A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Hello Lányok,

a szülinap éppen megfelelő alkalom, h bejelentkezzem egy kicsit!

Köszönjünk a köszöntéseket, én is hasonló szépeket és jókat kívánok minden kis kétévesnek!

Mi is elkezdtük a bölcsit, ma van vége a beszoktatásnak. Hát, nem mondom, h sima ügy, ma reggel volt az első nap, h nem zokogva vált el tőlem. Pedig olyan szépen indult minden az első pár napban. Sajnos minden napra jut vmi izgalom: fejjel leesett a nagy csúszdáról, legurult délután az ágyról, tegnap meg akkorát esett, h felszakadt a szája/orra és tiszta seb az álla is. Már előre rettegek, h ma mi fog várni. Eddig is sokat köszönhettem a folttisztítómnak, de azt hiszem a nagy bevetés még csak most következik. Hihetetlen mi minden van a ruháján a nap végére. Szerencsére nagyon megkedvelte a bölcsis néniket, már gond nélkül öleli őket és a vállukra hajtja a fejét.

A héten végre nekiállhattam volna a dolgaimnak, de az allergia totál kiütött, meg vmi kerülget is (csak nem a H1N1! 8) ), úgyhogy gyengélkedőre ítéltettem. Ja, és a fittségemnek továbbra sem használnak a 3/4 6-os kelések kiegészülve az éjszakai orrfújással/orrdugulással. De hát túlleszünk majd ezen is egyszer! :wink:

Hogy még megismerjetek minket, rakok képeket :arrow:

silka
silka
 
 


Úgy látom most inkább a lányokról tettetek föl képeket. Milyen gyönyörűek lettek: Petrus, Zsófi, Emma, Panka, Gréti! A hajakon meg csak ámulok és bámulok. Vindo, azért ebben a témában Rugó sem semmi :lol: :lol: :lol:

Ágica, igen, isteni lett a torta!!!! Bátran ajánlom, túrós volt, mi azt nagyon szeretjük (csak Lizi nem evett belőle), és a marcipán is szuper volt. Még jó, h a holnapi esküvőn is onnan lesz a torta :lol: :lol: :lol:

silka
silka
 
 


Lányok egy kérdés:

GYES alatt (munkaviszony nélkül) jár az eü ellátás? Mert mintha eü járulékot nem, csak adót meg nyugdíjjárulékot vennének le belőle... :roll:
Valaki, aki szakértő, segítsen please...

köszi,
silka
silka
 
 

 
 

Silka, szerintem jár gyes alatt :roll:
De mások profibbak ebben.

Megyek vissza a konyhába takarítani, a csempézésnek vége :arrow:

Allergia :x

Kép
vindolanda
 
 


Boti,Molli,Áron,Marci!
boldog szülinapot Nektek :)



vagyunk mi is,csak Míra szülinapi bulija holnap lesz készülök ezerrel :) Arról sikerült lebeszélni,h. az egész csoportot meghívjuk :) kb. 5-7 gyerek lesz :)
B. sokkal jobban,már nem köhög :) igazi rosszcsont :) reggel eőszedte Mírának kikészített Eperkés bugyit fejére húzta és lelkesen mondogatta:Én vagyok Eperke :) :) Imádom :)

Kaqk!
az normális ha sír egy kicsit az elején :) ha nem lenne ilyen akkor lenne gond :wink:

Gréta,Panka,Emma nagyon csini csajszik :)

:arrow: pakolni :) :) de várom a holnap este 6ot :) :)

KépKép
viranka
 
 


Boti, Molli, Áron és Marci! Boldog szülinapot! :D

Sziasztok!

Már keddre is hívtak állásügyben... :roll: Igyekeztem délutánra tenni (sikerült!), hogy ne zavarjon be a bölcsis beszoktatásba... Még ez sem az igazi egyébként, de majd meglátjuk, mit tudnak "adni"... :roll:
A csütörtökit meg ki is lövöm, mert ott délután meg hétvégén lenne érdemes dolgozni, amit semmiképp nem szeretnék! Szóval azt lemondom. :? Marad még a pénteki, aznap meg kihagyjuk a bölcsit, szerintem majd bepótoljuk utána való héten, ráhúzunk még 1 napot, ha kell. Nem kell sietnünk szerencsére! :) Még úgyis szabin leszek okt. 20-ig! :)
Kicsit felpörögtek az események. Aztán remélem, hogy valami normális fix állást sikerül majd találnom!!! Az "ügynökösdi" nem az én világom... :?

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Viranka, akkor nálunk gond van :wink:
Három anya-kiáltáson kívül nem hallottam mást Rugótól.

