A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2010 júniusi babák


Bocsi, tényleg nem okoskodni akartam.
Csak szülészet, nőgyógyászatból tanították....
Van aki a frissen vásárolt mellszívóját is kipróbálja még terhesen, azt sem szabad!!!!
Majd később, ha már szülni szeretnénk, de nem jönnek ki a babácskáink, no, majd akkor kipróbálhatjátok-tényleg van amikor segít.
A másik dolog-
Bábakoktél- Szintén szülésindításra ajánlják a kismamiknak túlhordásnál, de vigyázni kell vele, mert a magzat a ricinustól( még anyuka fosik magyarán megmondva)belekakálhat a magzatvízbe és tüdőgyuszit kaphat szülésnél!

Kép
rozsa1979
 
 


Tähti koszi, megtalatatam nalunk is, itt is kaphato... majd jol utanakeresek konkret velemenyeknek is a neten, hogy azert olyat is olvassak akinel bevallt.

luna6
 
 


Na csőváz, meg csőtészta!

Heni, Tallin, Luna, Rózsa köszi az infókat. na akkor leírom a lényeget:
Fiam csak úgy azt mondja, semmi előjel v ok nélkül: megrúgom anyát, vagy a nénit... vagy ma pl odament ő egy kislányhoz és jól hátba vágta... tegnap tornán már pont simogattuk a kislányt, mert elvett tőle valamit, majd a simogatása jól átment verésbe és addig ütötte, míg én el nem cibáltam onnan, a kislány meg csak állt ott... vagy bejön anyóshoz a konyhába és jól rásóz... vagy apukám, akinek eddig szót fogadott na már őt is bokán rúgta... vagy apu barátnőjét meg fejbe... és még sorolhatnám az esteket...
eddigi büntetéseink: játék elvétel, v büntetésbe állni, ahonnan azonnal kiszabadul és bocsánatot kér magától és azt hiszi ezzel minden el van intézve... (lehet visszahozom a járókát, mert onnan nincs menekvés) anyós tegnap ráütött a kezére de szóltunk hogy ezt ne! a verés nem lehet válasz v büntetés...
én tippjeim a verekedés okára:
- sztem hiperaktív és igényli a figyelmet, de ebben se vagyok biztos, mert ezt akkor is produkálja ha épp figyelünk rá.
- másik, hogy vannak a családban férfiak, akik buzdítják az agresszióra... rúgd bokán ezt, rúgd meg a macskát, mond h szét vágom...
én már a szétvágom szóért is mondom neki, hogy ilyen nincs... ha meg megtudom még egyszer h a macskát rugdossák, hát lehet megmondom apóséknak, hogy ha ezt így, akkor nem jöhet többet a gyerek... ez a verekedést leszámítva is egy orbitális butaság. és szét tudnék robbanni!
szóval nem tudom, tanácstalan vagyok...
most bármennyire is fáj, nem fogom tornára vinni... hátha tényleg múlik ez a dolog, bár kétlem, mert kb fél-1éve tart.
Tallin, akkor te vagy ovis? van vmi pszichológus féle, aki segíthet? azt hiszem érdeklődök a védőnőnél is.
ja az érdekes az a dologban, hogy csak a kisebbeket v a vele egyformákat bántja, nagyobbat nem mer megütni, kivéve ha rokon...
sokan azzal jönnek h életre való, meg inkább ilyen legyen, de én nem így érzem, nekem ég a pofám és szégyenlem...

a legjobban azon borultam ki hogy tegnap anyós aszongya:
- mostantól minden héten v gyakran elviszi a Marcellt, hogy én tudjak pihenni.
- mondom: én nem pihenek napközben, mert annál fáradtabb leszek...
- na jó hogy akkor tudjam csinálni a dolgom...
- mondom meg tudom csinálni a dolgom, nagyon extra munka és ritka, aminél gáz ha ott a gyerek (pl ha a szobát fogjuk lomtalanítani, meg bútort pakolunk...)
hát nehogy má! én azért kapom a gyedet, gyest, mert nekem ez a munkám! és nem azért szültem gyereket hogy más vigyázzon rá! néha belefér, na de rendszeresen... meg egyébként sem tetszik az ahogyan bánnak a gyerekkel (nincs "fegyelem", hülyeségekre tanítják... ) nem fogom rájuk bízni... sztem az ő gyerekét se vitte el senki... így is a bögyömben vannak, mert direkt figyelek rá, hogy heti 3 alkalmat találkozzunk (velük, meg a férjem tesójáékkal)... na már most az én családomra nem is fordítok ennyi időt, nehogy ők sérüljenek... és akkor alig vagyunk családilag együtt 3asban... meg még a barátok... múlt hét óta van hogy a férjem is figyel erre... apuval egy telken lakunk, de meg van az ő élete és meg van a mienk, kb heti 1-2szer talizunk 1-2 órát... sztem ez így jó. nem az hogy az lenne az álom, hogy az egész család egymás nyakán él- mert após ezt találta ki, hogy sógornőmékkel úgy is egy telken laknak, mi is költözzünk oda... hát a hajam égnek állt, de szerencsére a férjemé is...
na jól kimérgelődtem magam... pedig lenne még miről írnom...
amúgy Marcellal most úgy vagyok hogy fordítok a dolgon- nem a nem verekedésre és verekedésre koncentrálok, hanem arra, hogy ő jó és kedves... fordított vonzás...
mondjuk gáz hogy tornára nem megyünk, de baj lesz így a játszótéren is, mert ott is volt hogy le akart lökni egy lányt a mászókáról...

