A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 decemberi kismamik


Nem hagyott nyugodni ez a névnap dolog, gondoltam én is rákeresek. Sajnos csak y-nal és a cicanévnapok között találtam hasonlót :( (Benny, ápr. 14.)
De nem lehet olyat csinálni, hogy akkor tartjátok a névnapját amikor akarjátok?
Az anyakönyvezetőhöz úgyis menni kell a házassági anyakönyvi kivonat miatt, akkor meg lehet kérdezni, ha addig nem találsz semmit.

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Köszi, igyekszem dolgozni, bár ma nem voltam túl hatékony :( No, még megpróbálok lekattanni a netről, és gyorsan produkálni még valamit 5ig.

eva

Kép
schvargaeva
 
 


Gabi gofri hozzávalók: fél liter tej, 3 tojás, csipet só, 8 dkg. cukor, 3 csom. vaníliás cukor, 40 dkg. liszt, kevés sütőpor, 10 dkg. olvasztott vaj. Összekevered, kicsit sűrűbb lesz, mint a palacsintatészta. Én állni szoktam hagyni a hűtőben, majd szódával hígítani, szintén mint a palacsintát szoktam, és lehet sütni.
Jó étvágyat hozzá!

Itthon vagyok, később jövök, most megyek bundáskenyeret sütni. Megkívántam, és már nagyon éhes vagyok :oops:

Üdv. Gabi
Vendég
 

 
 

cica névnél én is találtam :)
mért kell kérni új házasságit?

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


gabi épp mos kért a fiam is bundáskenyeret :lol:
jó étvágyat hozzá

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Hali!!!!De meglódult a topik!!!!

Én pont ma kérdeztem rá az anyakönyvvezetőnél,h mi a stájsz és azt mondta,h nem kell már másolatot kérni,hanem viszed az eredetit és azzal hitelesíted.Szerintem is hülyeség,mi értelme...

Benni nem a Benedek rövidítése,mint a Bende is?És akkor tarhatnátok tavasszal,amikor Benedek hozza a zsákban a meleget????

O'hara,jól vagy???Nekem is volt ilyen fájdalmam tegnap az oldalamban,de egy nagy kaki után :oops: elmúlt...Reméelm nálad is ilyen egyszerű.

Na,én bicajozni már régóta nem merek!!!!!Még jó,h nem lett baj!!!!

Nekem Nandum van,Dénessel nem használtam még,mert már nagy volt,amikor kaptam és nem akart benne megmaradni!És ekkora különbségek vannak????

Kép Kép
meli1118
 
 


meli én is gondoltam a benedekre de egyébként nem annak a rövidítése

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Akkor passz 8) 8) Jól van a vérnyomásod????

Kép Kép
meli1118
 
 


igen köszi kérdésed úgy néz ki elmúlt a baj már nem szédülök tőle és még azt a homeopátiás szert sem próbáltam gondoltam várok egy kicsit hátha helyre áll.jól tettem :wink:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Gabi köszönöm a receptet,gyorsan leírom és kipróbálom legközelebb :) mert közben már nagyon gyorsan-gyorsan sütnöm kellett Ádinak és apának,mert éhesek voltak rá,és kénytelen voltam receptet keresni a hoxán :D

Ugyhogy lányok! aki szeretne egy kis frissen sült gofrit,nyissa az ablakot és már küldöm is fénypostával :D :)
Vendég
 


Sziasztok!

Sprite a Mai Tei-el mennyire vagy elégedett? Sztem lehet beruházok egybe. Amúgy Nandu kendőm van és az marad is,...elégedettek vagyunk vele.

Melinda, voltál dokinál???? Mit mondott?

Azért egyes cukorterheléses szokások nem semmik :?

Parázos kismamik,....aranyos benneteket olvasni :)

Hopi, ha a párom rábólint a kedvenc nevemre akkor ketten már tuti lesznek itt a topikon azonos nevű csajok :lol:

Éva, sztem he nem fontos a kezdeteknél, akkor ráértek esernyőkocsit venni. Ha emlékezetem nem csal abból is van részben dönthető és nem tudhatod előre, hogy a babád mikor akar nem vízszintbe lenni teljesen,...ezt már nem kimondottan te fogod neki megmondani :wink: Viszont egy nagyobb gyerek is szívesen bealszik a babakocsiban akkor meg nem árt ha nem csak ülni tud benne szerintem. Nekünk van egy 2000 forintos ülős babakocsink bolti kiruccanásokhoz, de volt, hogy két keréken toltam, hogy a gyerek feje ne érje a köldökét, mert bealudt :) ...és már nem volt pici.

