Ildikó!!
Szerintem tök normális, hogy foglalkoztatja ez a kérdés, hiszen találkozott vele. Az enyémeket is foglalkoztatja. Apukámhoz kijárunk a temetőbe, őt nem is ismerték. Ő meghalt, mert nagyon-nagyon beteg lett, most pedig az égben van és a felhökről figyel minket. Együtt Artúr és Törpe kutyákkal. A dédit már ismerték, ő is meghalt tavaly, így arról beszélgetni is tudtunk. És látták, hogy nagyon öreg.
Egyszer azt mondta a Marietta, hogy annyira szeret, hogy ha meghalok, akkor mindennap kijön a temetőbe hozzám. Megdöbbentő volt, de tulajdonképpen a szeretetéről szólt.
Az összes klasszikus mesében is benne van a halál: gondolj csak a Hófehérkére. Neki még az anyukája is meghal. Csoda ha foglalkoztatja és gondol rá.
Talán ez így jobb is , mint Éviéknél, ahol a fiuk pánikolnak ettől a gondolattól - én ezzel nehezebben tudnék mit kezdeni
Mi sem vagyunk vallásosak, ezért nem is igen tudok ilyen kérdésekre válaszolni a gyereknek, de a Biblia tuti megnyugtató válaszokat tud adni az ő kis szintjükön.
És akkor egy kép Mirtillnek





