Rózsa: ne kérj mindig elnézést, nyugodtan írj minél többet! ami jól esik! és tényleg csoda vagy, mert akkor még a 26.hét se volt a koraszülés határa...

Luna: sajnálom a kisbabát, én is mielőbbi felépülést és boldog gyeremekkort kívánok neki.

Geo: kábel meg lett :) ?

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 

 
 

Halihoo,

Hol van mindenki :roll:
Ha nem jöttök elmegyek aludni :!: Ez nem fenyegetés, meg merem csinálni :D
Na mindegy a párom amúgy is húzza a lóbört, mondjuk azon a filmen amit nézünk nem is csoda :D Még jó, hogy ö válsztotta.....
Lehet nézek még egy kis mükorcsolyát :roll: :D
Vendég
 


Hello Csajok :)
Kicsit még mindig kívülállónak érzem magam, olvasgatok, de írni csak "vészhelyzetben" írok, viszont olvastam, hogy aktivitásra buzdítjátok a szunnyadókat, a 2010. júliusi fórumozók nagyon elhúztak.
Ám legyen :)
Egyébként, ha hasznos tippet olvasok, nyitottam egy word.doc-ot és oda elmentem az infókat, köszi mindenkinek :)

Utoljára azon paráztam, hogy száraz a bőröm és ilyenek - örömmel tudatom, elkezdtem babafürdető cuccokat venni és használni, nagyon jók. Különösen a DM Babylove termékei és a Johnson &Johnson cuccok váltak be, aki ilyesmivel küzd, bátran használja már most :)

És egy halk hang a bölcsészek védelmében - én is mindenfélé elindultam, mert bölcsészként ... nem részletezem, mert se vége, se hossza nem lenne nyögedelmeimnek, de belül, a szívem, lelkem képtelen váltani ... nem tesz boldoggá más, csak ha e téren olvasgatok, e téren képezem magam ...
Egyébként, egyre inkább tért hódít az a nézet, miszerint a világot ez a fene nagy lexikális tudás felhalmozása egy szemernyit nem mozdította előre - igaz, a Holdra eljutottunk, de az emberek lelke romokban ... A jövőben az érzelmi nevelést is preferálják, mert enélkül gépekké válunk!
Viva La költészet, festészet, zene- és táncművészet ... és társaik :)
Ne féljetek majd gyermekeiteket e téren képezni, nem csak matek és angol különóra kell :idea: :)
Vendég
 


Sziasztok kismamik:)

Bocsánat a zavarásért, de szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy használt, de kifogástalan állapotú, eladó babakocsit (Pierre Cardin PS692TS). Az alábbi oldalon minden lényeges információt megtalálhattok róla:

http://www.vatera.hu/pierre_cardin_ps69 ... 53590.html


Amennyiben bármelyikőtöket érdekli, vagy egyéb kérdése merülne fel, nyugodtan keressen meg:)

További szép babavárást kívánok nektek!

sniky
 
 


hahó! itt vagyok nem tűntem el sehova! hát képzeljétek előhivattuk az esküvői fotókat és 2 napja rendezem otthon meló után ... viszont tegnap elkészült és végre rend van ... összesen 600 fotót hivattunk elő (picit több ) és fantasztikus albumokat kreáltam belőlük! :-) jó volt egy kis változatosság otthon! :-)
és Geo helyett írnám mert mostanában kevesebbet főz :-) vagy látjuk hogy ma hercegnő burgonyáját készítek! sok helyen irják kell bele felvert tojáshabja sok helyen meg hogy nem! na most mit csináljak???? kérem a tippeket KÖSZI :-)

Holnap anyuéknál leszünk! nagyikám úgy néz ki hazamehet!!! úgyhogy meglátogatjuk! mindenesetre várom a holnapot hgoy aludjak! iszonyat mértékű kimerültségem van! brutál! a 9-10 órás meló irdatlan leszív

FIGYELEM FIGYELEM!!! FIGYELEM FIGYELEM!
A TAJ KÁRTYÁT NETEN KERESZTÜL MEG LEHET KÉRNI! INGYENES ÉS UTÁNA KIKÜLDIK POSTÁN!!!!! éljen éljen éljen!!! halljátok akik lemaradásban vannak?????? bizony bizony!

na további szép napot megyek eszek mignont hogy halljam Esztit picit! ... (csokiőrült!)
Vendég
 


JÓ REGGELT!