MOndjuk nálunk beszoktatás tulajdonképpen nem is volt... Nem tudom, meddig tart ez a jó világ ránk :roll:

Regina, hajrá álláskeresés!
Remélem, találsz olyat, ami gyerek mellett is tökéletes :!:

Silka - a munkanélküliek is jogosultak ellátásra, még akkor is, ha nem kapnak támogatást. Szerintem a gyesesek is jogosultak, ahogy így gondolkozom :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Panka nagyon cuki a réten! :) Szép hely! :)

Silka! Na, nem ám már az se jár... :evil:

Viszont én meg olyat hallottam, hogy a munkaügyi központnál nem is regisztrálják azt, aki gyest kap... :shock: (Nem a segélyre gondolok, de hogy még be se írnak az adatbázisba... ???)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Szeli néhány napja wc-be kakil! :)
Viszont... mivel nem tudom, hogy ez mennyire átmeneti, még nem mertem elhagyni a pelenkát, erre - ezzel egy időben - elkezdett megint belepisilni (mármint a pelenkába)... :evil:
Most azt terveltem ki, hogy itthon no pelenka, viszont a bölcsibe meg tuti belecsurogna a nagy játék közben... Szóval ez a szobatisztaság pont egy időre esik a bölcsi kezdéssel... :roll: Mindegy, hátha megtetszik neki a kis wc! :lol:

Ki kéne mosnom a babakocsi huzatát... :roll: De úgy ideragadtam... :roll: :)

Vettem egyébként az ágyra vízhatlan lepedőt! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Vindo!
ha rájön h. ez rendszeres :) volt olyan ismink akinek a 2-3 héten sírt a gyereke,aztán nem volt semmi gond :wink:

KépKép
viranka
 
 


Mi hétfőn megyünk először a bölcsibe, hát nagyon kivi vagyok, hogy fog Szeli beszokni. A helyet már ismeri, a gyerekekkel biztosan ellesz, csak ugye kérdés, hogy mit szól, ha majd otthagyom. De majd csak hét vége felé kerül erre sor, vagy utána való hét elején... :roll: Nálunk fokozatos a beszoktatás.
Nekem egyébként az lesz nehéz, ha majd érzelmileg kötődik a gondozónőkhöz... de hát ez van... :roll: Az nem fog zavarni, ha jobban érzi magát a gyerekek között, mint itthon! :)

Na, lelövöm magam...

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Igen, ezt én is hallottam, amit Vera ír... Van, hogy 1-2 hónap elteltével jön a mélypont, mikor rájönnek, hogy mindig menni kell... :? De ugyanez van az ovinál is, aki majd csak oda fog menni... :?

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Hát, hetente háromszor hordjuk 2-3 hete, szerintem már rájött :roll:

De egyelőre nem zavarja :roll:

Remélem, így is marad :wink:

Kép
vindolanda
 
 


A babakocsi nálunk is le van strapálva, szörnyen néz ki.
de nincs időm/türelmem kimosni most :roll:

Kép
vindolanda
 
 


MOndjuk heti háromtól többször nem fogom vinni, lehet, ez is segít, feltöltődik itthon :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Amúgy persze, én is hallottam-olvastam ezt már több helyen :roll: Csak nem tudom, mindig ez-e a vége annak (hű, de hülyén fejeztem ki magamat), hogy ha nem sír a gyerek a bölcsődében :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Szóval törvényszerűen fog majd nekem sírni később
:roll:

Na, eszmefuttatás befejezve :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Én is itt, csak olyan sűrűek a napok, hogy ihajj... holnap jön a rokonság Zsófit ünnepelni, előrehoztuk, mert Zsófi keresztanyukája már bármikor szülhet, a holnapi napot még bemerte vállalni, de utána már nem. Úgyhogy készülődünk :)

Tegnap a játszótérről indultunk haza, de Zsófi meggondolta magát, és visszaszaladt a játékokhoz. Szóltam neki, de nem jött. Én nevelési célzattal mentem tovább, gondoltam nem baj, ha picit megijed. Aztán láttam, hogy kétségbeesetten keresni kezd, rossz irányba el is indult, hogy hol lehetek. Visszamentem érte, rögtön megölelt, én meg megkérdeztem tőle, hogy: "Zsófi, hát ha nem fogadsz szót, és elveszel, akkor mi lesz? Mit fogsz csinálni, ha hazamegyünk nélküled?" Zsófi vigyorogva: "Majd csúszdázom!"

Jól megneveltem, mi? :lol:
Vendég
 


Silka, jó volt olvasni rólatok :D ! Lizi gyönyörű kis nőszemély :wink: .

Bölcsi, Bence példájával tudok jönni egyenlőre: ő nem sírt. Mondjuk már elmúlt 2 éves, mikor bölcsis lett, de semmi gond nem volt sem a beszoktatás alatt, sem később. Illetve egyetlen egyszer fordult elő, hogy bőgve a nyakamba csimpaszkodott, de másnapra le is betegedett.

Panka ma is nagyon jól elvolt. Amikor vittem, éppen érkezett a kukásautó, úgyhogy szaladt a többi gyerekkel együtt a kerítésre csimpaszkodni. Nekem kutyafuttában odaintegetett :shock: . Kicsit pityergett állítólag, de azt mondta, csak elesett a motorral. Amikor érte mentem, Ili néni ölében ült éppen, úgyhogy végre megtört a jég, és már nem csak a gyerekekkel barátkozik :D .
Jövő hétre még sikerült szabit kivennem, a főnököm azt mondta, nem gáz, megoldjuk, úgyhogy nagy kő esett le a szívemről. Nagyon rosszul éreztem volna magam, ha nem én csinálhatom vele végig az ott ebédelős és ott alvós "próbatételeket" :wink: .
Hétfőn, ha délelőtt jól ellesz, ott is ebédelhet.
Mennem kell, mert újabban rászokott, hogy itt rajzol az asztalnál, és már dúródik :roll: :lol: ...
dettyk
 
 


Sziasztok!

