Sziasztok!
Lányok, jövök itt vidulni, erre komoly témára akadok itt köztetek.
Rózsa, egyáltalán nem sértettél meg, min is kellene megsértődnöm.
Én tudom, érzem, hogy nagyon nem jó ez az élet, nem élvezem.
Nincs sok örömöm, az már annak számít, ha nem fáj valami a pocakomban, vagy összebújunk.
Apró örömök.
Lehet, hogy más is így van ezzel, de én ezt most egy kicsit meguntam megint, valahogy rosszabbul érint, mint máskor, ilyenkor kicsit depis vagyok. Magamban sajnálkozom, vádolom magam, hogy miért vagyok ilyen beteges, ilyen szorongó, mert az vagyok. Ez minden bajom oka, ebből ered minden.
Én már sík ideg vagyok napok óta, mert holnap reggel orvoshoz kell menni. Meg ha dolgozni kell mennem, meg most már akkor is, ha a főnökömet meglátom, mert utálom.
Amikor főiskolára jártam, a világon semmi bajom nem volt, egy évben egyszer, ahogy illik, voltam beteg, aztán sanyi.
Amióta itt dolgozom, stressz vesz körül és egészségileg kimerültem, meg lelkileg is ezerszer.
Ilyenkor séta, simi, ezek segítenek, de másnap újra kezdődik a mókuskerék.
Hiába most volt vége a nyári szünetnek, nekem az sem jó, mert egyedül vagyok itthon, csak agyalok, ami szörnyű.
Ezt a beteg gyerek témát nem kéne firtatni, ne agyaljatok ilyenen, mert emlékezzetek csak arra, hogy én is eljátszottam a férjhez menést, aztán húdejójártam!
Csak vicc volt.
Szóval beteljesül, amit beprogramoz az ember.
Amire energiát szán, kibocsátja a rezgést, arra választ kap ugyanolyan rezgéssel. Ha negatív rezgést bocsátasz ki, azt kapod vissza, de ha pozitívat, akkor azt.
Jó ezt az én ujjamból olvasni, mikor depis vagyok, mi?!
Tudom én, mi a bajom! Csak nem sikerül segítenem magamon.
Tudom, hogy én vagyok a testem és agyam ura, de nincs erőm, hogy megoldjam a gondjaimat.
Találtam egy jó könyvet a neten, el is oroztam, de sz.r így olvasni százakárhány oldalt.
Na, bő lés lett ez is, bocs!
Kérlek, holnap gondoljatok rám reggel 8 után, mert addigra kell mennem az orvoshoz, talán az aranyeremet is megnézi, juj, de félek, meg megmondja, mit kell csinálni, tükrözés, vagy gyógyszer, vagy mi. Nagyon félek a jövőtől..........
Most pl. azt érzem, hogy inkább legyek egészséges, és akkor ígérem, türelmes baba-váró leszek, de betegen az életet is nehéz elviselni.
Na, pá.......megyek mosogatni........(bepakolom a gépbe

)