Albi!Köszönöm!A te kisfiad is gyönyörű, a youtube-on megnéztem az almával ismerkedését, fenomenális volt
Kati, örülök, hogy erőt adtam nektek, ebben bíztam is
időm sajnos nem sok, így kimásoltam a lombikos blogomból a tavalyi kezdést, talán ez segít
legalábbis bízom benne!
(háttérinfó: két lombikom volt, az első sajnos vetéléssel végződött a 12.héten, a második sikerült: Jázmin Kincső 2008.12.03-án született)
2008.03.13.
Lombik életre-halálra
Elkezdtük végre. Nem volt egyszerű a leletek beszerzése, no nem azért, mert nem volt vérem, amiből tudtak volna eredményt produkálni, hanem, mert egyszerűen nem volt (?!)az ÁNTSZ-nek tesztje, a különböző vizsgálatok elvégzéséhez. Halkan jegyzem meg, hogy azon felül, hogy nem kis mennyiségű tb-járulékot fizetek magam után, és még a vizitdíj összegével is megcsapolnak, szóval ,azért elvárható lenne, hogy legalább egy vérvizsgálatot meg tudjanak csinálni, és rendeljenek tesztet. Ha már egyszer szolgáltatássá degradálták az egészségügyet, legalább szolgáltassanak, könyörgöm!
A kis kitérő után, amelynek megélése azonban közel sem volt ilyen egyszerű, és már a pszichiátria zártosztályára kerülésen gondolkodtam, szóval sikerült bejutni a programba.
Annyira nem új a dolog, hiszen szeptemberben végig csináltam...remélem, most is sikerülni fog!(és meg is tudom majd szülni, nem vetélek el..)
Próbálok optimistán állni a dologhoz, már fel sem tűnik, hogy hasba szúrnak, illetve már én is beadom magamnak...csak a húsevéssel állok hadilábon, bár, ha reálisan nézem magam, még nem is lehet belőle elegem, hiszen hétfőn kezdtem a lombikos injekciókat.
A "húst hússal" az én majdnem vegetáriánus életmódomban kicsit furán hat, de mindent a gyerekért...
Ma itt volt a barátnőm, aki egy hónap múlva szül, aminek örülök(mármint, hogy minden rendben), másrészt viszont eszembe jut saját keserűségem, és az, hogy már nekem is mekkora pocakom lehetne...szóval amikor elmenet, másfél órát bőgtema Pocakosnaplóm felett, amibe bele ragasztottam anno az ultrahangos képeket. Nagyon nehezen veszem elő, és inkább átkötöttem fekete szalaggal, hogy ne ostorozzam magam, de vannak pillanatok, amikor egyszerűen:muszáj.
Persze fura, hogy pontosan egy évvel ezelőtt volt az átjárhatóságim, és éppen kórházban voltam, a 28. születésnapomon.(és kiderült, hogy fonálvastagság-szerűen járható át, tehát a spontán teherbe esésre 0 az esély)
Most, 29 évesen túl öregnek, és túl fáradtnak érzem magam. Vajon ez normális?!Vagy másképpen:ez a normális?
Ennyit szenvedni egy kisbabáért, másnak pedig olyan hamar összejön...arról nem is beszélve, hogy mennyit abortálnak...
Szóval holnap újra ultrahang, a tegnapi klassz volt, már hat érett tüszőt látott Dévisz, és szépek, egyenletesek.
(hogy lehet egy tüsző szép...?és egyenletes...?és hogy tudhatok én ennek ennyire örülni...?!-na, mindegy)
Ha minden igaz, marad a múltkori protokoll, a lóadag Merional, és a dupla Gonal-F. Ja, és a kedvenc: a clostylbegyt.(állandó hányinger, szédülés)
A hasam tűpárnára emlékeztet, én egy vágóhíd napi termését eszem meg, 4liter vizet iszom, és szurkolok a tüszőimnek(!), hogy szaporodjanak, növögessenek, hogy minél többet le tudjanak szívni...a múltkor 6-ot sikerült, hat szív volt a tenyerembe rajzolva, amikor felébredtem...olyan jó érzés volt...aztán a négy szabályosan fejlődő embrió híre...hármat ültettek vissza, kettő indult el, egy maradt..és nem született meg egy sem.
De majd most!(állandóan ezt súlykolom magamba)
Mivel csak öt alkalmat támogat az OEP(köszi, Ágnes!), és a gyógyszerek árai így is húzósak, nem sok lehetőségem van, sajnos.
