Sziasztok csajok!
Nem nagyon tudtam jönni, de azért néha be-benéztem. Sok a meló, mikor hazaérek, Vincézek és próbálom megakadályozni, hogy szaladjon a ház, aztán zuhanás az ágyba, és a nagy büdös semmibe.
Itt nagyon szar idő van.
Tünci, a barátnődet sajnálom

. Nem tudok semmi vigasztalót mondani sajnos, mert tudom, úgyis fáj, és ezekben a dolgokban sem tud az ész diktálni. Talán csak annyi, hogy majd az idő...Egyszer írtam már, hogy volt egy barátnőm, akivel mindent megbeszéltünk, számíthattunk egymásra, aztán egyszer őszintén megmondtam neki a véleményem valamiről, és nem bírta ki a kapcsolat. Rossz volt, nagyon fájt, de az idő megoldotta. Ma már nem bánom, hogy így alakult, még ha nem is gondolom, hogy így kellett történnie. Már nem fáj. Csak azért írom, hogy ha tényleg vége most a barátságotoknak, akkor ki fogod heverni, és majd mi is próbálunk segíteni, jó?
Betti, megértelek

. Nem tudom, mit mondhatnék Neked, sajnos semmilyen pluszkészletem nincs arra, hogy feltöltselek bizakodással. Én nem a félelem miatt nem gondolok mostanában következő gyerekre, hanem azért mert úgy érzem, nem akarok többet, mert nekem ők kellenek. A várandósságra én is így gondolok, nem reménnyel telve, nem vágyakozva, nem bízva, sehogyan.
Ha az idő elhozza eléd azt a pillanatot, akkor majd meglátod. Én is erre bízom magam, csak lebegek a színen és majd sodor amerre akar.
Boboka, utólag én is nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánok Neked.

Szeretettel gondolok Rád. Írok privit.
Melcsike, ne szabadkozz, NAGY dolog volt, hogy elmentél hozzájuk.
Megyek még, olvasok.