Nekünk elég fárasztó éjszakánk volt
Elaludt Saci fürdés után, majd 9-kor ébredt... láttam a kis fején, hogy vesztett ügyem van, ebből nem lesz egyhamar alvás... na, azért beteszteltem egy kis cicivel... nem volt éhes, nem kellett neki, szemei meg tágra nyílva... ekkor csatlakoztunk Apához, és Dr. House-t néztünk... már Apa is, én is takarékon, kiscsaj meg vígan elvolt

1/2 11-kor kapott cickót... még mindig nem aludt el, de úgy döntöttünk, a hálóban folytatjuk. Persze nem akart aludni. Szerencsére többnyire nyugodt volt, nem üvöltött, így Apa és a gyerekek nyugodtan aludhattak, csak én nem

végül 1/2 12-kor elaludt... persze, közben rá kellett jönnöm, hogy már nem jó a régi pozíciója a kézben, kifelé akar nézelődni, hogy nem kell rázni a seggét, meg nem hiányzik, és hogy szerencsére leülhetek... nem kell a séta. Ezek után képes volt 3/4 4-kor kelteni

majd 1/4 8-kor úgy kipattant a szeme, hogy vissza sem lehetett ragasztani

(persze, én nem ekkor keltem, a nagyok miatt 1/2 7 körül kelek, rendezem őket... szegény Zaza most egy türelmetlenebb Anyával szembesült, amikor próbált kitápászkodni az ágyból).
Megyek, pótolok egy kis alvást, ha már kidőlt a csajszi, majd még jövök...