De örülök, hogy legalább most van anyagi keretünk kiváltani a protokoll szerinti gyógyszereket, van, aki emiatt nem tudott kezdeni márciusban, mert nem volt rá pénze. Durva...
Március 17.
Stimuláció
Ma ismét voltam ultrahangon. Lassan kezdem megszokni a hajnal öt órai ébredést, hogy időben oda érjek a klinikára. Persze, az M3-as autópálya fővárosi szakaszáról inkább nem mesélnék, még rá gondolni is iszonyat, ahogyan oda bedugul az ember..
Szóval ma is mentem, mert miért is ne 8-ra kellene oda érni, hát nekem nem sikerült, csak negyven perccel később. A klinikán tömve a váróterem(úristen, mennyien várnak évek óta hasztalanul..), még jó, hogy itt van a sorstársam, akivel jókat szoktunk beszélgetni, szinte baráti már a kapcsolat.
Valahogy itt könnyebben megnyílnak az emberek egymásnak, érdekes...
Szóval mire bekerülök, Déviszen látom, hogy hulla fáradt, az Uh közben pedig látszik az arcán, hogy nem elégedett. Túl nagy 3 petesejt, a többi meg még pici. Fél, nehogy kidurranjon hamar a 3 nagy, így holnapután punkció, addig feküdjek, olvasgassak.Így kimondva ez nem is hangzik rosszul, de az én életritmusom mellett gyakorlatilag ez igencsak kivitelezhetetlen.
Kicsit aggódom, hogy mi lenne, ha nem sikerülne most a program..?Persze, utána rögtön lekontrollálom a gondolataimat, hogy naná, hogy sikerül, és látom magam előtt a babykét, nem hiszem, hogy ez akkora nagy kérés lenne Istennek, hogy ne adna még egy gyereket...olvasom a Titok című könyvet, láttam dvd-n, klassz. Persze gyakorlatilag arról szól, amit Jézus is mondott az Újtestamentumban:a hit hegyeket mozdít el.
Mindent csak hinni kell.
Bármit kérünk, megadatik.
Jó lenne már egy évvel előre ugrani az időbe, akkor talán már tudnám, hogy van-e kisbabám, kire hasonlít, az apukájára, esetleg rám..?Tudom, hogy banálisan hangzik, de úgy el tudok érzékenyülni, amikor elképzelem a csöppet...Végülis baromi nagy kiváltság, hogy én percre pontosan tudom, hogy mikor lettem terhes, sőt, a folyamatba is bepillantást nyerek, és amikor majd reményeim szerint pénteken bemegyek a klinikára, és 30 perc múlva onnan kismamaként távozom, azért az elég fura. Mármint a tudat. Hogy most kezdi a megtapadási folyamatot...bár odáig még el kell jutni, és az még néhány (nehéz) nap.
Na jó, most megyek vízszintesbe, hátha jót teszek a petefészkeim működésének vele:)
Március 22.
Punkció és embriótranszfer
Szerdán volt a punkcióm. Kissé idegesen érkeztem, hiszen nagy esély volt rá, hogy a három nagy tüszőm fogja magát, és reggelre kipukkadnak.
Még jó, hogy van hitem arra, hogy onnan fentről vigyáznak rám, és ez ugye magába foglalja a petefészek -működésemet is:)
A kilinikára sikerült 7 órára oda érni, de még így sem én voltam az első várakozó, ami meglepett, hiszen az intézmény elvileg reggel nyolckor nyit. (Most vagy ott aludt a hölgy, vagy nem tudott aludni, és inkább oda ment, hogy ne unatkozzon..
, a lényeg, hogy nem én voltam az első)
A punkció, mint olyan, egészen jó dolog. Gyakorlatilag befekszel, elaltatnak, felébredsz, délután jössz haza. Persze nekem hiba csúszott a számításomba, mivel kihagytam azt a lehetőséget, hogy ne tudjanak branüllt tenni a kézfejembe, így némiképp feldagadt, véraláfutásos kézfejjel ébredtem, de ez a legkevesebb, a gyerekért bármit....
Első dolgom kómás állapotomban az volt, hogy megnézzem a tenyerem: 6 szív volt belerajzolva, aminek örültem, hogy ennyit le tudtak szívni. (úgy látszik, tőlem ennyi telik, az októberi lombiknál is ugyanez volt).
Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen fura, hogy az orvostudomány mikre képes. A Dévai Intézet pedig pláne.
