Kiemelt témák

szia, Anna,
Dr. Christiane Northrup Női test, női bölcsesség című könyve. Van egy támogató férjem, gyerekeim is vannak, ezért nem tud a férjem segíteni. Szinte sosem vagyunk kettesben. A fájdalmamat elnyomni tudom. Tudom, a gyerekek érzik, hogy nem minden klappol, de attól félek, megijesztené őket, ha megmutatnám, mennyire fáj.

Pszihológushoz elmentem. Szörnyen rossz volt a csajjal, hideg volt, semmi együttérzés (tudom, hogy nem szabad érzelmileg belevonódnia, de ennél azért többet adhatott volna. 3 hét múlvára adta a köv. időpontot. Kétségbeesett kérdésemre, hogy mit csinálok én 3 hétig magammal, az volt a válasza, hogy van terápiás tapasztalatom (mert korábban más miatt már jártam terapeutához). Hát köszönöm, ezt nem kérem. Úgyhogy más pszichológust kellene keresnem, de félek egy újabb csalódástól. Asszem a kineziológia mellett teszem majd le a voksomat.

És a meghallgatásotok, hidd el, rengeteget segít.

Megpróbálok mindent leírni. Lehet, hogy túlságosan fájni fog egyszerre, és darabokban megy majd.

Szóval olvastam azt a könyvet egy keddi napon is. Már nagyon fáradt voltam, mindenesetre elég fáradt ahhoz, hogy a könyv tartalma ne menjen már be, de a múlt emlékei feljöhessenek. Azt láttam, hogy az apám bedugja a hüvelyembe az ujját, miközben én pucéran fekszem az akkori fürdőszobánkban a mosógépen fürdetés után egy fehér nagy textilpelenkán. Azonnal tudtam, hogy ez nem fantázia, de nem rázott meg. Gondolkodtam is rajta, hogyan tudok ilyen érzéketlen maradni. Sejtettem, hogy ez csak a felszín, így védekezem. Másnap reggel pár perccel ébredés után undorító gumiíz ömlött szét a számban. Fogalmam sem volt róla, mi az, mitől van. Nem ettem és nem ittam semmit.

Folyt. köv.

Másnap egy iszonyatos és számomra félelmetes és megrettentő veszekedés volt a férjemmel. Soha nem viselkedett egyikünk sem így. Úgy éreztem akkor iránta, mint kamaszként az apámmal szemben.

Aztán pénteken egyedül voltam délelőtt. A könyv javaslatára meditáltam, és megkérdeztem a bőrömet, miért van tele pattanásokkal 12 éves korom óta. Mély meditáció volt, és nem akartam azonnali választ.

Mikor a párom dél körül hazaért, szerelmeskedtünk (orálisan is, ez fontos momentum, de soha nem ejakulál a számba). Utána azonnal erősen elkezdett fájni a fejem, és undorító ízt éreztem a számban. Csak azt tudtam, hogy köze volt ahhoz, hogy a számba vettem a férfiasságát (nem tudom jobb szóval illetni.). Egyébként tiszta volt teljesen. Hányingerem volt, és furcsa fehér kis csomókat szedtem ki a számból egész délután. Fogat mosni nem tudtam, mert nem voltunk otthon, de különböző kajákkal próbáltam elűzni azt az ízt. Semmi nem segített. Ki kellett ugranom az autóból hányni.

Este megint olvastam, megint nagyon fáradtan. Hirtelen megrohant pár kép. Amint az apám a számba

ne haragudjatok, nem részletezem. Még rá gondolni is iszonyú. Mindenki aludt már itthon. Kimentem a fürdőbe, ahol összeállt kép. A gumiíz (valszeg óvszerrel is csinálta), a délutáni íz is (ondó íze volt), rájöttem, miért annyira érzékeny a garatom, miért rettegek a fogorvosoktól és egyátalán attól, hogy bárki a számba nyúljon akármivel is, miért nem volt 12 éves korom óta egy napom sem pattanások nélkül, miért is veszekedtünk valójában előző nap, és még pár dolgot. Amikor összeállt a kép, eltörött a mécse. Csak zokogni tudtam, de azt is csendben kellett, ne ébresszem fel a gyerekeket. Üvölteni tudtam volna.

Azóta becsomagoltam ezt az akármit, ha rágondolok, azt látom, hogyvékony fonállal jól beszőttem ezt a nehéz, nagy kőszerű valamit, és elraktam magamba. De kurvára nyom.

Ne haragudjatok a naturalizmusért. nem bírtam körülírni ezeket a dolgokat.

