Emerenc: a Fehérvári úton van az a bizonyos SZTK, a volt Skála mellett. Olyan igazi SZTK-s élmény volt odamenni, kígyózó sorok és zsufi mindenhol. Természetesen rossz sorba állítottak minket, majd lett volna képük végigváratni a másik sort is.

Végül soron kívül bemehettünk (mert ez a vizsgálat fizetős), de az is furcsa volt, hogy egy viszonylag pici szobában két helyen vesznek vért és az éppen csapolt pácienseken kívül még legalább 4-5 várakozó tolong, ami miatt gyakorlatilag nem lehetett közlekedni. Tudom, hogy egy vérvétel nem olyan drámás, de ez akkor is fura volt.
Végülis nekünk sem lett volna kötelező a vizsgálat (ami nincs benne a szakmai protokollban, az nem is lehet kötelező), de mindenképpen tudni akartuk az esélyeinket. Addig azt hittük, hogy az FSH a mindenható, Dévisz is ezért küldött el minket, de az AMH bebizonyította, hogy bár az esélyeink nem túl jók, még nem vagyunk abban a kategóriában, ahol már csak a szerencsében lehet bízni. Akkoriban szerintem Dévisz is azt gondolta, hogy a minisztériumban valami féreg ezt a vizsgálatot előbb-utóbb a vizsgálati protokollba beteteti, hogy könnyebben le lehessen pattintani a kisebb esélyekkel induló versenyzőket, de nekünk már a legelején megmondta, hogy ő ez alapján senkit sem fog lapátra tenni. Mondta, hogy ha az eredmény 0, akkor is próbálkozhatunk továbbra is, de ekkor már nem árt elgondolkodni valamiféle alternatív megoldáson. Egyébként kiderült, hogy az addig elküldött páciensek közül csak mi nem kerültünk a legrosszabb kategóriába, bár azt nem tudhattuk meg, hogy a többieknél mennyi lett az annyi. Közben olvasgattuk az angol sorstársak beszámolóit is, ami valamelyest megnyugtató volt, hiszen 0,7-es AMH mellett is volt jó pár sikeres lombik, de még spontán teherbeesés is.
A lényeg az, hogy amikor ennek a hormonnak a szintje eléri a 0-t, akkor max. 5 év múlva végleg kimerül a petefészek, tehát nem is igazán a pillanatnyi állapot felmérése miatt fontos ez, hanem azért, hogy megtudjuk, még mennyi időnk van próbálkozni. Gyakorlatilag azt tudjuk meg, hogy a petefészkek az életkornak megfelelő állapotban vannak-e, vagy nem. Volt olyan, hogy valakinél 30 évesen olyan eredményt kaptak, hogy azonnal lombikra küldték, más meg 42 évesen 25 éves életkornak megfelelő értéket produkált. Mivel sokan azt hiszik, hogy az életkor a döntő (ez részben igaz is), nem árt képbe kerülni, mert mostanság a korai klimax sajnos egyre gyakoribb.
Mici: nálunk eddig mindig volt 4-7 tüsző, Dévisz mégis úgy látta jónak, ha megcsináltatjuk a vizsgálatot. A múlt havi tüszőhegyek után szerintem Dévisz most olyan, mint egy számítógép, amin megnyomták a "reset" gombot. Azóta sem értjük, hogy ezt mi okozhatta, de legalább bebizonyosodott, hogy hiába vizsgálhatnak egyre több hormont, hiába állnak hegyekben a statisztikák, a siker kulcsát nem ismerhetjük, pedig olyan jó lenne tudni, hogy mi okozhatta azt a kiugróan jó eredményt. Az életmód, a táplálkozás, a lelki állapot valószínűleg nagyságrendekkel meghatározóbb, mint néhány számadat a papírokon. Csak tudnánk, hogy mit csináltunk jól?
