Rékacs
most biztos közhelynek tűnik, de kérlek ne ess kétségbe!
Nem tudom mennyire olvasgattad a fórumot az elmúlt hónapokban, de tavaly novemberben ugyanúgy éreztem magam, ahogy most te érezheted.
Kiderült, hogy szinte esélytelenek vagyunk lombikkal is és ezen nem lehet javítani. Mindezt egy az egyben az arcunkba mondták, én az orvos előtt zokogni kezdtem. Teljes kétségbeesés és reménytelenség hetei következtek.
Már örökbefogadós topikokban keresgettem, kinyomoztam milyen szervezethez tartozunk területileg, megszereztem az ezzel foglalkozó alapítványok elérhetőségeit stb.
Másik vonalon elindítottam a petesejt donor kérdéssel való foglalkozást (merthogy a javíthatatlan és végleges gond nálam volt), bár itt nem sokra haladtam.
És mindezek után az orvosok legnagyobb megdöbbenésére január 4.-én "spontán együttlét után" csináltam egy pozotív tesztet és azóta egy 15 hetes baba van a pocimban.
Tudod, én is úgy gondoltam, hogy a világ legszerencsétlenebb embere vagyok, hogy semmit nem ér az életem, hiszen pici kislány korom óta, ha megkérdezték mi szeretnék lenni, mindig azt mondam, hogy anyuka. És a sors arcul csapott, majd megjutalmazott.
Én is azt hittem, hogy a csodák nem velem történnek, hanem mindig valaki mással, de soha ne feledd el, hogy az a valaki más is lehetsz épp te.
Ugyanakkor nem kell a csodára várni, hanem menni kell a dolgok után.
Mi is megpróbáltuk volna a lombikot, bár nem adtak esélyt és ha úgy alakul a következő babánál, meg is próbáljuk, ha nem jön össze spontán.
Ezért kérlek, hogy szedd össze magad és igenis menni kell előre. Készülj fel rá, hogy Krizsa nagyon őszinte lesz és az arcodba mondja, ha gond van, nekem is ezt tette. De légy felkészülve és tudjátok, hogy soha nincs lehetetlen.
Sok erőt kívánok neked.
Puszi, Edit