A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


:) illetve a kislányodhoz gratulálok, nem neki :)
kicsit fáradt vagyok...
vjulcsi
 
 


vjulcsi:
igen, azzal óriási szerencsénk volt, hogy elsőre összejött.
Nekünk a neheze előtte volt, mivel Apánk a 17.(!!!) orvos volt, akinél életemben jártam a problémámmal.
Ő már az első konzultáción közölte, hogy PCO, majd a vizsgálatok is alátámasztották.
A mi utunk előtte volt igen rögös.
Igazából nálunk 2 érett pete volt, mindkettő megtermékenyült, csak a másiknál már az 5. héten nem volt szívhang.
De Fanni kitartott és most itt van velünk, tegnap volt 5 hónapos.

Ha egyszer lesz időm, én is leírom, hogy mekkora élmény volt Apánkkal szülni. Előtte is imádtam őt, de azóta még annál is jobban. :wink:
s.mónika
 
 


BODZA, drága, ha majd olvasod, vagy stikában Bodzaapu!:-)

Szívből gratulálunk!:-) Eszternek kívánjuk, hogy legyen egészséges és nagyon boldog élete, és neketek sok örömötök legyen általa!:-)))))))))))
modrooka
 
 

 
 

Először is bocsánat az utólagos helyzetjelentésért, de úgy alakult, hogy belátható időn belül nem lesz netünk, ahol meg netezhetünk, ott nem járunk, vagy ha mégis, az új hozzászólások elolvasására sincs elég időnk, nem hogy beírni. Amúgy üdv. az újaknak! 8)

Bodzának gratulálunk! Reméljük, hamar megérkezik az élménybeszámolóval, ha már megszerveztem a mai programját. :D

Rólunk, röviden: a stimu - ahogy már írtam - megint rosszul indult, de nem álltunk le és végül 5 petét sikerült leszívni. Ami a beültetést illeti, a minőségük alapján igazándiból kettőre van esélyünk, de holnap reggel tudjuk csak meg, hogy van-e egyáltalán értelme bemennünk és akkor pontosan hány darabbal eshetünk neki a 3 hetes várakozásnak. Én még bízom abban, hogy a kicsikből is befuthat 1, így akár 3 embriónk is lehet, de ezt csak halkan mondom, nehogy belelógjon a kezem, lábam, fejem... abba a bizonyos bilibe.

Röviden reagálnék egy-két olyan dologra, ami nyomot hagyott bennem a visszaolvasás során. A vérvételek mindegyikét (kivéve a HIV, Hepa, Szifilisz) ingyen elvégzik a Nyírőben, de két emberkét kerüljetek el, illetve hívjatok mást, ha éppen ők a "piócák". Az egyik egy nagyon fiatal, talán 20 éves, barna hajú csajszi, aki indokolatlanul mélyre szúr, a másik pedig egy szakálas, alkesz fazon, akinek úgy jár a keze, mintha nem is vért venne, hanem tetoválna. Én a kollégáiknál szóvá tettem már egy párszor ezt a dolgot és legutóbb megnyugtattak, hogy az alkesz már nem szúr. Hát, legyen igazuk.

Valaki kérdezte, hogy a vérvételen kiderül-e a túlstimu? Éppen azért van! :) Az ösztradiol (közismert nevén ösztrogén) szintjét nézik ilyenkor, ami egyből árulkodik arról, hogy mennyi hormon kering a szervezetben. Az UH is kimutathatja, mert a hasűri folyadék szintén a hiperstimu egyik jele, de az alapvetően a tüszők méretének ellenőrzésére szolgál.

Szóba került a Déli Gyógyszertár is, mint olyan hely, ahol minden van. Ez alapvetően így is van, de szerencsére van jóval közelebbi alternatíva. A Farkasréti temetőtől induló villamos első megállója mögött van egy kis gyógyszertár (Árnika), ahol eddig mindig, mindent be tudtunk szerezni. Még a ritka, géntechnológiás injekciókkal sem sikerült zavarba hozni őket. 8) Olyat is hallottunk, hogy a még közelebbi, gazdagréti gyógyszertárban is van minden, de személyes tapasztalat híján nem tudom ezt megerősíteni.

