Katy,
Hazamegy.

Bár az is tény, hogy sikerült elérned, hogy minden egyes mondatoddal rontsál a helyzeten. Magadtól is tudod, de az ilyent nagyon meg kell beszélni. A babázás az elején nehéz, de ahogy múlnak a hónapok, úgy pakol több és több terhet a párkapcsolatokra.
Nyuszi,
A reggeli nyüglődés pont arra jó, hogy leugorj a boltba

Igy legalább nekünk van itthon friss kenyér és a bébi is alszik.

Körkérds1: Alvás:
Többnyire hason.

Körkérdés2: Altatás:
Legtöbbször cicin, néha lerakom és elalszik, legritkább esetben picit sétálok, elalszik és lerakom.
Lilisgabi,
A babák akkor nem kelnek fel éjjel, ha vársz rá. Nekem éjfélkor kellett felébresztenem Danit, mert már a bokámon csorgott a tej. Máskor persze legkésőbb 11-kor követeli a kaját.
Hurrá, rokonok.
Dodi,
Sokat gondolkodtam én is az együtt/külön alváson. Volt rá időm a hosszú éjszakai szopik idején.

Amiért én az együtt alvás mellett döntöttem, az volt, hogy egyszerűen fizikailag nem bírtam a mászkálást. Rengeteg dolgot próbáltam. Előástam a repülős nyakpárnámat. Sötétben, világosban, aludtam éjjel, nappal szundikáltam, éjjel ébren várakoztam, mivel nem aludni jobb volt, mint amikor felébresztett. Volt olyan, hogy a másik szobában aludtam és az éjszaka közepén, amikor át kellett menni, nem találtam az ajtót, nekimentem a falnak, pedig alapból a szemem kinyitásának pillanatában éber vagyok. Ehhez képest most arra sem emlékszem, hogy mikor ébredtem vagy hogy hány órakkor. Inkább kelek éjjel így két évig, minthogy néhány hónap pokol legyen és zombizzak. Azt már nem engedhetem meg magamnak három gyerek mellett.
A három gyerek elég kicsi korkülönbséggel született. Szerencsénk van, mert tulajdonképpen mindegyik elég könnyű gyerek. A másik, hogy nekem azért sietni kellett, Nati születése után két héttel töltöttem a 31-et. Nálad ilyen probléma nincs.

Nem kell rohanni. Az, hogy apa otthon van, mégha nem is segít túl sokat, azért nagy pozitívum. Lehet bírni a melót, csak az a gáz, amikor nincs kihez szóljon az ember napközben.

Éjjelre meg ki van ütve.
Sillia,
"ezt vállaltad"
Nem csodálom, hogy már csak ex...
Szerintem nem vagy irígy. Ebben a szituban nekem sem tetszett volna, ha csak úgy pénzt ad nekik. Ha viszont férjed helyzetébe képzelem bele magam, akkor már más... Mivel neki azok ugyan úgy a gyerekei, az is természetes, ha oda is ad pénzt. Nem egyszerű eset.
A négykézláb szopit poénból már próbáltam. Nem a legkényelmesebb, de hatásos.