Parázs,
hogy kihasználta volna a szopóreflexedet? Őrület...
És biztos vagy abban, hogy vissza lehet emlékezni ilyen korai életszakaszra? (Úgy értem, hogy képek formájában, nem csak lenyomatként.)
Vajon mi okozhatta, hogy ennyi év után, amit a pároddal töltöttél, csak most ötlött föl ez az emlék? A könyvben szerepelt ilyesmi?
Teli vagyok kérdéssel... És most mit gondolsz tenni, hogy javíts a helyzeteden?

Szia Parázs

Köszi az őszinteséget, elég nehéz lehet ezt leírni. Megdöbbenten olvastam amit írtál, de egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy mindenképpen menj el pszichológushoz. Az egy átmeneti védekező reakció, hogy becsomagolod, és elteszed, de ez hosszú távon biztos hogy alattomosan ki fogja fejteni a hatását. Ez így olyan mint egy időzített bomba, és sohasem tudhatod, hogy mikor fog robbanni. Mint pl. a veszekedés a férjeddel. És ez talán még nem is olyan nagy baj, de mind a saját életedben, mind a gyerekeid nevelésében ez nagyon megnehezíti a dolgodat. Vagy pl. a pszichoszomatikus betegségek megjelenése, ami még rosszabb lehet, mint az eddigi tüneteid. Szóval azonnal pszichológushoz!!!!! Van egy pszichológus ismerősünk, (én megbízom benne), ha gondolod megkérdezem hogy tud-e ajánlani valakit. De ez nagyon fontos! Addig is írj ide, és írd le nyugodtan ami fáj.


Szia


Anna

Kíváncsi,
tudom, hogy vissza lehet emlékezni, de nem úgy, mint mondjuk 5 éves korodbeli emlékekre. Miért most? mert most hívtam elő (meditáció), és mert most voltam kész szembenézni vele. Nem érzek összefüggést a férjemmel töltött idő és eközött az emlék között. Mit akarok tenni? Mint írtam, kineziológushoz mennék, talán az segít. (Érdeklődve várom a kérdéseidet, mindig vannak köztük elevenbe vágóak. )

Anna,
Igen, tudom, hogy igazad van. Nem örökre csomagoltam be, sőt ki akarom bontani, ezért is írom ide ezeket. Foglalkozni akarok vele, de nem érzem magam képesnek egyelőre mással. És ha a következő pszich. is unszimpatikus lesz? Ha nem fogok tudni megbízni benne? meddig menjek el? Meddig keressek? A másik baj ezzel kapcs, hogy nincs pénzünk terapeutára, így marad a TB támogatott segítség. Az Erzsébet kh-ba mentem, de most mit mondjak? Hogy bocsi, nem vagyunk egymásnak teremtve, van-e ott magánál együttérzőbb, felkészültebb női(!) szakember? Elmehetek a Tündérhegyre is egy szombaton, aztán valahova a városba hétközben, igen. Ami megint idő. jaj hallom magam, ezek a kifogások. Az igazság az, hogy nagyon-nagyon félek szembesülni azzal a fájdalommal, ami bennem van. És úgy mentem ahhoz a nőhöz, hogy igen, itt majd mindent tisztázunk, ott lesz mellettem, fogja a kezem, biztonságban leszek mellette... de nem így történt. Tegyük fel, hogy elmegyek mégegyhez, akinek újból el kell mondanom az egészet. És ha az sem jó? Nagyon nehezen nyílok meg ezzel kapcsolatban.

A pszihoszomatikus betegségekre van kilátásom, tudom, Érdekes, azóta egyáltalán nem gyógyulnak a sebeim. (Vajon mért...) És ez csak egy kis tünet.

Olyan, mintha megbénultam volna. Nem ismerek senkit, aki előtt meg tudnám mutatni annyira legalább a fájdalmamat, hogy sírjak előtte. Azt érzem, hogy egyre keményebb vagyok, és tudom, hogy ez nem jó. De képtelennek érzem magam, hogy megmozduljak. (Hálás lennék, ha megkérdezné az az ismerősöd, de mint írtam, nem megy magánban. Csak kh-i (ambuláns) ellátásban. És csak nőhöz megyek.)

Látjátok, most is. Annyira intellektuális tudok lenni, csak távol tartsam magamtól azt, ami a torkomat fojtogatja.