Kissé morbid, de szeretek oda járni az ott dolgozók hozzáértése, kedvessége, humánussága miatt-nem futószalag-szerű a munkájuk, mint más intézetekben.
Mivel hatot tudtak leszívni, reménykedtem, hogy legalább öt megtermékenyül, a nagy számok törvénye alapján, abból egy remélhetőleg megindul a fejlődésben...és megszületik.
Végül jött az embriológus, és mondta, hogy ötöt tudtak megszúrni, ICSI lett az IVF-ből, és reggel telefonáljunk. Délután háromig kellett benn maradni "megfigyelésen", persze szokásomhoz híven én már kettőkor felöltöztem, mondván:indulok. Egészen a váróig jutottam, ott feltartóztattak, mondván, hogy innen ne tovább, így lehajtott fejjel kullogtam vissza a szobába...De öröm az ürömben: Férjecske meglepett szív alakú kulcstartókkal(naná, hogy rózsaszín, és Princess felíratú, hogy lányunk legyen)ettől nem kicsit sikerült meghatódnom, majdnem elbőgtem magam...annyira szeretem, hogy ilyen figyelmes!
Csütörtök reggel én nem mertem telefonálni, hogy mennyi indult osztódásnak így a férjecskémet bíztam meg vele, akinek először sikerült mellé tárcsáznia, és megkérdezni egy vadidegen nőtől, hog y mi van a kicsikékkel?:)Persze a hölgy nem értette, hogy milyen leszívásról és kicsikékről beszél, elég kínos lehetett..De aztán a jó számot hívva tájékoztatták: 4 szabályosan fejlődő embrió!Hurrá!
Péntekre tehát meg van a program: embriótranszfer.
Az embriótranszfer még gyorsabb, mint a punkció, kb. 5 perc, majd 20 perc pihi, aztán lehet haza menni. Három embriót kapitunk vissza, 4 sejteseket. megkérdezte Dévisz, hogy mennyi puszit kérek, aez amolyan babona, de mindig kettőt ad, hogy annyi baby legalább legyen...Imádom!
Olyan fura: bemegyek, és 30 perc múlva gyakorlatilag várandósan távozok.
Most sokat kell pihennem, remélem, a kicsikék megtapadnak, akár mind a 3-an, én ikreknek is örülnék.
Már csak azért is, mert októberben is ketten indultak fejlődésnek, és olyan jó lenne, ha az Élet kárpótolna.
Azon meglepődtem, hogy csak fél adag Ovitrelle-t írt fel Dévisz, a múltkor többet kaptam. Bár a protokoll az Utrogestan és a Duphastonnal ugyanaz. Remélem, az Ovitreltől függetlenül sikeres lesz a program, és három hét múlva dobogó szíveket látok majd az Uh-n:)
Most megyek vissza pihizni, az első hét nap döntő a megtapadás szempontjából...
Március 24.
Várni, várni...
Húsvét hétfő van, de semmi húsvéti hangulatom nincs, pláne, hogy tegnap szakadt a hó...De ezt félre téve nagyon is semmilyen a hangulatom, illetve megőrjít a várakozás, az ágyban fekvés. Azért persze néha jövök-megyek, de mivel elég sokszor szurkáló fájdalmat érzek, óvatosságból nem randalírozok sokat...
Ma beadtam magamnak az Ovitrelle-t, tényleg nem értem, hogy most miért csak fél adagot írt fel Apánk(az orvos), hiszen a múltkor kétnaponta kellett ennyit kapnom az embriótranszfer után. Ki érti ezt? Bárcsak érthetném, tudhatnám...Mindenesetre bízom Apánk szaktudásában, és reménykedem ennyi rásegítés is elég lesz a megtapadáshoz a babykéknek, és 10 nap múlva tudok egy pozitív tesztet produkálni...Olyan jó lenne!!!!!!!
Vissza olvastam a babaneten az októberi irományaimat, az akkori aggodalmaimat, és láttam a képet a csíkocskákról, amit feltettem..hát nehéz volt nem bőgni, az tutti...
Tudom, hogy hinnem kell benne, de elég hullámvasútszerű az érzés...mert bizonytalan a tesztig, illetve az ultrahangig.
Szörnyű: mindig csak várni, várni, várni.
Más nem is tudhtaja, és én sem tudtam, mennyi összetevője van egy sikeres terhesség létrejöttének. Az emberek többségének teljesen természetes, hogy sikerül, és egészséges baba születik, komplikáció nélkül, enm is tudják, mennyi veszélyt rejt magában maga a terhesség. Még jó, mert különben kihalna az emberiség...
