Sziasztok!
Nincs túl sok szabad percem mostanában, de majd igyekszem!!!
Ritának és Valinak óriási gratula!!! Kész a szüléstörténet, bár elég hosszú lett, bocsi!
Kép egyenlőre ilyen van. holnapra kész lesznek a jók is, ezek csak a telefonommal készültek!
2004. 06.24. Kata születése
A célidőt már 6 nappal túlléptük, persze csak elvileg, mert a mi számításaink szerint 23-ra volt várható Gömböc. 23-án este voltunk nődokinál, aki megállapította, hogy kis jóindulattal már nyitva van a belső méhszáj is egy ujjnyira, és szerinte egy héten belül szülünk. 24-én hajnalban felkeltem, mert úgyis vacakul aludtam, csalódott is voltam, hogy már megint itt egy reggel és megint nem történt semmi, sőt még egy kóbor fájást sem tudok felmutatni.
Apát próbáltam rávenni, hogy mi lenne, ha ma nem menne dolgozni, anyu úgyis vigyáz a lányokra, mi meg elmehetnénk sétálni, csavarogni, ilyesmi. De apa a munka hőse
, úgyhogy indult zuhanyozni. 6.50-kor az ágyban fekve olyan érzésem volt, hogy valaki kopog a hasamban kettőt. Aztán egy percig semmi, és utána szép lassan elkezdett folyni a magzatvíz a lábamon. Szóltam apának, hogy mi a helyzet, de azt hitte, hogy viccelek, hogy ne menjen dolgozni
De jött, és látta, hogy akkor már elég rendesen ömlött a víz, és akkor én még nem láttam, hogy tök barna, csak ő. Hívta a szülésznőt meg a dokimat, hogy indulnánk szülni, jöjjenek ők is. Utána nem tudtam felkelni, mert ahányszor megmozdultam, mindig újabb adag víz ömlött ki, apa szerint inkább az árvízvédelmet kellett volna már hívni, mert minden csupa víz volt. Ezen jókat röhögtünk, még könnyen ment, mert fájásaim egyáltalán nem voltak.
Megérkezett anyu is meg a nővérem, mondtuk a csajoknak, hogy megyünk, és végre elő fog bújni a kisbaba. 8.20-ra értünk a kórházba, a dokim meg a szülésznőm már ott voltak, mondták is, hogy azt hitték, hogy meggondoltuk magunkat és mégse jövünk. Fájások még mindig sehol, a víz viszont elég ronda volt. Vizsgálat: méhszáj szűk két ujjnyi, szívhang nézés: baba jól van, menjünk be egy szülőszobába, és várjunk, hátha jönnek majd maguktól a fájások, és majd sűrűn nézik a baba szívhangját. Én azért nagyon aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen. 9.20-kor jött az első fájás, majd kb. másfél- két percenként a többi, de még nem volt rossz. Elácsorogtunk, járkáltunk, apa röhögtetett, még sms-t is tudtam küldeni. Kb. egy óra múlva kezdett egyre jobban fájni, továbbra is álltunk, járkáltunk, szülésznőm többször bejött szívhangot hallgatni, baba továbbra is jól volt. Fájások elviselhetőek, továbbra is másfél, két percenként, közben hol légzőgyakorlatokat próbáltam csinálni (na, ez sose ment), vagy van egy dal, amit dúdoltam közben. Gondoltam, hogy ez így fáj ugyan, de egész elviselhető. Fél 12 után gondoltam, hogy szólok a szülésznőnek, ugyan nézze már meg, hogy hol tartunk: eredmény: semmi, ugyanúgy, mint a legelején: két ujjnyi. Mondták, hogy egyáltalán nem tart a hasfalam, kidől a baba, nem tud beilleszkedni a feje, jó lenne, ha leülnék. 12-kor leültem. Na, innentől kezdve, sokkal jobban fájt, viszont kicsit ritkultak a fájások, ami azt jelentette, hogy minden harmadik vagy negyedik kimaradt. Eddigre már elég fáradt voltam, el tudtam volna aludni egy-egy ilyen szünetben, de aztán mindig jött az újabb összehúzódás. Egykor bejött a dokim is, haladás továbbra is semmi. Mondták, hogy esetleg bekötnének oxytocint, gondoljuk meg, ha döntöttünk szóljunk. Baba továbbra is jól bírta. Én már kevésbé. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Mire úgy döntöttem, hogy jó, legyen infúzió, addigra a dokimnak el kellett mennie egy sürgősségi császárhoz, újabb várakozás. A fájások meg csak jöttek, és már nagyon fájtak. Egyébként a dokim és a szülésznőm egész végig maximálisan segítettek, semmit nem erőltettek, azt mondták, hogy ameddig a baba jól van, addig mi dönthetünk bármiről, a szülőszobára is csak akkor jöttek, ha hívtuk őket. Kettőkor eljutok a mélypontra. Elsírom magam, könyörgök apának, hogy segítsen, csináljon valamit, mert ezt egész biztos nem bírom, ki, és egyébként is haza akarok menni, csinálja tovább, aki akarja. Szegénynek nagyon kapaszkodtam a kezébe, most is jól látszik a helye. Egész eddig működött az, hogy minden fájáskor tudtam arra gondolni, hogy mindjárt megszületik a kisbabám, de azt hiszem kettőre nagyon elfáradtam, és úgy éreztem, hogy akármit is csinálok, nem fog tudni kibújni a baba. Szóltunk a dokinak, vizsgálat negyed 3kor, majd 5 órás két perces fájások után: tágulás bő két ujjnyi, baba feje még mindig fent, de legalább ő jól van. Döntünk: oxytocin. 14.20-kor még mindig semmi, vénám szétdurran. Innentől nagyon begyorsultak az események: a következő fájásnál szóltam, hogy kakilni kell, jött a szülésznő, mondta, hogy akár nyomhatok is, azt hittem viccel. Nyomtam. És az már jó fájdalom, mert én tudom irányítani, tudom, hogy végre én csinálhatom, hogy mindjárt itt lesz a kisbabám (na, ebben azért akkor annyira nem voltam biztos). Iszonyú gyorsan és erősen megindult Kata, már nem szabad nyomnom, csak lihegni, hogy had nyomja ki őt a méhem. Már kint a feje, nem merem megnézni, vagy megfogni, apa nézi, én közben nyomni akarom, de nem lehet, közben még keresztbe fordul a vállaival, vissza kell forgatni, hogy kiférjen, egy fájást ellihegni, de már kint is van, rajtam fekszik, ici-pici sírás, de aztán csak szuszog, kapaszkodik a pólómba, én meg csak nézem, és nem hiszem el. 14.31 van. Apa is csak nézi, úgy nyomják a kezébe a fényképezőgépet, hogy fényképezzen, ha akar. Még ott leszívják az orrát, mert nagyon ronda volt a magzatvíz, de úgy tűnik minden rendben. Megérkezett hát Kata! Kis fekete haja van és kék szemei, és van még rajta elég sok magzatmáz is. A lepény is gyorsan levált, apa elvághatja a köldökzsinórt. Jött valamikor egy csecsemősnővér, letörölgeti Katát, megméri. 4200 gramm, 58 cm, 37-es fej. 9/10-es Apgar. Megkapja apa, ott ülnek mellettem, amíg engem megvizsgálnak. A gáttal minden rendben, be se repedt. Majd jön a feketeleves: a méhlepényből egy kis darab bent maradt. Ez nagyon fáj, a lábamba kapaszkodok, szép kis marás nyom maradt ott, de vége. És itt van ő! Imádom! Harmadszor is csoda volt!!!
Hát ilyen volt harmadszorra. Talán nehezebb, mint az első kettő, mindenesetre hosszabb volt. De imádom, és olyan jó, hogy itt van velünk!!! Egy éjszaka után hazajöttünk, Kata kis zabagép, tejem szerencsére megint van, már be is indult rendesen. Lili el se akar mellőle mozdulni, Nóra (ő a kisebb) azért némi fenntartásokkal kezeli, de mindig mondja, hogy nagyon szép kisbaba, mutassuk meg másoknak is
. Tapasztalat
