Sziasztok!
Szégyenelem a pofám, de csak most jutottam el idáig. Tartozom egy szüléstörténettel….
Szóval akkor az előzmények:
Augusztus 26-án, szerdán kellett bevonulnom a kórházba suspect ctg-vel. Napi 2-3 alkalommal néztek ctg-n, de ők nem láttak semmit. Aztán szombaton haza jöhettem volna, az volt a nagy szerencsénk, hogy reggel elfelejtették a flow-t megcsinálni, úgy kerítettek 11 körül egy orvost, aki megcsinálta. Ő átnézte minden leletemet ( szerencsére ), és közölte, hogy minden értéket kicsit rosszabb a kelleténél, ezért ő nem javasolja, hogy hazamenjek. ( A sok vaksi orvos simán elküldött volna, a 200-as ctg-re is ráírták, hogy negatív.) Szóval maradtam…
Aztán vasárnap délután az egyik szobatársam nekiállt hülyülni, engem elkapott a röhögő görcs, és ettől olyan fájásaim lettek, hogy alig kaptam tőlük levegőt. De erre okos nővérke csak annyit mondott, hogy ez normális, és akkor szóljak, ha rendszeresek. Hát banyek, 10 percesek voltak!!! Ennél rendszeresebb nem is lehetett volna… Aztán hétfő reggelre, mire jött a vizit, elmúltak. Azt mondták, semmi értelme várni, indítanak. Még megvizsgált az az orvos, aki azt javasolta, maradjak. Egy icinke-picinke ujjbegynyire voltam nyitva. Leküldte a szülőszobára.
(Előzmények vége

)
Szóval 10 óra 20-kor mentem le, rögtön ctr-re raktam. Közben riadóztattam apát, meg küldtem az sms-eket. Egy 80 centi vastag szivacsú ágyra fektettek, úgyhogy az első órában szétment a derekam L . Hőemelkedésem volt folyamatosan, meg is ijesztettek, hogyha 38.2 fölé megy, rögtön császár lesz. A ctg továbbra is mókás volt. 11-kor kaptam az első hüvelytablettát, azt mondták, nem tartják szükségesnek a burokrepesztést. Apa délre ért oda. Egy órakor kelhettem fel, gondolhatjátok, abba a csúcs szuper ágyba 2 órán keresztül, ráadásul nem mozoghattam a ctg miatt L.
Szóval egykor kelhettem fel. Apával sétáltam egy kicsit. Voltam fájásaim attól a tablettától, de nem voltak vészesek. Kettőkor előkészítettek, kaptam hashajtókúpot- azt mondta a szülésznő, hogy minimum fél órát várjak, aztán mehetek el wc-re, én 12 percig bírtam

Persze később ennek meg lett az eredménye :S
Mondták, hogy próbáljak meg aludni 6ig, mert majd akkor jön le az orvos megnézni, volt-e értelme a tablettának. Persze ebből nem lett semmi, mert megjöttek a nagyik. Én anyám meg párom anyja, meg jött a húgom is. Kajak ők jobban idegesek voltak, mint én. Még ekkor jól voltam, 3 fele a fájásaim megszűntek, szóval elvoltam, mint hal a vízben.

Mire anyámék elmentek, leért a doki. Na innentől kezdve már kezdett húzós lenni. A páromat kiküldték a folyosóra, de szegénykém még ott is hallotta, hogy sziszegek annyira fájt, mikor megvizsgált (ekkor már az ügyeletes) orvos. A tabletta annyit segített, hogy már nem csak ujjbegynyire voltam nyitva, hanem ujjhegynyire :S ami ugye nem sok különbség. Két szülésznő két oldalról fogott le, mert gyökér orvos nekiállt kézzel tágítani (ezzel persze nem lett volna gond, ha lett volna benne annyi, hogy szól. Elég lett volna annyi, hogy anyuka, most ez kissé fájni fog, de muszáj kicsit rásegíteni kézzel, mert sehogy se haladunk. De ez belehalt volna, ha kinyitja a száját. Ekkor kaptam a második tablettát, amitől már jóval erősebb összehúzódásaim voltak, de ezek se fájtak volna annyira, ha az orvos nem fejszik belé a méhszájamba. Az erős görcsöktől megindult az, ami a kúptól nem jött ki, úgyhogy 8 előtt nem sokkal le kellett kéreckednem a ctg-ről, mert már alig bírtam tartani ( a kúppal végig kellett volna feküdnöm a két órát, de már a szülésznő is nézett, mikor a ctg is morgott a bélmozgásoktól

