A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


[quote="anna**"]
írta:
anna**gabka kérdezte, én is szt. imrés vagyok, egyelőre úgy néz ki nem a kórházban, hanem az orvosnál lesz az első NST, köv. pénteken, a többit majd meglátjuk, mert NST ügyben változások vannak az imrében.

Anna! Még nem olvastam tovább, lehet, azóta írtál erről valamit. Kíváncsi vagyok, milyen változások vannak nst-téren a Szt. Imrében, mert én is ott szülök majd. Annyit tudok, hogy a szülésznő kérte, hogy legalább 2 alkalommal menjek az ő praxisába, ami teljesen máshol van, mint a kórház, és akkor sok mindent átbeszélünk. Persze akkor fizetni is kell majd. A többi alkalom elvileg mehet a kórházban, csak nem tudom, mi a menete.

Masut
masut
 
 


Sziasztok,

Buli megvolt és jól sikerült. mind a 15 gyerek jól érezte magát... Rettenetesen elfáradtam. Most éjszaka meg elkezdtem hányni, meg görcsöl a gyomrom. Ezzel ápoltam a héten a Zsófit és Petiaput és már azt hittem, hogy megúsztam.... Hát nem....
Pedig egész héten fájt a torkom és fújtam az orrom és reménykedtem, hogy a hétvége már jobb lesz, de úgy látszik ez még betegen tellik.... :(

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Katka: rád jár a rúd :(, tényleg jó lett volna ezt megúsznod ... 15 gyerek??? anyám én nem bírtam volna!!!! nagyon ügyes vagy!
Erpé: kitartás, nincs sok (mondom ezt én, de már alig bírom!!)!Pihenj, pihenj, pihenj! Apa tud segíteni, ugye?

Szép napot!
Vica
wicca
 
 

 
 

Katka! Gyorsa jobbulást kívánok neked! Ez most nem hiányzott...

Nálam félig-meddig macskaápolással telt az éjszaka - tályog miatt belázasodott, este voltunk orvosnál, altatták is, hogy ki tudják rendesen tisztítani, utána pátyolgattam a kómásan kóválygó macskát...

Masut
masut
 
 


Sziasztok!

Először is, köszönöm szépen mindenkinek a születésnapi köszöntéseket. Jól esett :P

Nemlajos Jó, hogy megint itt vagy!
Döme sem nagy baba! Pont szépen fejlődik, ahogy a nagykönyvben meg van írva :) A dokid meg tényleg nem szívbajos! Nem semmi. Szerintem a másik dokinak nem kell fizetni. Ez a dolga! De ahogy doldolod.

Vica Akkor úgy néz ki, nincs gond! Reméljük a fülmelegítés meg a cseppek használnak majd!

Papillon Én 20.000-t fogok adni a szülésznőnek.

Kukli Jó mulatást!

Erpé Ezen én is elgondolkodtam. Egy idősek vagyunk Moncsival és Vicával. Hogy néztem Livi-babáról a képet, arra gondoltam, most már mindenkinek kész kis emberke van a pocakjában. Fura. De nagyon jó érzés!

Bea Én is így jártam a privivel tegnap. Nekem is jött e-mail. :shock:

Katka Nagyon vigyázz magadra, nem lenne jó, ha a hányás megindítaná a szülést! Gyorsan gyógyulj meg!

Ti hogy álltok a fájásokkal? Én most, hogy abbahagytam a gyógyszereket, sűrűn jönnek. Van hogy félóránként, de nem rendszeres. És nem is tart sokáig, csak pár másodperc. Olyan is van, hogy 1-1,5 óra eltelik két fájás közt. És az éjszakai 2 óránkénti pisilés is megmaradt. Remélem, azért még jövő hétig nem születik meg Kismanó! :roll:

Kép

Kép
rszg
 
 


Bea: én is kaptam értesítést priviről, de privi sehol :shock:
támogatás: biztos, h van, sokféle: mind jövedelemfüggő, ezt meg kell kérdezni a szociális osztályon. Van átmeneti segély, lakásfenntartási támogatás, díjkompenzáció, gyermekvédelmi támogatás rendszeres és rendkívüli! Hívd fel őket, vagy menj be a nyomtatványokért.

Nemlajos: sztem tök jó a súlya a kis Dömének :D

Vica: a toxémia miatt 29 hetes korom óta ctg-re járok, a kórházban minden nap kellett, volt, amikor napjában többször is! Mióta kiengedtek heti egyszer kell mennem :oops: utálja szegénykém....

Katka: jobbulást neked, kúráld magad ezerrel

Masut: sajnálom a cicót, jobbulást kívánok neki is! Te meg pihend ki az éccakát :wink: [/b]

Kati&Lizi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
papillon
Budapest XV. kerület
 
 


rszg: éjszaka rengeteget keményedek én is, és azt álmodtam, h erősen vérzek :shock: aztán azt álmodtam, h ezt csak álmodtam :o . És ma éjszaka a 4-5 helyett, csak egyszer mentem ki pisilni, nem értem.... remélem jól műkszik a vesém :?

