Fényképeim még mindig nincsenek. Talán holnap már lesz a gépemen. Addig mesélek a nyaralásról.
1 fejezet.
Az odaút
Reggel 7-kor sikerült elindulni és tök jól eljutottunk 1/2 3-ra a Plitvicei-tavakhoz. Szallást elfogalaltuk és mentünk megnézni a tavakat. Hát én még ilyen szépet nem láttam! Önmagában is monumentális és gyönyörű, de mindezt úgy kiépítették, hogy nem tették vele tönkre a természetet. A legnagyobb vízesés 78 méter magas!

Több bejáarata is van a parknak és kapsz térképet különféle útvonalakkal, amihez megadják, hogy mennyi idő. Mi egy 3-4 órásat választottunk és csak tátottuk a szánkat ennyi szépség láttán. kristálytiszta víz. Halacskák úszkálnak benne. A tavak egymás alatt vannak (igazából felduzzatd folyó) és a szintek között zubog a víz. Nagyon szép fa járdák vannak kiépítve és lehet jönni-menni a tavak között, meg sziklába vájt lépcsősorok és az egész nagyon jól megvan csinálva. Volt az útvonalunkban sétahajókázás és buszozás is. Így elég nagy területet meg tudtunk nézni. Petit hordozóban vittük, jól elfáradtunk, de megérte. Egyébként 4 évnél kisebb járó gyerekkel nem túl jó a túra, mert könnyű beleesni és a fagerendákból kiépített járdák alatt sokszor habzó-száguldó víz van.
Másnap 10-kor indultunk tovább. Egy benzinkúton ebédeltünk és 3-ra már a kompnál voltunk. Ezen a napon szinte egész nap ömlött az eső. Kiderült, hogy a 3.15-ös kompra nem férünk fel (következő 16.45). Ezen bosszankodtunk, amikor észrevettük, hogy a pelusozó táska a benzinkúton maradt, ahol ebédeltünk 250 kilóméterre az autópályán!

Benne az összes útlevél, az összes mobil, az én pénztárcám, 2 fényképezőgép és Peti teljes uticsomagja....

Hát síkidegek lettünk. Egyébként én voltam az a marha, aki otthagyta a WC-ben....
Italospalackokat feltöltöttük, pisiltünk és 4 gyerekkel irány vissza a szakadó esőben. Petiapu olyan ideges volt (jogosan), hogy megmukkani sem mertem). Peti szegénykém kocsiban szopizott menet közben, meg ott szórakoztattam, mert ennyit nem bír ki. és közben a 3 nagyot is, de érezték, hogy baj van, egy hangjuk nem volt.... Megérkeztünk 2 óra autózás után. Újra fizettük az autópálya díjat visszafelé, visszamentünk a pályára a jó irányba. Berohanok a kútra magyarázom a táskám, hát senki nem tud semmit és ott röhögnek, hogy én ebben a tömegben egy 4 órája elhagyott táskát akarok megtalálni...

Totál elkeseredtem. Petiapu kiment az esőbe végignézni a kukát, hátha valaki kidobta a felesleget, de nem találtunk semmit.... Én olyan hülyén éreztem magam, mert végig azt éreztem, hogy ott van a táska, de hát mondták, hogy nincs. Végül megkértük őket, hogy hívják ki a rendőrséget, mert hát ugye nincs útlevelünk és kell a rendőrségi papír a nagykövetségre.... Egyik srácot megkértük, ő telefonált is. 2 perccel később gagyogtak egymés között horvátul, valamit vitáztak, majd az egyik srác (addig őt nem láttam) bement a hátsó szobába és kihozta a táskánkat, ami végig ott volt az öltöző szekrényeik előtt, de a kutya nem nézte meg (vagy nem akarták megtalálni

). Addigra már 1/2 7 volt, szóval téphettünk vissza, hogy elérjük az este 9-es kompot, mert utána csak éjféli van... Simán átkompoltunk, Peti közben elaludt kendőben. 10 körül odaérünk, vittem az ülülési jog szerződést, hogy kérjük a szobánkat (ezt régen mindig az ex intézte, nem én). Nézik a listát, hát a szerződésben szereplő szoba ki van adva valami Szabó Lászlónak.

Este 10-kor 4 gyerekkel!
Aztán megállapították, hogy érvényes a szerződés és további nyomzás után megtalálták, hogy az én apartmanom nem is az, ami az érvényes szerződésben van, hanem egy másik.
11 után végre elfoglaltuk a tuti tengerparti 4 *-os apartmant. Erre a szekrény alól kifut egy hatalmas fekete csótány (nem olyan, mint itthon), majd még 2. És eltűntek bútorok alatt, Majd felfedezett a Zsófi a falon egy színváltoztató gyíkot (vagy valami hasonlót), ami irtó gyorsan tud szaladni. Ja és egy hosszú lábú helyi százlábunk is volt. Ezen a ponton éreztem azt, hogy most fogom elbőgni magam.
De Petiapu hős volt és az összeset összefogdosta. Éjfélre már ágyban is voltak a gyerekek.
Ígérem a többi nem lesz ilyen részletes. Folyt. köv. holnap.[/b]
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára katka22 2009.06.29 22:08-kor.