A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Sziasztok!

A betegeskedőknek jobbulást!

Panna, Dávid is már jó ideje ebédre csak zöldséget és húst kap, most már a tetejére sajtot is.

Ritus, Zorka is nagyon ari, de az a két kislány a tiéd? Nagyon-nagyon szépek, gratula hozzájuk!

Dávid úgy követ a házban, mint egy kis utánfutó. Még nem látott fogat mosni az elektromos fogkefével, mert addigra vagy már aludt (este) vagy még aludt (reggel). Na, most sikerült napközben, amikor utánam jött a fürdőbe és irtózatosan elkezdett üvölteni, azt hitte a drágám, hogy anyát bántja az a csúnya zümmögő. Amikor a férjem ölbevette, és odahozta hozzám, akkor megnyugodott, hogy nincs semmi bajom és csak hüppögött még párat... :lol:

Kép
felicia
 
 


hogy áronka milyen nagyon ügyes :!: :!: :!: :!:
Vendég
 


Akkor úgy látom még nagyon nem vagyunk elkésve a délbeni szopi-elhagyással. MErt ugy eddig csak tápis babók akik már elhagyták a főzi mellett.

Réka is iszonyat bújós lett. Ő is indul utánam, bárhova megyek. Ritkán van csak, hogy nem. Ezért jön jól a járóka. Amiben persze reklamál, hogy lekorlátozom, de inkább ez, minthogy magára borítsa a virágot (mert mindig az a cél, ha eltűnök :csak kis kitérő a Réka-anya útvonalon :lol: )

Érdekes, négykézláb Réka meg a kezét már pakolássza, de a lába nem követi, ő, azért terül ki mindig, de kúszásban folytatja.
Ja, és ma megint leesett az ágyról.
Napközbeni alvások nálatok hol zajlanak? Eddig nálunk mindig a franciaágyon (kivétel délben, mert az babakocsis odakint),. De már nem biztos, hogy ott merem majd hagyni, mert újabban ha felébred ahelyett, hogy szólna,elindul felderíteni a terepet. Na most sikerült is neki. Egészen a földig. De szinte nem is sírt. Gondolom már nem volt új az érzés, nem sokkolta annyira mint először :oops: :? :lol:

panna1
 
 

 
 

csengim a reggel 7 és a 10 -es szopi között eszik kb.100-120 gyümit majd délben megeszik egy rendes adag főzit majd 1-kor cici és ezidáig 4-kor 6-kor és 8-kor volt cici, de néhány napja a 4-órás kimarad.
bár szerintem beindulhatott a 2-es számú fogacska is mert nagyon bújós lett és nem ebédidőben eszi meg a főzit csak elkezdi, hanem este fürcsi elött...és nehezen alszik és keveset napközben...
Vendég
 


8 hónapos kor körül a babák rájönnek, hogy az anyukájuk egy tőlük különálló személy, és félnek az elvesztésétől, ezért lesznek bújósabbak, szeparációs szorongásnak (remélem jól írtam) nevezik ezt. Ha eddig simán rámosolyogtak idegenekre is, és ez most megváltozik, sőt esetleg félnek is az idegenektől, az is teljesen normális. Na jól van nem mentem ám át pszichológusba :oops: :lol: , csak megnyugtatásként írtam, hogy ne aggódjatok a babák miatt. Fejlődési ugrás ismét :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Tücsök alszik, apja focizik, én meg alkoholmentes sörözök a tv előtt (és közben írok). Tegnap éjfélig vasaltam, ma este lazítok, és semmit nem dolgozok... :D

Ma volt itt a védőnő,elégedett Réki fejlődésével. Szte lassan lehet joghurtot, túrót adni neki, de abban maradtunk, hogy a pocifájás és az ekcéma miatt megvárjuk a hóvégi kontrollt, és majd dokinénivel egyeztetek.
Asszem a spenótot egy pár hétig hanyagoljuk, mert azóta bogyósat kakil,és sokszor nyom, és nem jön semmi, szval küzd rendesen a drágám.