Persze ez akkor nem volt vicces, de így utólag belegondolva röhejes volt, ahogy hatalmas pocakkal rohanok a wc-felé.
Utána még visszafeküdtem abba a kényelmes ágyikóba, még lefolyt két infúzió, már mer hogy nem ihattam, és nyomták belém a cukros oldatot. Apa hősiesen tűrt, még zuhanyozni is jött velem. Persze nem úgy, hogy ő is zuhanyzott

Locsolta forró vízzel a derekam.
Aztán vissza az ágyba, ctg-t nem kaptam, mondván, aludjak egy kicsit, mert hogy megint abbamaradtak a fájások, doki majd csak éjfél után jön le, szülésznő meg akart kajálni, meg valamit nézett a tv-ben. Apa kiment az „apaváróba” aludni. Ekkor majdnem 22 óra volt. Épphogy elbóbiskoltam, egy szúró fájdalomra riadtam. 22 óra 20 perc volt, pontosan 12 órával azután, hogy lementem, elfolyt a magzatvíz. Ugrott az alvás, vissza ctg, és innentől kezdve 5 perces fájások, de még mindig tűrhető volt. Doki éjfél után nagy kegyesen, hót álmos fejjel letolta a képét, csak hogy megint megkínozzon, és közölje, hogy erős túlzással fél ujjnyira vagyok tágulva. Megpróbált megint tágítani kézzel, de nem ment neki, így kaptam még egy tablettát.
A derekam már ekkor totál káros volt, és ráadásul minden fájás a hasam helyett valahogy a derekamra ment. Volt, hogy szülésnő megtapogatta a hasam, és kérdezte, hogy miért szívom a fogam, mert ő szerinte nincs fájás, pedig még a ctg szerint is volt. Átkéreckedtem a vajúdóba, ott olyan ágy-asztal volt, mint a szülőszobában, jó kemény, itt sokkal kényelmesebb volt, és tűrhetőbbek a fájások. Egy körül levettek a ctg-ről, kipróbáltam azt a gumilabdát meg a bordást, de csak rosszabb volt. Visszafeküdtem a asztalra, kaptam egy fájdalomcsillapítót, és végre tudtam kicsit aludni. Szegény apa mellettem ült, törölgette a számat vizes gézpamaccsal (amiből én rendszeresen kiszívtam a vizet), végig fogta a kezem.
Kettő óra 10 perckor arra riadtam, hogy bejött egy nő, hogy neki elfolyt a magzatvize. Kettő óra 45 perckor újra felriadtam, ekkor már a gyereksírásra, és ez volt az a pont, amikor elvesztettem az önuralmam, kétségbeestem, hogy én már soha nem fogok szülni, mert már mióta szenvedek, és még egy ujjnyi se vagyok, ez a nő perc cirka 35 perc alatt lezavarta a dolgot. A fájdalomcsillapító is kezdte elveszteni hatását, erősödtek a fájások, nem bírtak kontrolálni magam, sírtam, kifakadtam, hogy én ezt nem bírom végigcsinálni. A párom meg sík ideg volt, fáradt is volt, fájt neki, hogy szenvedek, de ő nem tud segíteni. Kaptam még egy fájdalomcsillapítót, de alig tompított valamicskét. Manókám se úgy viselkedett, ahogy kellett volna. Fájások alatt lezuhant a szívhang, ahelyett, hogy felment volna.
Át kellett mennem a szülőszobába, ott megvizsgált a szülésznő. Ez lehetett olyan fél négy körül, és még csak egy ujjnyi volt. Egyre jobban kétségbeestem, a fájások is durvák voltak, de még mindig elviselhetőnek mondható. Az a nyamvad óra pont velem szemben volt a falon, úgyhogy mindig tudtam, mikor jön a fájás. Apa egy darabig próbálta mondani, mikor jön, ő a ctg-n nézte, de egy idő után behülyült a gép, és 100-as fájásokat mutatott, mikor nem volt semmi, meg 15-öst, mikor majd leszakadt a hasam, szóval maradt az óra.
Fél ötkor megvizsgált a doki. Szülésznő bekötött még két zacsi cukros infúziót, és elvonultak dokival beszélgetni. Én meg egyszer csak érzem, hogy egyik pillanatról a másikra kb 100szorosára nőtt a fájdalom minden átmenet nélkül, de annyira fájt, hogy mikor jött a fájás, felordítottam. Apa megijedt, el nem tudta képzelni, mi a baj. Mikor elmúlt a fájás, akkor mondja nekem, hogy folyik valami más is az infúzióm mellett. Hátranéztem, és akkor láttam, hogy bekötötték az oxytocint, csak ez elfelejtették mondani. Hatkor volt váltás, addig hagytak szenvedni. Apa fogtak a kezem, átölelt, magához szorított, mikor jött a fájás, közbe fogta a ctg-t a hasamon, mert rendszeresen lelöktem akaratlanul, szegénykét még meg is haraptam egyszer, annyira nem bírtam. Ordítottam, szerintem az egész kórház tőlem zengett, könyörögtem, hogy vegyék ki az infúziót. A szülésznő meg félreértett, azt hitte, hogy a babára mondom. Tök bunkón közölte, hogy ő nem veheti ki. Mondom neki, a babát majd én megszülöm, az infúziót húzzák ki. De hogy azt nem lehet, mert az orvos azt mondta… Én meg mondtam, hogy az orvos bekaphatja, én szenvedek itt, nem ő. Ráadásul nem csak a fájások lettek elviselhetetlenek, hanem rosszul lettem az oxytocintól, szédültem, az ájulás kerülgetett, öklendeztem, többször késszúrásszerű fájdalmat éreztem a tarkómban, a halántékomban, még a nyakamban is, szúrást éreztem a szívem alatt is, de nem vettek komolyan, azt hitték, hiszti az egész. Fél hatkor a párom előkerítette az orvost, hogy segítsen rajtam, mert ha nem, ő fogja kiszedni a fájáserősítőt. Bejött a doki, rám nézett, és látni lehetett rajta, hogy megijedt. Odajött, levette 100-asról 40-esre az oxytocin adagolót, ás adott be fájdalomcsillapítót, de már semmit nem használt. Azt mondta, türelem, bírjam ki még egy kicsit, már háromujjnyi. Aránylag jól haladtunk a fájáserősítőtől, de én még mindig nagyon rosszul voltam. Szóval hatig szenvedtem, ekkor jött a váltás, és egy tündéi aranyos szülésznő jött oda hozzám. Ő végig beszélt hozzám, szemellenzőként tartotta a kezét az arcomon, hogy csak rá figyeljek, ne a fájdalomra. Még mindig kiabáltam, de már feleannyira, mint előtte. Azt mondta, hogy mivel lejjebb vették a fájáserősítőt, már csak a fáradság miatt nehéz elviselni a fájásokat, de tartsak ki. Megnézte fél 7kor a méhszájat, és azt mondta, délre lesz baba.
Na itt már totál borult a bili, és felkiáltottam, hogy addig ne bírom ki, segítsen már valaki. Lánykám segített. Még szinte ki se mondtam, jött egy erős fájás, aminek a vége már tolófájás volt. Mondták, hogy ne nyomjak. Mondom, jó. Annyira meglepődtem, hogy ellenkezni se volt időm, már el is múlt a fájás. Jött a következő, ekkor már nem bírtam visszafogni, nyomnom kellett. Még egy fájás volt, akkor mondta a szülésznő, hogy szakadni fog a méhszáj, ha nyomok, próbáljam meg tartani. Mondtam neki, hogy már lent van a feje, érzem, erre azt mondja, ne vicceljek, 20 perce még sehol sem volt, még mindig csak háromujjnyi voltam Ez volt 6 50kor, meg akart vizsgálni, de a hajacskánk már kikandikált