NANETTO: Nagyon jó info ez a netes TAJ kártya.
Neki is állok :lol: , asszem ideje :lol: :lol: :lol: .
Esküvői fotóból ide is tennél fel, szívesen nézegetném...

Lilike itt játszik az asztalon, édespofa.

Apácska vett egy összecsukható napellenzős babaágyat, szépséges, imádom

:!:

No, megyek dolgozgatni, vár a munka :? , dél körül még felnézek, gyarapítom az irományok sorát...
Pusszantás.

Kép
rozsa1979
 
 


Helló Lányok!

Látom, pörgés van. Szuper!

Nanetto, jobbulást nagyidnak. Remélem, minden rendben lesz. A sok melóval meg azért óvatosan, legyen időd pihire is.
Esküvős képeket azonnal! :D

Rózsa, és előteje mindenkinek van vajon? Vagy egyéni?
Én ugye amiatt vagyok kíváncsi rá, hogy nekem lesz-e, hátha az valami jót jelent a későbbi szoptatást illetően.

Konkri, sajnálom a verekedést, esetleg neten kérdezz rá egy gyermekpszichológusra. Ranschburg Jenőnek is lehet írni akár.

Tahti, szuper, hogy megint negatív lett az eredmény, és reméljük, nem is fog mostanában üldözni a gomba.
Mondtam már, hogy mi sokat járunk gombászni? :D :D :D
Jó volt ez a kis éjjeli költözködés.

Luna, esetleg használt oldalakon nem nézted a higanyosat? Bár gondolom ott is tilos az árusítása.

Hordozókendő: mikor még az első hetekben itt a fórumon szó volt róla, el is kezdtem utánaolvasni és én is csupa jókat olvastam, ezért is szereztem be egy Nandu-t. Azóta már a kötéseket gyakorolom (elég kevés sikerrel, de nem adom fel) és olvasom a konkrét Nandu-s tapasztalatokat is, nagyon örülök a választásnak, mert nagyon szeretik, akik használják, remélem, mi is fogjuk. Persze az ár-érték arány volt a döntő, ha sok pénzünk lesz egyszer, akkor majd beszerzek egy MeiTai-t is.

Heni, a kenguru viszont nem az igazi, arról nem írnak túl jókat. Azért majd nézz utána, bár nem elijeszteni akarlak.

Geo, 11 csomag??? :D
A mi kis bébink is egyre többet mozog és végre Apa is érezte, hogy halad egyik oldalról a másikra. Láttam, hogy nagyon tetszik neki, meglepődik és meg is hatódik. Imádom mindkettőjüket.

Lányok, már csak 1 nap és kiderül a neme a bébinek. Holnap este megírom, hogy melyik tábort gyarapítjuk. Még mindig fiút érzünk, bár az itteni statisztika miatt meg inkább lánynak kell következnie. :lol:

Kép

Kép
***csilla***
 
 


Szép reggelt mindenkinek!! 8)
Konkri,
a kábel megvan :wink: de tegnap néztem, és ezeknek a képeit már feltettem, csak most érkeztek meg. Viszont ért egy kis meglepetés, mert pl sikerült vennem egy rózsaszín szivecskés napozót, amit én a képeken kéknek láttam, nem zavar, most már csak röhögök rajta :)
viszont nagy meglepetésemre az öszes holmi, főleg a hálózsákok sokkal szebbek élőben, mint a képeken.. az egyikről pl kiderült, hogy almazöld...
na most meg hirtelen az ötlött belém, hogy mégiscsak felteszek pár képet, amiken mglepődtem, hogy nem is olyanok, mint a képeken.. :P

anya maci,
szerintem egyáltalán ne érezd magad kívülállónak :wink: egyébként meg örülök, hogy megoldódtak a bőrproblémák 8)

Nanetto,
mi az a hercegnő burgonyája? :roll: sztem a tojáshab nem árthat neki... :P
mostanában tényleg nem főzök (egy órája jött meg a sóskafőzelékem :lol: ), mert András nincs itthon, így inkább rendelek. ja, és az sem mellékes, hogy az egész havi pénzemet elköltöttem babaholmira, és most így olcsóbb ha rendelek. például a jövőhétre végig rendeltem kaját, és 3000pénzbe kerül.
na a TAJ kártya így baromi egyszerűnek tűnik, köszi :D a weboldal címét esetleg meg tuod még adni? :oops:
Vendég
 


Csilla,
ha jól emlékszem Henibaby írta h az előtej nem befolyásolja a későbbi tej mennyiségét.. úgyhogy hiába van ez, még nem is biztos, hogy lesz tejem.. :(
jajj nagyon várom, hogy kisfiatok, vagy kislányotok lesz e :lol:
Vendég
 


Sziasztok!!