Fürcsizni még kb csak egy hete fürdik nagy kádban, de két napja akkora sírás-rívás van, hogy lehet, hogy holnap kiskádas buli lesz. Pedig nem érte semmi rossz élmény a nagykádban. Nem tudom mi lehet, miért ordít...
Engem napközben kikészít a pelenkacsréknél. Egyszerűen 5mp-ig nem képes háton maradni, hasra akar fordulni, persze küzdök vele, ő meg ordít, mert nem tetszikk neki. Nem tudom, lehet, hogy ez is pocifüggő, mert ezt is csak pár napja csinálja. Van még valakinél ilyen? Vagy a többi baba hajlandó nyugton maradni arra a2 percre?

Szerintetek vasárnap főzött pulyka- gulyáslevesből ha turmixolok husit, krumplit, répát lével, azt még kaphat holnap a Tücsi? Vagy inkább ne teszteljem...?

panna1
 
 


Sziaztok!

Köszi a bókokat bezsebeltem. A másik két kiscsaj a képen a bátyámé, de simán lehetne tesónak nevezni, mert a nagyobbik kicsinek egy az egyben Zorka.

Zorka már ül egyedül, és áll megkapaszkodva, de nem maga ül és áll fel, hanem mi tesszük úgy. Közlekedni is közlekedik, de pörögve forogva. hihetettlen, hogy pillanatok alatt ott tud lenni a szoba egyik végéből a másikba :)

Viszont most már ő is köhög, semmi más nincs csak elkezdett ma elég csúnyán köhögni. Remélem elmúlik, mert nyomom bele a c-vitamint.

Én már adtam neki husit és kekszet is, a kekszet a lisztérzékenységem miatt egy professzorasszony javasolta, most az az új trend, hogy addig kapjon a baba kekszet amíg még cicizik. (mármint ez azokra vonatkozik leginkább, akinek a családjában van már lisztérézékeny és hát én az vagyok ugye) Hát rajtam ne múljon......

A husit meg csak úgy falja befelé, ő sem lesz vega, már most látszik :)

Na késő van megyek bebújok, mert lassan ébresztőt fúj Pipike
Jó éjt nektek!

Ritus

Kép
rituspoc
 
 


Jó reggelt!

M.Barbi ügyes Gergő.. édes lehet ahogy kapaszkodik :lol:

Felicia szegény Dávid megijedhetett

Panna én azt már lehet nem adnám neki... mert még jobban összeért azóta a fűszerekkel és lehet bántja a pocit..

fincsi volt a söröcske? mi vasárnap pezsgős romantikáztunk apájával....


Andi na én mikor érem meg, hogy fiam kihagy egy étkezést? most oly szinten visszakattant cicire.. de tegnap már 10kor evett gyümit 13kor meg főzit... 16kor tejberizspépet.. persze mindből egy 80 g-ot... a többi cici..

Kis betegek hogy vagytok?

észrevehetően csökkent a forgalom itt is, fejlődnek a gyerekek
:lol:

lányok valaki ismeri ezt a fajta Ringatót?

http://ringatok.hu/index.php/Dalok-mond ... alszovegek

most néztem, hogy a Bálint Házban vannak és az a 105ös busszal nekünk elérhető lenne.... valakinek nincs kedve csatlakozni?

a jóga helyszíne hol van most pontosan? mintha közelebb jött volna hozzánk....

Tegnap vettem chaomilla golyócskákat este kapott Zsigi 5 szemet.. a sikító felébredések elmúltak.. maradt helyette a 2 szer kelek mert éhes vagyok ébredés

:lol: de ezek majd elmúlnak reményeim szerint ha újból normális adagokat eszik... mert a tejci nem lehet már olyan tápláló...
Vendég
 


A tranzitolás mindig délidőben van???
Vendég
 


Boniko! Nálunk ez a "fajta" van.

De, szerintem a ringató egy országos nevelési módszer és nem lehet nagy különbség a helyszíni foglalkozások között.
Vendég
 


Vendég
 


beleki te melyikbe jársz?
Vendég
 


Sziasztok!