Kati&Lizi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
papillon
Budapest XV. kerület
 
 


Álom: én azt álmodtam, hogy a baba fejét már kézzel ki tudom tapintani alulról, tehát nemsokára megszületik, de valahogy még nem akarom értesíteni a szülésznőt... meg olyat, hogy ülünk valami mentőszerű mikrobuszjáraton, ahol fejenként 4 ezer Ft-ot kell fizetni, ez a viteldíj, hogy elvigyenek a kórházba... :shock:

Masut
masut
 
 


Sziasztok!

Rszg, nagyon boldog szülinapot!

Bea, mi voltunk szülőszoba látogatáson. 3 szoba van, mindenhol van kád, labda. A gyerkőcöt meg két óránként nézik, ha jól értettem. Egész nagy szobák, úgyhogy kicsit meg is ijedtem, mit fogok én ott egyedül csinálni. :wink: :shock: Még nem biztos, hogy férjem mennyire kíván részt venni a szülésnél. Ja és attól nem kell tartani, hogy nem tudsz kelni majd a kórházban, mert azért az mégsem olyan mint otthon. Pláne, ha többen vagytok egy szobában, akkor aztán zajlik az élet.

Nemlajos, üdv! Örülök, hogy jól sikerült a költözés, és hogy Dömével minden rendben.

Katka, jobbulást! Nagyon sajnálom ezt a fránya vírust, pihenj sokat!

Masut, remélem a cicó már jobban van. Úgy tudom őket sajnálni az altatás utáni állapotukban.

Fájások nálam még nem jelentkeztek. A keményedést is csak azóta ismerem fel, mióta a dokis vizsgálatnál épp volt.

Kép
Kép
tessza76
 
 


Rszg Nagyon Boldog Szülinapot Kívánunk! Csodás hétvégét a te drága pároddal!
Kukli@Botka@Kata
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Rszg Boldog Születésnapot!!

Álmok: Látom mindenki már hülyeségeket álmodik :lol: Bizti izgulunk már aztán ez így jön ki rajtunk :roll: :D

Katka jobbulást!

Rszg, teljesen abbahagytad a gyógyszert? Én még megvárom szerintem a szerdát akkor megyek dokihoz, esetleg a Magne B6-on elkezdek csökkenteni hétfőfől, azt úgy is extra adagban szedem.

Csajok én totál kivagyok megint Pannától, most már mindennaposak a veszekedések, a számolós dolog azért bejön nála. De a legfőbb bajom vele hogy szemtelenül visszabeszél - ez engem nagyon fel tud idegesíteni - na meg ahogy Bulcsút néha bántja - mert pl. nem fér el az ágyon (ami persze tök nagy) és egy kicsit megrugdossa :shock: - szóval ilyenkor eléggé ki tudok akadni. Az előbb meg mérgében ahogy elment mellettem jól megütötte az oldalamat :shock: kapott is a seggére.
Komolyan mondom nehezebb vele, mint mikor 2-3 éves kori dackorszaka volt, mert most ugye már értelmesebb.

Egyébként éppen most szerelik össze az emeletes ágyat, remélem elkészülnek a délutáni alvás időre :)

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Rszg, nagyon boldog szülinapot!!!!

Fájások nekem egyelőre csak akkor vannak, ha a bébi kifeszíti magát, és olyankor feszül a hasam egyik része.

Előző két éjszaka én is csak 2szer voltam pisilni. :lol:

Katka, jobbulást! Hülye vírusok!

Erpé te meg pihnegess!!!

Meg mindneki pihenjen, amíg lehet. Mi fél 10kor keltünk, mondtam is páromnak, h ki tudja meddig aludhatunk ilyen sokáig?! :lol:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Még egyszer köszönöm a szülinapi jókívánságokat! Az újakat is! Meg is van. Most értünk haza ebédről, kicsit pihenek. Du. meg elmegyünk egy kicsit sétálni, ha nem lesz nagy szél.

Vica Igen, teljesen abbahagytam a gyógyszereket, de én csak 2X1-et szedtem mindegyikből.
Ha kész lesz az ágy, majd küldjél képet.
Én már most félek ezektől az időszakoktól, mikor nehezen kezelhető lesz a gyerekem. Nem egyszerű dolog. Kitartás, és csak keményen! Reméljük hamar túllesz rajta!

Kép

Kép
rszg
 
 


Sziasztok!

Jelentem: pihentem. Samu megsajnált minket, és este 9-től reggel 8-ig (ahogy az ő nagykönyvében szerepel) aludt, mint a bunda.
Ugyan öcsémék olyan féléjfél tájt betoppantak (így beszéltük meg), hozták vissza a babahordozót, meg a mózest, meg a hasszorítómt, szóval én "csak" 8 órát aludtam, de az nagyon jó volt. 2 pisiszünettel... na, ez nem esett annyira jól, de ez van.
Most is mindjárt megyek pihizni, Samu az előbb feküdt le.

Katka, ezek szerint sajnos neked is eléggé beteges a heted... Ez a gyomorgörcs és hányás borzasztóan hangzik, pláne náthával fűszerezve. Orrfolyás+torokfájás még nálam sem múltak el...
És tök jó, hogy a szülinapi buli jól sikerült. A 15 gyerekkel hány felnőtt volt? Vagy mindenki a szüleivel jött? Mert akkor elég sok mindenkit kellett vendégül látni :)

Csibb, majd te is mesélj a szülinapi buliról!

Tessza, és ha a párod nem is megy veled szülni, esetleg egy barátnő? Nekem nagyon sokat számított, hogy a kedves, de azért idegen kórházi személyzet mellett volt, akire "igazán" támaszkodhattam. Persze most a látogatási tilalmak idején lehet, hogy kénytelen leszek megelégedni a kedves-de-idegen személyzettel.

Rszg, Vica, nekem is gyakoribbak a keményedések, mondjuk én nem szedek semmit erre.
Jóslófájások az elmúlt néhány napban nem voltak...

Masut, cicádnak jobbulást, neked meg pihit!

Tehuti, fél 10es kelés? Aztaaa... :)

Ja, és a madártejspecialistáktól kérdezem: ti hogyan csináljátok, hogy a hab szép kövér marad? Nekem, miután megfőtt, kb a felére össze is esett, miután kiszedtem. Életem első madártejét rittyentettem ma. Nyilván ne legyek telhetetlen, hogy rögtön elsőre sikerülni fog :)

Kicsit eldőlök, amíg Samu is dől.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok,

Reggelem nagyon rossz volt. Néhány óra alvás után teljesen ki voltam készülve. Szerencsére Petiapu bevállalta a 3 gyereket és aludtam még 2 órát délelőtt. Így azért szebb az élet! Gyomorfájás meg nem olyan vészes. A medencém sokkal jobban fáj...

Összesen 4-en voltunk felnőttek a 15 gyerekre. A játszóházas szülnap nagy előnye, hogy a gyerekek jól eltombolnak és nincs velük sok gond. Inkább a logisztika volt nehéz hozzá. Összeszedni őket az oviba. Kocsikba osztani. Figyelni az ajándéktól kezdve mindenre. Autósüléseket kölcsönkérni stb.... Hazafele meg hóvihar volt. Az már nagyon nem esett jól, miközben vittem házhoz a gyerekeket. De minden gyerek jól érezte magát. És ez a lényeg. Nekem most itthon tartott bulira nem lett volna energiám.....

Vica: Panna rendesen ugrál az idegeiden. nem csodálom, hogy ez így a 9. hónapban nehezen tolerálható.....

Rszg: Ezek szerint Neked csak napjaid vannak. Nagyon irigyellek érte.....

Erpé: Hogy neked mennyi az energiád! Madártej! :shock:
Én úgy szoktam csinálni, hogy teszek egy kis porcukrot a fehérjébe, amikor felverem. Úgy sokkal keményebb marad.... Bár én nem vagyok egy nagy szakács... Itt biztos vannak nagyobb szakértők a témában....

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Rszg, Boldog Szülinapot!
Kép :D

A vitaminokat is abbahagytad :roll: ? Magne B6, Maltofer stb?

Katka, Erpé pihi, pihi, pihi :wink:

Vica, úgy látszik Panna is már érzi a végét :wink: a kistesó jövetelnek, lehet, hogy a betegség miatt is nyügösebb, szegényke.

Jó hétvégét!

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Tessza, kád is van :o :o :D ?

Fájások még nekem se voltak, nem is tudom milyen egy fájás :roll: fáj a derekam, az arcom puffadt, meg foltosodom :x :x egyéb problémám nincs :lol:

Mennem kellene a Tescoba, csak a hó miatt kocsival nincs kedvem, gyalog meg 40 perc oda-vissza :x próbálom rávenni magam.

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Sziasztok!

Na végre elkészült az emeletes ágy :) ,háát nem volt egy könnyű menet, eltartott vagy 4-5 óráig. Ráadásul Bulcsú a káosz kellős közepén úgy döntött hogy ebéd helyett inkább alszik, így a kiságyát gyors beraktuk a hálóba maradó talpalatnyi kis helyre, még az ajtót is alig tudtuk becsukni :D de aludt egy másfél órát. Aztán felavatták az ágyat a gyerkőcök, Panna nagyon örült neki még így is, hogy csak alul alhat egyenlőre, aztán kb. 3 órakor sikerült őt is letenni aludni :) .
Most egyenlőre még káosz van a szobában, meg még azt sem döntöttük el, hogy hol lesz a többi bútor (Bulcsúnak heverő meg a kisszekrények, játékok...) majd ha Panna felébredt talán nagyából berendezzük. Úgyhogy majd talán este rakok fel képet :wink:

Katka nem semmi a 15 gyerekes buli, de örülök hogy jó sikerült :)

Erpé madártejhez hozzászólni nem tudok sajna :( még soha nem csináltam, bár múltkor nagyon megkívántam, na meg most is hogy így szóba került.
Én meg egész délelőtt palacsintát sütöttem, meg rendeltünk pizzát hogy legyen mit enniük a munkáscsapatnak :D
Meg is lepődök ilyenkor magamon hogy milyen jól bírom a körülményekhez képest :)

Rszg akkor te jó hamar abbahagytad a gyógyszereket, lehet hogy tényleg nem sok napod van vissza, ha már ilyen gyakran jönnek a fájások :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Rszg: boldog szülinapot :D

Vica: kérünk képet az elkészült ágyról :D

Katka: gyors gyógyulást.. remélem aludtál éjszaka.. mert én nem sokat :D legalább egyikünk aludjon már normálisan 2naponta... :lol:

Nemlajos: örülök hogy előkerültél végre.. :D muti képet a kécóról :D

na szépen vagyunk... madártej, palacsinta.. most összefutott a nyál a számban.. melyiknek álljak neki..? :P :lol:

anya küldött nekem homeos bogyókat.. : cimicifuga racemosa 5 ch-t és caulophyllum thalictroides 5ch-t.... most ezeket akkor 2x5-ösével felváltva kell szedni naponta?

Bea: otthon havazik? :shock: itt szerencsére süt a napocska.. bár hideg van...[/img]

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Sziasztok! :)

Na mostmár itthon vagyok. :lol: Tegnap azért nem is jöttem mert apával rendeltünk kaját és együtt vacsiztunk. :)

Csak ezen az oldalon lévő hsz-re reagálok mert nemtudom már mi volt az előzőn,leírni meg nincs kedvem. :oops:
Az Aliz névre emlékszek:

Aliz: A névanalízis szerint az Aliz név független, mégis barátságos és nagyvonalú személyiség kialakulását támogatja. Általában nagyon jó természete van, bár az is előfordulhat, hogy kissé szarkasztikus. Könnyen ismerkedik, elegyedik beszélgetésbe ismeretlenekkel, ezért gyorsan köt barátságokat is. Sok segítségre szoruló fordul hozzá. Kifinomult művészi érzéke van, ez megmutatkozik minden ötletében, melyek kreatívak és eredetiek. Ugyanakkor, ha a megvalósításukra kerül sor bátorításra szorul. Kedveli a kötetlenséget, nem tervezi meg a holnapját.


Rszg: Boldog szülinapot!!!

Vica: Dejóó, hogy végre kész az ágy!! :lol: Képet!! :wink:

Bea: Szerintem nem jó ötlet 40 percet gyalogolni hóban...de te tudod. :roll:

Katka: Sajnálom a rosszullétet, és örülök, hogy jól sikerült a parti. :)

Masut: Sajnálom a cicádat és az álom :shock:

Nemlajos: Üdv újra itt! :wink:
Vendég
 


Hú lányok! Ma délután én is akkorát aludtam! Most hívott a barátnőm, arra ébredtem fel! De nagyon jólesett. Apa mellkasán aludtam el, ő meg meg sem mert mozdulni, nehogy felébredjek. :roll:

Katka Azért szeretném, ha még egy hetem lenne, nem csak napjaim.

Bea Köszi a képet! Valami jó kis tortát tényleg kisüthettek volna a kis makik nekem :D
A Gravidát még szedem, de ugyanúgy mint eddig. 2-3 naponta. Mást nem szedek.

Adryn Én ugyanezeket a homeós bogyókat szereztem be. És igen, így kell szedni. Az egyikből reggel, a másikból este fogok 5 szemet elszopogatni. Vagyis a nyelv alatt el nem tudom mit csinálni.
És ha beindul a szülés, negyed óránként kell váltani őket. Arra figyelj, hogy előtte, utána nem szabad 15 percet enni és inni, és ne tartsd elektromos készülék közelében. Meg kézzel és fémmel nem szabad hozzáérni. Én egy műanyag kiskanálra fogom kiönteni, úgy fogom bevenni.

Nory Ezek szerint akkor hazamentél. Jól tettétek, hogy együtt vacsiztatok! Meddig leszel otthon? Vigyázz magatokra!

Kép

Kép
rszg
 
 


Adryn: Nekem idáig annyi az utasítás, hogy a caulophyllum-ból kell 5 darabot 3 naponta nyelv alá tenni. Málnalevél tea iható mellette.
Állítólag nagyon fontos, hogy ezekből a bogyókból mikor mennyit eszel és mit mivel.... És a bogyót nem szabad kézzel megfogni. Tekered a tetejét, az aljába adagolja a golyót és azt egyből a szádba.... Ha már tudtad, akkor bocsi az okoskodásért.... :oops:
Éjszaka nem aludtam.... Nappal viszont igen.

Bea: A 36. héttől a Magne B6-ot nem szokás szedni, mivel görcsoldó hatású és így gyengíti a fájásokat. Ha még szedsz, akkor szerintem fokozatosan elkezdheted csökkenteni.....
Tescoval óvatosan. Megemeled magad, aztán már szülsz is.... :roll:

Véres vizelet: Hajnali pár órás alvás után az elmúlt napokban pirosasat pisiltem.... :shock: De csak akkor. Máskor nem. És nem fáj, meg semmi ilyesmi.... Ma reggel nagyon piros volt.... Múlt héten volt laborom. kiváncsi vagyok találnak-e benne valamit.... Mindenesetre dokinak mondom hétfőn.

Vica: Szuper, hogy megvan az ágy és Pannának tetszik. :) Irigylem az energiádat. Belőlem a nemalvás rengeteget kivesz....

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Katka Tényleg adagolja az 5 bogyót magától? Ezt nem is tudtam.

Kép

Kép
rszg
 
 


Sziasztok!
megvolt nálunk is az első buli. a családos. kacsacomb volt párkáppal és krumplipürével, csináltam még gyümölcstortát, meg vettünk egy sachert.
Fanni kapott tőlünk egy könyvet és egy trambulint, húgoméktól és anyuéktól egy mentőautót kellékekkel, kis barátjától meg egy társast.
nagyon jól érezte magát, remélem, a többiek is! viszont úgy elfáradt, hogy 4-kor mondta, hogy nagyon álmos, és a lent hangoskodó vendégek ellenére is elaludt az ölemben, pedig ilyet sosem csinált... :shock: :lol: drágaságom, sok volt az izgalom! :D
én eléggé kifáradtam, a lábaim elefántosak, de megérte, mert jó kis nap volt.
holnap jönnek Fanni barátnői, de csak du., meg arra csak sütit kell sütnöm.

Katka
örülök, hogy a ti partitok is jól sikerült! Neked meg jobbulást! tényleg rád jár a rúd!!! :?

Erpé
jó, hogy Samu megkönyörült végre rajtatok! :wink:

Nemlajos
végre újra itt! várjuk a képeket a kecóról! :wink: jó, hogy minden rendben Dömével!

Rszg
boldog szülinapot! húgomnak is ma van! :D

Moncsi kislánya gyönyörű, én sem látom rajta, hogy koraszülött lenne! :D

Vica
az ágyról is várjuk a képet!

Nory
örülök, hogy otthon is lehetsz egy kicsit végre! élvezd ki!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


hmmm.. köszike a homeobogyós hozzászólást.. én egyből 2x 5-öt ettem volna mindkettőből :? azt írták hogy 2x 5 bogyó kell és felváltva a kettőt.. namost ezt én úgy értelmeztem hogy összesen 4x kell bogyózni :?

télleg Masut: cicaügyet sajnálom.. mára már biztos jobban van :D én is nagy macskás vagyok, csak itt a házban ahol lakunk nem lehet tartani se kutyut se macsot, ezért az én cicusom egy barátom családi házában lakik most. :(

Katka: köszi a felvilágosítást, tudtam hogy kell ezeket enni.. ezért sem használtam eddig homeobogyót.. túl macerásnak tartottam.. de most mindent bevetek az ÜGY könnyebbsége érdekében.. :lol: :lol:

Nory:
élvezd ki az otthontöltött napokat :D és azért pihengess!!!

KépKép
KépKép
adryn
 
 


Jut eszembe, Wicca kis Bálintjának Boldog Pocakban Töltött Névnapot! :lol: (mellesleg tegnap nem felejtettem el a szőlőcukrot, erre nem volt a Tesco-ban)

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Kukli: Bálint két rúgással jelezte, h köszöni a köszöntést :D (anya pedig a család nevében küldött már le neki csokit :D:D)! Ja és ma mi is voltunka Tesco-ban és én sem felejtettem el a szőlőcukrot, de nálunk sem volt!!!!! ráadásul az egyik néni a tesco-ban, (ahogy néztük viszonylag magas beosztású) azt javasolta, h ne vegyünk a tescoban mert az amúgy sem jó, de lehet kapni 100 ft-os bótban, az nagyon fini ... állítólag! :)

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


nálunk a kórházban a büfében is van szőlőcukor! ha valaki elfelejtené, lehet erre is számítani! :wink:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Bálintnak mi is boldog névnapot kívánunk!

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Sziasztok!

Íme az ágyról a kép: :D
Kép

Mindössze 1 órán keresztül húzogatta a párom az emeletes ágyat, a heverőt és a két kisszekrényt mire végre megtaláltuk a megfelelő elrendezést :) persze közben a gyerekek pörögtek ezerrel, nem volt egy könnyű menet :roll: Ráadásul úgy tűnik ez nem a végleges elrendezés, mivel az emeletes ágy melletti komód - amit amúgy pelenkázásra használunk még - elég nagy helyet foglal, így helyette majd valami kisebbet kell beszereznünk, meg lehet hogy más elrendezésben lesz a szoba, de ezt majd szülés után meglátjuk. Na meg lehet hogy a szőnyeget is vissza kell cserélnünk a pincében levő kisebbre, ne meg szelektálni kell a sok felesleges játékot... szóval lesz még meló.
Bulcsút letettük a Panna eddigi heverőjére aludni, nagyon édes volt egy kicsit meglepődve körülnézett majd elaludt :D remélem reggelig így marad, mindenesetre kipárnáztuk az ágy mellett a földet :D

Wicca Bálintnak Boldog Névnapot!!!

Katka ez a véres vizelet nem hangzik túl jól, máskor is volt már?

Nory jó hogy végül mégis hazamentél, azért gondolom jobb otthon :wink:

Csibb, örülök hogy jól sikerült Fanni bulija, látom ő is kapott trambulint :) Panna is kapott karácsonyra egy jó nagyot, de csak anyuéknál fér el a nagy családi házban :D Gondolom Fanni is jól kiugrálta magát. Ha van róla képed szívesen várjuk :wink: :)
Holnapra pedig jó bulizást megint!

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Sziasztok!

Vica, nagyon jó ez az ágy! És Panna nem akart rögtön felmászni?
Sajnálom, hogy ennyit küzdesz a lányoddal, illetve ilyen nehezen éled ezt meg. Egyik barátnőmnek szintén három gyerköce van, most 7, 4 és 2 és fél évesek. A legkisebb születése környékén és utána szintén a naggyal voltak küzdelmek, ő mesélt hasonlókat (pl. hogy rácsapott anyjára, meg szófogadatlan volt). De nagycsoportban és most elsős korában már nincsenek ilyen jellegű harcaik. Most a középső nem találja a helyét, és vadóc, de az egy másik történet...

Csibb, örülök, hogy nálatok is jól sikerült az első szülinapi menet. Édes lehetett, hogy Fanni elaludt buli közben :)
És nem vagy semmi, hogy erre a hétvégére két ilyet is időzítettél.

Katka, a véres vizelet nem valami biztató jel, de remélhetőleg ártalmatlan tünet. És igen, a nemalvós éjszakák után én is zombi vagyok nap közben. De mivel most aludtam, így főzőcskézhettem :)

Köszi a madártejes reakciókat.

Wicca, csoki Bálintnak :)

Nory, örülök, hogy hazamentél végül - egy kis feltöltődés mindenképp jó.
Megyek pihizni! Jó éjt!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Jó Reggelt!

Hát ma mi is korán keltünk :( Bulcsú úgy döntött fél hatkor hogy neki elég volt, ráadásul most már nagyon bent sem tudom tartani az ágyában mert hát ugye kimászik :? de legalább aludt egész éjjel és nem esett le :wink: :D
Panna még alszik, ő sem esett le az új ágyról :)

Erpé, Pannával jó előre megbeszéltük hogy nem mehet fel az emeletre, meg amúgy is csak egy matracot vettünk, főleg ebből az okból, meg hát az sem volt olcsó :? úgyhogy majd később beruházunk rá. Tényleg annyiba került egy matrac mint az ágy :shock:
Szóval próbált minket győzködni, hogy majd ő csak kipróbálni megy fel, de aztán letett róla, meg fordítva raktuk be az ágyat így a létrán felmászni sem tud :wink: :)

Katka látom nem jelentkeztél az éjszaka, remélem ez azt jelenti hogy végre jól aludtál :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Jó reggelt!
Csibb köszi a tippet a büfével kapcsolatban. Zsolti szerint nálunk a melegszenya isteni, múltkori akció után kellett nekem hoznia, de ő ette meg mert nem kértem, így most arra vár. Szőlőcukrot kiadtam neki feladatként, így sztem meg is lesz. Csak találjon citromosat. :roll:
Vica mekkora Panna haja!!! :o Tudom láttuk már, de most vhogy nagyobb. Lehet vágnod kéne kicsit belőle, hátha abban van az ereje. :wink: Az ágy is szuper jó! Majd csak kialakul hol a legjobb. Lehet Búlcsut az új berendezés zavarta meg? Bár Boti is ébredezik.
Nory örülök, hogy otthon vagy! Akkor kérünk képet a gyerekszobáról. Annyi szép dolgot vettetek!!! :wink:
Csajok meg ne szüljetek anélkül, hogy utccsó képet küldenétek!!! Remélem mindenki jobban van. Katka nagyon sajnálom ezt a sok izgalmat. Reméljük Petike hamarosan hálásan cuppog ezért a cicin. Nem semmi bulit szerveztél. A játszóház ötletét ezentúl szemem előtt tartom. :idea:
Pénteki szeles időben megérkeztek nekem is a jóslóim. Mint Mary Poppins. Csak picik és egy-kettő-3, de legalább eszembe jutott miről is van szó. :) Amúgy továbbra is energiagombóc vagyok, bár már nem futok nagyokat. A sörözés meg köszi, nagyon jó volt. Fiúkkal voltunk, így nem a mikor szülsz kérdés volt a fő, persze azért minden nagyokos kicsit megnyomkodta a pocimat, a mutató ujjával. :lol: Honnan jön ez a pasiknak? :roll:
Nemlajos tőled is várjuk a képeket! Kutyu mit szólt a lakáshoz? Tényleg jó kis meló lesz nst-re járnod. Nem tudsz estére időpontot kérni és párod vinne?
Masut jobbulást cicónak!
További szép hétvégét!

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Jó reggelt!

Lányok! Annyit mondogattátok a szőlőcukrot, hogy múlt héten én is vettem. Patikában is lehet kapni, én találtam olyan jó kis eredetit és citromos ízesítésű :)

Vica Tényleg jó az ágy. Ügyesek voltatok. Nekem rögtön feltűnt, hogy a fal felől van a létra :)

Nem tud valaki valami nagyon jó módszert derék-becsípődésre. Én nem tudom mit csináltam, de kegyetlenül fáj a derekam bal oldalt. A lábam nem tudom felemelni. Örülnék valami sikeres gyógymódnak.

Kép

Kép
rszg
 
 


Csak gyors bekukk, mert Panna vár a sorára :D

Rszg, múltkor nekem is hasonló bajom volt, én kenegettem valami gyógyfüves krémmel amit a gyógyszertárban ajánlottak hogy terhesként használhatom :roll: meg azt mondta egy gyógytornász barátnőm, hogy feküdjek a hátamra, lábamat bahajlítani és felemelgetni, persze kezemmel segítve. Na de mondjuk ez már vagy két hónapja volt és nem volt még ekkora hasam :roll:

Szőlőcukrot én is végre beszereztem, hála Pannának aki kiszúrta a boltban :D én tutira megint elfelejtettem volna.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Vica köszi! Majd kipróbálom! Remélem bejön. Valahogy csak "kicsípődik" :roll:

Kép

Kép
rszg
 
 


Már nem emlékszem ki kérte az új pocakfotókat, de akkor én megkezdem a sort. Ez egy tegnap készült fotó.
Kép

Kép

Kép
rszg
 
 


Vica, nagyon szép az ágy :D Panna is nagyon szép mellette, és tényleg milyen szép hosszú haja van, ez jó volt Kuklikától"lehet abban van az ereje" :lol:

Tegnap elmentem a Tescoba, de a kolleganőm hazahozott, hú mekkora hó volt még mindig, még közben is esett hogy sétáltam, de jól esett a levegő nagyon! Én tudom ajánlani, van olyan, ált. napi fél órát, egy órát sétálok.

Rszg, szép poci :wink: rólam is készült tegnap 35.hét tiszteletére, na majd felteszem :) Tegnap újra kellett telepítenem a windowst, a meghajtót is formáztam, így mindenem eltűnt, most lemezekből élek, amit sikerült megmentenem. :evil:

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


A fejem még tovább nőtt, szuper :lol: :lol: :lol: (de gondolom ez általános :wink: )

Rszg, sajnos a makik elrontották a tortát, amúgy tortád volt?

Kép

Bea, Maja

Kép
bea1978
 
 


Húúú csajok, nagyon csinik vagytok! :wink:
Én szalma maradtam. Fiúk elmentek nagymamához, meg szánkózni.
Maszkoltam, borotválkoztam, hajat mostam, kész vagyok holnapra a dokihoz. Jah táskban a szőlőcukor és a víz is. :)
Katka remélem jobban vagy, csak pihizel. Reggel kaptam egy sms-t, és mielőtt megnéztem te ugrottál be nekem. :oops: Vhogy a megérzésem, nem is tudom... :oops:
Rszg nekem múltkor nagyon bekattant derekam, Zsolti kimaszírozta. Pedig én is becsípődést hittem. Nekem van itthon sima masszás olaj (az is rendben, szülészeteken is használják), azzal szokta ellátni a bajom. De a babaolaj, vagy akár egy kis olíva is jó. Szval elkapni Gézát! :wink: :lol:
Tök dinkának érzem magam :oops: , de ha a 36. héttől kell a homeó a sznőm szerint, akkor a betöltött számít, vagy hogy holnap kezdem a 36-at (a vonalzóm csal). Szerintetek?
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok,

Rszg, Bea: nagyon csinik vagytok, igazán formásak a pocakok :D!!!!!
Kukli: szinte totál biztos vagyok benne, h betöltött 36.hét!