Szia Parázs

Holnap megkérdezem a psz.-t, és jelentkezem. A kineziológiát én nem tartom feltétlenül jónak, és az is fizetős, nem? Persze ez csak az én véleményem. Mondjuk a kórházi pszichológusokban én se nagyon bíznék. Anyagilag teljesen lehetetlen egy magánrendelés?

Anna

Szia, Anna,
köszönöm. Szintén ismerős útján tudnék nagyon-nagyon olcsón kineziológushoz menni. Maga a módszer nekem jobban tetszik, mint a pszihoanalitika, ha a kineziológus profi. Egyébként nem biztos, hogy bejön. Anyagilag egy magánrendelés? Itt Pesten egy terápiás óra, ami 45-50 perc, 6000-nél kezdődik! Ha csak heti egyszer megyek, az 24 ezer forint! És sokszor számlagondjaink vannak. 24ezer forint... minimum

Parázs,
nekem pont ez a bajom a pszichológusokkal, hogy nagyon nagyrészt szimpátia kérdése, hogy kinek nyílsz meg. A másik meg, hogy szabott idejük van. Ez engem is meghökkentett, amikor egy problémával elmentem egyhez: nem fogadott soha egész pontosan, de mindig egész pontosan befejezte a rendelést. Még akkor is, ha épp mondat közben voltam. És soká ért rá újra. Itt nincs barátság, kíváncsiság, személyes érdeklődés, és még ideológia is van hozzá, hogy miért jó ez így.
Az viszont igaz, hogy a megfelelő terápiás technikák birtokában ők vannak. Habár te is sok hasonló jellegű irodalmat olvasol, szereted is a témát, nem?
Kineziológia: egy barátnőm nagyon dícsérte. Nem tudom. Nekem megvannak ugyanazok a kétségeim, mint a pszichológusokkal kapcsolatosan. Tud-e rád fordítani elegendő időt? Nyitott-e a problémádra, vagy csak megélhetés neki az a gyógyászat? Nem valószínű, hogy több kudarc után még lenne erőd újra nekifutni...
És ha elküldenéd így, névtelenül az esetedet több helyre, hogy ki válaszol egyáltalán, és hogy hogyan? Csak hangosan gondolkodom... Már annyi kineziológusnak és pszichológusnak is van honlapja, lehet a neten át, inkognitóban maradva érdeklődni. Hátha így könnyebben találnál valakit, akiben úgy érzed, megbízhatsz! Vagy nagy hülyeség?

Kíváncsi,
azért az elég durva, hogy mondat közben befejezte a rendelést. És igen, megint igaz: ők vannak a megfelelő terápiás technikák birtokában.

Kinez kontra pszi: igen, ugyanazok a kérdések. Valamiért mégis kevésbé ráz meg, ha nem tetszik egy kin, mint egy pszi. Amivel jobbnak érzem a kineziológiát, hogy sokkal gyorsabban, sejtszintről tudja felhozni a tudatalattiba elnyomott dolgokat (ha a tudatalatti engedélyt ad rá, vagyis ha fel vagy készülve), és azonnal korrigálni is lehet. Míg a terápia egy sokkal hosszabb folyamat.

Az ötleted tetszik. Asszem élni fogok vele. Köszönöm.

Végigolvastam a történetedet, Parázs, hát gyomorszorító, az biztos.
Volna pár kérdésem: anyukád hol lehetett olyankor, amikor ezek történtek?
Sok családban szokás, hogy az esti fürdetés az apáé, de annyi időt kettesben, feltűnően nagy csöndben hogy lehet eltölteni egy babával, hogy az egy anyának ne tűnjön fel? És most tartod a kapcsolatot velük?

http://www.nane.hu/gyogyulas/index.html

Hátha itt találsz valamit/valakit, akivel el tudsz indulni

rjuli,
köszönöm neked is az érdeklődésedet. Nagyon érdekeset kérdeztél. El is felejtettem leírni. Végig éreztem anyám passzív elfogadását, már ami az aktusokat illeti. Nem volt ott. Úgy érzem, üres volt a lakás akkor, biztos elment valahová, de érzem, hogy legalábbis tudat alatt tudott ezekről. És nem avatkozott bele.

Apám meghalt. Anyám 8-10 méterre lakik tőlünk egy másik pasival, de köszönésnél egyebet nem szólunk egymáshoz. Sosem szeretett.

Köszönöm, megnéztem a linket. 15 perccel elkéstem. Majd holnap este.

