Sziasztok!
Csak Hugival vagyunk itthon, házimunka nem érdekel most, lesz@rom, inkább lazításképpen írogatok nektek időnként.
De folyamatban vannak a reagálások a 15.-ei hétvégétől, amikor nem voltunk itthon. (Ha jól emlékszem, akkor a 372. oldalnál járok. Nem hagyhatom, hogy az utókor ne ismerje meg arany elmém munkásságát

)
Ezen kívűl össze-vissza fogok mesélni és most ér, ha
a macska fel van menve a fára.
Hugival beszélgettünk tegnap. Kérdeztem a pasikról, mire azt mondta, hogy erre kár a szót vesztegetni.

Inkább elkezdett felfelé kúszni. A mobilomhoz. "Ej, ezek a mai fiatalok - gondoltam magamban - , bezzeg a mi időnkben!"

Aztán láttam, ahogy irányt vált, elkezd oldalazni és végül teljesen odabújt hozzám.

Kicsikét nyüszizett aztán elkezdtem puszilgatni a buksiját, meg az orromal "csikiztem" a haját de úgy, hogy közvetlenül ne érjek a fejecskéjéhez. Ez annyira tetszett neki, hogy abbahagyta a nyüszizést.
Ma reggel is kipróbáltam kaja után. Becsapós volt a dolog, mert úgy csinált, hogy felmerül(he)t ilyenkor a kérdés, hogy éhes maradt-e vagy a pocija fáj, esetleg a pelussal van gond. De mivel lecsekkoltam és abbahagyta a sírást, ha megérezte, hogy ott van a tejesbödön mellette és néha vigyorgott egy kicsikét, miközben aludt, egyértelmű volt a dolog.
(Nem tudom, hogy más babánál mennyire válik be. De akinek kopaszkás és bejön aaaaaaaaaaaz nagyon tud valamit!

)
(Addig írok, amíg fel nem ébred és nincs újabb jelenésem. Utána meg szolidáris leszek az együtt alvásban.

És aki zavarni merészel közben azt kinyírom!!!

)
Na, akkor a tegnap történtek.
Manó odaát volt anyáméknál, akiknek - mint már korábban mondtam -, az a heppjük, hogy Nyuszi nem eszik eleget.

Ezért tökre örültek, hogy jó étvággyal nyomat valami sajtos bizb@szt meg szőlőt. De leesett egy szőlőszem és - hogy ne vesszen kárba ha már így rástartolt a gyerek - a faterom fel akarta venni, így székestül emelte meg a széken, párnával a feneke alatt ülő Manót. Aztán amikor vissza akarta emelni váratlanul megbillent az egyensúlya, Nyuszi pedig a fal mellett lecsúszott a székről a fenekére és a kezére.
Anyám ekkor még otthon volt és tök idegesen jött át hozzám Hugira vigyázni, mert nekem a 6 hetes kontrollra kellet mennem. Hugi pont akkor ébredt fel az alvásból, így azon értekeztünk, hogy mit csináljon anyám, hol a tej stb., megspékelve a milyenhülyevoltapádegyrohadtszőlőszemértilyenhülyeségetcsinálnijajszegénymégmindigúgysírtamikoreljöttemilyenhülyeségetistenemhogyjutvalakinekilyenazeszébe levegővétel nélküli Torgyánt megalázó körmondatokkal, amikor még Hugi nyomott a pelusba. Na, akkor tegyük tisztába és már húzok is mert már ott álltam menetkészen, hogy megyek.
(Ilyen is ritkán adódik, hogy e megbeszélt időte teljesen készen legyek díszmagyarban, felvértezve
)Anyám könyékig a popsikrémben, amikor hallom, hogy csöng a mobilja. Felveszi, benne faterom sík idegesen, a háttérben Még mindig skálázik Nyuszi. (Ezen a ponton éreztem, hogy itt lehet, hogy valami bibi lesz, mert ezek közül egyik sem szokott előfordulni. Addig én nyugtatgattam anyámat, hogy jó-jó faterom hülyeséget csinált, de most már mindegy. Csak agyrázkódása ne legyen, más meg nem vészes. Minden gyerek akkorát tud zakózni, hogy a felnőttekben megáll az ütő, ők meg fel sem veszik

