Sziasztok!
Tegnapi buli nem úgy sikerült, ahogy vártam.
A nagy füstre számítottam. Az nem is zavart. Kilenc hónap alatt egyszer Marci is kibírja szerintem, és ettől nem leszek felelőtlen anya.
De volt ott egy kb 18-19 évesekből álló társaság is.

Úgy örülök, hogy fiam lesz.
Olyan sokkokt kaptam amikor megláttam őket. De nem csak én, hanem mindenki. Aztán persze kiderült, hogy nem minden buliba öltöznek így, de nagyon durva volt. Állítólag tegnap este kurvák és kamionsöfőrök bulit tartottak. És úgy is néztek ki. Harisnya, harisnyatartó, némelyiken miniszoknya, vagy rövidnadrág, de csak akkora, hogy még álló helyzetben s kilátszott, hgy max tanga van rajtuk, de olyan is volt akin csak bugyi volt... Iszonyatos... És így kimntek az utcára. Nem tudom, a szüleik tudják-e miket csinálnak.
Persze a fiúknak nagyon tetszett amit láttak, folyton beszólogatak, vagy csak nagy elkerekedett szemekkel nézelődtek. Mert meg kell hagyni, mindegyik lánynak megvolt hozzá a tökéletes alakja is. Olyan plázacica félék voltak.
Aztán sajnos valahogy több részre szakadt a társaság, és mi már nem utottunk el a jogászbuliba. Kicsit sajnálom is, mert jó lett volna, de lehet, jobb volt kihagyni.
Beszélgettünk még az egyik barátunkkal. Kiderült, hogy a elesége végre ismét babát vár.

Alig több mint egy éve elvesztettek egyet.

Drukkolok nekik, hogy most minden rendben legyen.
Aztán Apával beültünk még a mekibe. Úgy volt, hogy egy szintén itt lakó barátunk hoz majd haza, de ő még valamit meg kellett beszéljen mással, és majd hívjuk egymást. Végül Apa nem tudta kivárni, így taxival jöttünk haza. Nem is volt olyan drága, mint gondoltuk.
Bár busszal olcsóbb lett volna. De amikor megnézte délután a menetrendet Apa, csak a délutni járatokat nézte, és ott a 22.45 busz volt az utolsó. Mert az okos Volán, az éjfélkor induló járatát a délelőttiekhez sorolja.

A legjobb az egészben, hogy láttuk elmenni, mert arra voltunk és el is értük volna.
Röviden ennyi a tegnap estéről. Az utána történteket már nem részletezem.