A mai nap nem fárasztó volt hanem brutál! És most pár napig ez így is marad. Lehet elsírom magam ha belegondolok :cry: De holnap reggel védőnő,.....aztán meg rohanhatok a céghez,.....el ne felejtsek a nagy zűrben reggel üvegbe pisilni :lol:

Ti hogy viselitek ezt a felhőkavargást? Nem fáj a fejetek?

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


o'hara: remélem nincs komoly gond! Szerintem is a méhizomzat a baba növekedése miatt húzódik!

Éva: babakocsi terén vannak olyanok, amik esernyőre csukhatók, de újszülött kortól használhatók. Keress rá a márkájára a google-ban és nézd meg mikortól ajánlott. A legtöbb sportkocsi inkább 6 hónapos kortól való.

Ha már itt tartunk, megérkezett a babakocsink. Kissé lehangolt a made in China felirat, mert elvileg olasz gyártmány, de lehet hogy az összeszerelést ott csinálják. Remélem nem lesz gond. Az ajtón nem fér ki a szúnyogháló miatt, de csak 1cm hiányzik, úh átalakítás után jó lesz.. Elég sportos kinézetű, Chipolino a márkája!

Na és képzeljétek. Három hete már, hogy levették a vért a hepatitisz szűrés miatt, és nem készült még mindig el!

De jó hogy mondtátok a házassági akiv-ot. Már el is felejtettem, hogy kell egy új hiteles másolat!

Kata
labkat
 
 


Hű Labkat, már meg is van a kocsitok?! A Made in China ne zavarjon,...már nem nagyon van, amit nem ott raknak össze :?
...már tologathatod is,...pl két plüssmacival :lol:
N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


natasa: meg bizony, mert aug 31-ig volt akciósan 56ezer, és aztán 69ezer lesz valószínűleg. Ezért inkább így megspóroltuk a többlet költséget. Amúgy Johannát már bele is ültettem és tologattam. De csak a nappaliban, mert az ajtókon nem fér ki egyenlőre :D

Kata
labkat
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönöm, hogy érdeklődtetek, nagyon jól esett. Felhívtam a dokit, és magneB6-t szedet velem, valamint azt mondta, hogy ahogy érzem, ma este, vagy holnap reggel menjek be. Remélem igazatok van, és tényleg méhnyúlásról illetve arról van szó, hogy rossz helyre mászott a picúr. Anyósom serint ez lehet, de a mocort ugyanott érzem, ahol eddig. Először én is méhnyúlásra gondoltam, de fura, hogy csak a baloldalon érzem. Majd reggelig eldől. Egyébként valóban olyan érzés, hogy először belehasít - most elég erősen - de csak felállásnál, illetve ha az oldalamra fekszem, majd kitart elég sokáig, és ha szerencsém van elmúlik. Illetve lépéseknél elég erősen tud hasogatni.

Melinda én is kíváncsi vagyok, mit mondott a doki.

Sprite, délelőtt nem tudtam elolvasni mi történt veled, csak gyorsan bejelentkeztem, de hát rám a frász jön már ettől a hasogatástól is, nagyon kibuktam volna. Remélem minden ok veletek.

Kata, a Chippolino olyan nagy babakocsi? Nekemkisebbnek tűnt, mint egyik-másik, pl. Bergon babakocsik. Én meg úgy tudtam, hogy lengyel gyártmány.

Kezdek én is parázni a vérvételtől. Még jó, hogy szülés előtt állunk. :lol: Úgy látszik mindenkit jobban megvisel a terhesség alatt a vérvétel, eddig nekem nem volt vele problémám, most meg egy kínszenvedés mindig.