Janaka: A progeszteron injekcióval kapcsolatban: az eddigi, 50-es kiszerelés, amely 50 Euro volt, már megszűnt. Most két kiszerelésben rendelhető: a 10 db-os 13 Euro, a 100 db-os pedig 80, így sokkal jobban megéri a 100-asat feliratni.

Azoknak, akik még sosem voltak Dévainál, azt javasolnám, hogy először csináltassanak egy spermiogramot (10 ezer), mert ennek eredménye befolyással lehet a további menetrendre. Nálunk például csak ICSI lehetséges, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy átjárhatósági egyáltalán nem kellett. Hiába része a protokollnak, ha egyszer felesleges, mert azokra a petevezetékekre nincs szükség, sőt, ha nem lenne, legalább a méhen kívüli terhességtől nem kéne tartanunk. :)

Moncsiga! Elvileg már háromszor találkoztunk egy hét alatt, de egyelőre én sem tudtalak azonosítani. Kérdezted, hogy hogy nézek ki. Nos, emlékszel arra a fazonra, aki tisztára úgy néz ki, mint Brad Pitt? Igen? Akkor nyugodtan felejtsd el, mert én nem hasonlítok rá. :) Azt gondolom, holnap találkozni fogunk, bár konkrétan Szimbáné lesz ott a "kórteremben". Sebaj, én is ott leszek, csak kint, az aggódó hímek között. Szorítunk neked! 8)
szimba
 
 


Üdv az Újaknak!:-)

Csajok, ámulok, és bámulok, hogyan felpörgettétek a topikot! :-)
modrooka
 
 


Gratulálok Bodzának kicsi Esztikéjéhez! Sok tejcit és minél több pihenést kívánunk!

Szimbáéknak, Moncsigának drukk holnapra!

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Sziasztok.

Bodza:én is GRATULÁLOK NEKTEK!!!!!!

timi76:én Szegedre jártam eddig.Mindkét dokit "elfogyasztottam" sajna.Ha megnézed a honlapjukat akkor megtudod a dokikat.Csak kettő van itt nálunk.
Te hova jártál?

Janaka:sejtettem ám.

miciona:köszi a rám gondolást! Mikor kezdesz????

Nem olvastam vissza csak egy kicsit.

Kép
Kép
melánia
 
 


szimba:csak csendben írom hogy drukkolok a sejtikéknek!!!!

Csajok:konzultációkor vizsgálat is van? Uh??? 12.000 ft ugye a konzi?
15:30-ra van időpontunk.Hát én is azt hittem hogy hamarabb kapunk időpontot.
Nekünk van már AIDS eredményünk.Azt elfogadja a Dévai doki????
Nagyon remélem.De az már 2-3 éves.

Kép
Kép
melánia
 
 


Moncsi és Szimbáné nagyon nagy drukk holnapra!!!!!!

Szimba(alias Brad Prit :roll: ) erőssen koncentrálj a partvonalról!!
miciona
 
 


Tessék, még másfél órát kell kihúzni a munkahelyemen és most nincs itt senki. :(
miciona
 
 


Helló Lányok és Szimba!

Köszi a drukkokat!
Én már teljesen "kész" vagyok. Nagyon izgulok. Nem is ragozom, csak rosszabb lesz tőle.
Van valami praktikus tanácsotok, mire figyeljek, mit csináljak, mit vigyek??? :shock:

Itt volna az idő az előírt "bőséges vacsorára", de már rosszul vagyok, ha kajára gondolok. A hússzagtól egyenesen eldobom magam. Pedig muszáj még legyűrnöm egy adagot...
Érdekes dolog ez a "vedelés"! Minél több vizet iszom, annál szomjasabb vagyok. :roll: Így nem is akkora kihívás a 3 liter a nap végéig.

Szimba! Tűzz virágot a gomblyukadba, arról tuti felismerlek. :lol: ...és nem is túlzottan feltűnő... :lol: :lol: :lol:
Szorítok Nektek, hogy legyen pár jóképű kisfickó, akiket visszakaphattok!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Melánia: akkor nem jött be a sejtésem, mert én Pestre jártam. Szerintem újra kell majd csináltatni a HIV szűrést, a miénk is 2 éves.

