A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009. januári kismamák


Katuska, még egyszer gratulálok! Nagyon szép kislány Petra!

Kata, én Aventes géppel fejek kb. 1/4 órát, annyi idő alatt kiürül rendesen.

Kép
petne
 
 


Na szóval megpróbálom villámsebesen leírnia történetünket.

01.23-án kellett befeküdni. Mindene eredmény ok, lehet várakozni pár napot....
01.26-án hétfőn OTT, fájások vannak én nem éreztem őket még olvasgattam is. Méhszáj nem táguét, továbbra is egy ujjnyi. Mars vissza a szobába.
01.27-én elkeseredés mert még adtak egy két napot az indításra annyira jók a baba értékei áramlás sb. Totál letargia bőgés kiborulás stb.

01.28-án reggel 4-kor fájásokra ébredtem.elkezdtem figyelni az órát, 3 és 6 percesek voltak, még bírtam sétálni.
6-kor jöttek lázat mérni, mondtam elmegyek a szülőszobára nst-re mert fájok.
A gép 100-as fájásokat mutat, méhszáj 2 ujjnyi.
Vissza ballgatam összepakoltam a szükségeseket.
Jött az előkészítés, majd a doki burkot repesztett, a víz enyhén mekóniumos. (előtte még tiszta volt egy fél órával....)
Párom is mgérkezett.
Az nst-nek végig rajtam kellett lennie...de Petra szépen tartotta az értékeit, nekem meg azonnal 1 perces fájásaim lettek. johadt caj volt....
9 körül már háromujjnyi a tágulás, majd szóltam aszülésznőnek, hogy nagyon úgy rézem nyomnom kell és folyamatosan ahogy ültem jöttek is a tolófájások. Gyorsan megnézte, méhszáj eltünt:) de a baba feje magasan.
Így elég sokat kellett nyomni, hogy szépen lezötyögjön a buksi, most nem akartam állva nyomni.
A doki gátat metszett mert látszott ez a fej tuti nem fog kiférni másként.
Elég sokat nyomtam pedig rövid volt a kitolási szak egyébként, majd a doki szólt, hogy várjak meg egy igazán erős fájást vagy a fájás közepét és csak akkor nyomjak mert jobb lenne ha kijönne minél gyorsabban...
És kiment, a fájás meg jött azonnal és nyomtam és nyomtam és egy csusszanásra kint is volt 10 óra 30 perckor. BAromira meglepődtem, a szülésznő meg ledöbbent miylen hatalmas baba! Nevettünk is rajta.
MAjd elvitték, megmérték, felöltöztették stb stb a doki meg nekilátott hímezni. Kb 1 órán át varrt mert annyira beödémásodtak a szeméremajkak, hogy ahol szúrt ott egyből elkezdett vérezni, nem tudta mit kezdjen vele.
Ott a szülőszobán megszoptattam, majd én is kaptam ebédet. Visszavittek a szobába, de elájultam meg minden bajom volt.
Teganap este szaladt a doki vizit után, hogy élek-e még mert annyira vérszegény vagyok, hogy már szóltak a transzplantosoknak, hogy kell vér így nem mehetek haza. HIába mondtam, hogy jól vagyok.
Este feljött a transzplantos doki, hogy elmondja mivel jár ha kapok és mivel ha nem. Egyből úgy döntöttem, hogy inkább nem kérem és magán emberként Ő is azt javasolta....meg mér jópár nővér és doki is...
Mázlimra szombaton nincs főorvosi vizit mert Ő tuti nem engedett volna el így hazajöhettünk.

Máté először elkezdte kibontani a ruhából, majd megcsapkodta, volt féltékenységi jelenet, érdeklődés, szóval teljesen vegyesek az érzései még....
katuska79
 
 


Katuska:
gyönyörű Petra baba! :) Gratulálok hozzá!! :)

Vicky:
üdv a táborban.. Annával nekem is magas hüvelyfalrepedésem volt, nagyon gyorsan jött, és szanaszét repedtem. Semmi probléma nincs vele, sex terén sem, és a második gyerek terén sem, olyannyira, hogy most alig repedtem, aranyerem sem jött ki, alig kellett varrni, és szülés után 2 órával már ültem a gátseben :) Szóval semmi gond!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 

 
 

Katuska, ügyesek voltatok! Van segitséged? Pihenned kellene sokat, de 2 gyerekkel gondolom nem lesz egyszerű...

Mágnes akkor megnyugodtam...a 2. szülés remélem könnyebb lesz :roll: Pedig Beni sem könnyítette a helyzetedet a fordított fejtartással...

Kép
vickybabe
 
 


Gyors bekukkantás.
Katuska: örülök, hogy otthon vagy. Nagyon szép a kislányod. Te meg azért pihengess!

Vickybabe: teknősös párna: IKEA - talán egy ezres volt. Ádi imád rajta aludni.

Bartika: én az Angelcare-os légzésfigyelő lapjait egymás mellé raktam. Úgy van a használatijában.