Időm továbbra sincs sokat jönni, csak a bölcsis tapasztalatok miatt írok nektek!

Viktorka márciusban kezdte a bölcsit. Nálunk két hét volt a beszoktatás fokozatosan. Minden úgy ment ahogy a nagykönyvben meg van írva. Reggelente minimális sírás amikor otthagytam, a második hét végére pedig már semmi nem volt, úgy ment, mintha mindig is odajárt volna.
Beteg sem sűrűn volt, úgyhogy szerencsénk volt.
DE jött a 3 hetes nyári szünet. Utána 1 hónapig minden reggel üvöltött amikor otthagytam, már a kocsiban elkezdte amikor a bölcsi utcájába fordultunk. A gondozók is meg voltak döbbenve. Volt, hogy a földön fetrengett. (mindez csak reggelre szólt, amíg ott nem hagytam, utána semmi baja nem volt).
De szerencsére ezen is túl vagyunk, a héten már úgy mentünk, hogy szívesen ment be a gyerekek közé. Sőt, mivel szeptembertől lecserélődött a kis csapat, ő pátyolgatja az újakat.

Minden kis szülinaposnak és névnaposnak sok boldogságot kívánunk!!!

Amint tudok jövök!
Puszi!

Kép
Kép
timi26
 
 


Dettyk, micsoda rendes főnököd van :wink:
Mi lesz majd amúgy a munkád pontosan? MIt fogsz csinálni?

Lehet, már írtad :oops:

Panndi, hát, Zsófi kivágta magát, az már biztos :lol:

Mi a mai napon már kétszer is voltunk kocsmában. Rugó rászokott a kézfogásra, a tulaj pl. mindig lekezel vele, meg a rendesebb alkeszek is :roll: :D

Napjai egy láncfűrész bűvöletében telnek amúgy, ma kb. két órát a garázsban guggoltunk, ő simogatta, zúgott hozzá :shock: :roll:

Most szerencsére leült uzsonnázni, Jó reggelt kekszet eszik. Nézi a Macskafogót. Én meg beindíthattam végre a mosogatót - a csempézés miatt eddig a konyhaszekrény darabjai, a beéptett mosogató stb. szanaszét voltak elhelyezve :roll:

Szerencsére már alakul a lakás, rend van.

A férfiak homokozót építenek Rugónak kinn. Maradt egy csomó homok meg még lambéria is :roll:

G. szokás szerint idegbeteg. Mert szólni mertem, hogy rakja már össze a mosogató szifonját. Ha akarnak persze tiszta edényeket. Mert én elmosom ugyan magamnak a csapban, de róluk nem tudom elképzelni:)

MOndjuk olyan sokat nem láttam még, hogy homokozna :roll: Bár Gáborral néha szoktak.

Hát, majd meglátjuk :roll:

:arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Mármint Rugó homokozna :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Jó reggelt!

Panndi! Zsófi jól kitalálta... :lol:
Jó készülődést! :)

Az esténk szörnyű volt, Szeli sehogy sem akart aludni, már totál kikészített minket... Ordított az ágyban, persze, mikor kijött játszani, vigyorgott... Aztán olyan éjfél körül már megelégeltük, de még akkor is ki akart jönni, hiába olvastam neki mesét... :evil: 3x még visszatettem az ágyába, mikor elindult kifelé, aztán nagy nehezen ottmaradt... Gondoltam, reggel tovább alszunk, de nem... 6-kor ébresztőt fújt... :roll:

Tegnap délután már pelenka nélkül indultunk útnak, szerencsére nem volt baleset. Remélem, hamar visszaáll!

Húúú, de álmos vagyok... :?

Ma megyünk vendégségbe, ott jól elleszünk! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Vindo! Biztos élvezni fogja Rugó a homokozót! :) Ha nem is most, majd később! :) Majd mutathatnál róla fotót! :)

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Jó reggelt :D !

Komolyan nem írt senki tegnap délután óta :shock: ?

Vindo, a főnökömről annyit, hogy 1 évvel idősebb nálam, kamaszként pedig járt a hugommal 8) . Persze ez a mi kapcsolatunkat nem befolyásolja pozitívan, tehát nincs protekcióm nála. Tényleg nem rossz fej, elvégre neki is van 2 gyereke, elég toleráns, de már kezdi őt is beszippantani a nagy japán gépezet :wink: . Én egyébként vizsgálógépeket fogok programozni. Most tréninggel kezdem, hiszem 2,5 év alatt sok minden változott, új gépek is vannak, én pedig már arra sem emlékszem, ami volt :oops: . Szívesen vállaltam volna valami adminisztratív munkát kevesebb pénzért, de nem ajánlották fel :roll: ...

Timi26, barátnőm kisfia 1 hétig nem volt bölcsiben, és egész héten sírt, bár szerintem ő egyébként sem nagyon szereti a bölcsit :? .

Panndi, Zsófi is jól kivágta magát :lol: :lol: .

Regi, szerintem Szelivel sem lesz semmi gond, főleg, ha már ismeri a környezetet. Az érzelmi kötődés pedig soha nem fogja megközelíteni a hozzád való kötődését :D . Én most örültem neki, hogy végre Ili néni ölében ült, mert eddig nagyon hozzá sem akart szólni, csak a gyerekekkel foglalkozott :roll: .


Na megyek mosni, főzni, délután pihenni akarok végre :roll: ...Természetesen a gyerekeim felébredtek 1/2 7-kor, hiszen hétvége van...hétköznap alig bírom kiverni őket 7-kor az ágyból :twisted: ...

Mesi, itt válaszolok, bocsi. Részemről rendben...Hűűű, de fura volt látni :roll: , kicsit el is érzékenyültem :roll: . Én dagi, Panka kicsi és barna hajú...

Egyébként létre kellett neki hoznom a hátam mögött egy rajzoló-sarkot, mert állandóan kitúrt az asztalomtól :twisted: . Most nagyon szeret rajzolni, lehet, hogy lesz még belőle valami :wink: .

Kép A művésznő...
Kép ...és az "alkotása"
dettyk
 
 


Még nem tudtam olvasni, csak rövid helyzetjelentésel jövök, de mindenek előtt:

Isten éltesse a szeptemberi babákat és szülinapos anyukákat! Millió puszi nekik!!!!!


Egyébként :arrow: :!: (Köszönöm!)

Tehát. Gegi elképesztő dolgokat művel így 8 hónaposan. Az egy dolog, hogy felmegy a lépcsőn, meg az éjjeli szekrénybe kapaszkodva lelép simán az ágyról.... Kint a teraszon fogja a kerti széket, és tolja keresztül kasul, ő meg megy közben. Ha megszalad a szék, simán leül, nem esik el. Ha széket nem talál, akkor ott a háromkerekű tricikli... :shock: Sokkal kevesebbet esik, mint Zsozsi, és sokkal óvatosabb is, pedig a nővére sem volt kutya.

Amúgy elkezdett busmanul beszélni. Nem tudom, hallottatok-e már ilyet, a busmanok olyan sajátosan csettintgetnek-klattyognak a nyelvükkel. Nos Gegi is ilyet csinál néha. :lol:

És még valami, a bal heréje elbújt, nem tudjuk kitapintani. Szerencsére volt nálunk a védőnő, azt mondta, ez normális egy bizonyos korig, de mutassuk meg dokinak. Hétfőn viszem, mert kap Meningitec-et is.

Zsozsikámmal haladunk bilizés terén. Már önállóan szól, ha pisilnie kell: "pisilni kell, menjünk nagy vécébe!" Volt olyan nap, mikor a délutáni alvástól az esti lefekvésig bugyiban volt, és nem volt baleset. Bírja a vécészűkítót, meg hogy lehúzhatja utána. De tegnap 4x is bepisilt. Megértem, a kinti játék hevében ki tud még erre is figyelni? :)

A beszéde napról napra fejlődik, most ugrásszerűen történt ez. Összetett mondatokban beszél, néha csak lesek. Ennek következtében elkezdett dadogni. Kétségeim voltak ezzel kapcsolatban, én nem tartottam cukinak.
Egyébként az, ahogy mondja: én én ééééééééééé éééén ééén én én ééééééén is szeretlek anya.
Néha nem tudja kimondani az adott szót, és akkor gyorsan egy másikat mond, pl: iiiii iiiii iiiiiige iiiiiiiiiii takajó. (Igen helyett).
A védőnő azt mondja, ez normális két éves kor körül. Zsozsinak már előrébb jár az agya, mint ahogy ki tudná mondani a szavakat. Mondókázás, meg éneklés közben ilyen nincs, csak spontán beszédnél. Ezért dadog, mert közben gondolkodik, időt nyer. Vagy, ez is egy figyelemfelhívás.
Nem szabad kijavítani, türelmesnek kell lenni.
Eltarthat egy hétig, három hónapig, de ha már huzamosabb ideig így megy (fél-1 év), meg kell mutatni logopédusnak.

Tegnap megyek be hozzá - fürdik a kádban. Erre látom, hogy gubbaszt, és egy kis törpét szorít a cicijéhez, és csöndben van. Én már vigyorgok, és kérdezem: mit csinál a törpe? Zsozsi suttogva: szopizik! :)

Utána megcsinálta a majommal is. Azt mondja: éhes a majom, szopizik. :)
Kép

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Dettyk! Panka művésznő! Nagyon ügyes, nem könnyű ilyen aprólékosan "köröket" rajzolni. Zsozsi is csinálja. És az a haj... :lol:

Ami :arrow: illeti, tudom, sokan karcsúbbak egy páran most, de hát nincs friss kép. Ha lesz, természetesen lecserélem!!!!! A kép nem lesz nagyítható, ekkorában fog látszódni.

Kaqk! Sedatif PC: Összesen adjál neki 4 tablettát, el fogja rágni. Az utolsó kettőt közvetlenül lefekvés előtt. (Ha azt szeretnéd, hogy nyugodtan aludjon). Ha a napközbeni hisztik csillapítására, akkor a négyet nappal oszd el.Ne haragudj, hogy nem reagáltam, de százfelé van a fejem. :oops:

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Szomjasak voltak:

Kép

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Mesi :)
Zsófi is szoptat :lol: Olyan édesek :)
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönjük a köszöntést! Nagyon jól sikerült a szülinapozás, kisfiam is meglepett azzal, hogy tegnap nem aludt délután, mivel ő már nagy fiú. :roll:

Néhány kép:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Aniko80, hát tényleg nagyfiú már Marcika :D . Voltatok Abonyban? De jó!

Mesi, Zsófi :lol: :lol: :lol: , méghogy szoptatnak :D ! Nagyon édesek!
A dagiságot nem hiúságból írtam ám, tényleg csak nosztalgiából :roll: .

Pankának ez a szénaboglya az ébredős frizurája :wink: . A kis bigyókat mikor rajzolja, azt mondja: "Most tanulok egy kicsit. Csinálom a házi feladatot." :shock: :lol:

Az előbb összeszedtem a kertben egy nagy büdöge barackot...Átpotyogott a szomszéd fájáról :D .
dettyk
 
 


Sziasztok!

Marci milyen nagyfiú már :lol: Szuperek a képek Anikó

Mesi, Panndi szóptatós nagylányok :lol: :lol:

Vindo teszel majd képeket? Homokozó, konyha.......

Heni???????

Regi sajnálom az éjszakát :(
jó szórakozást mára :)

Viranka jó bulizást Míráéknak estére :lol:
A pelus jó?

Dettyk rajzoló Pannkádnak cuppanos puszit küldök :lol:
De jó, hogy szabival kezdesz :lol:

és ennyire emlékszem :roll:

Mi ma végre voltunk megint úszáson, csodacsibének nem nagyon tetszettek a szabályok (nyáron, strandon nem voltak) de azért élvezte. Most már újra járunk minden héten :)

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Marcika, Panka csodaszépek :lol: Zsozsi meg :) Rugó unokatesóinál is volt ilyen, a kisebbik lány rendszeresen szoptatta a babáit.

Dettyk, mi az a büdöge?
:roll: :oops: :shock:
Ezt a szót sem ismerem, mint a múltkor a lovat :lol:

Móni, igyekszem majd egyszer.

Apósom teljesen be van állva, itt veszekedik velünk, már én is ki vagyok. Velem is hasonló hangnemben megy a dolog: B... meg ne engedd a gyereknek, hogy bevigye az olajoskannát a kocsiba.

Hát, erre hirtelen nem is tudtam mit mondani. De hogy legközelebb kap tőlem hideget-meleget, az tuti:) Tény, hogy Rugó becsempészett egy jól lezárt kannát a mi kocsinkba, de azért mégis. Gáborral is reggel óta káromkodik, veszekszik, kötekedik. Holnap talán már hazamegy. Nincs is igazán munka, ma azért maradt itt, hogy a garázst elpakolja. Mondanom sem kell, nélküle gyorsabban menne :? Na ja, csak élvezi, hogy itt ihat. Mégsem zárhatjuk be a kapukat egy 50 éves ember előtt.

Ja, és ha hozzák a színezőhabarcsot, megint jönni akar.

Istenem, csak egyszer legyünk készen.

Rugó jól van, bár reggel hét előtt keltünk, remélem, alszik délután.

Éjszaka azt álmodtam, hogy megtaláltam Rugó eltűnt dvd-jét a Banános Joe-val és más Bud S. filmekkel. Reggel tényleg meglett, R. előkapta valahonnan. Hetek óta kerestem.

Na, jók legyetek. :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


sziasztok!
gyors bejelentkezés.
hazajöttünk horvátországból. nagyon szép volt. majd írok róla és vissza is olvasok.
remélem, mindenki jól van. hiányoztatok nagyon.
puszi
ildikó

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sense, már éppen hiányoltalak. A múltkori szobafestés miatt nagyon irigyellek, megakadt a szemem azon, hogy végre egyedül lehettél, és nem kellett semmi másra gondolnod. Hú, hát ez az, amire én nagyon vágyom, sokszor hurrogom le a gyerekeket, hogy már a saját gondolataimat sem hallom, szeretnék egyvalamibe belemélyedni, de nagyon :roll: . Na majd ha dolgozom...

Vindo, a büdöge az tálka. Kisebb tálkákat hívunk mi büdögének :D .

Te nagyon türelmes vagy :shock: , én biztosan beszólnék az apósnak :evil: , én nagyon mérges vagyok az ilyen szinten piásokra, főleg, ha még így is viselkednek mellé :evil: .

Tele van a hócipőm. Hétvége van, jó idő, Bence pedig állandóan a fenekemben van, követ, mint egy kiskutya, unatkozik :shock: :evil: . Basszus, van egy játszóház meg egy játszótér az udvarban :shock: . Szerintetek?! Áááá, lehet, hogy elviszem biciklizni, de én meg fáradt vagyok :? ...Annyira unom már, hogy nincs itthon az apjuk, és nem tudom lepasszolni őket 10 percre sem :oops: .
dettyk
 
 


Marci mekkora nagyfiú már! Nagyon helyes! :)

Vindo! :evil:

Dettyk! Elhiszem, hogy sok... tényleg kell néha egy kis "szünet"! :D

Most én is besokalltam, Szeli elég nyügi volt a vendégségben, de most rájöttem, hogy ott sose érzi igazán jól magát, nincs gyerek, sok felnőtt, akiket évente 2x ha lát... :? Meg keveset is tudott aludni a babakocsiban, tiszta hiszti volt ébredés után. Én meg hulla az éjszaka miatt... :(
Zs persze egyszer sem vette át Szelit, még azért se, hogy ebédelni tudjak... :evil: Jól elbeszélgetett a családjával végig... köszi... :x

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Viszont ma balesetmentes volt pisi ügyben! :) Csak délutáni alvásnál pisilt be, elfelejtettem ráadni a pelenkát, mikor már félálomban volt a babakocsiban, akkor jutott eszembe tologatás közben... :oops: Mindegy, úgyis ki akartam mosni a babakocsi huzatát, most legalább van, ami sürget! :) Holnap úgyse akarjuk használni.

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Ezt meg kell osztanom veletek! :D :D :D

Kép Kép

Kép
Kép
timi26
 
 


Halihó!
Elkezdek visszaolvasni. 8 oldallal vagyok lemaradva.
Na úgy nézem, egyesével nem fogok tudni hozzászólni, így marad a témák szerinti hozzászólás.

Játék:
Botonál is nagyon menő most a legózás. Egyedül tornyot épít egy legó vonatra, és a tornyot szállítja a vonat. Ha együtt játszunk akkor garázs kell neki építeni, vagy hidat. Fa építőkockával is játszik már. Ezekkel egyelőre kis építményeket építünk és hozzá plüss állatokkal rövid történeteket játszunk el. Sokat játszik az autói söfőrjeivel. Nem mindig tudom, hogy mit csinálnak, de sztem esznek, isznak, alszanak, beszélgetnek, találkoznak stb. De minimaxot is sokat néz... :?

Beszéd:
Úgy néz ki, megindul. :lol: Már sok szót mond, és próbál minket utánozni. Nem tisztán még, de már egyértelműen kivehető, hogy mit akar mondani.

Szobatisztaság:
Pisi mindig bilibe vagy wc-be. Baleset nagyon ritkán van. Főleg akkor, ha fáradt. Kaki csak pelusba. Nem is tudom, h valaha képes lesz-e ettől megszabadulni, ugyanis csak állva tud kakilni. :roll:

Ildikó
KépKépKép
sense4
 
 


Sziasztok, drága lányok!

Kis és nagy ünnepeseinket a jó isten éltesse sokáig!

Móni: egek, de szép gréti és micsoda klassz tortája volt!!! A hófehér ruhában a kedvencem (ahol a vonatot tologatja), mint egy királylány! :-)

Dettyk, Vindo, Kaqk: túltárgyaltok, ha jöttök U2-ra Pesten, nálunk megszállhattok ;-)

Vindo: nem semmi tempót nyomsz! :-)
apósod és G. -- hát meg tudom G. kiborulását azért érteni. Téged meg csodállak, mert engem a bepiáltak kiborítanak, a legtöbb kötekszik, nem érzem biztonságban magam mellettük, akkor sem, ha a piától nem agresszívek, de használhatatlanok. Ismerős a dolog sajnos.
Tényleg, lett helyed az Apáthyban? A genderkonf-honlapon olvastam, h betelt.
bono szépsége: hát igen, én 17 évesen totál odavoltam, pedig még a fly-szemüveg sem tetszett akkor. pedig van vagy 165 centi bono (engem mondjuk a nálam kisebb férfiak is mindig vonzottak, sosem zavart a magasságkülönbség). de az a karizma, apám, meg az ír lendület ;-) továbbra is a világ egyik legjobb pasija. :-)

Dettyk: azt láttam, hogy Panka szőkül, de hogy teljesen szőke lett! Hát most meglepődtem a képein rendesen, egy még sokkal szebb hercegkisasszonyt látok!!! A rajzolás: teljesen világos, hogy a génekből jön ;-)
köszi, hogy kérded, pont mára múlt el a mellfájásom (maszírozgattam pár napig esténként). De csak a jobb csinálja. Nekem is van benne borsónyi csomó (de régóta, kb 1 éves történet), amivel nem tudok mit kezdeni, az szurkált régebben is. Majd próbálok mammográfiát kérni v. legalább uh-t...

Regi: emberileg teljesen megértem a banki dolgozókat :-). nekem abból van elegem, hogy nem tájékoztatnak sokszor a fontos infókról mint ügyfelet (de ez nem csak a bankokban problémám), majd úgy tesznek, mintha én nem tájékozódtam volna eléggé v. bagatell lenne a problémám. Nekem egy lakás- és hitelfelvételnél, 6 éves lakástakarékozás utáni pénzfelvételnél SEMMI nem bagatell.

Kaqk: gyönyörű Emma a koronában és anélkül is, a szuper tortájával, de leginkább: Veletek!

Nagy örömmel olvasom a beszokó szuperügyes kicsikéink történeteit, a foltokat annál kevésbé (Kaqk, Silka) :evil:
nekem (lekopogom) eddig nincs okom panaszra, soha egy pillanatra sem hagyták még őket egyedül, amikor én láttam legalábbis. egyedül az zavar, h minden ruha pecsétes estére, holott teszek be előkét. jó, itthon is sok szennyes generálódik, de ezeken látszik, h nem volt fenn az előke, és irtó nehéz kiszedni őket (nem is sikerül a legtöbbször). tényleg, ötletek: SZÍNES RUHÁBÓL ZSÍROS KAJAFOLTOT, GYÜMIFOLTOT SZÉPEN (esetleg 1 napos erős folttisztítós beáztatás nélkül)???

Panndi: :lol:

Mesi: busmann Gegi ;-))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Cukordrágák a kicsik, és a szopizó Zsozsin teljesen ellágyultam :-)
Kép: én sajnos azon az 1. talin nem tudtam ottlenni, ezért nem vagyok rajta. De nem számít ám. :D

Anikó. Marcika egy tünemény! :-)

Timi26: Viktorka cukkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkker! Vagy ahogy Ádi mondaná: "csíííííííííínós".

Na, nekünk 2 dolgot mondtak a bölcsiben, hogy megfigyelték és kicsit problémás (semmi újat nem jelentett persze egyik sem): a nasizási vágya Ádinak, a másik, hogy szinte egyáltalán nem játszik el egyedül, mindig a gondozókkal szeretne játszani együtt.
A nasizást kordában tartom, de őszintén szólva én ugyanígy eszem, naponta többször kicsit, és erről nem is tudok leszokni. Tudom, a napi 5 evés elég a kicsiknek, de Ádi (akárcsak én) kihagyja a reggelit (csak gyümölcslét kér, esetleg 1 szem kekszet), hiába próbálkoztunk hónapokig rávenni valamire. Így persze, hogy már 10 körül éhes, aztán tízórai után is hamar ebédelne. Amúgy itthon keményen kölesgolyót és Activia joghurtot "nasizik", ha kér. Szóval én értem, h a bölcsiben rendszer van, de az nálunk is van, viszont nem tudom, miért kéne itthon is 2-3 óránként ennie. Illetve értem, de én sem így működöm.
Az önelfoglalás: itt tényleg érdekelne, hogy egy 2 éves gyereknek mennyit kéne tudnia önmagában eljátszania. Hivatalos pszichológusi vélemény!
Mert nekem elhihetitek, én aztán próbáltam Ádit szépen és kevésbé szépen is rávenni, h magában ellegyen egy ideig, de nem hajlandó rá. Ő emberek közt akar lenni, új arcokkal, folyamatos elfoglaltságban. Tévét sem szeret nézni (DVD-n mesét pontosabban), max. 5 percig. Nem hiperaktív, ennek utánanéztem, nem pattog, mint a bolha, csak igényli a folyamatos társaságot.
Szerintem ez habitus és természet, nem tudok változtatni rajta. De én azt gondolom, itt a bölcsi dolga is, hogy hasson a gyerekre. Hiszen amikor végre Vele lehetek, akkor nem azt nézem, hogyan rázzam le, nem?

Kép
Kép
irina
 
 


Ui: Sense, ne aggódj, nemrég olvastam pszichológustól, h a kakilás szabályozását a gyerekeknek kisiskoláskorig (6 éves korig) kell normál esetben megtanulniuk. Semmi óvodáig, az a pisi (csak sokszor azért nem gond az oviban, mert a gyerek megvárja a kakilással, h hazaérjenek). Amúgy Vekerdy mindig azt mondta, hogy a gyereknek az ovi idejére JELEZNIE kell tudni, h pisilnie/kakilnia kell, és nem tiptop szobatisztának lennie. Utóbbit az ovik találták ki, ha jól rémlik, a törvényi v. akármilyen előírásban sincs benne, mert nem is lehet, nyugodtan lehet hivatkozni rá. Szóval no problemo, Botond még csak 2 éves. :D

Kép
Kép
irina
 
 


Jó reggelt :D !

Sietek, mert mindjárt megyünk Pilisre, csak néhány dologra szeretnék reagálni :) .

Sense, Bence is ezt csinálta, bár ő azért a pelusba pisilésről is később szokott le, ebben persze lehet, hogy szerepe van annak is, hogy februári gyerkőc. Lényeg a lényeg, hogy nagyon sokáig csak állva, pelusba volt hajlandó kakilni, és legtöbbször ELBÚJT az ajtó mögé ilyenkor :shock: :D . Tehát tudhatta ő, hogy kakilni kell, csak gondolm így volt neki kényelmes :wink: . Mire oviba mentünk, lekerült a pelus. Boti tényleg nagyon időben van még :D .

Irina, örülök, hogy jobban vagy. Azért az az 1 éves csomót nézesd meg!!! És köszönjük a szállás-felajánlást :D . Bono: hát, nálam még mindig megérne 1-2 ajtócsapkodást, pedig én a magasabb és fiatalabb pasikért tudok rajongani amúgy (lásd Robbie Williams) :wink: .
Nem tudok pszichológusi szakvéleményt adni, de Panka is ritkán van el egyedül. Mindig a közelünkben kell lennie, általában én sem mehetek a látókörén kívülre, csak ha éppen elvan Bencével :roll: .

Panka szőkeségén mostanában többen megdöbbentek :D . Nekem fel sem tűnt, hiszen nap mint nap látom, de valóban, a márciusi babatalin is sokkal sötétebb volt még a haja, vettem észre a képeket nézegetve :oops: ...

Timi, Viktorka :lol: :lol: :lol: , látom, ő is élvezi az iskolát :wink: . És Rebekának hogy tetszik?

Regi, hát Zs is csak pasi :roll: . Én egyszerűen P kezébe szoktam nyomni a gyereket, ha nem veszi észre magát 8) .
Nagyon ügyes Szeli :D .

L.Móni, de jó, hogy van lehetőségetek úszásra járni :D .

Tegnap elvittem őket játszóterezni. Panka gyakorolt a rúdtáncos-szerepre :wink: :lol: :

Kép Kép
dettyk
 
 


Lilla Boldog szülinapot :)

KépKép
viranka
 
 


Ja, igen :oops: :
Lilla, boldog szülinapot!
dettyk
 
 


Sziasztok!

Minden szülinaposnak sok boldogságot, aki ma vagy az elmúlt napokban ünnepelt!

Tudom, ritkán jövök, de leírtam :arrow: mi foglalkoztat már egy jó ideje, ráadásul jövőhéten már suli, és nyakamon a szakdolgozat /Mária tisztelete a középkorban Németországban, németül, azt hiszem Heni te kérdezted/.

Irina: Dávidka sem igazán reggelizik, ahogy én sem, és ő is hajlamos a nasizásra. Amikor jön a foga, kevésbé jó étvágya van, volt, hogy csak a rudit ette meg, és azóta eléggé rudi-függő :roll:
Ő sem játszik el magában, ha igen, akkor az napi kb. fél órát jelent, de az sem játék, hanem mondjuk a konyhaszekrényből kipakolja a kiskanalakat, beviszi a szobába és ott rendezgeti :) Szóval ilyen jellegű elfoglaltságai vannak egyedül. É sem gondolom, hogy 2 évesen ez olyan nagy probléma lenne :wink:

Dettyk: Panka nagyon édes! :D

Kép
aniko15
 
 


Lilla, boldog szülinapot!

Lányok, most rövid leszek.

Após elment 8)
MI most sietünk, be kell menni G.nek az egyetemre, nekem nyomtatni kellene, DM, aztán a forma 1-re jó lenne itthon lenni :roll:

Irina, úgy néz ki, sajnos a konferenciát vissza kell mondanom. Leültünk, átszámoltuk a havi pénzünket, és mivel két esküvőnk is van szeptemberben (15-15 ezer), így mellé egy plusz harmincas már nem fér bele :?
Nagyon sajnálom :( :(

DE majd legközelebb. Tényleg vérzik a szívem.

Rohanok is tovább :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Lilla boldog szülinapot!

Emma már egy hete orr folyós, nyűgös...ilyen mindig mikor a fogai beindulnak..lassan vége ( remélem, de ilyenkor olyan kis bágyadt...alig kap levegőt az orrán )

Sense: már hiányoltalak..el is felejtettem hogy nayarlani vagytok. :oops: Mesélj milyen volt! Képeket is kérünk!


Vindo:apósod. :evil: Én is személy szerint, akár csak Irina..nagyon "utálom" az ittas embereket...nem szeretem ha párom is iszik..mondjuk ő a búlyos, vicces,kedves változat ha iszik..de én akkor sem szeretm ha molyos lesz!
após elment..juhéjjjj, forma 1 :wink: mi is várjuk..nálunk nagy családi program..együtt nézni a forma 1 -et :lol:

Dettyk: Panka milyen édes kis szöszke rúdtáncos. :wink: :lol:

foltok: nem vészesek, szakáltával esznek bent..csak a homok..úgy utálom mikor mindenből szóródik a homok... :(

Timi26: táskás képek :lol: :lol:
Mesi: köszi. busman Gegi, szoptató Zsozsi.. :lol:

Ennyire emlékszem.
:oops: [/b]

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Irina, Viranka! Tetszeni fog! :arrow: De szerintem a Többieknek is. :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Lillus, Isten éltessen sokáig, drága! :-)

Mesi: írtam Neked ;-) A képek meg önmagukért beszélnek. :D

Vindo: a szívem szomorú nekem is, h nem leszel ott Szegeden, már úgy beleéltem magam, milyen jókat fogunk dumálni :-(
De anyagilag teljesen megértelek. Nálam 2 napja derült ki, ha tanszék vsz. utólag kifizeti az összes költséget. Nálad az egyetem esetleg nem szállna be? Akkor max. számlákat kell kérni (mondjuk meg is kell hitelezni a pénzt előre, ezt tudom).
Szívesen adnék kölcsön, csak amióta a csanát fizetjük, nem marad semmi hó végére... :?

Kép
Kép
irina
 
 


Kaqk: jobbulást Emmácskának!

Dettyk, Anikó, köszi nagyon a választ!
Anikó, szerintem nem (sem) kell tudnia egy kétévesnek önállóan sokáig eljátszania, de nem tudom, mennyi az átlagos elvárás, ha van ilyen. Annyit tudok, h kb. 3 éves kortól mérik jobban össze a gyerekek ilyen-olyan képességeit, mert akkor egyenlítődnek ki a különbségek, addig óriási eltérések lehetnek (l. beszéd). De nagyon érdekel a szakmai vélemény, majd írok egy netes gyerekpszichológusnak, ha lesz válasz, megírom Nektek.

Kép
Kép
irina
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?