Sziasztok!
Ismét itt
Szimba, köszi a lelkesítést, jól jött a férjemnek is.
Az andrológus, aki minősíthetetlenül beszélt a férjemmel Dr. Albert István volt.
Micsoda megkönnyebbülés,h leírtam a nevét

el sem hiszitek. A kollégái jó fejek voltak, mert megvédték és inkább a férjem érzékenységére fogták a dolgot....na mindegy is,már túl vagyunk rajta, de köszi,h bátorítottatok és így megszabadultam a nevétőőőől egy fórumon.
Kata és a mindenki aki meló mellett inszemezik vagy lombikol.
Egy kolléganőm ajánlotta a figyelmembe.
Lehet,h hallottatok már róla, ha nem akkor majd most
Segít a munkahely a mesterséges megtermékenyítésben
Sajnos egyre népesebb azoknak a tábora, akik hónapról hónapra hiába várják, hogy bekopogtasson a gólya. A meddőségi centrumokban egymásnak adják a kilincset a páciensek, az embert próbáló várakozást pedig munkahelyi problémák is tetézhetik. Viszonylag kevesen tudják azonban, hogy erre is van megoldás. Csak egy kis őszinteség kell.
Gyerekként gyönyörűen eltervezzük és elképzeljük felnőtt életünket, ehhez képest azonban az élet másképp rendez/heti a dolgokat. Vannak, akiknél minden megy, mint a karikacsapás, tartós kapcsolat, férj, gyerek, másoknak viszont keményebben meg kell dolgozniuk a gyerekkorban elképzelt jövőképért. Egyeseknek a megfelelő partner megtalálása okoz problémát, másoknak a tartós kapcsolatban való lét, mindenkinek megvan a maga baja. Manapság azonban egyre inkább halljuk, hogy a gyerekvállalás, konkrétabban a teherbeesés, azon belül is a természetes úton való fogantatás az, ami a legnagyobb fejtörést okozza.
Alábbi cikk nem az inszeminációs lehetőségekről, lombikbébiprogramokról szól, sokkal inkább egy igen fontos információ közreadásáról, amely segíthet azoknak a nőknek, akik rendszeresen lépnek le munkahelyükről - lelkiismeret-furdalások közepette -, a reprodukciós eljárások miatt.
Mivel az emberek többsége az egyik legintimebb dolognak tartja az életben a gyermekvállalással kapcsolatos próbálkozásokat, csak a családjával vagy a közeli barátaival osztja meg az ezzel kapcsolatos gondokat. A főnököt így igen ritkán avatják be ebbe a problémába. Bizonyos idő elteltével azonban arra kényszerülhetünk, hogy a munkahelyünkön is beszéljünk erről. A beavatkozások, kezelések ugyanis sok időt vesznek igénybe, így nem lehet mindig szabadságot kérni, ráadásul sokszor csak néhány nappal korábban derül ki, hogy mikor kell orvoshoz menni.
Viszonylag kevesen tudják, hogy az úgynevezett reprodukciós eljárásban résztvevőket speciális munkajogi védelem, illetve munkaidő-kedvezmény illeti meg. 2005 júliusától él az a szabály, amely szerint mentesül a dolgozó a munkavégzési kötelezettsége alól az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés teljes időtartama alatt. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a dolgozót fizetetlen, ugyanakkor kötelezően biztosítandó szabadidő illeti meg.
Mit értünk reprodukciós eljárás alatt?
Az egészségügyi törvény konkrétan meghatározza az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások körét. Ezek közé tartozik a házastárs (élettárs) ivarsejtjeivel vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel, a lombikbébiprogramként emlegetett, testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, ideértve az ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítést és embrióbeültetést vagy az embrióadományozással végzett embrióbeültetést is. Végezetül szintén reprodukciós eljárásnak minősül a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszerek alkalmazása.
A munkaidő-kedvezmény alapvető szabálya ugyanakkor, hogy a kezelésekben, lombikbébiprogramban való részvételt orvosi igazolással kell alátámasztani, illetve bizonyítani a munkahelyen. Tekintettel azonban arra, hogy különösen intim, érzékeny információkról van szó, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mindezt a főnöke tudomására hozza-e vagy sem. A kérdést azonban komolyan át kell gondolni, aki ugyanis a gyermekvállalással kapcsolatos gondjait titokban akarja tartani, annak az esetenként egyre sűrűbbé váló távollétét más módon, mondjuk szabadság kivételével, vagy a kieső munkaórák utólagos ledolgozásával kell megoldania. Ezt pedig mind a főnök, mind a munkatársak egyre nehezebben fogadhatják el egy bizonyos idő után. Egészen más a helyzet azonban akkor, ha tudják, hogy a kollégájuk időnként miért is tünedezik el. Természetesen akkor, ha a kezelés kórházi bennfekvéssel vagy otthoni kényszerpihenővel jár, akkor a leendő kismamát táppénzre írják ki az orvosok.
Végül pedig van még egy indok, ami különösen a mostani válságos, tömeges elbocsátásokkal teli időszakban fontos: a munkajogi szabályok értelmében felmondási tilalom alatt állnak a gyermeket tervező és emiatt orvosi kezelés alatt állók. A munkáltató részéről tehát nem kerülhet sor rendes felmondásra a kezelés ideje alatt. Ezzel is segítik azokat a párokat, akik a fejlett orvostudomány segítségét veszik igénybe a gyermekvállalás kapcsán. Így nemcsak a terhesség bekövetkeztétől, hanem már a kezelések megkezdésétől védik a munkavállalót.
Mindenkinek további szép napot
Bori