No, megvolt a tűzkeresztség, a Zuram felmérgelt (megint a negatív hullámai), úgyhogy a közös nagy bevásárlásból az lett, hogy rájuk basztam az ajtót, hogy csináljon a gyerekkel, amit akar, tej van a fagyóban, én elmentem egyedül.
A bolt kb. 2km-re van, venni kellett krumplit, tejet, kenyeret, gyümölcsöt, sört(!!!

), meg még egy csomó mindent, úgyhogy két nagy szatyor, meg egy hátizsáknyi cuccal caplattam vissza gyalog.
Nagy dolog nem történt, összesen kb. 1.5-2 órát voltam távol, a gyereket kb. fél órája próbálta etetni, persze nem fogadta el a cumisüveget.
Én lezuhanyoztam, kipakoltam (addigra már üvöltött a gyerek), aztán átvettem, és Döme egyből cuppant a mellemre.
Első érv: nem éhes - kilőve.
Jött a második: nem ízlett neki, biztos már rossz volt!
Az, hogy esetleg mindent nem tud ő sem megcsinálni, és hogy mégis szükség van rám valahol, eszébe sem jut
De én legalább lenyugodtam kicsit, bár most meg parázok, nehogy izomlázam legyen, és a tejem bánja...