Fejés: nekem azt mondták fejjem minél többet, akkor több termelődik. Akkor ez sem így van? :shock:

krisz78
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a dicséreteket!
Elég rossz éjszakánk volt. Biankát kb. fél kettőkor sikerült leraknom. Utána már nem volt vész, 5-kor kelt enni és mellettem aludt, mert már muszáj volt egy kicsit pihennem. Bezzeg délelőtt aztán végigaludt 3,5 órát. Szopi után pedig megint bealudt. Akkor aztán én is aludtam egy órát, mert nagyon fáradt voltam.

Szaporító fejés: Bartika! Köszönöm! Nekem nagyon bejött!!! Igaz, éjfélig fejtem, mert előbb nem engedett Bianka, de mára tele lett a cicim. Ma nem csinálom, kíváncsi vagyok, holnap hogy fogok állni tejcivel. Ha carul, akkor bevezetem, hogy minden este fejek.

Móni: nagy-nagy gratula a kis szépséghez!!!

Katuska: minden elismerésem a tiéd!!!! Természetes úton világrahozni egy ekkora babát.... hát nem kis teljesítmény!!!!
Vigyázz magadra!!!

Kép
jandrea
 
 


Sziasztok!

Katuska!
Üdv. megint itt! Pihizz sokat, a vérszegénység nem játék, Marci után én is így voltam, el is ájultam otthon. Igaza van a dokiknak, hogy felügyelettel leehtsz csak otthon. remélem, van segítséged...
Máténak nem lesz könnyű, s neked sem lesz egyszerű...
Szurkolok nektek!!!

Móni! Gratula Nektek!!! Sok tejcsit és minden elképzelhető jót kívánok Nektek!

Bartika! Lehet, hogy nálunk is ez a baj alvás ügyben, mert éjjel eszméletlenül pörögne, nappal meg alszik - most is... Asszem én is fogok kísérletezni ezzel a módszerrel...

Na megyek, eszem valamit, éhes vagyok!!! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :D :D :D :D :D

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Sziasztok!

Katuska üdv újra itt!

Nagyon szép Petra baba! Jó gyorsak voltatok:))

Szaporító fejés: én még annyira nem csináltam, csak folyamatosan fejem etetések után. Ma reggelre 100 cc gyűlt már össze.

De egy kicsit el vagyok keseredve. Mindenkinél azt olvasom, hogy milyen sokat esznek a csemeték. Az enyém pedig, amikor kíváncsiságból lemérem, akkor éppen 50-et eszik meg. Mellette pedig úgy alszik mint a bunda. Ma éjszaka pl. 4 és fél órát kaptam a kisasszonytól.
Napközben délelőtt, viszon másfél óránként akart enni. Nagyon remélem, hogy azért be fog jobban indulni a tej.

De gondolom, ha nyugodt akor nincs nagy vész igaz?

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Ercsi! MOst csak neked! NE KESEREDJ EL!!!!!

Pötyi a tökéletes példa arra, hogy igazából különbözőek a babák is, nem szabadna összehasonlítani őket.
Pötyim még két hónaposan is max. 100-120-at evett, a mai napig keveseket eszik. :shock: Ennyi idősen, mint Zsófi ő is 50-60-at evett, néha becsúszott egy 90 is... Ki voltam borulva. :roll: Aztán láttuk, hogy hízik rendesen, hetente néztem már csak. És az a lényeg még, hogy legyen 6-7 pisis, kakis pelus. :wink:
Szóval NYUGI!!!!!!!!!! Vannak olyan babák, akik kevesebbet is jobban tudnak hasznosítani, és azt se feledd el, hogy egy hölgyről van szó. :wink:
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Köszi Bartika megynyugtattál.

Ami a pelust illeti abból termelünk rendesen. Kakis pelus van minden nap legalább egy, de az rendesen. A többibe is van kaki, de az éppen hogy, gondolom a pukival jön.
És tényleg egy kis hölgy. :wink:

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Katuska: hatalmas gratula :) micsoda husis kis karja van :) szépek vagytok :)
Máté: hát, igen, biztos kell egy kis idő, mire megszokja...

Fejés: lányok, harmadik gyermekem, igazából mindegyiknél csak szükség szerint fejtem (ha durrant a cickó, vagy szükség volt a tejre), ennek ellenére volt tej elég... szóval én, ha nincs feltétlen fejési kényszeretek (akár a mennyiség miatt is, vagy lelki okokból, vagy azért, mert ciciből nem megy a szopi) én nem hajtanám annyira a dolgot... baromi sok időt elvesz, és igaza van Bartinak, lehet, hogy a babó nem is fogja elfogadni a fagyasztott tejet felengedve... tényleg iszonyat büdös, én tuti nem innám meg, pedig tudom, hogy azért a minősége nem rossz ettől még. Nem lebeszélni akarok itt mindenkit, csak ellenérvelek.

