Sziasztok.
Először is: mindenkinek köszönöm a támogató, biztató szavakat, sikerült erőt meríteni belőlük. Köszönjük!
Eltelt a hétvégénk, sajna Zsomborkám is átesett ugyanazon, mint Zsófi. Zsófi sajnos ma még mindig infúziót kap, de szerencsére már csak 1 adagnak kell lemennie, utána mindkettejüknek "csak" gyógyszert kell kapniuk. Zsombinál szerencsére enyhébb lefolyású volt a dolog, így ő - miután tegnap infúzión volt - lekerült, vissza is tolták anyához a szobába.
Szegénykéimet annyira sajnálom...

Szerencsére étvágyuk van, és a jó hír, hogy tegnapra Zsombi is 2000 g fölé ment, 2020 g volt. Zsófinál pedig meglátszik az előző napok jó étvágya, 2180 g-ra hízott. Szegény, az infúzió alatti 20 ml-es csökkentett adagok után csak pislogott, hogy és mikor fog enni kapni? (aztán persze jött a sírás, mert éhes). Mától 30 ml-t lehet nekik adni, a fokozatos emelés jegyében.
A baj forrása nagy valószínűség szerint az anyatejen keresztül juthatott be a szervezetükbe, mert tegnapra anya is szép kis hasmenésen esett át... Természetesen szólt is az ügyeletes orvosnak és a nővérek is tudtak róla, és azt mondták, hogy ha Zsófinak lefolyik az infúzió (akkor még csak ő kapta), akkor visszatolják hozzá a szobába. Ehhez képest ma reggel bement az osztályvezető doki, aki jól lecseszte szegénykémet, hogy hasmenéssel mit keres az osztályon, mit sétálgat a folyosón és miért nem szólt senkinek, és így, hogy hasmenése volt anyának, már más, sokkal súlyosabb a helyzet

Aztán közölte, hogy maszkban!? meglátogathatja a Zsófit! Úgy, hogy azt sem tudja, mi a baj, hisz széklet és anyatej tenyésztés kb. hét közepére, és a labor minden eredménye mindkettejüknél teljesen normál

Ennyi erővel pl. fehérje allergia is lehet a háttérben... Több jel arra utal az ott tartózkodásunk óta, mintha ennek a nőnek valami nem lenne rendben az agyában... Állandóan össze-vissza beszél a gyerekek vizsgálati eredményei kapcsán (értsd: összekeveri az osztályon lévő gyerekek eredményeit)... Ja, és azt mondta, hogy már pont haza akart bennünket engedni (múlt héten még arról volt szó, hogy e hét végéig semmiképpen nem mehetünk)... Érdekes mód az ügyeletes orvosok valahogy mindig teljesen mást és megnyugtatóbbat mondanak, mint ő... Csak 1x érjünk haza...
Szilvi ma beszélt a védőnőnkkel, aki mellesleg elmondta, hogy 2 hozzá tartozó családban is ugyanez volt a gond (véres széklet), és egyiknél sem fertőzés volt az ok (az egyik babánál pl. éppen a fehérje fogyasztást kellett anya táplálkozásából kiiktatni, és elmúlt a baj). Ő is azt kérdezte, hogy miért kell ijesztgetni az anyát?
Természetesen szonibabának innen is megy a drukk
Babaruha kapcsán: persze, hogy nagyok a ruhák, hisz nem vihetünk be sajátot, azt kapnak, ami éppen ki van mosva, száraz és kézbeakad... Itthon nem lesz ilyen gond, addig meg kibírják abban

Ruha van bőven, kisebbekből meg addig apa beszerez néhány csini darabot
Lopás: 200907, sajnos nem csak nálunk fordul elő, csak külföldön is nagy sansszal "hazánkfiai" a tettesek... Spanyolországban pl. egy nyaralóhely boltjában a pénztárban - csak - magyarul ki volt írva: "A táskákat a pénztárnál kérjük bemutatni!". No comment...
És igen: mindenhol lopnak (sajnos én ezt nagyon jól tudom a munkám kapcsán, és pont velem történt meg a dolog, pedig mindig minden körülmények között nagyon résen vagyok és nagyon szoktam figyelni a gyanús jobbágyokat.. Most már tapasztalat: higgyétek el, bárki lehet figyelmetlen.) Ha eljön a szülésetek ideje, nagyon figyeljetek a kórházakban az értékeitekre (ami nem kell, ne vigyétek oda), mert sajna minden kórházra jellemző a dolog (pl. szobát sosem hagyjatok üresen nyitva). Egyébként magamban ezt lezártam, az anyagi javak pótolhatóak, a legfőbb a családom egészsége
Szép napot mindenkinek
