2004.05.18 07:29
2004.05.18 09:36
(anyag és szabásminta). Egy ismerősöm igértem, hogy eljön és segít a naciszabásmintában, de még eddig nem hívott (lehet, hogy elfelejetette?
). Pedig jó lenne, ha tudna segíteni: kismamanacit kellett már vennem, mert semmi nem jött rám. Viszont olyan áruk van!
Simán meg tudnám szerintem varrni töredékéért, mert ráadásul nagyon egyszerű az egész... Csak nincs hozzá szabásmintám és én nem tudom a kész naciról levenni. 
? Mondta, hogy nem, saját gyerek. Erre meg néztek nagyot. Tudni kell hozzá, hogy a páromnak gyakori vezetékneve van. Én ugyan a házasságkötésünkkor "-né" nélkül felvettem az ő nevét, viszont a gyerekeinknek kettős vezetékneve van az én leánykori nevem és a párom vezetékneve kötőjellel. 
Már sokféle gyerekbútort megnéztem és még mindig úgy vagyok vele, hogy Nátán és Beni új szobájában Flexa bútorok lesznek. Mondjuk én nagyon szeretem a variálhatóságot, amire szükségünk is lesz, és ezért is tetszenek. 

Gondolhatod. Kiakadtam, sírtam. Sajnos egy pici a sárga házunk falára is jutott
... A többivel végül a szomszédasszonyom segítségével 1,5 óra alatt egész sikeresen elbántunk (vízzel meg higítóval letakarítottuk), bár azt nem tudom, hogy mekkora környezetszennyezést okoztunk, mert sajnos olyan csatornába folyt a festékes víz (esővíz elvezetésére szolgál egyébként), aminek a vége a kerítésünk előtti földben végződik... 

: a kicsi Legokockákból házakat építettem.
Meg a legközelebbi UH is messze van, még kb. 7 hét.
). Bár annyira nem is bánom, de azért nagyon érdekes. 
). 
egy darabig)



2004.05.18 10:27
az Achilleus-ok gyöngye

Mi ezt úgy hívjuk: "Ideges vagy? Szedjél hangyát!"
Kívánom, hogy teljesüljön!!! 2004.05.18 13:28
.
.
.szuperek a keresztszemezéseid
.
.
. 2004.05.18 13:41
. 2004.05.18 14:11
2004.05.18 15:10
rajzolásában merült ki. 2004.05.18 15:58
, pedig direkt megkértem, hogy adja vissza, mert még szükségem lesz rá. Vannak sima Kismama újságosak (azok is nagyon jók ám), meg van Burda is.
!!!!
. Ha elküldöd a címedet, mennek az újságok.
)
. Ez párszor megismétlődött, azóta néhány darabot már megtaláltam, de még mindig vannak a titkos helyeken
. Na, ha ezek előkerülnek (és nem veszem észre időben), akkor jön a falra rajzolás (meg ajtóra, szekrényre stb.). 2004.05.18 20:59
2004.05.18 21:27
(baba, rongy, építő, labda ??? talán)
Emma is szereti, mindíg megy a harc a tetővel rendelkezőért a játszóban
2004.05.19 08:52
. Meg most már a Némó halacskát is tudja használni és spriccel vele. (Még a fittness müzliben volt) 2004.05.19 08:57
), de Nátán szintén nagyon sokat játszana vele. A Camponában a játékboltban van egy kicsi terepasztal fe sínekkel és fa vonatokkal. Nem maguktól mennek, de Nátánt nem lehet elvonszolni mellőle. Tologatja a sineken őket, nyitogatja a sorompót nekik, nagyon jól eljátszik. 
) a fejemben, hogy hogyan lehetne trolibuszt építeni belőle majd este a gyerekekkel. Aztán nem bírtam tovább, és bár Beni kint játszott a kertben, délután le kellett ülnöm meggyártani. Sikerült
.
) lenne a berendezése, mindenből majdnem a legolcsóbbat kellene beleépíteni (pl. járólap, csempe, szantierek), és persze nem az az álmom, örülnék, ha egy kicsit minőségibb dolgok kerülhetnének bele, hogy ne kelljen 1-2 év múlva mindent cserélni. 



2004.05.19 09:56
), tudom, hogy jó.
. Egész az alapoktól elmagyaráz mindent, és sok szép munka, ötlet van benne. Ha gondolod, azt is elküldöm az újságokkal. Feltéve, ha megírod a címed
.
), és a motorozást is most kezdi megszeretni. De a kedvencek az autók, rendezgeti, tologatja őket, brümmög hozzá stb. És nagyon jól eljátszik Noémivel, főzőcskéznek az udvaron, hozzák nekem a kész kaját, amit persze meg is kell ennem
. Mondjuk órákig semmivel sem játszik el, de ő alapvetően egy futkosós fajta (mindkettő).
. 2004.05.19 10:53
.
, tudnál nekem is küldeni pár receptet az egyszerűbbek közül? Nekem is van egy tuti jó, de múltkor mégis olyan lett, mint a kő (fogalmam sincs, hogy miért), szóval most ezt a receptet pihentetem. Kicsit elment tőle a kedvem, de a muffinoktól nem
.
. Tegnap olyan jó idő volt, hogy kint kajcsiztunk a kertben du, annyira vártam már ezt. De sajna hétvégére megint rossz időt mondanak. Lili is babázós
.
.
.
.
. Így nem kell mindenkinek a vezetés miatt törnie a fejét, mert itt alszanak majd. Szombaton pedig kerítést fog apa meg a szomszéd készíteni ha az időjárás is engedi. 2004.05.19 11:00
2004.05.19 12:57
2004.05.19 14:06
.szépek és okosak a könyvek de én majd csak a beszélö petinek tudok veni ilyet ezek szerintem ugy 3éveseknek valok most még a homokozás ,csavargás,és az kresztáblák foglalják le öt nem az olvasás ezenkivül imád pakolni,rámolni,csuzdázni .
. 2004.05.19 14:27
. Rengeteget játszóterezünk, meg próbálom intézni az ezeregy dolgomat. Úgy néz ki, hogy szeptemberben összeházasodunk
, feltéve, ha addig sikerül elintézni mindent. Sajna minden feladat rám marad, mert a páromnak egyszerűen nincs semmi ideje, egész nap melózik
. Próbálok a boltban is sokat segíteni. Egyébként jól vagyunk, azt leszámítva, hogy Gyurcin eddig sosem látható pöttyök jelentek meg
. Elég nagyok ráadásul. A doki azt mondja, hogy ez szinte teljesen biztos, hogy allergia, csak tudnám mire. Szerinte a homokra. Dehát nem tilthatom meg neki, hogy homokozzon.
. Ezek már olyan minőségűek, mint a rendes felnőtt bringák
.
. Feltéve ha Gyurcit egyáltalá felveszik a bölcsibe. Azt mondták nagy a túljelentkezés
. 

!
, újra megeszik szinte mindent.
, Gyurci 4050 g volt
. Fogalmam sincs, hogy ki és mikor csinálta

.
. Orvosi táska nálunk karácsony óta már van, nagyon szereti. Megvizsgál vele mindenkit a lakásban
. Apát, anyát, macit, kacsát, tigrist....
.
! Jó hogy írjátok, mert így én se fogom a könyvvel stresszelni magam, én is inkább a tesztkönyvet forgatom sokat
.
. Nagyon szuper könyv, ezt én is ajánlom mindenkinek
. 2004.05.19 14:35
. Ettől függetlenül itthon is szoktunk lenni, és itthon is játszik. Amit Gumicukor is írt, az nagyon jó szerintem. Én is cserélgetem a játékait, így mindig van valami újdonság anélkül hogy folyton új dolgot vennénk. Amikor úgy látom, hogy valamivel már napok óta nem játszik, azt egyszerűen elteszem, és mást veszek elő helyette. Persze, nincsenek tankönyv szerinti gyerekek, nem biztos hogy azonnal érdekelni fogja az adott dolog. Olyankor elteszem, és majd legközelebb újra megmutatom neki. 2004.05.19 18:06
!
. Mikor Ádámmal 5 hónapos terhes voltam, a mi családunkon is végigment, hányással kombinálva. Nem volt egy leányálom, de az egész banda elvolt pár napig egyetlen zacskó ropin, úgyhogy egy csomót spóroltunk a kaján
.
! 2004.05.19 21:07
Bár szépen halad ahhoz képest hogy novemberben még egy kukkot sem beszélt.
2004.05.19 21:31
Épp azon ténykedem, hogy felélesszem a kihalt "Friss kismamás" topikot. Remélem összejön. Jó lenne megint egy olyan szuper csapat, mint amilyen "MI" voltunk
Ritkán ül le homokozni, és akkor is hátsó szándék vezérli -homokevés- Vagy, ha elég gyorsan tudom gyártani a formákat amiket egy mozdulattal szétnyomhat. Pedig ez sem célom, jobb lenne, ha rá tudnám venni arra, hogy ahomokot a vödörbe lapátolja, vagy szitáljuk le, vagy ássunk gödröt, de semmi ilyesmi egyszerüen nem köti le, pedig ahogy elnéztem én vagyk mifelénkt az egyetlen anyuka aki beül a homokózóba és pattog, mert ás kettőt és futás, mert a gyerek már mászika csúzdára, mert vészesen köüzeledik a mozgó hinta felé, mert a csúzda elé mászott és épp csúsznának...
2004.05.19 21:35


Én nagyon kedvellek téged, tényleg, de most ez ügyben kicsit szemellenzővel nézitek a dolgot
De igazad van, a ti gyereketek, és úgy csináljátok ahogy ti akarjátok, végülis egyikünknek sincs köze hozzá. 

De majd napirendre térek felette
2004.05.19 21:40
2004.05.20 06:54
2004.05.20 07:39

), ha ezt látja a felnőttől. És köszönni is akkor fog, meg fogat mosni, meg levenni a cipőjét az előszobában, és sorolhatnám...
De vannak esték is, ill. esős napok is...
) körülötted. 
, amit az én fiam csinált, hogy 30-szor rámutat ugyanarra a képre, és azt kell elmondanom neki, ellapoz, majd egy másodperc múlva megint vissza, és újra 30-szor az előző kép

. 



2004.05.20 10:05
Pl. Dani félig kimondja, hogy karburátor, de sokszor egyszerűbb szavakat nem
Meg olyan élmény, ha saját magam csinálhatom, mintha megveszem.
Nekem egyszer egy beleköpött csócsált alma volt benne
ismerős, de én is elmondom neki akár többször is. 2004.05.20 10:29
.Igaz, hogy ma van a szülinapja, de csak szombaton ünnepeljük, ezt ő is tudja, de persze fúrja az oldalát akíváncsiság, hogy mi lesz az ajándéka
.
. 2004.05.20 11:57
Mi is láttuk, bár inkább a húgommal kellett volna mennem, apjuk nem értékelte annyira a sok jó pasit egy rakáson
Én annál inkább
2004.05.20 12:09
Ja, és ő lesz a legfiatalabb a csoportban, mondjuk csak pár hónappal, a zöme 2002 nyári gyerek, ennek én örülök mert a kissebbeket csak nyúzza mindíg.
2004.05.20 12:23


! Ma Gyurcimnak nem volt kedve játszótérre menni, pedig többször is rákérdeztem, de Ő hevesen tiltakozott. Így itthon maradtunk, és a teraszon sütkéreztünk. Már eddig is szépen megkapta Őt a nap, de most kifejezetten olyan szép szine lett
. Persze meztelenül volt, párszor össze is pisilte, kakilta a teraszt, de sebaj
.
.
. Édi lehet Előd hogy így dumál
.
. Én is már régóta halogatom, de most nyáron mindenképpen meg fogom csinálni. Kicsit félek én is a gyakorlattól, de a párom szerint szuper érzékem van hozzá
. Hát remélem igaza lesz
.
. Nagyon jó, hogy mutogatod neki a dolgokat, és amikor eljön az ideje, akkor Gabi is csinálni fogja. 2-3 hónap ebben a korban rengeteget számít hidd el
. Gyurcim is pont ilyen kis szélcsap volt, még most is az, de már érdekli más is a hülyéskedésen, rohangáláson kívül. A mi lakásunk is állandóan úgy nézett ki mint a csatatér
. Amit építettem, azt lerombolta, sőt elhajigálta. Ez nagyon sokáig így volt, most már épít Ő is. Mivel imád firkálni, kapott egy olyan "lepedőt" (nem tudom minek hívják pontosan) amire ha a hozzávaló filccel firkál, 3-4 percen belül eltünik magától. Ezt is nagyon szereti. Mostanában kezdi megszeretni a mondókákat is, eddig nem érdekelte az sem. Mint Besztiéknél, nálunk is az ment, hogy mutogatott mindenre, és százezerszer el kellett mondani az adott dolog nevét. Apja rengeteget labdázik vele, ezért nagyon szeret focizni is. A játszón is rengetegen csodálkoznak, hogy a korához képest milyen ügyesen kergeti a labdát, még cselezget is
. Sok ilyen dolog van, még sorolhatnám
. Eleinte az embernek úgy tünik, hogy oda se bagózik arra amit mutat neki, de később ezek mind előjönnek neki. 

.
, meg gondolom a többi kerékpár szaküzletben is. Nem baj ha a konkurenciát nem sorolom fel
? Most rápillantottam közben a honlapunkra, ahol leírás van fent róla, csak épp kép nincs, mert a lap fejlesztés alatt áll. ( www.bigbike.hu )Megpróbálok nemsokára telefonnal készitett képet felrakni, remélem nem lesz nagyon rossz minőség. Kétféle tipus van belőle. Az egyikből van sima fiú/lány vázas, kontrás, a másik pedig Y vázas, ez unisex, fiú-lány egyaránt. Mindkét tipus nagyon jó, még én sem tudom melyik legyen Gyurcinak, de valószínüleg az Y vázas mellett fogok voksolni. Az előbbi ára újonnan 12.900 (tudtommal máshol több), az utóbbié 13.900. Amúgy használt bringákkal is foglalkozunk
. ha kinővi a gyerek, jó állapotban van még a bringa, és nem akarják tartogatni a következő babának, akkor beszámítással egy nagyobb-ba, vissza szoktuk venni
. 2004.05.20 12:32
2004.05.20 13:26
2004.05.20 14:07
2004.05.20 15:23
Én már csak ilyen infantilis anyuka vagyok. Persze utána egyből mosógép
Ja és páros lábbal, mert úgy nagyobbat föccsen
Hát tárdig saras voltam, amit próbáltunk kimosni a WC-ben vízzel, de csak még jobban elkentük a koszt. A szoknyám is jólnézett ki
Persze az énnekkarban az első sorban álltam, ekkor 10-12 éves voltam, ha jól emlékszem
2004.05.20 15:24
2004.05.20 20:53
Rám is hülyén szoktak nézni
2004.05.20 22:31
. Köszike!!! Holnapra is akarok valamilyet csinálni majd a fiúknak estére. Lili miatt karobbal készítettem, hát szerintem ember meg nem mondaná, hogy nem kakaópor volt benne
.
. Most vagy rászokok a kesztyűre (amiben nagyon nem szeretek takarítani), vagy tisztítószert váltok.
. Egyébként tudom ajánlani mindenkinek a Micimackó Könyvklubot, mi már majdnem 1 éve tagok vagyunk. Minden hónapban 2 könyvet küldenek. Igaz idősebbeknek ajánlják a könyveiket, de Lili állítom, hogy az összes gyümit, zöldséget, állatot meg még nem is tudom miket innen tanult meg. Egyszerűen imádja ezeket a könyveket, és hogy hogy vigyáz rá azt látni kellene
. Csak azért van némelyik már megragasztva, mert naponta használja, sehol egyiken sem egy tépés nyoma. Hát ez nem két szó lett, de annyi baj legyen.
! Nekünk a Hotel Normafa éttermében volt, azt tudom ajánlani, mert a kajcsi is nagyon fini volt (nemrég kérte el egy ismerősünk az ottani kontakt nevét, mert olyan jól érezték magukat ott, hogy másnak is ajánlani szeretnék) lehetett vinni italt is és teljesen elérhető árak voltak. Ruha ügyben nem tudok segíteni, mert én kismama esküvői ruhát kölcsönöztem.
!
.
! Nemrég küldtem én is egy mailt tele képekkel, ha valamelyik megtetszik szólj és csinálok majd jobb képet róla meg a hátlapjától. Képzeld egész jól haladok a szemüvegtokkal, már majdnem a fele minta kész van rajta. Még a végén elkészülök vele jövő hétre
. 2004.05.21 07:02


7végétől árulom a kérót, drukkoljatok, hogy jól elmenjen

Tegnap meg du azért ordibált, mert szegény 3,5 hónapos gyerek nem tud fél óráig ellenni, így neki nem volt ideje megcsinálni valamit. Most már a párom is hallotta, meg is kérdezte, hoyg nem e fél, hogy dadogós lesz a gyerek ennyi ordibálástó, de nem hatja meg
2004.05.21 07:02
Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|