Sziasztok!
Stelly, köszi a C&A-s infót, nagyon el voltam tévedve
Mi is kopaszodunk rendesen, minden tele van a pihe-puha hajacskával.
Zétike 5 hetesen 5600 gramm, egy hét alatt 300 grammot szedett magára. Megjegyzem, látszik is rajta, egyre pufibb. Védőnéni elájult rajta, hogy így gyarapszik.
Száva 3 hónaposan volt 5700 gramm, ő 3400-al született.
Tegnap és ma nálunk is katasztrófa volt az alvás, már én is bőgtem, mert tele vagyok munkával, amit már írtam is, és semmit de semmit nem tudok csinálni Zétitől.
Ő nem sír szerencsére, maxi nyűglődik, persze rajtam, mert az ágyban nem marad meg ilyenkor. Ma a hosszú alvása is csak egy óra volt, na addig meg tudtam ebédelni, és elmosogatni, meg egy adag mosást betenni,. ennyi volt.
Estére olyan fáradt volt, hogy fél 9-kor apa vezénylete alatt elaludt a pihenőszékben. Egy óra után felkelt cicizni, de azon is beájult egyfolytában, aztán rajtam elaludt, és most ébredtem, tettem be őt az ágyba.
Nagyon nem akarok álomba merülni, mert egy óra és kelni fog kajálni.
Egyébként ő 2-3 közt kel, és én olyankor mindig magam mellé veszem, eszik, közben én alszom.. aztán ő is....
A fórum órája egy órát késik, most 1 óra van...
Nekünk a doktornéni szinte az összes oltást ajánlja, amit Ladmon itt felsorolt...
Száva is szinte mindent megkapott, csak akkor még nem volt Pneumococus és Rota elleni....
Bárányhimlő ellenit én 3 évesen adattam be neki, és nagyon örültem, hogy nem volt bárányhimlős, randa egy betegség. Amúgy mikor kitört az oviban a járvány, volt olyan, hogy a csoportjukban csak 5-en voltak, a többiek mind betegek voltak. Persze ők 5-en oltottak voltak.
Gerendai Zsu, egyenlőre hagyd a fenébe az ágyba szoktatást pár napig (szerintem) Lénus még olyan kicsi, biztonságra van szüksége. Ha állandóan sír, mikor fent van, az nem normális dolog, nem érzi jól magát.
Inkább tartsd magadon, a kezedben, magadon altasd, hogy biztonságba érezze magát. Szerintem csak úgy lehet ágyba szoktatni, ha jól érzi magát a gyerek, és nem fél egyedül maradni.
Mondom én, akinek állandóan a nyakában alszik a gyerek....

Viszont szinte soha de soha nem sír! Csak ha éhes, vagy nagyon fáradt, de akkor is csak egy percig, aztán a nyakamba bújva megnyugszik.
Szerintem most az ágyban alvás helyett fontosabb az, hogy kiegyensúlyozott legyen a babóca, a sok sírás megviseli a kis idegrendszerét.
A délutáni nagyalváskor amúgy be lehet tenni Zétit is az ágyba, sőt a múlt héten olyan szépen haladtunk, hogy volt, hogy délelőtt is aludt ott. És már ott tartunk, hogy elvan akár fél órát is szépen az ágyában, nézegeti a forgót, pedig eddig nem maradt meg letéve. Sőt tegnap 5 percre el is aludt egyedül benne. Mi ilyen lassú léptekkel próbálunk előre haladni.
Na, mrs. okostojást hallottátok...
Bogi, igen, úgy lehet chatelni, hogy mindenki aki fent van írhat és azt azt mindenki látja, tehát egy ablakban 14-en... most ennnyien vagyunk regizve, de írni csak 3-4-en szoktunk, a többiek nemtom merre vannak... pl. téged is látlak zölden, de soha nem írsz a csoportba...