KépKép
timi76
Ráckeresztúr
 
 


Moncsi: arról még fogalmam sincs mire kell figyelni, de olvastam egy lány naplójában, hogy egy lány pizsit vitt magával nem hálóinget és elég kellemetlen volt a szitu mikor az alsótól meg kellett szabadulnia, és a szobatársak mind hálóingben vártak a sorukra.
miciona
 
 


Timi, ha 2 éves a leleted, akkor biztosan újat kér Apánk.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Moncsiga, nekem a férjem jó kis szalonnás sajtos szendvicset készített a leszívás napjára...mégse tiszta husi:-) ...és nagyon ízlett:-)

Hiába mondanám, hogy ne izgulj, fogsz. Az első vérnyomásmérésnél olyan értékeim voltak, hogy hajjaj....:-)

Olvasnivalót vigyél magaddal, de nem érdemes komolyabb regénnyel próbálkozni:-)

Gondolom, a lista szerinti cuccokat már összekészítetted....vekkert húzd fel.. és holnap reggel olyan frizurát fésülj, amiben kényelmesen tudsz feküdni. .-)

Nagyon szorítok neked is, és természetesen Szimbáéknak is!:-) Holnap biztosan megismerkedtek:-)
modrooka
 
 


Sziasztok!

BODZA HATALMAS GRATULA NEKED JÓ EGÉSZSÉGET ÉS SOK TEJET KÍVÁNOK!

Moncsiga
szorítok holnapra!

Kép
Kép
bbeti
 
 


Kaptunk kisokost az Ágikától arra ráírták, hogy hálóinget vigyünk.
Az én Drága Férjem ma vett nekem egy nagyon aranyos kabalahálóinget. Egy aggodalmam van, hogy hosszú ujjú. Mondjuk nem túl szoros, hozzáférnek a vénámhoz. Ha mégsem, kifejtem a fölösleges ujját.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Hát igen, szóval azért a hálóing sokkal jobb:-)

Anno én bokazoknit is vettem fel, mert ugye az ember lánya lábról is könnyen felfázhat:-) Á, az nem számít ám, hogy teljesen ki vagy takarva a műtőben:-))))
modrooka
 
 


Szóval ez nagyon bennem maradt. Szerintem most ne figyelj semmire! Mikor visszakapod akkor ugyis ébren leszel akkor már tudsz figyelni mit mondanak, látnak stb...
Tényleg az altatás az evidens? Van aki nem kéri?
Azt már kérdeztem, hogy hétvégén meg se tudod kérdezni, hogy hogy állnak a kicsikék???
miciona
 
 


.-) akkor a kisollót ne felejtsd otthon:-)
modrooka
 
 


Köszi a biztatást Modrooka! A vérnyomimérő nálam is ki fog akadni, az biztos. Egy sima vizsgálaton is fölszökik izgalmamban. Itthoni méréseknél meg teljesen normális.

Nekem csak kekszem van. A drága párom vett ugyan szendvicshusit, csak zsömlét nem...

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Erre nem is gondoltam, Miciona! Senki nem néz rájuk két napig???

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Nem kell altatást kérni, de ha valakinek 10 körüli tüszője van...az ugye 10 szúrás.....én nem vállalnám be, pedig parázom az altatástól...
modrooka
 
 


A fájdalomtól én is félek. Elég volt a HSG, meg a szondázás! :cry:

Az altatás nem nagy műsorszám, csak nem kell utána ugrálni, mert megjárja az ember.