Erika: szerintem se stresszelj rajta. Nem szabad a gyerekeket hasonlítgatni, nem is csak az, hogy eltérő mértékben dolgozzák fel a tejcsit, pedig ez is igaz, hanem azért nem minden gyerek lesz 10,5 kiló 1 évesen (hasra szám, nekem egyik nagy több, másik kevesebb volt). Az a lényeg, hogy egészségesek legyenek :wink:

Tényleg Csajok, ha már Edit felvetette, nem tartunk egy kis ötletbörzét altatódalokból? Nekem pont akkor nem szoktak eszembe jutni, amikor kéne :? Pedig kell a választék :) hiába csöppek a babáink, kialakult zenei ízlésük van, fognak majd válogatni :) Azért remélem, hogy nem a "Reszket a hold...." nótát kell dünnyögnöm neki éveken keresztül :lol: :lol:
Elkezdem, ok? Én ezekből szoktam válogatni (a teljesség igénye nélkül, mert eléggé ki vagyok lőve, de majd hozok még címeket :wink:):
Este jó (Zelk vers, Kaláka zenésítés)
Este van már késő este
A nap leszáll
Ősz (Radnóti, talán szintén Kaláka)
Bóbita (Weöres, Kaláka)
A nap nyugodni tér
Reszket a hold... (:D)
uff... többi holnap :)
Egyébként én bébi koromban a Summer time-ra nyugodtam le (ezzel azért nem merek bepróbálkozni :roll:), Mesi a Nagy utazásra :D Zaza meg semmire :lol: :lol: :lol:
Szóval én nagyon várom az ötleteiteket :)

Na, megyek, hátha a konyha tájékáról az a bizonyos sült galamb a számba repül :D :D

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Én is ideérek...

Katuska! Csodaszép Petra baba! Nagyon ügyik vagytok!!!!

Erika! Zsófi igazi csaj! Gyönyörűűűűűű
Nyugi a szopival kapcsolatban. Igazuk van a Csajoknak.

Csöre! Olivérnél Szabó Gyula bácsi elmesélésében az Öreg nénje őzikéje a menő. :) Tátott szájjal figyeli. :)

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Katuska: még egyszer gratula Petrához, meseszép!!! A szüléstörténet pedig nem piskóta :shock: :wink:

Ercsi: szerintem sem baj, már amennyire én gyakorlott vagyok :oops: Martin tegnap 620-at evett, ma meg 460-nál járunk 'csak'. Persze, én is kiborulok magamban néha,hogy akkor most miért nem eszik, de aztán rájövök, ő is egya kis ember, minden nap különböző szükségletekkel :wink:

Csöre,Hanna: nálam a Halász Judit repertoár a nyerő :wink: Anya előadásában :oops:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata! Az a legszuperebb. :)
Én annyira köhögök még mindig, hogy énekelni nincs erőm.
Tuti legalább 35 fok volt a gyermekágyon.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Sziasztok Lányok!

Katuska, gratulálok még egyszer Petra babához, nagyon szép baba! Remélem Máté hamar legyőzi a féltékenységet és előbújuk a testvérszeretet :P

Bartika, amit írsz, engem is megnyugtatott, mert most ismét nálunk is előjött a "vajon eszik-e eleget Bálintka, vajon van-e elég tejem" dilemma. Most estére kezdtem már totál depi lenni, erre végre most beszippantott 120 grammot :P (napközben épphogy 40-50 gr-mokat evett...). A fejés témában én teljesen össze vagyok egyébként zavarodva. Mindenki máést mond, mást ír, hogy mi a jó, naponta 1x vagy minden szopi után, szeretném jól csinálni (mert tejcsim sajnos nincs sok), de nem tudom, mivel használok, mivel ártok :evil: Csöre, azt hiszem, Rád hallgatok ez ügyben (is) :) Ja, és szuper az altatódal gyűjteményed :D , gyorsan rájuk is keresek a neten.

Edit + Bálintbaba

KépKép
bálintanyu
 
 


sziasztok!

Először is: hatalmas gratula Móninak a kis tündérhez!

katuska:nagyon édes a babó! És tényleg óvatosan! Nehogy baj legyen! Mátéhoz pedig türelem! Bizti nehéz lesz az elején.

Amikor csak tudtok, tegyetek fel légyszi képeket! Olyan jó nézegetni a babókat!

Sajnos nincs sok időm, így gyorsan reagálok, és bocsi, ha nem szólok külön-külön mindenkihez!

enikő:sajnálom, hogy megint vissza kell menned a kórházba, de remélem most már minden rendben lesz!

tejecske:nekem is gondok voltak a mennyiséggel. Laktoherb nem vállt be, ismerősöm javaslatára kipróbáltam a patikában kevert teakeveréket. És úgy néz ki bevált! Sokkal olcsóbb is, és igaz, nincs vmi jó íze, de ez már nem érdekel. :wink:

hasfájás:nekünk úgy néz ki az édeskömény tea bejött. Igaz kicsit erősebbre főzöm, de kevesebbet adok belőle, így nem zavar be szopinál sem. Igaz még azért vannak nehézségek, de legalább van eredménye az erőlködésnek.

böfi:sajna nálunk is sokszor ellógja a böfit, ami ugye nem jó, mert ez tovább erősíti a hasfájást. Most már rázogatom, mint az üveget, itatom a teát, és így 5ből 3szor van böff. :)

Az elmúlt 2 éjszakán szörnyű volt. Először 16tól hajnali fél 3ig nyüglődött, bár utána fél 7kor én keltettem már, hogy egyen. Tegnap 21-fél1ig volt műsor, de utána fél 6ig aludt. :wink:

Tegnap védőnéni kijelentette, hogy túl sokat eszik a gyerek, mert 12 nap alatt 40 dekát hízott, persze 2 cm-t nőtt id, és próbáljam kevesebbet etetni. Úgyhogy szegény gyereket most sajna 3 óránként kell etetnem. Ez ma össze is jött, de most megint kiszúr velem. Fél 6kor evett utoljára, és most itt van este fél 11, és még alszik. Persze vendégeink is voltak, akik nyaggatták, lehet abban is kifáradt. Ilyenkor viszont tanácstalan vagyok. mi a jó? HAgyjam addig aludni, amíg magától fel nem kell, vagy ennyi idő után már keltsem? Mert amikor eddig keltettem, sosem evett rendesen, és utána mindig cirkusz volt, mert 1-1,5 óra után megint éhes volt. Kórházban meg azt mondták, hogy ha nem kel fel, akkor max.4 óra után kelteni kell. Ötletek?

Holnap, ha tudok jönni, hozom az én szüléstörténetem is, mert azzal még adós vagyok.

Mindenkinek nyugodt éjszakát, sok tejcsit!!

És egy záró kép:

Kép grimasz Kép kukuccs!

Kép
moffli82
 
 


Moffli! Nagyon édi Noémi! Én nem keltem Milánt, ha nem beteg szerintem jelzi mikor éhes.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Krisz!

Nem te vagy béna a fürdetés terén, hanem a babák nem szeretnek meztelenkedni. A kis Miki nálunk is üvölt, iszonyatosan kétségbe van esve minden fürdetéskor. Annyit javult a helyzet, hogy most ha a lábát éri víz, meg a kis fütyijét-fenekét, akkor nem sír, csak deréktól fölfelé. Viszont a kifogóiba mindig belekakil, miután kivesszük a kádból... és már kb. 4-szer le is pisilt...

Képzeld, én már dolgozom itthonról, hát, mit mondjak, a francba kívánom az egészet...

Te nem kaptál el a kórházban semmi nyavalyát? Nekem mindkét tenyeremen kialakult egy gombás fertőzés, tökre félek, nehogy a kis bébire is átterjedjen...

Nagyon édes a kisfiad azon a teknőcös párnán, látszik rajta, hogy jól érzi magát. Lehet, hogy én is szerzek egyet...
jankababa
 
 


NA túl is vagyunk az első éjszakán. nyolctól éjfélig nyugi, majd utána kb 4-ig cécó....szopi nem alvás, nézelődés, cumiszopi stb stb.....aztán 4 után egy szopi és ott maradhtatott mellettem. Jött Máté is bújni így négyesben aludtunk 8-ig:) Akkor szopi úgy,hogy Máté is hozzámbújt. Olyan jó érzés volt a gyerekeimmel.
Már nem bántja, hanem nézi ahogy tisztába teszem...nem erőltetem a dolgot, ha akar odajön ha akar nem.
Most itt van anyukám keddig és dajkálja az ölbebabákat:)

Itt a kh-ban is iszonyat meleg volt de nemcsak a gyerekágyon hanem a terhes részen is. Ott egyfolytában nyitva volt az ablak, a gyerekágyon meg egy kétszobásban voltam ahol ha valaki becsukta az ajtót már kész szauna volt. Nem csoda, hogy éjjel fáztam itthon és kapar a torkom természetesen....kerülget valami.

Lehetne egy tálát kérnem, mert fogalmam sincs kinek mikor született babája!
katuska79
 
 


Jó reggelt hát el ne kiabáljam nekünk most isteni volt az éjszakánk babóca 4 óránként kelt olyan jó volt hogy végre tudtunk is aludni egy kicsit bár hajnalban volt egy kis nyafi de akkor magunk közé vettük és úgy aludt mint a tej :D Moffli: édes a kép a gyerkőcről :D
erzsebet0312
 
 


katuska: üdv itthon- gyönyörű a bébi, és a szüléskor is nagyon profi voltál :shock: :)

moffli: Nagyon jó képek!!! :D

Erika: Ne parázz, az enyém se eszik többet- pedig több, mint egy héttel idősebb. Persze ez nem számít, hiszen jóval kisebb súlyról indultunk, kisebb méretekkel, mint a fórumon a legtöbb bébi. Ha kisebb a méret, akkor a pocak is- gondolom lehetetlen, hogy ugyanolyan sok férjen bele, mint pl. a vasgyúró fiú manókba.

Fejés: Nekem talán ettól lett most több tejem (bár ma már nincs annyi, mint tegnap- amit amúgy se értettem, hogy mitől volt :roll: ). Az elmúlt napokban betermeltem pár ml tejet a mélyhűtőbe, így nyugodtabb vagyok (bár a dokinéni elmondta, hogy a körzetében bébi éhen még nem halt :D ). Amit utálok, az az, hogy vagy büfiztetek, vagy fejek. Mire Manóból kitermelem a buborékokat (a múltkor már azt hittem, hogy Rózsaszín lufiként elrepül), eltelik 30-40 perc, és akkor már mit fejek a ciciből? Amit benne hagyott, vagy ami azóta termelődött?