Parázs,
Azon gondolkodtam - nem kérdőjelezem meg az esetet egyébként, nehogy félreérts! - szóval úgy gondolom (vagy inkább remélem), hogy annak idején orális közösülés/érintkezés nem történt. Egy pici babának nincs akkora szája, hogy valamennyire is beleférjen egy felnőtt ffi pénisze... Hozzáérni persze hozzáérhetett .
Az járt az eszemben, h ha az én apám lett volna, és még élne, hát tutira meglátogatnám egy kisbaltával... Az anyámról nem is szólva - mik lehetnek egy ilyen családnál a háttérben??? A felszín alatt???

Pszchilogóusra nagy szükséged van. A NANe-nél biztosan tudnak segíteni, és ingyen. Sajnos nekem is volt olyan barátnőm, akiket hozzájuk kellett küldenem . Sokat segítettek neki. És nem tudom, hogy náluk vajon a pszichológusok kizárólag nők-e, vele nő foglalkozott. Gondolom, így könnyebb...

vigyázz magadra, és írj, hogy vagy
Zsóka

Kedves Zsóka,
köszönöm. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit jelenthet pár sor, egy (több) másik ember együttérzése.

A férjem azt mondta, hogy ha élne, most megölné. Majdnem komolyan gondolta.

A NaNe-nek írtam. Remélem, hamarosan válaszolnak. Egyébként az van a honlapjukon, hogy "Nők a nőkért", ezért kizártnak tartom, hogy lenne ott ffi terapeuta. Nagyon bekavarhatna. Én nem mennék ffihez. Tudod, gondolkodtam, mi kellene nekem ahhoz, hogy megnyíljak egy pszinek. Az, hogy végtelenül gyengéd legyen. Hogy ne az erős, vidám, határozott nő álarcát mutassam, hanem levehessem azt, és sírhassak, ameddig jól esik. Mint most is. Hogy tökéletes biztonságban érezhessem magam, és olyan lehessek, mint egy csecsemő, amikor akkora voltam, mint mikor az történt.

Parazs

Olvaslak, nem tudok semiokosat irni, de melysegesen levagyokk dobbenve.
Kivanom hogy talalj valakit aki segít feldolgozni.
Sejtem milyen nehez lehet ilyesmivel egyedul szembenezni.

Napocska

Parázs, szerintem ne kineziológussal kezdj. Azok, hm, hogyis mondjam, nem megildást kinálnak, hanem megmondják, hogy mi a bajod. Azt meg tudod magad is. Ha pszichológushoz mész, bátran keress meg többet is, és azzal kezdj ebb bele, akiről el tudod képzelni, hogy a legjobb barátnőd lehet. Olyat válassz aki maga maga nem szorul segitségre. Én ismerek három pszichológust, de csak az egyikkel mennék bele a magam boncolgatásába. Pedig nekem semmi súlyos terhem nincs már.
Zsunya

Zsóka,
most komolyan!
Nem akarok túlzottan naturalisztikus lenni, de hát épp a makk az egyik legérzékenyebb része a hímvesszőnek. Ha a baba méreteihez képest hatalmas anyamell bimbója bimbóudvarral befér a szájba, akkor sajnos az is befér éppa ddig, amíg az illetőnek ez kéjt okoz. Brrrrrrrrr...

Napocska,
neked is nagyon köszönöm.

Zsunya,
nagyon jó, amit írtál. Sokszor azt hiszem, meg kell alkudnom, de lehet, hogy mégsem. Meg kell keresnem azt, aki (ahogy írtad) a legjobb barátnőm lehetne. Köszönöm.

rjuli és Zsóka,
a NaNe honlapjáról egy mondat:

" Egy izgalmi állapotban levő férfi nemi szerv bármely testbe képes behatolni. Fél éves csecsemő, férfi, élettelen női holttest is esett már nemi erŐszak áldozatául - a hüvely nedvesedése egyáltalán nem szükséges a behatoláshoz."

Ha már naturaliszitikusak vagyunk.

Egyébként szarul vagyok nagyon. Nem is tudjátok, mennyire hálás vagyok nektek. Ha időm engedné, és nem volna unalmas, ezerszer leírnám, hogy köszönöm.

Rjuli,
öhhh... Hát nemtom. Lehet, de őszintén szólva, inkább nem akarom elképzelni.

Parázs,
vigyázz magadra!
Zs.

kedves parázs,
nagyon megrázó a történeted.Remélem,tudnak neked segiteni.
Olvastam az Eszter alapítványról,hívd fel őket.
http://velvet.hu/velvet/v-onleany/v-esely/eszter/

Addig is,míg igazi segztő szakembert találsz,irj nekünk,bár csak együttérzést,támogató szavakat adhatunk meg virtuális baráti ölelést.