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Moncsiapu is feszült lehet, teljesen érthető. Azért a keksz is megteszi. majd ha háromkor hazafuvaroz, akkor otthon megeszed a husit. Vagy Gazdagrét alján van egy kaiser bolt, ott vehet neked zsömlét kora reggel is

Ja, és nehogy egyedül hagyjon! Speciell az első leszívásomkor én ott zokogtam a páromnak (miután egy jót alukáltam a saját ágyikómban), hogy be kell adnom a szurikat, mert baj lesz. Egyszerűen kiakadt az agyam az altatástól. Ha nincs velem édesférjem, akkor simán beadom magamnak a szokásos szurikat. Így meg lebeszélt róla.
A második lombiknál már nem volt ilyen:-)
modrooka
 
 


Talán a biológus bemegy hétvégén is, nem???
Nem kell őket ott neki 'becézgetni" meg figyelni???
miciona
 
 


Hát ebben nekem nincsen tapasztalatom, mert az eddigi két leszívásom mindig szerdán volt és pénteken kaptam vissza az apróságokat...
modrooka
 
 


:lol: Elhiszem, szinte nekem is hiányoztak ma a reggeli szurik. Teljesen "betegek" leszünk a végére...

Ugye, hogy kizárt, hogy hétvégén ne nézzék meg őket! Nagyot csalódnék...

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


...és ha sírdogálnak majd ott egyedül??? :roll:

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Mindenesetre én jövök holnap vissza reggelre dolgozni, így már 5-kor kelek és onnantól sokat fogok rátok gondolni!!!!

Moncsi Téged szerintem már láttalak a hoxán.(foto)

Szimbáékat meg elképzelem.
miciona
 
 


Igen, ott lehet engem látni... :oops:

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Mivel csupa elhivatott ember dolgozik az intézetben, nagy valószínűséggel rájuk néznek.
Moncsi, de legegygszerűbb, ha holnap az hazaengedéses megbeszéléskor megkérdezed Apátokat:-)
modrooka
 
 


Figyelj!

Eddig azt olvastam mindenhol, hogy másnap lehet már érdeklődni, gondolom , hogy lesz velük is egy óvónéni. Kolleganőd :D
miciona
 
 


No, akkor én is elköszönök.

Moncsi indíts pihenni!:-)

Miciona, neked meg szerencsés hazautat!:-)

Én már itthonról nézem a CSI-t:-)
modrooka
 
 


Jó éjszakát Nektek!

Moncsi nyugodt éjszakát!!!

Köszi Modooka, már csak félóra és mehetek haza.
miciona
 
 


Puszi Lányok!
Köszönöm a társaságotokat!
Szép álmokat kívánok Nektek !

(én is úgy gondolom, hogy van annyira lelkiismeretes a klinika minden dolgozója, hogy áldoznak egy órát erre a hétvégéjükből. Emiatt is írtam, hogy nagyot csalódnék)

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Jut eszembe! Maradt a Gonal-omban 225NE lötyi. Ha valakinek szüksége van rá, szívesen odaadom. Van még 1 db Menopur szuri is. Ha valakinek ezt írja Apánk, szóljon!

Moncsi
KépKép
Kép

Kép
moncsiga
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Én újfent dolgozom már, és Péntek van! Aminek nagyon-nagyon örülök! Este még fel akartam nézni hozzátok, főleg, hogy mondjam Moncsigának, hogy szorítok és gondolok rá, de sajntos nem volt otthon net! :twisted: :evil: Mondanom sem kell, hogy mennyire ideges voltam! De hát már elszállt! És újra itt vagyok!
Moncsiga! Tudom, hogy már nem olvasod, de én Nagyon-nagyon Szorítok és Gondolok Rád!

Ma is pozitív vagyok, de már azt hiszem nagyon péntek, és nagyon fáradt! De most az vígasztal, hogy ma csak 13:50-ig vagyok itt! :D

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Jó reggelt!

Én is újra munkában, szeretem ezt a rövid váltást :evil:
Ilyenkor hazamenni is kár.

Viszont Moncsigáék és Szimbáék már ott állnak az Intézet előtt és várják a bebocsájtást.....
Nekem nincs semmi, úgy néz ki hétfőn megyek...
miciona
 
 


Jó reggelt!