Panna! Mi délben eszünk főzit és kb 1 körül szopizunk. Napközben a kiságyban alszik Gergő, délután pedig kint, a babakocsiban. Én már nem merem sehol ott hagyni, mert 10 másodperc alatt meg tudja csinálni a bajt. A pelenkázás nálunk is így történik, egyből pörög hasra, úgyhogy mindig adok valamit a kezébe, hogy lekössem. Persze ő megy a fülpiszkálóért, pelenkáért, krémekért, mindig az kell neki, amit nem szabadna. :)
Boni! Ez a pezsgős romantikázás nagyon jól hangzik. Zsiványkátok addig hol lesz? Ringatóval kapcsolatban nem tudok segíteni.
Fiam újságot eszik, megyek elmagyarázom neki, hogy nem szabad :)

Barbi
Kép
manci79
 
 


Leányfalura. De még nem voltam. MA hívom őket, mert tavalyi dátumok vannak.
Vendég
 


2009. április 25.-én lesz a Kismama Bababörze a Budapesti Vásárközpont "A" pavilonjában.
Vendég
 


sziasztok csajok,

a jógás honlap:
http://sattva.gportal.hu/gindex.php?pg=13892390


Új címünk 2009 március 16-tól! :

1052 Budapest Váci utca 12, III. emelet 2



beleki, igen hétfönként délidőben , de pontosabban 1-ra szoktunk átérni a tranzitba a jógáról és kb 4-ig ott vagyunk.
neked nem jó így?vagy miért kérdezed?
Vendég
 


Manci pezsgőzés megvolt, fiam a szobájában aludt érdekes módon nem kelt fel egyébként az utóbbi időben többször felébredt... :wink: :lol: lehet mindennap romantikázni kéne? :lol: :lol:
Vendég
 


Jó reggelt!

Kitti: Egyelőre én is csak annyit tudok a sátras babúszásról, hogy 3/4-ed óra a foglalkozás és ebben nincs szabad program. Azt hiszem 2000 Ft/alkalom. Szombatonként van délelőtt. Most szombaton majd megnézzük apával és utána majd beszámolok róla.

Panna: A pelenkacsere nálunk is hasonlóan zajlik. Kb. 10-szer fordítom vissza a kiscsajt a hátára közben. De most már azt csinálom, hogy mindig adok valamit a kezébe és akkor egy darabig nem forgolódik.

Mi ma kezdjük a husit a Hannának. Szerintetek jó úgy, hogy megfőzöm a csirkemellet vízben, de rakok bele sárga- és fehérrépát?

Cs.

Kép

Kép
csimby
 
 


Boni! Bocsi, félreolvastam, hogy már megvolt a pezsgőzés :oops: Örülök, hogy jól sikerült, Zsigi rendes kisfiú, hogy végigaludta :D

Csimby! Engem is érdekelne ez a babaúszás. Az a sátras hely az, ahogy bejövünk az 1-esről Komárom felöl és rögtön balra? (azt hiszem) Bár, egyedül nem szívesen mennék el Győrbe, de hátha találok valakit, aki csatlakozna. Bár, a szombat necces, olyankor vagyunk együtt kicsit apával...

Barbi
Kép
manci79
 
 


Nekünk is van ám bömbis képünk :) Ez után a fej után képes 1 másodperc múlva hangosan kacagni, ha bohóckodunk neki :D Hát, nem édes :?: Kép

Barbi
Kép
manci79
 
 


Kitti! Azt hiszem elmegyünk tornára, ha Gergő nem alszik be. Ha itt vagy, leírnád, hogy mit vigyünk?

Barbi
Kép
manci79
 
 


Jó reggelt!
nekünk is szörnyű éjszakánk volt...
CSimby igen engem is az érdeklet volna,hogy hol van?ez nem a strand?vagy valami telszám? bár mi most még megyünk az ottóhoz egyet és elfogy a bérletünk,de jöv héttől nagyon éredkelne.

nAgyon ügyesek a lurkók. ámulo-bámulok. Levi nem túl aktív.