Appa most hozta meg Bálint szekrényét :D, mindjárt összerakjuk :D!! Köszönjük a köszöntést, mára nem maradt csoki :(, pedig szívesen küldtem volna még neki! Szőlőcukorban asszittem sikerül majd Titeket lekörözni .... hát nem jött össze! sebaj valakinek uccsónak is lenni kell :D!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Köszi Wicca, akkor várok még egy hetet.
Szülésben tuti leköröztök. :wink: Te is hol jársz már? :shock: majd kérünk Bálintszekrényképet is.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Sziasztok,megkértem apát, hogy írja le, mert én még nem tudok írni :) :

Hajdú Levente Dávid vagyok, és ma reggel 10:35-kor napvilágot láttam 39 cm-vel és 1130 grammal. Utánam 3 perccel aztán megszületett húgom Hajdú Roxána Lilien 42 cm-vel és 1200 grammal. És 10:45-kor pedig másik húgom Hajdú Doroti Norina, aki sajnos délután Angyalka lett, de anya meg apa azt üzeni, hogy ne szomorkodjatok Ti se nagyon, mert odaföntről vigyáz ránk.

Mindenki jól van, ha Nóri jobban lesz akkor beszámol nektek arról, hogy mi történt.

További kellemes babavárást kívánok mindenkinek!
Balázs a büszke apuka
Vendég
 


Szia Balázs,

Köszönjük a hírt Neked!!
Jajj de jó, hogy jól vannak!!!!!! Norynak nagyon nagy gratula Leventéhez, Roxánához és Dorotihoz!!!!
Doroti Angyalka :(:(, igyekszem nem szomorkodni, de ...

Sok sok Puszi

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Wicca: szőlőcukorban nem vagy utolsó, nekem még sokmindenem nincs meg a kórházi pakkhoz, többek között ez sincs. :)

Kuklika! Biztos, hogy a betöltött 36. hétről van szó, nem a megkezdettről. Sörözés jó lehetett, jól esik kikapcsolódni... mutatóujjas nyomkodás :lol:
Akkor nemsokára nálam is várhatók a jósló fájások? :shock:

Rszg! Becsípődéssel kapcsolatban sajnos semmi épkézláb ötletem sincs... remélem, hamar elmúlik... és boldog születésnapot! :)

Nory! Szerintem jó, hogy inkább hazamentél végül, ha már engedik. Mikor kell visszamenned? Úgy emlékszem, hogy egy hétre engedtek haza. Ezek szerint minden rendben van nálatok, ugye?

Vica! Nagyon jó az emeletes ágy! Anno mi is emeletes ágyon aludtunk tesómmal, most ugyanazt az ágyat használják az ő gyerekei. Vicces, nem? :)

Katka! Most meg véres vizelet?? Mindenképpen említsd a dokinak, nem hangzik jól. A laboreredményedet hétfőn kapod meg? Jó, hogy Petiapu aktivizálja magát és segít és magára vállalja néha a gyerkőcöket. Legalább tudsz addig pihenni.

Köszi a macsekos együttérzéseket. :) Most már jobban van, tegnap és ma kapott a dokinál szuriban antibiotikumot meg jól lefertőtlenítették a füle mögötti részt, legközelebb kedden kell visszamennünk. A családi költségvetésbe persze nem hiányzott ez a kiadás, de hát ez van. Ő is családtag és ami jár, az jár. :)
Adryn! Jól vette cicód az akadályt, hogy nem lakhat veletek?

És tegnap tök jó baráti buliban voltunk. Nem csináltam semmit, mégis úgy elfáradtam estére, hogy úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek. :)

Masut
masut
 
 


Balázs! Köszönjük a hírt!!!
(Hogy az előbb én ezt miért nem láttam? :shock: )

Mi történt, hogy ilyen hamar???

Masut
masut
 
 


Juj mik történnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gratula!!!!!!!!! Sok Boldogságot, Tejcit és Egészséget az Új Családnak!!!!!!!!!!! Doroti angyalka... :cry: :cry:
Reméljük hamar nagyra nőnek a manók a hazatéréshez!

Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kuklika 2009.02.15 17:16-kor.
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Gratulálok az új családnak, gyors gyarapodást kívánok a babóknak! :wink:

Kuklika!
Jól megvicceltél!Úgy megörültem, hogy nem én kullogok hátul a tábliban, pedig mégis! :lol:

Olyan jó olvasni ezeket a szőlőcukros sztorikat, meg hogy csokit vigyünk meg ilyenek, és egy cukros???? :?

Nálam zsibbadás, dagadás van, de vérnyomim oké(a védőnő mérője volt jó, és az anyuéké nem, mert a miénk is hasonlót mér, mint a védőnő :D
Akartam mondani már, hogy bár az én számom nincs meg, de fogtok értesülni, ha valami van, egy barátnőm majd ír nektek. :wink:

Kép
Kép
zazzy
 
 


Köszi Zazzy. :wink: Vmiért nem akarja jól rendezni az exel.
Kép

Kép
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára kuklika 2009.02.15 17:57-kor.
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Nem baj!!!!Nem azért írtam!Ráadásul a napom nem is márc.30, hanem 31. (mint utólag kiderült):lol: De úgysem húzom addig, úgyhogy mindegy! :wink:

Kép
Kép
zazzy
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?