Gabi meddig dolgozol? én már csak 2,5 hétig, alig várom, hogy itthon pihenhessek végre.
Vendég
 


Anita tényleg érdekes, hogy sehol sincs névnap megadva, pedig szerintem nem annyira ismeretlen kis hazánkban. A Benni jelentése nagyon szép.
Vendég
 


o'hara: remélem múlik majd reggelig a pocak fájás. Nekem volt olyan is, hogy a petefészkem fájdult meg, és ez kisugárzott a lábamba. Csak az egyik petefészkem, és ez pl egyoldali, ahogy te írod. A lányokkal kb a peteérés - ha lett volna - idején, most még nem annyira jelentkezett. Szombat óta egyébként nekem is nagyon feszülget a hasam, holnap meg is említem a dokinak. Lehet hogy megint ráállok a 3*2 MagneB6-ra vagy még 4*2-t is beveszek ha nem javul. Remélem ránéz a méhszájra a doki, mert most igazán izgat, hogy minden rendben van e. Nem szeretném, ha már most nyílni kezdene. Így is alig mozgok, nem akarok még 4 hónapot az ágyban tölteni.
A babakocsi egyébként szerintem is kisebb mint a Bergon vagy ilyenek. Mégis látod ez is széles. Bár nagyon nem lehetett már keskenyíteni,, mert így is elég kis helyük van a lurkóknak!

Férjem drága a kocsi tetejére rakta a telcsót meg a főnöke kocsijának a kulcsát - amit magával vitt nem tudni miért - és szépen elindult a kocsival. Hívtam, és tök felidegesített, mert nem értem el egy darabig. De a telcsó meglett, a kocsikulcsot meg nem találja. Tudjátok, riasztós kulcs, igazi olcsó mulatság az ilyenből újat csináltatni :x :x :x

Kata
labkat
 
 


Sziasztok! Dobok gyorsan két képet. 500 grammra saccolták a picinket és a popsijáig 17 cm. Először picinek találtam, azt hittem már van vagy 23 cm a fenekéig, de nem baj, majd megnő. :wink:
Apucira hasonlít. :D

Kép


Kép
A bizonyíték :lol:
csillag25
 
 


Jó reggelt!
Csillag, nagyon szép képek! Kincsetek bizonyíték nélkül is már olyan pasis :wink:

N.

Kép Kép
natasa1975
 
 


Csillag: nagyon szép a kis babótok. A nemét le se tagadhatja :lol: :lol: :lol:

Aggódtam reggel, de most már megnyugodtam. Sokat keményedik megint a hasam péntek este óta, vagy szombat este óta... Megint felemeltem a MagneB6 adagomat. Reggel pedig imádkoztam és lelki építőként olvastam egy igehirdetést "ne aggodalmaskodj" címmel! Remélem nem bántok meg azzal senkit, ha leírom, hogy olyan jó volt. Egyrészt azt értette meg velem az Úr ez által, hogy ő képesnek tart engem fizikálisan és lelkileg is az ikrek kihordására, hát ne aggódjak! Másrészt azt hogy ha jön az aggodalmaskodás - mert az nálam egyszerűen csak úgy jön, és képes bepánikoltatni - akkor nézzek az ő teremtményeire, a madarakra, akikről gondoskodik. Vagy gondoljak azokra, akiket nem is vizsgálnak ennyit, vagy azokra, akik simán kihordják a babákat és egyszer csak megszülik minden vizsgálat nélkül épségben és egészségben. Szóval gondoljak rá, és nézzek rá, hogy neki gondja van rám, ránk. Megnyugtatott!

Kata
labkat
 
 


Jó reggelt!

Csillag!
Ezek a képek nagyon jók!Szerintem kezd már hasonlítani a majdani önmagára :D

Fmelinda!
Merre vagy?Voltál dokinál?Ha igen,mi volt?

Eva!
Egész nyugodtan nyaggas:-) Szeretek a kendőkről/hordozókról áradozni,nálunk igazi családtagok :D
Olyan színűt és mintájút vegyél,amelyik nekeg tetszik.A didymosnál vannak különbségek,attól függ milyen vastag a kendő,hogy melyik monta csoportba tartozik.
Neke volt Lanám,az jóval vastagabb mint a Didyk,de igazából nem volt vele semmi más bajom.Téli kendőnk van,így a Lana helyett kellett egy nyári,amivel batyuzok,így lett a Didy Lena.Ez nagyon vékony,nagyon könnyű kötni és nagyon szeretjük.
A Girasolt nem ismerem,de ha jól láttam a mamain pont most van eladó egy szivárványos Gira.Annyak nagyon szépek a színei,bár én nem szeretem a túl színes kendőket.
Érdemes venni egy rövidebb és egy hosszabb kendőt,később nagyon jól fog jönni a rövid,amikor már csak batyuzik,meg csípőn hordoz az ember,nem lóg olyan sok a kendőből.De amíg pici a baba a hosszú a jobb.

Natasa!
Nálunk a MT leginkább apa miatt van,ő abban hordoz.Nagyon sokan varrnak mostmár MT-t,nekem volt is varratott is,DE megsem közelíti a Kozy-t vagy a Bamberoo-t.Kendőnél míg a Nandu jó,adiig A MT-nél be kell fektetni a márkába. (szerintem) a varratott Mt szétcsúszik,vág stb,míg a márkással SEMMI gond nincs.Ha egész nap rajtam van a gyerek sem fáj,nme vág stb.Hirtelen sokank tűnik a 15-18ezer FT egy MT-re,de nagyon megéri!

Labkat!
Ne izgullj!Soha ilyen jó helyük mint ahol most vannak nem lesz.A keményedés természetes,ne idegeskedj,hidd el ők jól vannak odabent :wink:
Vendég
 


Köszi lányok, aranyosak vagytok. Én nem is gondoltam, hogy már kivehetők a vonások, de ránézek az apjára és tényleg olyan az orra meg a fölső ajka körüli rész. :D :D :D (meg a kopasz buksija, hi-hi)
Itt van még két kép.

Kép
Egy kéz és talp(ak) :)

Kép
Itt nyitva van a szeme, nézelődött (kicsit félelmetes nekem) :oops:
csillag25
 
 


Kata, jól tetted, hogy imádkoztál és örülök, hogy sikerült megnyugodnod. Néha én is beparázok, pedig tudom, hogy vigyáznak ránk, de olyan könnyen elkezd aggodalmaskodni az ember.
Valamelyik nap robotgéppel csináltam valamit és szerintem megijedt babóca, mert olyan "feszülést, rúgást, görcsöt" éreztem amit addig nem. Én is jól megijedtem, le is feküdtem és elmondtam babának, hogy nincs gond, csak anya hirtelen kapcsolta be a hangos gépet és majd legközelebb szól előre. Megnyugodott ő is, én is és elmúlt az a fura érzés. :)
csillag25
 
 


Sziasztok! Nem mentem dokihoz! :oops: Tegnap nagyon sokat aludtam. Az a baj hogy nem tudom eldönteni mim fáj. Most olvastam többetektől, hogy fáj az oldala. Hát nekem is ott fáj, én arra gondoltam hogy vese. Persze tudom nem az én feledatom eldönteni hogy mi fáj. Tegnap már valamivel jobb volt. És remélem ma is jobb lesz, akkor megúszom a dokit. Köszi az aggódást!
Vendég
 


Csillag! Nagyon jók a képek!!!! :D Annyira édes! Mikor voltatok 4D-n?
Vendég
 


Voltam dokinál, és íme a panasz oka: picurkám a buksijával nyomja a vesét és a vesevezetéket, emiatt a vizelet útját is elzárja. Ez okozza a fájdalmakat. Ma egyébként már csak egyszer, ébredés után éreztem, de este már megfordulni sem nagyon tudtam egyik oldalamról a másikra. Úgy látszik felkészülést tart nekem a szülésre. A MagneB6-ot kell szednem, bár az sem oldja ezt a helyzetet meg, hiszen csak Zéti odébb helyezkedése lenne a megoldás, de ártani nem árt alapon, és az esetleges görcsök elkerülése érdekében inkább szednem kell. A terhességemre azt mondta a doki, hogy tökéletes, méhszáj zárt, méhfal puha, szívhang jó.

Kata, nem tudom mi van a gyerkőcökkel, hogy most többünknek is vannak problémái. Remélem semmi baj nem lesz, pihenj sokat ha tudsz a két kiscsaj mellett, hátha segít. A hited egyébként csodálatra méltó. Próbálok én is így gondolkodni, ahogy te. Hiszem, hogy bármi ami történik, akár rossz is, okkal történik, és el kell fogadni, és bízni kell az Istenben. Csak ez nyilván nem mindig megy. Ha nem kaptam meg egy munkát, mindig erre gondoltam, aztán olyan jó helyre sikerült felvételt nyernem, hogy ez a gondolkozásmódom be is igazolódott: lehet, hogy rossz volt, hogy nem vettek fel sok helyre, de így jobban jártam.

Csillag! Szupik a képek, nagyon kis helyes a pofija.

Melinda, örülök, hogy jobban vagy. látod, én nagyon parás vagyok, ma reggelre nem múlt el a panasz, és már rohantam is a dokihoz. De a dokim is ezt mondta, hogy a babára nem hiszi, hogy hatással lenne, de minden fájdalmat ki kell vizsgálni. A jobb oldali fájdalom pl. vaknélre is utalhat. Ezt onnan tudom, hogy a doki mondta, hogy jó hogy nem a jobb oldalam fáj, így ez ki is zárható.
Vendég
 


Melinda, tegnap este voltunk. Örülök, hogy jobban vagy, de ha nem múlik el, akkor irány az orvos. Lehet, hogy nem tud vele mit csinálni, mint O'haranál, de legalább Te tudni fogod mi a baj. :wink:

Huncutok ezek a picik, már most így nyomják, szúrják az anyukákat. Mi lesz még decemberben? :shock:
O'hara, kitartás neked, nem lehet könnyű. Próbáld megbeszélni a picúrral, hogy helyezkedjen kicsit másfelé, hogy anyucinak is kényelmes legyen.
Nálunk apuci így beszélte le a hányásról, mikor még jóval a 12. hét után is visszadobta a kajákat.

Nekem mostanság a bal oldalon szokott szúrni, de egész fent, elől és főleg kajálás után, ha nem vagyok kiegyenesedve. Olyan mint mikor anno középiskolában tesi órán futottunk és "szúrt az oldalam". Nem tudom ott mi lehet, biztos ahogy nő a méh és nyomja följebb a gyomrot, aminek evés után már kevés a hely... de az a fura, hogy este lefekvéskor is érzem, ha a bal oldalamon fekszem és akkor kaja már messze nincs ott. :shock:
csillag25
 
 


Én este a keresztcsontom miatt nem tudok már megfordulni az ágyban. Lehuppanok hanyatt, beszélgetünk, simogatjuk a pocit, aztán mikor oldalra fordulnék -a már kicsit megpihent derekammal- úgy feszít, hogy közben apába kapaszkodok, ő meg nem érti hisz hasam még alig van, mitől megy nehezen a fordulás. :?: Ma megpróbálok rögtön oldalra feküdni, de akkor meg a bordám alatt szúr (bal oldalamon). :roll: Leginkább félig hasra feküdnék, de akkor meg babóca kopogtat, hogy ugyan ne feküdjek már rá. :oops: :D Huh, sok a bajom. :)
csillag25
 
 


sziasztok
csillag arika képek!
o'hara örülök hogy nincs nagy gond.
melinda te pedig nézesd meg magad ha nem múlik a fájdalom az a biztos.
kata nekem is kicsit keményedett tegnap a hasam pedig már rég nem csinálta biztos az időváltozás.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Csillag annyira tetszenek a képek a piciről, nagyon szépen kivehető a kis arcocskája meg mindene,gratulálok :)

Hát én ma meg tegnap óta érzek valami furcsaságot a hüvelyemen belül valahol a csont környékén - bocs nem tudom jobban leírni merre érzem a fájást - de amint megmozdulok egyik oldalról a másikra fekvésnél és a talpamat az ágyra teszem olyan furcsa érzés de amint elnyúlok már semmi.. tegnap este meg olyan lenn mozgott a picúr hogy azt hittem mindjárt kidugja a fejét :D:D:D:D Húúúú :D

Szóval nemtudom mi lehet, lécci próbálja már ki valaki ezt a fordulásos módszert amit én és mondja meg nekem hogy neki is van-e mert lehet természetes csak én reagálom túl:)

Ez az idő förtelem.. most már eldönthetné milyen hőmérséklet lesz :roll:

Vérvétel engem is érzékenyen érint főleg hogy ájulásos érzés jön rám ha már benn is vagyok.. meg hát mostanában jobb is a vizuális elképzelésem is dolgokról :D juuuj...:)
Vendég
 


Tényleg lehet nekem is a keresztcsontomnál van ez az érzés de jó hogy írtad Csillag..
Vendég
 


találtam egy tök jó oldalt sok pihiszékkel és hintával mostmár csak győzzem eldönteni hogy melyik lenne jó :lol:
belinkelem ha valakit érdekel.
http://www.ezeregyjatek.hu/?amenu=23&tr=7

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


j'adore én is szoktam a hüvelynél furát érezni mintha bentről jönne de én sem tudom pontosan lerni de mivel az elejétől érzem és minden rendben volt minden vizsgálatból gondolom hogy normális érzél.leglábis remélem :oops:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Anitaa ez azért bíztató :):)
Vendég
 


neki kéne fognom takarítani de úgy nincs kedvem :cry:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Köszi mindenkinek! :D Este megmutatom apának miket írtatok a kicsi fiáról, hagy dagadjon a büszkeségtől. :lol: Úgy örülök én is, hogy sikerült ezeket a pillanatokat elkapni, mert egy idő után megúnta a macerálást és bebújt a lepénybe.

J'adore, azt nem tudom te mit érzel, de én ezt nem a hüvelyemben érzem, inkább kívülről-hátulról a derekam alatt, szinte már a fenekem teteje és ott belül a csont. Na ezt jól megaszontam! :oops: Jó érzés ha apa oda teszi a kezét és tompán nyomja.
Viszont a hüvelyemben szoktam érezni néha nyilalást, de ez ritka és inkább ülés közben fordul elő. Azt mondják ez is normális. :)
Szerintem nálad a babácska nyomhatta oda a fejecskéjét ha annyira lent ficánkolt. Nyugi! :)
csillag25
 
 


Anita köszi a linket, itt tényleg már csak válogatni kell. :wink:

Én most a bundazsák vagy textilmózes kérdéskörben vagyok. Nem tudom eldönteni. Mindenki azt mondja téli babának kell a bundazsák, de én azt is el tudom képzelni, hogy textilmózesben, jól betakarva, felzipzározva a mózes. A hordozó az utóba lenne bekötve, a babakocsiban a mózesben vagy a bundazsákban lenne. :?:
csillag25
 
 


Anita, ha tudod halaszd holnapra a takarítást, ha ennyire nincs kedved. :wink: Én tegnap elég sokat takarítottam, ma is sikáltam már kádat, mosdót, pedig letiltott a férjem. :oops: Tegnap leszidott mikor kiderült az uh-n, hogy a méhlepény még nem húzódott följebb (elérte a méhszájat) és meg itt pattogok. De örültem neki, hogy már nincs hányás, rosszullét és jobban rendben tudom tartani a lakást. Ő meg mondta, hogy mit kezdjen a tiszta lakással, ha nekünk valami bajunk lesz. :!: :?: Igaza van, ma már pihi lesz, mert kezd nehezen menni a kiegyenesedés a derekam miatt. :oops:
csillag25
 
 


Sziasztok!
Olvaslak ám titeket, csak nem volt időm reagálni és hozzászólni. a hétvégén esküvőn voltunk...nem is gondoltam hogy bírom még az éjszakázást.
Ma voltam dokinál, illetve csak lettem volna, mert nagy műtétje volt, és két óra után feladtam a várakozást. Majd felhívom, mert szeretnék túlesni a cukorterhelésen. Jövő hétre mondta, de el akarunk utazni kicsit nyaralni. De jó lenne....Szóval otthagytam a kórházat és elmentem, megvettem a glükózt, amit holnap magamba akarok parancsolni. Ja, ugyanis nálunk nincs zsemlés megoldás. El se tudom képzelni, hogy fogom kibírni étlen azt a két órát. Reggel fél órát se nagyon bírok ki reggeli nélkül. Próbálok nem félni a holnaptól.
tedorka
 
 


csillag ha így áll a dolog tényleg pihenned kéne.én azért neki fogtam igaz még csak a hűtőt takaríottam ki.
tedorka kitartás egyszer ki lehet bírni.én már másodszor fogom végig csinálni még jó hogy volt közte 3 év. :D

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


muszály ennem mert nagyon éhes vagyok :oops: sütöttem egy kis fagyasztott pizzát

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


képzeljétek a páromnak kijött valami hólyagos kiütés a nyakán és ma elment bőrgyógászatra é kiderült hogy herpesz.jó mi :?: :roll:

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Hali!!

Én ma ittam azt a förtelmet meg és holnap lesz eredményem!Kíváncsi vagyok,mi lesz,mert az éhgyomri alacsony lett,2,7.Más értékeim elég jók,háziorvosom kielemezte és én azt hittem,hogy vashiányos vagyok,de kiderült,h nem.

Én ma annyit szaladgáltam,turiztam Dénesnek 3 pólót,meg a kicsinek nézegettem ezt-azt,vettem a patikában tena extrát,meg hálós bugyit,antibakteriális tusfürdőt....lehet,h túlzás,de elkezdek vásárolgatni a kórházi motyómhoz.D is korábban jött,ne az utolsó percben kelljen szaladgálni,vagy másokkal megvetetni.

Én nem vagyok vallásos.Mindenkitől elnézést.De mostanában én is mondigatom,hogy jajj,csak minden rendben legyen,kérlek,ne gyere előbb sokkal,nehogy baj legyen....egyfajta fohász,csak én a kicsihez szólok....bocs attól,akit érint..

O'hara,de jó,hogy "csak"ennyi a baj...

Kép Kép
meli1118
 
 


meli egyetértek veled jobb ha előbb meg vannak a dolgok én is lassan majd elkezdem megvenni a dolgokat.
és a vallásban is de szerintem ezért nem lehe senkit elitélni mindenki abban hisz amiben akar

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


fáj a fejem :(

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


a drága fiammár megint nem hajlandó aludni.nemtudom mi van vele.este meg majd tiszta hiszti lessz nekem :?

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen írtam már, de nem nagyon voltam itthon. Visszaolvasni esélyem sincs, de igyekszem újra bekapcsolódni.
Én is esküvőn voltam hétvégén, nagyon jól éreztem magam, csak iszonyatosan elfáradtam.
Tegnap voltam TORCH vérvételen, két hét múlva meg megyek szívultrahangra a sok magzatvíz és az echodens belek miatt. Szörnyen messze van az még. :?
Amúgy jól vagyunk, csak a lábaim meg kezeim dagadnak. A gyűrűmet már hetek óta nem hordom :( Alig várom már a rossz időt.
Végre megkaptuk a biztosítótól is a pénzt, így kezdhetünk új autót nézegetni. Kombi lesz, valószínűleg Peugeot 307 :D Már nagyon hiányzik a kocsi.
Még mindig nem vettünk semmit bébikénknek. De tegnap este már férjem is beijedt, hogy pont négy hónap múlva fogok szülni.
:lol: Már nagyon közelinek tűnik. Máskor meg távolinak. De a bevásárlásnak neki kell állnunk most már tényleg.

briell
 
 


Ohara! Jól tetted hogy dokihoz mentél. Nőgyógyászhoz mentél? Ma este még én is elmegyek az ügyeletre. Jó lenne ha engem is megnyugtatna. Nekem viszont a jobb oldalam szúr. Remélem nem vakbélgyulladás!
Vendég
 


briell tényleg jó rég voltál gyere gyakrabban.
melinda ne aggódj biztos minden rendben lessz.

Kép
Kép
anitaaa03
 
 


Sziasztok kismamik!
Natasa, én is ma voltam védőnőnél. Meg terheléses cukron is – elképesztő elavult dolog, a hajam égnek áll. Jó, szőlőcukor, de mikor fogyasztanék cukorból ennyit? Magamtól hónapok alatt, talán. A kávét mézzel iszom, és inkább a savanyút-sósat részesítem előnyben. Szeretem az édeset is, ha rám jön, de sokat nem tudok enni (kivéve anyósom és a nagymamám almás pitéje). Levest, főzeléket nem cukrozok, ha sütök, akkor használok cukrot, de a süteményt úgyis megeszik a fiúk (lovasbarátok, segéderők), én csak megkóstolom. Szóval duzzogtam, mert zord orvosom szigorúan méregeti a kilóimat, és közben gusztustalan szirupot töltet belém. Szerintem ez ellentmondásos.
A terheléses cukor
különben - a megszokottak szerint - gyenge zűrzavarban zajlott. A védőnőm letolt, hogy nem egy városba járok vizsgálatokra, mondtam, hogy nem tudom megoldani, hogy a pesti munkahelyemről mindannyiszor szabadságolva magam, leruccanjak munkanapon Veszprémbe a százféle vizsgálatok valamelyikére - pláne, ha mindig utólag derül ki, hogy valami elmaradt (t.i. a beutalóról, pl.) A laborban letoltak, hogy nem kaptam (én bűnös, nem kaptam, nem követeltem, nem ráztam a rácsot, hogy adjanak) tégelyt a vizeletmintához, az István Kórháznak jó az otthoni befőttesüveg, a mi SZTK-nknak nem. (Holnap veletek ugyanitt, kedves labor.) A laboros hölgyek azonban minden eddigi pest megyei tapasztalatommal szemben kedvesek és segítőkészek voltak. (Vecsési laboros nénik: köszönöm a kedvességet!) A korábbi hepatitisz-vizsgálatos kalandjaim folytatásos teleregénye következő állomásaként az SZTK telefonközpontja tájékoztatott, hogy nehezen megszerzett beutalóm nálunk nem váltható tűszúrásra, menjek az ÁNTSz-hez, vagy kórházba ("de szerintem inkább Mexikóba kéne" - ez Quimby), úgyhogy a kora reggeli éhgyomrinál nem is próbálkoztam. A védőnőm azonban felvilágosított, hogy igenis leveszik Vecsésen is a hepához a vért, úgyhogy a kilences sziruputáni szúrásnál rákérdeztem. Vénámban a tű, táskámban a segítőkész laboros a bizonyító erejű beutalót kutatva és pikk-pakk egy füst alatt a cukor második felvonásával le is vették a vért ehhez a vizsgálathoz is. Szóval pipa. Megy ez, mire megszülök, kitanulom az egészségügyünk titkait.

