, hogy a melltartóimon, mindig van egy-két sárga folt (mint annak idején terhesen, az előtej megjelenésekor) Kicsit aggaszt a dolog. Csomókat nem érzek a mellemben (Bár már sokszor nem is merek "tapogatni") Én hiába próbélok bármit is kinyomni a mellemből, semmi nem jön olyankor. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy már több, mint 2 éve nem szoptatok. Tapasztalt már valaki hasonlót, vagy hallot hasonlót?

Üdv:Timea
Timea
 


Szia, Tímea!

Hadd nyugtassalak meg: én hasonló cipőben jártam nemrég, most nyáron. Akkor már majdnem 2 éve nem szoptattam, és egyszercsak foltot vettem észre a hálóingemen egy este. Nekem nyomásra jött is olyan sárgás előtejszerűség. Orvoshoz is elmentem vele, megtapogatott, és azt mondta, hogy ne törődjek vele, el fog múlni, és hogy ne nyomogassam. Állítólag akkor is előfordulhat ilyen, ha pl. nagyon vágysz babára, vagy sokat gondolsz ill. foglalkozol kisbabás témákkal. (Én azóta 2 hónapos terhes vagyok.) De mástól is lehet. Én írtam a babanet rendelő rovatába is, találsz ott választ a kérdésemre "előtejre emlékeztető váladékozás" címszó alatt. Szóval ne aggódj, pár hét múlva elmúlik!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Tímea!

Igen, s egy gyönyörű szőke kékszemű kislány lett az eredménye.
Eleinte azt mondták nem vagyok terhes, majd később minden féle vizsgálat után 18 hetes terhességet állapítottak meg a Boglár kerék utcában. Megjegyzem mensesem volt!
Szerintem kérdezd meg az orvosod, ha nem múlik.

Szia

Klári
Klári
 


Lányok!

Köszönöm a hozzászólásokat, válaszokat. Megnyugodtam, hogy nem vagyok az első a világon akivel ilyen történt:)))
Mindenesetre felkeresem a nőgyógyászomat. Nem hinném, hogy terhes vagyok, mióta jelentkezett ez a pecsételés a melltartóimon, már 2-szer volt normális menszeszem. (Ahogy magamat ismerem már pár nap után érezném, ha terhes vagyok)

Sziasztok:Timea
Timea
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

cron
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó