Sziasztok!
Mi ma tartottuk a gyereknapot, mert holnap a párom szolgálatban lesz

Elmentünk a lovardai nyitott napra, amiről már írtam. Fantasztikusan éreztük magunkat!! Úgy éltek a csajok, hogy hihetetlen

Nikin nevettünk egy jó nagyot, pontosabban kettőt, mert először simogatta az egyik macskát, majd hirtelen felkapta és elkezdte cipelni, majd eltelt kb. fél-egy óra, amikor előkerültek a nyuszik, és hirtelen az egyiküket is felkapta és elkezdett vele szaladni

Így leírva nem annyira érdekes, de ott annyira édes és vicces volt

Talán az egyik lánynak sikerült lekameráznia, majd írok neki e-mailt. Vivi is simogatott mindent, de neki a pónilovaglás volt a sláger

Nagyon ügyesen ment szerintem

Még az sem zavarta, hogy elázott az utolsó körnél
Tegnap meg ovis csoportkirándulás volt. Nagyon jól sikerült az is! Vivi ott is kipróbált olyan dolgokat, hogy csak lestem

Volt agyagozás is, egy malacot csináltak, nagyon jó volt

Meg magunk sütöttünk kürtős kalácsot

Egy csomó játék és program volt

Én az egyik apukával már a buszon szakadtam a röhögéstől, mert az ő lánya és Vivi előttünk ültek egymás mellett, és ami dumát levágtak, az tök vicces volt

Annyira édes, ahogy a maguk 3,5-4 évével beszélgetnek
Szerdán meg évzáró ünnepség volt az oviban. Vivi egy hangot nem adott ki, de ezt szó szerint értsétek

Annyira szégyenlős, hogy csak állt, ült (ahogy a műsor kívánta) és nézett, szendén vigyorgott

Nem baj, végülis ő a legfiatalabb, még csak alig múlt 3,5 éves, lesz majd bátrabb is
A blogon vannak fent képek, videók, ha érdekel valakit
Bocsi, hogy csak magunkról írtam, még nem volt időm visszaolvasni