Védőnénim mérései alapján a súlyom 4 kg-mal gyarapodott a kezdetekhez képest (most 72 kg), a magasságom újonnan nem változott (leálltunk annál a +3-4 cm-nél), a vérnyomásom akkor sem ment fel, ha picit felhergeltem magam és szépen, hangosan ver a gyerekecském szíve. Most is kiderült azért, hogy valami elmaradt: a védőnénim tájékoztatott, hogy vinnem kellett volna egy újabb laboreredményt (vér-vizelet), amelyhez miért-nem-kaptam-beutalót (mert nem tudtam, hogy kérnem kellene). Azzal, hogy pótoljam, és a megszerzett kismama-csomaggal távoztam a védőnőtől. A kismama csomagban van egy Nivea for men dezodor, remekjól szórakoztam ezen.

Labkat, a hepa eredményét itt is lassan sütik meg, de engem felkészítettek rá, hogy kb. 3 hét. Babakocsi: a miénk lengyel. Azért nem vettünk Pierre Cardin babakocsit végül, mert kínai gyártmány. Amióta gyenge tűzijáték kíséretében kigyulladt a kenyérpirítóm, igyekszem minél kevesebb kínai holmit vásárolni. De az a babakocsi biztosan jó lesz, ne aggódj! Valószínűleg a PC sem attól lett volna jó vagy rossz, hogy a kínai gyártósoron rakták össze.

Vérvétel: O'Hara, én éppen szívósabb lettem ettől a sok vérvételtől. Nekem extra alkalmak is vannak, így, hogy furtonfurt lemarad valami, és már nem ráz meg. Elájulás már a múlté, lehet, hogy ha megszületik a Malac, újra megpróbálkozom a véradással. A családban nálunk mindenki véradó, csak nekem nem jött össze. A Vöröskereszt ki is zárt a véradásból néhány éve, mert több bajuk volt velem a folytonos elájulások miatt, mint amennyi hasznot hoztam. A terhesség azonban úgy tűnik, megedz.

Meli, én sem vagyok vallásos, de hiszek Istenben. Meg abban, hogy a lehetőséget Isten adta, az viszont, hogy ezzel élek-e, és ha igen, hogyan, nem az ő felelőssége. Úgy értem, kaptam egészséget, erőt, tehetséget, jó családban nőttem fel és jó férjem van, ebből muszáj kihoznom valamit. Ha nem tudok, azért nem Isten a hibás. :)

FMelinda, ha jobban is érzed magad, igyál sokat-sokat, nekem az mindig segít, amikor gyanús, hogy valami van. Kamillateát én is szoktam inni, ittam az első trimeszterben is, a doktorom sem mondta, hogy nem kéne. Nem literszámra ittam, de egy-két bögrével nem hiszem, hogy ártana. És buborékmentes ásványvíz, legalább 2 liter naponta. Én is szoktam hasonló panaszokkal küszködni, azért merek tanácsot osztogatni, különben nem tenném. Nekem ez bevált. (Meg az orvos.)

Mindenkinek jobulást, akinek fáj (csíp-rúg-harap, ahogy a dokim mondta régen)! Én már kezdek zizegni az örömtől, hogy közeledik a kedvenc évszakom, az édes, a füstös, a színes, a ködös, az én szerelmetes őszöm. Szóval én jól vagyok. :D

Dóra
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
moly
 
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?