Drága Parázs, teljesen rosszullettem a történetedtől.
Istenem, hogy lehet ilyet tenni egy babával?!
Nem is tudok mit írni...
De a legrohadtabb az, hogy egy halottal már nem lehet mit kezdeni...Pedig az ilyen mocskok bármi förtelmet megérdemelnének!!!
Annyira sajnálom, hogy ilyen keserves múltad van és szívből kívánom, hogy sikerüljön megtalálnod a lelki békéd!!!

Ölel:
Bellana

Bellana,
akármit is csinált, Parázsnak ő az apja volt. Lehet, hogy nem volt egyetlen jó tulajdonsága se, de az is lehet, hogy volt több is. Parázs ezer szállal kötődik hozzá, még ha rossz emlékek ezek döntően, akkor is. Nem szabadna így beszélned róla. Parázs dolga a történteket feldolgozni, a maga módján az apját elítélni, "megbüntetni", azután megbocsájtani. Mert csak úgy lehet teljes az élete, ha nem hordozza magában tovább a sértettséget és a haragot. Megérted?

Kedves Kiváncsi,én nagyon kedvellek téged, de az ilyen "embert" nem nevezném apának, legfeljebb nemzőnek...Lehet, hogy idealista és naiv vagyok, de az én szülőképembe nem fér bele egy csecsemővel való erőszakoskodás!!!
És az, hogy az illetőt "mocsok"nak- neveztem az még egy enyhe kifejezés az ilyen elmebetegekre!!!
Nem értem miért védesz egy ilyen alakot??
Drága Kiváncsi, te nagyon magas lelki szinten lehetsz ha a megbocsájtásról tudsz beszélni ebben az esetben.
Bevallom én nem vagyok ilyen szinten és talán sosem leszek.
Parázsról nem tudhatom, hogy hol tart, én változatlanul csak azt kívánom neki, hogy találja meg a nyugalmát!
Gondolom Parázs is tisztában volt vele, hogy esetleg kerekedni fog némi indulat is a története körül. Ha Ő rendre akar utasítani, hogy kérjek elnézést azért amit az apjára írtam, akkor nagyon fogok csodálkozni, de legyen. Szóval a válaszom: nem értelek, de tudom, hogy aranyból van a szived.

Puszi:Bellana

Nem, Bellana,
én nem az apját védem, hanem őt. Szerintem - de hangsúlyozom: szerintem - senkinek sem esik valóban jól, ha a szülőjét, nemzőjét, nevezd aminek akarod, sértő szóval illetik. (Ez afféle előjog, mint Cirano megfogalmazta: magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el!) Tapasztalatom szerint még akit születésekor vagy később elhagyott az anyja, még az is csak önmagának engedi meg szidni és megvetni emiatt őt.
A megbocsájtás pedig elemi érdek, a lelki nyugalom elemi érdeke. Mi másért menne Parázs szakemberhez, ha nem azért, hogy túltegye magát a történteken, hogy megszabaduljon a feszültségeitől? És lehet szerinted ezt úgy, hogy tovább hordozza a szívében a gyúlöletet, az iszonyatot és az undort?
Aztán Parázs még mindig felhatalmazhat, hogy csak szidd bátran az apját. Nekem ezt mégis meg kellett írnom.

Kiváncsi, vitába akartam szállni veled, érveket és saját tapasztalatokat felhozni arra, hogy igenis vannak olyan "szülők" akik nem máltók erre az elnevezésre. Engem nem zavar ha az anyámat nem dicsszóval emlegetik...Csak azért nem illeti mentesség mert biológiailg az anyám. Szóval elég érzékenyem érint a téma. És könnyű a megbocsájtást emlegetni ha másról van szó.Hiba volt, hogy egyáltalán idejöttem és elolvastam Parázs történetét. És még nagyobb hiba, hogy írtam is.
Nekem meg ezt kellett megírnom.
Bellana

Biztos, hogy hiba volt?
Nem én bocsájtok meg, nekem ehhez semmi közöm. Annak a feladata ez, akit nyomaszt valami. Nem tudom, én hogyan tudnék és mit, milyen szintig, csak azt tudom, hogy ha engem valami nagyon, ennyire feszítene, akkor...nem tudom. Nem is akarom kipróbálni. De sose tudhatjuk, hogy a másikat mi sérti, és nem érdemes további sebeket ejteni.
Nem akartalak bántani.