Altatódalok: Nálunk most Paff a bűvös sárkány a sláger, de szereti a Micimackót is. Sőt, a teljes magyar népdal kincs repertoáron van (Megyen már a hajnalcsillag, Érik a szőlő, Szánt a babám, Édes rózsám szívem kedves hallod hív az ének...) Mozartot is szereti (Szép május jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait). Repertoáron tartok musicaleket is (Granada románca), és karácsonyi dalokat (jó készülni a jövőre, és azok olyan lágy, dallamos dolgok). A kórusunk kortárs repertoárját is elsütöm neki néha (a pocakban sokat hallgatta őket :P )

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Vicky, a segítségedet szeretném kérni. Julcsi pénteken volt 3 hetes, és nekem még mindig feketés, csoki-szerű vérzésem van. Egyre kevesebb volt, de most mintha megint erősödött volna egy kicsit. Ez normális? Mi lehet ez?

Kép
petne
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen a válaszokat!

Kezdek megnyugodni, azért is, mert miután evett, azért sikerül ki is fejnem valamit.

Moffli, a patikában milyen fajta teakeveréket vettél laktoherb helyett? Vagy egyszerűen mondtad hogy szoptatós teát kérsz, amit ott kevernek?

Pénteken én is megjegyeztem, hogy időm nem sok mindenre van. Vagy szoptatok, vagy büfizetetk, vagy fejek. De ha nem fejek, akkor attól félek, hogy alább hagy a mennyiség. Á! Tiszta bolond vagyok! :oops:

Kép
Kép
cs_erika
 
 


[quote="isarenikő"]
írta:
isarenikőVicky! Köszönöm a választ. Ez nem tudod, hogy utána mennyire fáj, vagy milyen következményei lehetnek? Főleg, hogy császár után vagyok.
Az első császár után nem volt semmi ilyen probléma, ez akkor mitől lehet?


Utána nem jellemző az extra fájdalom. Annyira fáj, mint normálisan, ahogy húzódik össze a méh.
Következménye annak van, ha nem lépnek időben közbe. Ezért nem értem, hogy nálad miért várnak napokat? :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :evil:
Hogy mitől lehet? Sok ok játszhat szerepet. Visszamaradt lepénydarab, a méhnyálkahártya fertőződése, a méh elégtelen összehúzódása...
Császár után kaptál méhösszehúzó injekciót?

Vicky és mindenki
INTIM TORNA... mindenkinek javasolt, hogy az alsó rendszerek minél hamarabb visszarendeződjenek és minél kevesebb késői gond legyen!
Vendég
 


Sziasztok!

Moffli: csodaszép Noémi!!! A büfi dolgot sajnálom! Martin ezen a fronton igazi pasi, olyanokat büfizik,m hogy leszakad a háztető :oops: Azt nem próbáltad még, hogy pár pillanatra vízszintbe helyezed a babát, majd onnan ülésbe emeled? Nekünk, ha bentszorul a büfi,ez segít!

Zitocs,Bálintanyu: enyém gyerek hajnali 6-kor betermelt 120-at, majd a következő etetésnél 50 grammot mindösszesen, és most is alszik, mint a bunda. Mondjuk ez az 50 g rá már nem jellemző, 90-120 között eszik általában,de el kell fogadnom, most ennyi esett jól neki, ha már így beleájult a szopi végébe :wink:

Hanna,Katuska: sajnálom a megfázást! Nálunk is meleg volt a gyermekágyon, de megúsztam... Persze, ablakot ott nem nagyonnyitottunk, mert azért ne a Baross utca levegőjét szippantsák a babák, na meg mi sem, meg akkor is elég car idő volt.

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Katuska
Petra nagyobb, mint az én 2 hónaposom :roll:
És több haja is van...
Szedjél vasat, folsavat, vitamint! Azokkal lehet túrbózni a vérképzésedet!

Légzésfigyelő
Nálunk is egymás mellett vannak a lapok...

Hasonlítgatni nem lehet a gyerekeket! A kajázást meg főleg nem! Mindegyik, mindig másként eszik. Mi sem eszünk mindig ugyanannyit. Miért kellene a gyereknek egyformán ennie? Nem gépek... az a lényeg, hogy egyenletesen fejlődjenek...

Ha én énekenék, akkor Alex sose aludna... vagy azt mondaná, hogy inkább alszik, csak hagyjam abba :lol: :lol: :lol: :lol:

Moffli
Kevesebbet etetni... azért ne éheztessed Noémit!
Nappal én felkeltem Alexet, ha nagyon elhúzódna a kajaidő... éjszaka már nem...
Vendég
 


jó reggelt,

csak egy gyors tábla, Katuska, csak Neked csak most :wink: :lol:

Kép

Jelentem éjszaka alvási rekordot döntöttünk, 6,5 órával :lol: 10-fél 5. Utána gyors szopi, majd folyt köv reggel 8-ig :lol: mondjuk mindezt olyan áron, hogy tegnap egész nap konkrétan semmit nem aludt. Este már olyan fáradt volt, csukott szemmel bömbölt :cry:

Vicky, én a Kriston tornát csinálom, tényleg hatásos :wink:

Na megyek, mert látogatókat várunk és sütnöm kell pizzát :D

Kép
vickybabe
 
 


[quote="petne"]V írta:petneicky, a segítségedet szeretném kérni. Julcsi pénteken volt 3 hetes, és nekem még mindig feketés, csoki-szerű vérzésem van. Egyre kevesebb volt, de most mintha megint erősödött volna egy kicsit. Ez normális? Mi lehet ez?