)
Anyám egyhelyben toporgott, hogy mi legyen, ugyanis azért telefonált neki apám, hogy mivel folyamatosan sír a gyerek kéne a TAJ kártyája, mert elvinné a kerületi szakrendelőbe megröntgeneztetni. Ez már nagy szó fateromtól, így anyám még jobban beparázott, továbbra is hajtogatva a jajszegényemet és a hogylehetvalakiilyenhülyét. Mondtam, hogy nyugodjon meg, menjen haza, vigyék el Manót röntgenre, én nem megyek kontrollra, itthon maradok Hugival és telefonáljon, ha tud valamit.
Mielőtt magkajáztattam volna Hugit kértem egy új időpontot, így már 9 hetes leszek, ha sikerül elvergődnöm végre valahára.
Aztán Apát kellett felhívnom, hogy mi légyen, mert én vásároltam volna be, a dokitól hazafelé jövet. Etessem meg Hugit és menjek el én vagy meló után megy ő. Ezerrel tiltakozott az előbbi megoldás ellen, inkább bevállalta, hogy ő viszi haza a fél boltot.
Röntgen után telefonált anyám, hogy a csuklója alatt látnak két duzzanat félét, de nem tudják pontosan megmondani mi az és irány a János Kórházba a sebészetre.
A következő telefon már onnan jöt: be kellett gipszelni a kezét, hozzák haza. Nagyot nem esett csak rosszul, ezért a csuklója alatt nem sokkal mindkét alkar csontja eltört.
Amikor beállítottak nem győztek bocsánatot kérni, meg szégyenkeztek ezerrel. Manó meg ugyanennyivel vigyorgott és ugrott a nyakunkba.
Öröm az ürömben, hogy Manó egész végig meg sem nyikkant, szép csendben volt, mindenki a csodájára járt, csak a legvégén adott inni az egereknek, amikor a végét vágták le a gipsznek (vagy mi, ezt a részét nem értettem

)
3 hétig kell rajta lennie, péntekenként kontroll.
Az alvás többé-kevésbé jól sikerült, az elejét volt nehéz megtalálni. Ott sem a hogyanfeküdjek volt a gond, hanem sírt és már ő sem tudta, hogy mit akar. Azon a ponton függesztette csak föl, amikor:
- megbeszéltük, hogy mindenki segít neki meggyógyulni
- a fütyi is bibis volt, de az is meggyógyult, mert Manó ügyes volt és vigyázott rá, meggyógyította
- szóba jöttek a csillagok.
Valamiért az utóbbi időkben ezt csípi nagyon és mindig mesélni, hogy "csijja napapa" miközben kalimpál a kezével. Ez lefordatva azt jelenti, hogy minden csillagot megnéztek a nagypapával.

Így, hát este tizenegykor mit csinál az ember lánya? Közkívánatra Ákom-bákomot énekel és a csillagos könyvből magyaráz. Szegény Apa már teljesen ki volt dőlve. Teljesen kifacsart a nap, a dereka is majd' leszakadt Manó ringatásától és már régen aludt volna, ha Manó is megadja magát végre, de nem akarta.

Aztán nagy nehezen mind a hárman összebújtunk a nagyágyban, aztán én kiosontam, át Hugihoz, hogy ha felkel, akkor mihamarabb meg tudjam etetni és ne verje fel a családot. Szerencsére nagyon jó kislány volt, mert hozta a szokásos formáját, nem borította fel a menetrendet.
Egyszer kellett még kijönnöm Manóhoz, mert rá akart feküdni a begipszelt karjára, nem tudott és ezért sírva fakadt. Így megint neki álltam mesélni a Göncölszekérről és a többiről, de végülis hamar elaludt újra. Így megint visszamentem Hugihoz.
Ma reggel hatkor kelt, meg kellett inni a szokásos "kókót" és ismét átment a nagyanyjáékhoz. Remélem, megvigasztalja őket a "vezeklés", mert faterom annyira szomorú volt, hogy az orrán lépkedett, anyám meg annyira sajnálta Manót, hogy még faterom szapulását is abbahagyta.
Hát, itt tartunk most.
Szégyen és gyalázat, de Manó balesetén túl azon bosszankodik az anyja, hogy egy olyan pólót adott rá, amit nagyon kevesett hordott, mert nagy volt rá és szép narancssárga színe van, de gyorsan(?) fakul(ó nak tűnik) és kinyúlt a tegnapi gipszeléstől meg a kar felkötéstől. Lehet valamit csinálni, hogy visszanyerje a formáját, ha már eddig annyira féltettem, hogy "kincstári" volt?
Most mennem kell, mert úgy hallom, hogy odaát nagyon anyázik valaki.
