Feldobom én is a szüléstörténetem, így két év távlatából, nem eget rengető, talán nem is könnyre fakasztó, de tudjátok hogy ilyen is van.
Május 20-ra voltam kiírva, de dokibácsi csak 21-én jött haza egy kongresszusról JApánból ,így megbeszéltük hogy az utsó 10 napot összeszorított lábbal ülöm végig, illetve elmondta hogy ha mégis action lesz ki fogja helyettesíteni.
Azt már mondtam hogy nagyon szerettem volna természetes úton szülni, de ezek az álmaim szertefoszlottak, mert ZSófi faros volt végig, sőt a terminus túllépés után megállípították a 21-i UH n hogy lábtartásba van , így nyilvánvaló volt a császár, a kérdés az volt hogy megindul -e magától, vagy tervezett legyen. 21 én a helyettes doki megvizsgált, mert a dokim még pihegte a JApán út fáradalmait. Méhszáj tök zárt, 2000 érték, végig ilyen volt, mert alapban rövidebb a méhszájam.
Másnap újra CTG, UH, semmi extra, kvázi semmi méhtevékenység, bár méhlepény már napok óta elég meszes... babát 3 kilóra becsülték, jól volt, áramlás jó volt. GONdoltam akkor még várunk. Felmenetem az eredménnyel a dokihoz, azt mondja lábtartás miatt császár, mi lenne ha holnap kivennénk? Nagyot nyeltem ,mondom jó.. végül is akkor már elég terhes volt két hete nagyon nyomta a bordáimat a feje.. Akartak rögtön szobát adni, mondom én még hazamegyek, mert nincs nálam semmi, hazavezettem hívtam uram jöjjön haza vigyen be, nehogy már én vezessek be szülni
Befeküdtem.
Másnap reggel 5 kor keltettek.. és levittek a szülőszobára, nem voltak sokan így kaptam külön szülőszobát, átölöztem, kaptam infúziót, katétert, ami nem volt egyáltalán vészes, sokkal kevésbé kellemetlen mint ahogy vártam. 9-re volt tervezve a műtét. Fél kilenckor bejött a doki, és szólt a műtősfiúnak hogy toljanak be, aztán nagy rohangálást hallottam és a műtősfiú bejött vagy 10 perc múlva hogy változott a progi, mert sűrgősségi császárra viszenk egy vajúdó ksimamát.. úgyhogy még egy jó órát ott ültem.. végül fél 11 körül jött el az én időm, addig beszélgettünk férjemmel, meg a telefnonján játszottunk valami blőd játékkal.. hogy teljen az idő.. enni ugye nem lehetett..
Betoltak a műtőbe, megkaptam a spinális érzéstelenítőt, amit szinte egyáltalán nem érzetem, csak azt hogy a köv másodpercben elkezd zsibbadni a lábam.. és aztán már nem láttam és nem éreztem mit csinálnak a paraván mögött. Férjem mellettem állt mindkét kezem kikötve, fogta az egyiket, és simogatta hol azt hol az arcom.. közbe meg beszélgetett az anesztessel aki jó barátja.. ez a végén kicsit zavart.. úgy éreztem nem csak rám figyelt.. amit végül betudtam annak hogy neki ez is egy műtét volt, persze nem olyan mint a többi, de egy sebésznek nem nagy wasistdas hogy felvágnak valakit.. doki meg is kérdezte, nem akarja e ő megejteni a kezdő vágást vagy összevarrni a végén... én mondjuk ennek a humornak annyira nem örültem..
Nem tartott sokáig amíg felvágtak, de nem nagyon tudtam mi történik.. Balázs mondta hogy 6 réteget vágnak át.. végül éreztem ahogy kinyomták belőlem ZSófit 11:02 kor, 10/10 apgárral született, elvitték pár percre de kb 1-2 perc múlva visszahozták, és megnézhettem (szemüveg nélkül a könnyeimen keresztül (mínusz 6-os a szemem) inkább csak sejtettem.... de nagyon boldog voltam és meg is könnyebültem hogy minden rendben van. Anyós és após is (mindketten orvosok) ott lebzseltek körülötte, meg a férjem is, tudtam hogy jó kezekben van , Szóval nálunk caládi szülés volt..