Kiváncsi, írtam mailt.
Bellana

Sziasztok

Parázs
Sajnos nem sok jót tudok írni. Az Oszágos Ideg és (nemtommilyen) Intézetben van pszichoterápiai ambulancia, itt lehet beszélni pszichológussal, a másik a Neurológiai Intézet, itt is van ilyen. Bár nem nagyon tudott szakmailag mit mondani róla a pszichológus, csak annyit, hogy itt ált. fiatalok vannak. Szóval ezek nem túl biztatók:-((((. Felmerült fentebb a Nane, meg az Eszter alapítvány. Sikerült valamit megtudnod?

Jelentkezz!!

Anna

http://habeascorpus.hu
http://www.im.hu/csaladonbelul/

ispiláng,
mindjárt megnézem a honlapot, köszi.

Bellana,
örülök, hogy írtál, köszönöm.

Bellana és Kíváncsi,
annyira tudtam utálni és gyűlölni az apámat (más egyéb dolgaiért), hogy soha a legkevésbé sem zavart, ha valaki akármilyen szavakkal illette őt (vagy az anyámat). A kérdés számomra mindig az volt, hogy igaz-e szerintem is. Ezért nem zavar, mellesleg maximálisan megértem Bellana indulatát (ki, ha én nem? ). Amikor én olvastam korábban ilyeneket, ökölbe szorult a kezem, és ütni tudtam volna. És nem kicsit. Közben meg, Kíváncsi, próbálsz óvni engem. Köszönöm. És az Isten szerelmére, ne veszekedjetek. Van elég bajom... Megbocsájtás: igen, a végső cél ez. Messzi cél. Nagyon messzi. Az igazi, valódi célom: ennek az emléknek a befolyása nélkül élni az életemet. Ennek része a megbocsájtás, de lesz**nám, ha nem volna kihagyhatatlan. Mindenesetre: hol van az még? Nem kínzom magam vele. (És egy komoly kérés: ha ezentúl valakik szét akrnák cincálni egymást, mégha a legkultúráltabban is tennék, nagyon kérem, hogy "mikor alszom, zárt ajtók mögött" tegyék. Nehezen viselek el most itt ilyet. Ugye megértitek?)

Anna,
köszönöm, hogy megkérdezted. A Nane még nem válaszolt. És fél 8-kor elaludtam, fel sem tudtam hívni őket.

parázs

rjuli,
megnéztem a linkeket, köszi. Az első jogvédelemmel foglalkozik, az nekem nem segít, de hátha másnak igen. A második egyik linkjén viszont össze van gyűjtve egy csomó segítő szervezet. Köszi.

Van egy bajom és egy örömöm. A baj: húsvét okán rengeteg csoki van itthon. A jó: elfogyott a tejünk, így legalább kakaót nem tudok inni.

Nyugi
Sem szétcincálásról nincs szó, sem nyíltszíni vitáról - volt itt egy nézetkülönbség, amivel, mint látod, el is vonultunk.
Örülök, hogy jól aludtál az éjjel! A csokikat meg bízd a gyerekekre, hogy jól dugják el! (Bár, ha az enyéimre gondolok, ők biztos a gyomruk mélyére dugnák...)

Kíváncsi,

Parázs, mi is rájöttünk, hogy ez biztos nem hiányzik még neked, ezért priviben beszélgettünk tovább Kiváncsival.
Csoki: én boldog-boldogtalannak osztogatom.
Ha azt mind megenné a lurkó, akkor tűzoltók emelnék ki a házból, úgy meghízna.
Vigyázz magadra:
Bellana

Parázs!

Sajnos nem tudok segíteni, nem tudok okos linkeket, nem tudok megfelelő pszichológust, nem gondolom, hogy reális segítség lennék ennek feldolgozásához.
Sajnos.
Tehetetlenül azt érzem csak, hogy ökölnyivé szorul a gyomrom. És én aki pacifistának vallom magam egy pajszerrel szeretném az agyába verni az egyetlen értelmes lehetőséget, hogy semmi embertelen, természetellenes dolgot nem csinálunk senkivel! De egy ártatlan kisbabával pedig nem is gondoljuk!!! A tehetetlenség azért van, mert el sem tudom képzelni, hogy akármi segíthetne egy ilyen "ember" felfogásán. Ami azért kellene, hogy elszörnyedjen és olyan mélyen járjon a pokol bugyraiban, hogy minden kiváltott szörnyű, szörnyűbb, borzalmas érzést saját szenvedéseként éljen meg. Talán ez a következő életében is meggyőzően távoltartaná az abnormális dolgoktól.