MAnci szerintem lehet,h nektek cak a társaág miatt kéne a torna, mert ott elméletikeg fejlesztünk, de Gergő olyan ügyes,h nincs mit rajta, max azért érdemes,h megnézze a gyógytornász,h minden okés-e vele. mi megyünk ma elméletileg. MAnci,ha gondolod velünk jöhettek,mármint "utánunk". Apa is jöhet úszni, élvezni fogja nagyon és így is együtt lehettek! Mi is hármasban megyünk.
makadu
 
 


igazából csak egy pléd amit leterítesz meg egy pelus a szerekre. Más nem kell.
makadu
 
 


azt tudod,h hova kell menni, uyge? (kicsit, szétszórt avgyk)
makadu
 
 


Cs-andi! Azért kérdezem, mert mi 12-16 ig mindig kint alszunk, így semmi képpen sem tudunk elmenni. :(

MAnci! Nagyon édes ez a kép és azok a helyes kis fogacskánk.

Kedd reggelre kijött a másik alsó fogacska is :) NAgyon cuki, de még nagyon pici.

Etetés: mi szombat óta eszünk pürét. Előtte levet kapott napi 1*.
Reggel 6-7 között szopi, aztán 9-10 között megint, 12előtt püré és aztán alvás 3-4 óra, majd szopi: 4-5 között, aztán 7-8 között és lefekvés előtt 9 kor. Többb, mint 2 hete végig alussza az éjszakát.

A püré 2 kisebb krumpli és répa vagy brokkoli hozzá, meg 40 ml tejcsi krémesítésnek. Mind bepuszilja. :)
Meg mostmár adok neki forralt vízet is.
Vendég
 


Apája nem szereti a strandot, úgyhogy ő kilőve. Azért megkérdezem, hátha :)
A szőnyi kultúrba kell menni, 11-re? Kell másik cipő nekem, ugye? Huhh, ha belegondolok mennyi pakkal kell menni. Megnézzük most, aztán majd kiderül, hogy járunk-e továbbra is. Valami kéne, hogy más babákat is lásson, legyen társaságba. Akkor valószínű talizunk :)

Barbi
Kép
manci79
 
 


A Ringató ugyanaz a módszer mindenütt, csak mások tartják. Ili néni föolyamatosan képzi az új foglalkozásvezetőket, így egyre több helyen, vidéken is van tanfolyam. Bocs, hogy elfelejtettem ki :( de valaki közülünk és tervezte, hogy elmegy a tanfolyamra. Mi a Fonóba járunk, tényleg lányok, jön holnap valaki Ringatóra? Én szeretnék menni, csak Zéti itthon marad már a héten, úgy döntöttem, ezért még nem biztos, hogy meg tudom oldani a felügyeletét, de megpróbálom és akkor megyünk.

Pelenkacsere: sokat kell bohóckodnom, hogy egyhelyben maradjon Zsombi. Zétinél emlékszem kb. 10 hónapos kora körül (vagy talán már előbb is??) áttértünk az állva pelenkázásra :D nem maradt sehogyse nyugton fél percig sem.

Babaúszás 2000 Ft egy alkalom?? Én vagyok ennyire lemaradva, tényleg ilyen árak vannak?

Főztem Zsombinak sütötök-paszternák-krumpli pépetnagy adagot. most az a taktikám, hogy csak levével turmixolva elteszem a hűtőbe két-három napra elegendő adagot és evés előtt még felturbózom egy kis tejjel, néha almával vagy banánnal. Tegnapig sütötök-zeller volt az alap, minden evésnél mással kombinálva, bejön neki. Kíváncsi lennék ki hogy, mit főz a gyerekének?? Egy bébipapis topic??? :D

Megyek, mert két gyerek mellett nincs idő unatkozni.
Vendég
 


Nem a kultúrban, hanem a polgármesteriben (szőnyiben) van és jobbra fordulsz és az 5. ajtó,de majd megpróbállak lesni. nem kell cipő, mi cipő nélkül vagyunk.
makadu
 
 


huhh, nem tudom hol a polgármesteri, Szőnyben :oops: :oops:

Barbi
Kép
manci79
 
 


balra srégen szemben most újították fel azt hiszem zöld
makadu
 
 


mi indulunk is,mert még bemegyünk a védőnőhöz, remélem odataláltok! :)
makadu
 
 


oké, köszi! :)

Barbi
Kép
manci79
 
 


Csenge jó ötlet csináltam egy új topikot Hozzátáplálás! minden babanetesnek címen! így mindenki tehet be recepteket, ötleteket! :lol:
remeélm lesznek fincsi receptek... én a linkjeimet betettem :lol:

beleki ! órát alszik? aztaaaaaaaaaaaaa! és éjjel is?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.03.11 20:17-kor.
Vendég
 


Boni, minket érdekel a ringató. Talán csatlakozunk hozzátok. Első vagy második csoportba mennétek (9.30tól vagy 10.15től?) És be kell jelentkezni?

sushy
 
 


Boniko! Igen, este 9-től reggel 6-7-ig, aztán délben 3-4 órát, meg délelőtt és délután 1-2 fél órás szundi, de ez nagyon felszínes alvás.

Csenge! Bocsi, ha okoskodásnak tűnik, de szerintem nem szabad a turmixolt ételt napokig tárolni hűtőbe, csak fagyasztva.
Meg a zöldséget és a gyümölcsöt nem szabad keverni egy étkezésnél, mert teljsen más enzimek kellenek a lebontáshoz.
Vendég
 



Jó volt a torna, Gergő beájult hazafelé, jól elfáradt!

Kitti! Nagyon édes Levikétek! :D És benne leszünk a tévében :)

Azt hiszem megpróbálom jövő héten ezt a zenebölcsit, itt Monostoron, te nem akarod? Kíváncsi leszek...

Kata! Gratula a fogacskához! Nem semmi, hogy mennyit alszik a kissrác, aztaaaaaaa! :shock: :shock:

Elég húzós szerintem is a 2000 Ft/alkalom az úszásra. :shock: :?

Többiek hol vagytok?

Barbi
Kép
manci79
 
 


Sziasztok lányok!

Nagyon ügyesek a babák, minden elismerésem!
Dönci is gurulva közlekedik, már nem is akar máshol lenni, csak a földön, hogy mindent megnézhessen. Persze beakad ebbe-abba, betolat az ágy alá és akkor meg van sértödve. :)
A fiúk még mindig baromi taknyosak, Döncinek a kedve is rossz, de csak elmúlik valamikor.

Az imént ezt olvastam az újságban és nem lettem valami nyugosdt töle: http://www.spiegel.de/panorama/justiz/0 ... 06,00.html

Az illetö, aki az iskolában lövöldözött, szabadon lófrál...

Aztán a párommal is vita van, mert én szeretnék a gyerekekkel egy tüdöszanatóriumba elmenni nyáron 3 hétre, de ez nélküle lenne és mi még sose voltunk egymás nélkül max. 1 napot és már azt is rosszul bírtuk. A gyerekek sincsenek hozzászokva a szétszórt családhoz. Nem tudom, hogy mitévö legyek!? Egy normál nyaralás nem ugyanaz, mert tengerhez föszezonba saját költségen 3 hétre tuti nem tudnánk az életben elmenni és a szanatóriumban a gyerekek az ottani oviba járnak, van gyerektársaságuk, én is ki tudnék egy kicsit kapcsolódni. Csak aztán itt van a fránya lelkiismeretfurdalás, hogy itt lenne a párom 3 hétre magára hagyatva teljesen nélkülünk.

Párom tegnap megjárta megint az olaszokat és hazafelé jól bevásárolt a Penny-be. :)

Mennem kell, rengeteg dolgom van.

Barbi
Vendég
 


Beleki,
Én a védőnénink javaslatára szoktam tenni almát is a főzelékekhez, nem sokat, talán egy fél közepes almát. Tegnap pl a cukkinis főzeléket enélkül nem is lett volna hajlandó megenni. Akkor ezt nem lenne szabad?

Kép
Kép
dia123
 
 


Hát Dia én nem tudom... De az előregyártottak közül több főzelékféle van almával is kombinálva...
Ismerősöm kislánya semmit nem volt hajlandó megenni, csak akkor ha banán is volt benne. De úgy viszont bármit: Húslevest banánnal :lol:

Az üveges főzelékekhez is kell olajat tenni? Vagy azokban már elképzelhető, hogy van?

panna1
 
 


Ez a hülye frontos idő megint! Réka tiszta zizi egész nap. Megy a hiszti semmi se jó. Most nagy nehezen elaludt odakint. Én is olyan vagyok, mint akit jól fejbevertek.
ma 4-5ig megyünk tornára. Remélem vmicskét kizökkenti a leányzót (meg engem is)

panna1
 
 


Hát lányok, Enikőm is csak almával eszi meg a krumplit meg a sütőtököt is... Sőt, úgy csak ha több benne az alma. Én nem gondoltam, hogy ez gond lenne... Olaj benne van némelyik üvegesben, pl én zöldborsót adtam neki a minap, nemtom milyen márkájút, és abban volt... De én a saját készítésűekhez nem raktam neki eddig...

Most meg brokkolis krumplit akartam adni neki ebédre, de nem turmixoltam, hanem villával törtem össze, úgy is elég pépesnek tűnt, de nem ette meg, öklendezett, majdnem hányt tőle :oops: Bezzeg a hippes kajszit úgy betolta, meg volt sértve, hogy elfogyott :wink:

Hát nem tudom, én is csináltam olyat, hogy a krumplit összetörtem főzőlével tegnap, és raktam el belőle a hűtőbe mára is. Ha nincs benne tej, nemtom mi baja lenne pl a krumplinak 1-2 nap alatt a hűtőben??

Mi zenebölcsiben voltunk ma, itt úgy hívják, hogy sünizene... Tetszett nagyon mindkettőnknek, csak Eni elfáradt a végére, utána jól be is aludt a babakocsiban... Aztán jól megáztunk persze, nem úsztuk meg az esőt...

yuyu79
 
 


Barbi, ez hihetetlen, nem csodálom, hogy nem vagy nyugodt... :shock: :? :(

yuyu79
 
 


Ja, de az indexen azt írják, hogy lelőtte a rendőrség az ámokfutót... meg az is hogy ő végzett magával :shock: Akkor most mi van??

yuyu79
 
 


Koadri, mi van Dorcával?? Rendbejött már? Mikor lesz a műtét??

yuyu79
 
 


Manci! A 2 ezer nem is sok babaúszira, mi 4 ezerért voltunk és, ha bérletet veszünk, akkor 3800/alkalom. Szentendrén.
Vendég
 


Dia! A mi védőnőnk is mondta, meg én is így kaptam gyerekkoromban. Ezt tanulták, de emésztésíleg helytelen. De ezt egyetlen hagyományos orvos-védőnő nem fogja mondani. Ha vaban foglalkoztat, akkor kérdezz meg egy dietetikust.

Én egy gyógyüdülőben dolgoztam évekkel ezelőtt és ott nagyon sokmindent megtanultam az ételekről és azok párosításáról. Ilyen pl. hogy a gyümölcsöt mindig étkezés előtt fél órával esszük. A húst mindig zöldséggel. Folyadékot mindig étkezés előtt legalább 10 perccel fogyasztjuk és nem közben ill. utána. És sorolhatnám,de ezek a legáltalánosabb és legfontosabb elvek.
Vendég
 


Lányok! Segítsetek!

Tudtok ajánlani baba CD-t, mondókásat, valami kedveset.
Eddig komolyzenét, Balogh Bélát és Enya nénit hallgattunk.

Köszönöm!
Vendég
 


Mit gondoltok erről a CD sorozatról???

http://www.babazene.hu/ajanlo.htm
Vendég
 


Basszus. RÉka f2-f5-ig aludt. Így nem mentünk tornára. De legalább a hisztis kisasszony vigyorgósra cserélődött. :lol:

panna1
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?