RONY
Nem kell hogy körbeugráljon, megcsináltam mindent előre már, főztem, mostam, takarítottam, mert tudtam, hogy másnap már megy dolgozni és egyedül leszek itthon. Reggel amikor kimentem vécére ide is pakoltam magamnak mindent ami kellhet a köv. pipiig, és ez az ET után is így lesz.
Legközelebb ne vigyem magammal??? Ez jó volt! Majd viszem a postás Józsit, neki amúgy is normálisabb gyereke lett mint a páromé!

Ráadásul már felnőtt, nem lenne sok gondom vele!
Amúgy sajnálom, hogy tegnap nem tudtunk találkozni. Én nem sokkal 3 óra előtt jöttem ki a szobából, Akiréval is csak azért tudtam talizni, mert sokáig kellett várniuk a zárójelentésre.
Na végre sikerült elolvasnom a tegnapi termést:
VASIKÁÉ
Mennek a drukkok, bár remélem már végeztél, biztos veled is a doktornő foglalkozott, remélem veled is nagyon kedves volt, és mindent rendben talált.
Olvasd a titkot, és mindig tartsd a szemed előtt, hogy egyszerre kell szülnünk, hogy egymás beszélgetőtársai lehessünk fehérváron.
Nekem nem fájtak a szurik, csak a végén már tele volt velük a tudatom.
Nekem nagyon pici kis vékony tűm van. Most egy kicsit hosszabbat kaptam de az is vékony, könnyen belemegy a hájamba.
ROZUS
Elhiszem, hogy nagyon rossz lehet, remélem, hogy többször nem kell átélned a sikertelenséget. KÍvánom, hogy Bikmakk nyomdokaiba lépj. ++++++++++
VEKIKK
Én is vittem a papíromat, nehogy kötözködjenek!
Ma sokat gondoltam rád! +++++++++++++++++++
Jelentkezz hogy mennyit szívtak le!
TRIX
Remélem már birtokában vagy a magas hcg-eredményednek, nagyon várom hogy jelentkezz!
LIA
Babaragacsok mennek! Ki a dokid?
Jó olvasgatást, Süninek is sokat segített a beülti után a Titok!
KAKTI
Szuper, hogy ilyen hamar végeztetek, remélem minden rendben lsz veletek!
Sztem igazi citromot vigyél.
ILDI
Remélem segítenek nektek a BMC-n kívül is!
Köszi a linket, én ugyan láttam a tévében, de így legalább fel tudtam tenni a blogomba is!