Vicces voltam nagyon.
Rohan a telefonhoz szólni dokinak, közbe mondja páromnak, hogy apuka, dél van! Az meg azt se tudta, hova rohanjon

Innentől kezdve vagy nem fájt, vagy csak én nem éreztem. Már csak az érdekelt, hogy mindjárt látni fogom, meg az, hogy neki ne legyen baja. Volt még egy rövidke fájásom, akkor szót tudtam fogadni, nem nyomtam. Kapkodott mindenki, egyik lábamra már a párom húzta fel azt a „zoknit”, vagy mit. Doki leért, elküldték átöltözni, közben szülésznő már mellettem állt, mondta, hogyha jön a fájás, nyomjak erősen. Doki épphogy csak le bírt ülni, jött is a fájás. Első nyomásnál vágott a szülésznő, második nyomásnál kint volt a feje, harmadik nyomásnál kibújt teljesen. Annyira jó volt hallani, ahogy felsírt, hogy hirtelen már nem érdekelt, hogy mennyit szenvedtem vele, akár százszor ennyit is szenvedtem volna érte.
Megérte, de sosem fogom elfelejteni az orvos és az éjszakás szülésznő bunkóságát, nem törődömségét, és azt a fájdalmat, amit az erősítő okozott. Egy biztos, ha valaha is szó lesz kistesóról, nagyon fogok félni, hogy megint ilyen rossz élményem lesz.
Na jó nagy szófosást kaptam, ne haragudjatok érte
Most csak erre volt érkezésem, manóm ma nagyon hisztis. Rakok pár képet, és holnap jövök megint.
Puszi