Távgyógyításban nem vagyok erős :wink:
Tapintani kellene a pocakodat (mennyire húzódott össze a méhed), látni kellene a váladékozást...
A normális nagyon széles határok között ingadozik... sok tényező befolyásolja...
Ha kétséged van, inkább menj el orvoshoz!
Vendég
 


Hihi :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Alex volt a legkíváncsibb és a legkisebb :wink:
Vendég
 


:arrow:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.08.19 18:22-kor.
Vendég
 


Brühühüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Mikor én ráérek, senki nincs itt... :cry:
Vendég
 


Vicky, köszi!!! Alex nagyon édes, már kész nagyfiú.

Katuska, jól megszenvedtél, de most már minden rendben lesz. Pihenj annyit, amennyit csak lehet!

Vickybabe, 6,5 óráért irígy vagyok.

Kép
petne
 
 


Vicky: dehgynem, itt vagyunk :D Tündéri Alex, a kis vörös haja meg annyira kis különleges és tényleg nagyon hasonlít Apájára!!!

Vickybabe: akkor jó, hogy próbálom küldeni az álommanót :wink: Mi fél egytől negyed hétig durmoltunk! Utána szopi, gyerek kiságyba, anyája mellette a relax fotelben durmolt még majdnem 2 órát :wink:

Petne: jól értettem, neked Avent elektromos mellszívód van? Mert én kezdek arra gyanakodni, hogy a kézivel valahogy nem képzek megfelelő vákuumot, így aztán hiába van még a ciciben, nem jön ki jól...

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Túl vagyunk az első segítség nélküli éjszakán. Minden jól ment. A fürdésbe is belejövünk. Éjszaka még mindig csak akkor sír, ha oka van. Remélem, így is marad.
Ma 60-at lefejtem. Majd csak alakul ez a tej. Persze estére megint nem lesz. A DM-es serkentő tea nekem jobban bejött, a Laktoherbtől hasmenésem volt.

Janka: gomba? Az jó. Nem lepődök meg. Csak a pici el ne kepja. Én nem kaptam el semmit szerencsére. A lepisilés téma nálunk is megy. Kibontom a pelusból és spricc. De csak engem. Az apját még egyszer sem.
Bejelöltelek az iwiwen. Ott is tudunk levelezni majd, ha gondolod!

Vickybabe: a táblázatból hiányzik: hüvelyi szülés volt

krisz78
 
 


Csajok,én a kardomba dőlök...írtam a blogbaq, soooookat, erre elszállt az egész :evil: Áááááá,nem lettem morcos :lol:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Szisztok Lányok!

Jelen, alapjáraton, vagy az alatt :( azt hiszem, valami bújkál bennem :cry: úgy érzem, mintha egy merő gyulladás lennék :( tegnap a fejem úgy fájt, hogy kénytelen voltam bevenni egy Algopyrint, mert úgy éreztem, menten kimúlok :(
Látom, nem vagyok vele egyedül: gyógyulást a betegeskedőknek.
Hanna: az első 2-3 hétben én is hiába ettem, mentek le a kilók, mostanra kb beálltam az eredetire.

Moffli: nagyon édes Noémi :) szerintem a babád tudja, mennyi kajára van szüksége, ilyenkor még nincsenek elrontva :wink: én nem adnék kevesebbet, és akkor adnék neki, amikor kér. Nem ébreszteném. Nem indokolt, nem beteg, nem korababa, nem sárga, ha felébreszted, kibillented a ritmusából.

Vicky: nagyon aranyos Alex :D Az a kukucskálós :D édes :)

Írom én is a nótás ötleteiteket :)
Vicky: amikor zenekarban zenéltem, volt, hogy szóltak, hogy ha énekelek, halkan tegyem :wink: :lol: aztán a jó kis csujogatósoknál megjött az igény a "rettenetesre" :lol: :lol: :lol: szerintem a babónak nem csak a dal, hanem az anya duruzsolása is fontos :) de ha az prózában megy, az ugyanolyan jó :wink:

Kata: az aventes kézi mellszívóval kapcsolatban azt hallottam, hogy 2 széria van, az egyiknél probléma a vákum... de hogy melyiknél :roll: gondolom, ez az információ nem vígasztal :( de lehet, hogy pont azt fogtad ki :( igazából amit írtál, hogy mennyi ideig fejsz, az szerintem irreálisan sok. Én, ha előfordul, hogy fejek, akkor pár perc alatt kiszívódik a maradék (nekem Medela kézi van) - a maradék meg 50-60 ml volt, amikor kifejtem.
Ja, álommanó éjszakánként ide is jöhet :) Sajnos a tegnap éjszakánk katasztrófális volt :( 9-től 1-ig ébren volt, nyöszögött, majd pár korty tejcsi után bealudt (előtte 9-kor evett). Persze fél óra múlva éhesen kelt :( utána már 3 óránként kelt, de egyszerűen nem tudom, mi volt a baja 4 órán keresztül. Én kidőlve feküdtem (komolyan, mozdulni is alig :(), Apus meg kiborult tőle :( ő is öregszik :( fogy a türelme :(

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Csöre: nekem TT mellszívóm van :roll: Bizti, én csinálok valamit carul...Mert tuti,hogy van még benne tej, mert fél perc masszír után kibuggyannak a cseppek, akkor megint lelkesen próbálkozom, de egy idő után feladom. Pedig így is csilingelnek már a Martinra váró cicik :lol: Gondoltam kipróbálom amit Erzsébet írt, aztán max nem válik be, de ne menjen kárba a tejci! Én is úgy érzem,a vákuummal van gond, mert van,hogy fej résznél kicsöpög és a pocakomon érzem a tejet landolni... :evil:

Sajnálom, hogy Saci nem aludt jól,na meg,hogy ti sem! Martin mellettünk úgy alszik, mint akit agyonütöttek :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Hello Csajok!
Én is jelen, de csak csendespihi alatt, mert utána vendégeink jönnek.

Katuska! Húú, a te történeted sem hosszú, csak az előjátéka volt az, mi? :wink: :D
Súlyt illetően is tied az aranyérem... Nem semmi teljesítmény volt! Büszke lehetsz magadra!!! Az nem fájt jobban, amikor varrtak? Ödémás szeméremajkak? Mitől? Szegénykém, remélem azért most tudsz pihenni. Ki segít?

Csöre! Nálunk a Bóbita a sláger és a Dono-dono-don... Meg az Altató... De van egy egész kötetem gyerekdalokból, még Ringatón vettem a vezetőtől, nagyon szeretem, mert van kotta is hozzá és ebből szoktam újítgatni. :)

Moffli, de jó hallani felőled is! Noémi is nagyon szép baba!!!
Te én ezt a védőnőt nem értem?!!! Csak azért adj kevesebbet enni neki, mert túl sokat hízott, vagy mert hasfájós????
Én csak egy napig voltam képes tartani ezt a baromságot (Pötyinek azért javasolta a dokinéni, mert hasfájós volt), nekem is ki kellett volna húzni 3 órára, 3,5-re az etetéseket, enyim ded meg üvöltött egész nap… Na aztán este meguntam és rábíztam mennyit eszik. Én most Ádit azért keltem, mert a napirendjében (fürdés, esti altatás, oviba el tudjak menni Pötyiért ) alkalmazkodnia kell Pötyihez. Amúgy nem birizgálom.

Krisz! Ádim is egész jól tűri a fürdés, de a végén mindig üvölt, egészen addig míg ruha nem kerül rá. Kiszolgáltatottnak érzik magukat pucéron a pici babák.

Intim tornát én is most fogom elkezdeni, mert még mindig nem vagyok ura a záróizmaimnak alul... :oops:

Nekünk megint király éjjelünk volt, ez a kicsit hagyom ébren is a gyereket nappal nálunk nagyon bejön. Ma sem volt nyikkanás az etetések között, igaz 3,5 óra a max. amit kaja nélkül bírunk.
Na mentem kicsit dögleni, délután rokonság roham lesz. :roll:
Pusz:
Barti
Kép

Így eszünk mi: Kép

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Krisz, ok javítottam! Az ikeás párnát lehet megveszem majd én is, hátha jót aludna rajta...

Bartika, így egyedül meg tudod kötni a kendőt, vagy kell segítség? Ez az egyetlen fenntartásom a kendővel, h boldogulnék-e vele...

Csöre, jobbulást!!!!!!!!

Vicky, Alex nagyon kis huncut :wink: :lol:

Levente újra alszik napközben!!!!!!!!!!!! Hurrá, éljen a szabadság!!!!!!!!!! Nem gondoltam, hogy így fogok még 2 óra alvásidőt értékelni :lol: Nem tudom, mi volt 2 napig vele ... Előtte 2 napig a nagyszülők tutujgatták, lehet ennyire elrontották????????? :shock: :roll:

Kép
vickybabe
 
 


Sziasztok!

Vicky! Köszi!
Szóval én 2 hete voltam dokinál (akkor voltak panaszaim: hasfájás, szédülés,stb), ő minden héten csak csütörtökön rendel, levette a kenetet, elküldött laborra és most csütörtökön kellett visszamennem az eredményért. Ekkor újra megnézte UH-val, azt mondta, hogy ezek a véralvadékok elszervesedtek (ezt én nem tudom mitjelent), szerinte ez már nem tud kiürülni és minél előbb elkell távolítani. Írt fel antibiotikumot, ujabb ERGYM cseppet és vasárnap reggel be kellett volna feküdnöm. Viszont csoda történt: ma reggel a korházba UH-val megnézte és sehol sem találta ezeket, csak folyadék van a méhbe, ami szerinte ki tud ürülni, a méh is szépen összehúzódott. :D És jöhettünk haza. Én olyan boldog vagyok!
Méhösszehúzó szurit kaptam a korházba végig a 3 nap alatt reggel és este. Ez meg a 3-ik ERGAM csepp.

Alex tüneményes! Meg kell zabálni, ahogy bujocskázik!

Vickybabe, Kata! Irigykedem az átaludt éjszakákért! Én már egy hónapja átlag napi 4 órás alvással élek, azaz inkább csak szédelgek! :D

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Vicky! Persze, hogy egyedül kötöm meg! :D
És egyedül is teszem bele a kölköt... az elején javasolt tükör előtt végezni, de nekem már megy vakon is. Hidd el, nem bonyolult. Ha nem megy, hívj fel és telefonon pikk-pakk elmagyarázom.

Enikő! De jó hírek! Elhiszem, hogy örülsz!!! Azért még vissza kell menned később kontrollra?
Örülök mindenki minden nyugodt percének... én most hunytam egy órácskát és mintha kicseréltek volna. :lol: :lol:

KINT ESIK A HÓÓÓÓÓÓ!!! :o

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Kata! A mellszívónak nézd meg a szelepét, an a csillag, meg a csőrös szelep. A csillag vacak. Ha olyan van cseréltesd ki, vagy vegyél csőröst. Én is ilyen mellszívót használok, de ebben olyan vákum van, hogy nemis tudom teljesen lenyomni, mert fáj a mellem tőle.

Bartika! Nagyon édes a kicsi fiú. Te milyen ügyesen magadra tudod kötni. Nekem nem sikerül.

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Bartika! Két hét múlva kell mennem a hat hetesreés akkor még megnézi. Remélem addig minden rendben lesz!

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Enikő! Ha kell segítség szólj hogy neked mikor jó és hívj fel telcsin, úgy könnyebb elomondani, mint egy kép alapján. A Hanna féle táblában benne van a számom! Most tudok is beszélni, alszik mindkét prüntyim... Vagy este 8 után is jó.

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Köszi csajok a fejés tippeket! Nekem az az igazán gond, hogy az a tárcsaszerű fejrész nem illeszkedik légmentesen, na most innentől lőttek a vákuumnak, meg a fejésnek is...Na, meglátom, milyen lesz a Medela...

Bartika: hamarosan beszerzek egy kendőt, azt hiszem, foglak hívni :wink: Tudom, hogy neked nem Nandu van, de vajon az jó lehet? :roll:

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Kata, nandu is jó, mindegy csak írtam a hosszát, annyi tutti meglegyen... 4, 20-at mértem? Még a szélesség is mindegy...
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Kata: Barti 420x60-at írt :wink: a nanduról jókat hallottam...
én most a "kendőt nekem, de azonnal" fázisban vagyok :( leszakad a karom és a derekam az állandó cipeléstől, és ha Saci kézben van, akkor semmit nem tudok csinálni
nandu-t hol néztél?

Enikő: örülök a jó eredménynek :)

Viki: örülök, hogy Levente alszik :) ide azzal az álommanóval :D igaz, most Saci is alszik, de csak kézben :(

Barti: milyen édesen alszik Ádám baba :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Aventes mellszívónál van a mellre illeszthető részen egy szilikon "sapka",ami leszedhető. Na azt érdemes leszedni, mert nélküle sokkal intenzívebben szív. Nekem csillag szelepes van, és a szilikonos rész nélkül szuperül fej(ne, mer a tej nem nagyon akar jönni)
Na hát én bármit is teszek, nem akar a tejem gyarapodni... :?

Megmértem tegnap este Benit.. másfél hete 3580 gramm volt, most 4040 gramm.. :shock: Úgyhogy moffli, én ezért nem is merek szólni a doki néninek... Ráadásul mi szigorúan 3 óránként eszünk, ennek ellenére ennyit hízott.... Az meg, hogy ne egyen annyit a gyerek... Hát nem tudom... Nem tömöm túl, annyit kap, amennyit igényel,nem tudom hogy lehetne,hogy kevesebbet egyen..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Csöre: igen, közben ráeszméltem :oops: Én első körben itt néztem: http://www.babyaruhaz.hu/baby-reszlet.p ... menu=6&kat
Viszont lehet kifogni a Vaterán, Teszveszen is, csak nem tudom, hogy mennyire használódik el, lehet, nem is kell vadiújat venni :wink: Közben itt a mérettáblázatban azt néztem, ha Apa is viszi Martint, márpedig vinni fogja, lehet, nekünk az XL-es kéne, mert az L-es felső végébe épphogy befér az uram! Akkor meg jobb a hosszabb, én meg max többször megtekerem, vagy ilyesmi :wink:
És nem a bosszantásodra mondom, de Martin ma eszik-alszik üzemmódban van, egy percre sem igényelte a kézben létet, csak büfi alatt dédelgettük, mert utána bealudt :wink:

Mágnes: nekünk is kb 45-50 dekát gyarapodott Martin, hát visszafogni nem fogo mmagamaz etetésben,az tuti!

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Hali Csajok!

Hát megzabálom Alex és Ádám babát. Olyan édesek. :)

Szoptatásról:
http://www.kismamablog.hu/babazas/szoptatas/keves-a-tej

Tényleg jó a DM-es tea?
Én most Nestle szoptatós teát kaptam, de valami rettenetes az íze. :(

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?