Kb fél óráig varrtak össze.. férjem hol ZSófival volt hol velem. MIndebből csak annyit éreztem amikor helyére pakolták a dolgokat ottbent, enyhe nyomást éreztem a gyomorszájam környékén ahol már nem hatott az érzételenítő. Aztán egyszercsak közölték hogy vége. A legnagyobb sokk számomra az egész műtétből az volt, amikor a műtős fiú szólt hogy karoljam át a nyakát hogy leemeljen a műtőasztalról, és ahogy ránéztem láttam két óriási szétfolyt combot a levegőben ahogy felemeli.. jó pár másodpercbe tellett mire rájöttem hogy azok az én lábaim.. iszonyatos volt nem érezni.. belekaroltam a nyakába és átrakott.. betoltak az örzőbe..
sokat kellett inni és nem szabadott 6 órán át mozogni. Másnap kiderült mind a kettőt jól teljesítettem, mert 7 litert pisiltem 24 óra alatt

és nem maradt vissza fejfájás sem. Totál nem tudtam mi fog történni, de minden nagyon jól ment. Kb fél órával a műtét után behozták ZSófit, és cicire emelték, Én nem mozoghattam. A Nővér segített. Drágám olyan vákumot csinált hogy azt hittem kiszívja a lelkem ,és rögtön 3 vérhólyagot szippantott a bimbómra. nővérke mosolyogva mondta nem lesz gond a szoptatás

ZSófi nagyon képben volt. Egész délután "vajúdtam" az oxitocin injekciótól brutál módon húzodott össze a méhem..de elviselhető volt. A feketelves este jött el, amikor 9 kor bejött a nővér és közölte hogy katéter ki, én meg irány a fürdő.. megkérdeztem nem maradhat -e a katéter reggelig, de nem engedett ..nem gondoltam volna hgoy könyörögni fogok még a katéterért.. muszáj volt felkelni. Hát fél óra alatt iskerült felülnöm az ágyon .. újabb 1 óra alatt felálltam és kivánszorogtam a 3 lépésre levő fürdőbe ahol csak kapaszkodva bírtam állni, és a nővér letusolt.. aztán ugyanez vissza.. az örzőbe nem hagyhatták ott ZSófit, de 3 óránként hozták cicire tenni, adtak cici kenőcsöt, és egyáltalán mindig körülöttem voltak, biztonságba éreztem magam is és ZSófit is. Iszonyatosan kavarogtak az érzelmeim, de nem éreztem azt az átütő mindent elsöprő anyai érzelmet...
Másnap reggel mondták hogy a gyereket csak szobába vihetem be, de oda csak a akkor mehetek ha a saját lábamon sétálok át.. először nem sikerült.. nagyon alacsony volt a vérnyomásom.. aztán összeszedem magam és átvánszorogtam a szobába, komolyan mondom hogy csak az anyai ösztön hajtott előre.. és már hozták is ZSófit, SOkat segítettek , de hagytak minket magunkra . Nekem nagyon vegyes érzelemim voltak, olyan fura volt minden tettem amit kellett, valahonnan nagyon mélyről jöttek elő az ösztönös dolgok, ugyan akkor nem éreztem azt a mindent elsöprő eufóriát, hogy én vagyok az anyja ő az én kisbabám érzést..érzelmileg valahogy nem történt meg a csoda , de a zsigereimbe éreztem hogy anya lettem
Estére bevittem ZSófit a nővérekhez, mert nagyon nehezen ment még az ágyból kiugrálás, és ha csak megnyikkant rögtön késztetést éreztem hogy ugorjak.. ami fájdalmas volt.. mikor másnap reggel 6 kor visszahozták már ébren voltam.. és nagyon vártam és ahogy behozták felvettem és bőgtem fél órán át és elnézést kértem tőle hogy leadtam, és megfogadtam hogy most már mindig vele leszek, azt hiszem akkor öntöttek el az érzelmek, csak záporoztak rá a könnyeimén
Na én akkor váltam igazán az anuykájává.. onnantól kezdve minden nagyon jó volt
Kíváncsi vagyok más hogy élte meg a programozott császárt.. talán valóban nem olyan bensőséges mint egy vajúdással kezdődő szülés, még akkor is ha császár a vége.. De igen, mégiscsak egy műtét és nem szülés.
bennem nem maradt tüske, szerencsére tejci is volt bőven már a 3. nap, 20 dekával többet nyomott távozáskor mint születéskor:-)
Alapjában véve materialista szemléletű vagyok és a dolgokat hasznosságuk alapján ítélem meg, végeredményként van egy gyönyörű egészésges lányom.
Nem tudom hogy a személyiségemből fakadóan vagy a műtét miatt de nekem 2 napba tellet szülés után hogy anyává váljak