Olyan ez a gyomorszorító érzés, mint amikor egy háború embertelen részleteiről hallok, vagy agresszivitást vizsgáló pszichológiai kísérletekről olvasok. Brrrr...
Védekezésül az szokott beválni, hogy ismét elismerem, hogy a Homo Sapiens Sapiens egy okosnak ugyan okos, de a legkevésbé sem előrelátó és igen agresszív, pusztító, patkány mentalitásra hajazó faj. De ennél közelebb nem megyek hozzá. Egyszerűen fizikailag rosszul leszek ezektől az információktól. Sajnos ennek ellenére az egyes emberekről persze általában ennél jobb véleményem van. Így az alapelv ritkán kerül elő.
De ezt nem bírom hátra söpörni a tudatomban. Hiszen ez nem távol, nem emberöltőkkel ezelőtt történt! Az is lehet, hogy ismerlek! Leveleztünk, vagy beszéltünk egymással.
Tudnom kellene segíteni!
Sajnálom!

Ha csak egy kicsit is segítene a csoki...
Vigyek Neked tejet?

Minden jót!
Snoopy

Bellana,

Snoopy,
köszönöm. Neked is. Ha elolvasod a fentebbi hozzászólásokat, erősödhet az az érzés, hogy a Homo Sapiensek egy jó részének nincs szükségük pajszerre. Még soha nem éreztem magam ennyire rosszul és jól egyszerre. Rosszul a belső, jól a külső impulzusok miatt. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Tej: Legalább nem hízok annyit.

Parázs: csokis tej?
Puszillak: Bellana

Bellana,
Úgy lenne a legtutibb, hogy egy csésze forró tejbe Cadburry forrócsokipor + 1-2 kocka étcsoki + rengeteg tejszínhab a tetejére.
Talált a párom 1 l tejet a fagyasztóban.

Tegnap újabb képeket láttam. (Köszi, Kíváncsi.) Hála az égnek semmi "új", már ami a dolog brutális részét illeti. De a körülményeket tisztábban látom.

Az Eszter alap-tól válaszoltak, felhívom ma őket.

Épp véletlenül (?van olyan?) Máté Pétertől az Azért vannak a jóbarátok megy...

Parázs: az itóka jól hangzik.
Nagyon-nagyon bízom benne, hogy tudnak neked segíteni a hozzáértők!!
Azért addig is, mi itt leszünk.

Vigyázz magadra:
Bellana

Parázs,
neked mindig lesznek jó barátaid, mert adni is tudsz, kapni is.

Bellana és Kíváncsi,
nem unalmas még, ha azt olvassátok: köszönöm?

Parázs: nem.
Erre mit kell írni?
Bellana

De, marhára! De elnézzük neked!
Viszont jobban érdekelne, hogy mit nondtak az Eszternél. Megírod?

Még semmit nem mondtak. Azt írták, hagyjak üzenetet, ha senki nem veszi fel, visszahívnak. Én viszont nem hagyok üzenetet, mert rosszkor is hívhatnak, és azt nem akarom. Inkább próbálkozom. Amint lesz hír, megírom.

Parázs,

most olvasom a topikot. Hm... A téma ismerös, én is voltam már hasonló helyzetben. Talán tudok segíteni Neked, remélem tudsz eröt meríteni belölem.

Én nem álmélkodok, sem sajnálkozok. Azt hiszem az nem segítene Neked.

Inkább azt javaslom, menj vissza gondolataidban nyugodtan (és bátran) ahhoz a képhez, amit a meditáció során láttál. Simogasd meg gondolatban Magadat, gyógyítsd szeretettel a fájó érzéseket. A meditáció alatt ne foglalkozz mással, csak Magaddal. Meg fogod látni, szépen gyógyulni fognak a sebek.

Nekem is voltak hasonló élményeim meditáció közben, de sajnos még a Tieidnél is rosszabbak. Elkövettem azt a butaságot, hogy a felhozott élményeket megpróbáltam elhessegetni, nem venni róluk tudomást. 3 hét múlva összeomlottam lelkileg. Szerencsémre kifogtam egy olyan pszichoterapeutát, aki segíteni tudott. Ö ajánlotta azt a módszert, amit az elöbb leírtam. Amennyiben szeretnéd elkerülni az összeomlást, azt ajánlom próbáld meg szeretettel elfogadni és szeretni csecsemökori Önmagadat.

Nekem is sikerült, már rég túl vagyok rajta.