Március 25.
Jelek...
Egyedül vagyok. Domi oviban, férjecske dolgozni...hétköznapok rutinja...
Megpróbálok nem figyelni arra, hogy a lakás gyakorlatilag romokban, és takarítani kellene. Persze nehéz nem észre venni, hogy magyarul mondva:kosz van, nem kis mennyiség...de pihi, pihi, pihi a babócák miatt.
Tegnap megéreztem, hogy:sikerült, megtapadt(ak). Nem hiába a szurkáló fájdalom...gyorsan utána olvastam a neten, hát igen, onnan gyakorlatilag lehetne egy kisebb doktori disszertációt összehozni, bármilyen témában.
Szóval, mint "szakértő", megállapítottam, hogy a fájdalom az jó! Tudom, itt mindenki arra gondol, hogy ez a kognitív disszonancia fantasztikus példája, amit hasznosítani lehetne mondjuk akár a mazohizmus témakörét vizsgáló anyagok számára is, de most már biztos vagyok benne, hogy EZEK JÓ JELEK!Ha fáj, az jó!!!!:)
Persze figyelmen kívül hagytam a hiperstimura utaló bejegyzéseket, mert nálunk , Dévaisoknál, ez kizárt dolog, annyi fehérjét tömünk magunkba és vizet:)Apánk nagyon figyel erre, szerencsére.
Na, meg a súlyunkra is, nem lehet ám csak úgy hízni, nem bizony. Szigorú és következetes. De legalább alapos(és imádnivaló).
Tehát: elképzelhető, és hiszem, hogy így van: megtapadtak. Aztán szintén tegnap, újabb "bizonyítékként" rám tört a már rég érzett: "káposztát de azonnal!!"-feeling, még jó, hogy anyós vasárnap csinált töltött formában, úgyhogy Férjecske világrekord időt autózva hozta nekem. Gyakorlatilag ölni tudtam volna érte...de ez lehet a HCG-injekció következménye is(amiből szerintem most igen keveset kaptam a múltkorihoz képest, na mindegy). De reméynkedem, hogy ez is ANNAK a jele...
Még azért szurkolok, hogy fejlődjenek is, és legyen szívhangjuk az ultrahangon. Olyan csigalassúsággal telnek a napok!!!!
Tegnap felhívott a Timi barátnőm is, neki tegnap volt az embriótranszfere, és kettő babókát kapott vissza, 12 sejteseket. Az nagyon jó!!!Annyira szurkolok neki, hogy sikerüljön, fantaszikus ember, ő sem egy depreszív alkat, ami már eleve pozitívum a személyiségében! Szóval tartjuk egymásban a lelket, és most ő is pihizik. Klassz lenne együtt szülni!
..."az életben mindent elérhetünk - szerelmet, boldogságot, egészséget -, ha „kérjük, hiszünk benne, és készek vagyunk elfogadni azt".
al is!!!
(Ja, a vizsg.eredményeimet lásd alább, enniyt a hormonjaimról)
De mára egész napra havazást mondtak, nem tudom így megkockáztatod-e a sétálást!? 
Mindenesetre, ha úgy döntesz, hogy igen, akkor még jobban vigyázz magadra, és öltözz fel jól! Ha pedig pihensz, akkor aludj egyet helyettem is!
Őöö... 
(A prolaktin esetében általában más skálát néznek, azon a Te eredményed kb. 15-ösnek felel meg, ami szintén jó.) Az FSH a lényeg (minél alacsonyabb, annál jobb), ami normál esetben az 5. nap után megindul felfelé. Nálad talán a rendkívül hosszú ciklusoknak köszönhető, hogy még a 6. napon is ilyen alacsony. A párod morfológiai eredménye valóban nem jó és ezen - ha csak nincs valamiféle, műtéttel korrigálható elváltozás - legfeljebb a vitaminok segíthetnek valamit, de ez sem lesz jelentős. A PH azért fontos, mert az értéke utalhat gyulladásra, ami egy "roppant kellemes" prosztatamasszázst vonhat maga után. Ez az érték a párodnál rendben van, így ha a Kopánál leadott mintából nem tenyésztenek ki semmit, ezt minden valószínűség szerint megússza. Szerintem lesz genetikai vizsgálat is, aztán (viszonylag) hamar megkapjátok az engedélyt ICSI-re.
[/img]