Jó sokat írtatok tegnap :)

Bodza
Gartulálok és Isteni hozta kicsit Esztit :lol: :wink:

Szimbáék és Moncsi
Szorítok én nektek mára, csak ügyin :wink:

Kata
Nekem meg már nem volt erőm este írni, fáradt voltam. Meg most is. De látom neked rövid napod lesz ma :lol: Megyek reggelizek, aztán megpróbálok felpörögni :lol:
Vendég
 


Miciona
Lett gyogyid? Egyébként minden megbeszélésnél kell fizetni, akkor is, ha csak gyogyit ír fel Apánk?
Vendég
 


Szia Janaka,

nem lett, de ha ma déle nem jön meg, akkor csak a reggeli adagot veszem be és akkor hétfőig kitart. Bőven a szinten belül van a prolaktinom nem hinném ,hogy gondot okozna a fél adag 2 napig.

Nem kellett fizetni csak az első konzultácion, akkor és kétszer csináltattam nála a rákszűrést, clamydiát, akkor 10000-et fizettem. Mikor kezded a lombikot, vagy inszemet, az uh-ért nem kér semmit.
Ezért sem értem aki azért megy csak a BMC-be mert az ingyenes, csak azt felejtik el, hogy ott minden alkalommal tolják a hálapénzt, ami még kellemetlen is.
miciona
 
 


Jó reggelt Lányok,

Nem szabad kimaradnom egy fél napra, mert 1 órát csak visszaolvasok. :lol:

Bodza, szívből gratulálok, és jó egészséget és sok tekcsit kívánok nektek.

Szimbáék, Moncsiga csuriban mindenem, írjatok egyből ahogy tudtok. :lol:

Kati, te kérdezted az átjárhatóságit. Nekem az 5. napon csinálták, bár nem a Dévaiba. Annyit tudok, hogy a ciklus első felében kell, de még jóval pé előtt.

A lombikosoknak utánna már nem kell fizetni, de az inszemeseknek minden alkalommal kell.

Miciona, pont ezt mondtam én is, hogy az ingyenes BMC kemény hálapénz van. De ez még mind semmi. A barátaink a Kaáliba jártak és ott is hálapénz van. Kifizeted a tarifát és még zsebbe is pakolsz.

Kép
gmelcsi1
 
 


Tekcsi=tejcsi :oops:

Kép
gmelcsi1
 
 


Melcsi!
Csak azért kérdeztem, mert nekem éppen most kedden jött meg, és jó lenne ha ebben a hónapban azon is túl lennék! De hát majd kedden Apánk elmondja, a menetrendet! :D

Szimbáék és Moncsi!
Szroítok Én is nagyon Nektek! Lélekben és Gondolatban Veletek vagyok! :wink: :lol: :lol:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Janaka!

Remélem pörgős reggelit ettél! :):)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Miciona
Sztem se lesz gond, ha megfelelzed 2 napig az adagot. Sztem is ez igy korekt, ahogy itt van és azért gondolom ez itt más körülmény, mint a BMC-bár fogalmam nincs mi van ott :oops: A hálapénz meg hát, tényleg feneketlen sok doki zsebe. Akkor hétfőn mész Apánkhoz és mi lesz?

Melcsi
Mi a Kaáliból igazoltunk át (Győr), de ott elvileg nem fogadhatnak el hálapénzt. Persze nem is próbáltunk adni, igy kitudja :roll: :?
Vendég
 


Az azért hozzá tartozik a dologhoz, hogy a BMC-s dokikat is istenítik akik odajárnak. De ott komoly várakozási idő van , mire bekerülsz a programba.
És a gyogyszerek nekik is pénzbe kerülnek.
miciona
 
 


Szerintem igy is elég költséges egy program a lombik, ha vkinek annyi pénze van, hogy még a zsebbe is tellik, akkor tegye meg, de elgondolkodtató lehet, hogy biztos jó helyre jár-e, hogy ez szükséges.
Én szerintem mi nagyon jó helyen vagyunk :lol:
Vendég
 


Janaka!
Egyet értek veled! Nagyon sokat kifizetünk rá, és még van aki hálapénzt vár? Nem semmi! De engem még az is bosszant, hogy a fizumból tökre sok TB-t levonnak, és még így is fizetnem kell! Ti hogy vagytok ezzel?

Amúgy ma is pozitív vagyok, és sokat gondolok Szimbáékra és Moncsira! :D Ja és szorítok is Nekik! :) :!: :!:

Kép

KépKép
ercsikati
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?