Szeretettel ölel:

cicamica

cicamica,
köszönöm, hogy leírtad. Most majdnem azt írtam, hogy ki fogom próbálni. A baj az, hogy ha egyedül vagyok, nem merem visszaidézni azokat a képeket. Lehet, hogy erőt veszek magamon.

Ez a bizonyos meditáció elsősorban arra szolgált, hogy megszeretgettem minden egyes testrészemet, szerveimet. De az igazság az, hogy nem tudom szeretni a testemet, nem érzem magamat egynek vele. Elutasítom. Még akkor is egy különálló valaminek tekintettem, amikor csinosnak éreztem magam.

De meg fogom csinálni amit írtál, lesz ami lesz.

Szeretnék mélt írni neked. Ha nincs ellenedre, kérlek, írd meg nekem a címedet. Köszönöm.

Parázs,
azt hiszem, most megfogalmaztad az én fenntartásaimat is a testemmel kapcsolatban: valóban nem vagyunk egyek. És erre a legtöbb vallás is rávilágít: testünk csak porhüvely, mi magunk a szellemünkben lakunk. Talán ez az oka, hogy a legtöbb ember a testét csak a ruhájához hasonlóan kezeli, és aki nem így van vele, azt nárcisztikusnak véljük.
Igen, amit Cicamica javasolt, azért áll közelebb hozzám, mert magadat, az akkori és ezáltal a mostani személyedet kísérli meg közelebb hozni hozzád, nem a testedet csupán.
Remélem, hogy sikerül ezt a dolgot alaposan átbeszélgetnetek!

Ma nagyon magam alatt vagyok. Csokit zabálok 2 napja, szinte semmi mást nem bírok enni, és ez sem esik jól. Félek egyedül lenni, türelmetlen és ingerült vagyok a gyerekekkel. Legszívesebben pár napra gyerek nélkül maradnék, mindannyiunknak jobb lenne. De nem megoldható. Holnap ráadásul anyósom is jön, ami önmagában jó, kedvelem. De vehetem fel az álarcot, amihez pedig semmi kedvem. Végülis van előnye is: pár órára becsomagolom ezt az izét, és el is felejtkezem róla.

Cicamica-mél: én nem szeretném megadni az enyémet, mert ez másodnick, és elég sokan ismerik mindkét címemet, viszont a férjemére, ha írnál, Cicamica, akkor neked sem kellene felfedned a sajátodat, ha nem akarod. Pár órára beteszem ebbe a profilomba.

Kíváncsi,
nekem is eszembe jutott ez a vallás-porhüvely dolog. De soha nem gondoltam volna, hogy ezt én magam is tudattalanul így gondolom. Nem sondolom, hogy ez hátrány vagy "rossz", változtatnivaló volna, megvan ennek az előnye is. De azért jó lenne harmonikusan élni "a tudatom fizikai kivetülésével" , ha már van.

Ma a párom velem marad. Olyan kedves.

Lányok,én azt hallottam,hogy amerikában a hasonló könyvek olvasása után egyszeriben mindenki emlékezni vélt valamilyen gyermekkori sz. zaklatásra v. erőszakra.Nem hinném,hogy minden apa perverz lenne akit megvádoltak.Sok lány csak bosszúból(vm.más sérelem miatt),v.feltűnésből(azért,hogy középpontba kerüljön)feketítette be az apját.
A meditációról meg az a véleményem,hogy nem lehet ellenőrizni,hogy az ember csak élénken képzelődik,vagy emlékezik-e.Ilyen kicsi korból nagyon ritka,hogy bármire emlékszik is az ember,de ha mégis,ritkán tudatosulnak a történtek.
Az egész ellenőrizhetetlen,csak az illető józan ítélőképességén és őszinteségén múlik ,hogy nem csapja-e be magát.
Mindig azt mondom konfliktus helyzetben meg kell hallgatni a másik felet is,hogy védekezni tudjon.
Bizonyíték nélkül senkit sem szoktak elítélni.
Jelen helyzetben az apát már nem lehet faggatni.A kérdés az ,hogy a nagyobb testvér mire és mennyire megbízhatóan emlékszik.Hány éves volt akkor?
Ezzel most nem azt akarom állítani,hogy az egész nem igaz,de óvnék mindenkit attól,hogy felesleges szívfájdalmat okozzon magának és szeretteinek.
Ahogy mondani szokták:mi csak az elhangzottakra támaszkodva tudunk véleményt alkotni,ezért ha valóban így történtek a dolgok,akkor mélységesen sajnálom,és együttérzek Parázzsal..
Üdv:B.