Milyen érzés volt?
Leginkább meglepő.
Nem számítottam rá igazából, mert Eminél nem így indult, hanem fájásokkal. Igaz, elvileg számíthattam volna rá s 41. hét végén, de ki gondolta volna, hogy fényes nappal, a Duna Plázában egy boltban fog megtörténni? A szüléstörténetekben mindig éjszaka említik...
Épp a pénztárnál álltam, csokis mogyorót akartam venni, hogy legyen a kórházban is, meg a szülésindító koktélhoz alapanyagot.
Emi előttem ült babakocsiban, a kocsi alja rogyásig pakolva kismotorral, homokozójátékkal... a bolt után a játszótérre mentünk volna.
Szóval a pénztárnál álltam, amikor hallottam egy kis pukkanást, és meglepetésszerűen kizuttyant egy adag meleg magzatvíz.
Egyből tudtam, hogy az, mert ahhoz túl sok volt, hogy folyás legyen, meg valahogy a hasam is kicsit lentebb ment rögtön. Nem lett nagy tócsa, vagy ilyesmi alattam, mert már ott lehetett Beni feje a kijárat körül, nem az egész víz zúdult ki, de azért a nadrágom elázott rendesen.
Én meg meglepetésemben csak annyit tudtam kinyögni a pénztárosnak, hogy óh, azt hiszem, elfolyt a magzatvizem.
Rendesek voltak, kérdezték, hívjanak-e mentőt, de mondtam, hogy nem szükséges, inkább egy wc kéne, hogy betegyem a betétet, mert a víz folyamatosan folydogált (mivel újratermelődik, ezért végig csordogál a szülés alatt is). Bevezettek a személyzeti wc-be, onnan hívtam a dokimat is, aztán felhívtam az egyik ismerőst, hogy vigyen haza, mert így jártam. Ott laktunk kb 3-400 méterre, de nem mertem egyedül elindulni babakocsival, meg egy 21 hónapos gyerekkel folyó magzatvízzel. Mire hazaértünk, megérkezett a nagynéném is Emire vigyázni.
Nem volt egyébként ciki, aszonták, másnak is folyt már el ott a magzatvize, meg ilyenkor úgyis rögtön nagyon segítőkész mindenki.
Én most attól parázok, nehogy vezetés közben folyjon el, mert az azért baj lenne.