Nanetto 1000 köszönet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Most azonnal megrendelem. Akkor már csak az adókártya és a jogsi marad.
És kérjük szépen az esküvői fotókat, hogy gyönyörködhessünk :D

Rózsa Köszönjük a hasznos infókat, nehogy abbahagyd!! :D

Konkri A Heni is meg én is óvónénik vagyunk. 4 éve végeztem el a főiskolát, ezért írtam, hogy még sajnos nincs annyi gyakorlatom :)
Abból, amit leírtál azt látom, hogy nagyon befolyásolja a kisfiadat az, hogy a családod férfi tagjai buzdítják arra, hogy bántsa a gyengébbeket. pl: macskát, v. nála kisebb, v. vele egykorú gyerekeket. Ő még pici, teljesen elfogadja azt, amit a felnőttek mondanak neki, tehát úgy gondolja, hogy jót tesz azzal, ha verekszik. Azt hiheti, hogy ez a normális, hogy így kell viselkedni. Ő nem tud még különbséget tenni, persze, hogy azt teszi, amit mondanak a felnőttek. Gondolom, mikor bíztatják és mondjuk megrúgja a macskát, akkor még nevetnek is rajta, lehet, hogy még dícsérik is :!: , hogy milyen ügyes voltál. Azt hiszi akkor ügyes. Te, meg, aki próbálod helyesen nevelni, szenvedsz, mert egyedül vagy.
Ne hagyd. Mondd meg, hogy ezt ne. Ne engedd át felügyelet nélkül, legyél ott te vagy a férjed, hogy bármikor közbeléphessetek. Ne hagyd, hogy olyankor dícsérjék, hogy életrevaló.
Nem akarlak megijeszteni, de tényleg lépni kell, mert később még nehezebb lesz.
Irtó sokat dícsérd, ha megsimogat, megölel, megpuszil valakit. Simizzétek a macskát is, a játékokat is, mondd neki, folymatosan, hogy mennyire ügyes, és te milyen büszke vagy rá. Amikor apa hazajön, neki is meséljétek el, hogy mennyire okos volt.
Mindig a jó dolgokat kell kiemelni. Ez a pozitív megerősítés. Mi is ezt csináljuk. Egy kicsit hosszadalmasnak tűnhet, de megéri, mert tényleg átfordul a jó oldalára.
Ha nagyon úgy látod, hogy sehova se tudtok elmenni, akkor esetleg tényleg érdemes pszichológushoz menni, de én azt javaslom, inkább próbáld meg te. Sikerülni fog, meglátod. A kisfiad értelmes, ügyes, okos nagyfiú. Rengeteg dicsérettel hatni tudsz rá.

A hiperaktivitás, az más tészta. Ma nagyon sokan és könnyen rá tudják mondani egy-egy gyerekre, hogy hiperaktív, holott messze nem az.
A hiperaktív gyerek valóban ok nélkül agresszív, utána viszont elfelejti, hogy mit tett, ezért nem is nagyon lehet felelősségre vonni.
Elkezdtem leírni a hiperaktivitás jellemzőit, de inkább kitöröltem, mert ide fölösleges. A Marcell nem az.

Bocs, hogy ilyen sokat írtam :oops:

Családient.hu vonalzók

picibaba.hu vonalzó
talinn
 
 


Kép Nyuszis hálózsák (a kedvenc)

Kép zöld hálózsák

Kép kék kantáros gatyó

Kép fürdölepedő

Kép Plútós takaró

Kép Hordozókendő

na most megyek pakolászni, mert nem leszek kész :)
Vendég
 


Konkri, most olvasom tizenötödszörre az irományomat, bocs nem úgy értettem, hogy arra bíztatják a felnőttek, hogy a gyerekeket is bántsa. Bocs :oops:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára talinn 2010.01.22 10:35-kor.

Családient.hu vonalzók

picibaba.hu vonalzó
talinn
 
 


Geo nagyon szép dolgokat rendeltél!!!!!!!!!! :D

Családient.hu vonalzók

picibaba.hu vonalzó
talinn
 
 


Pár napig nem volt netem, huh, rettenetes volt, de végre O.K.

Geooo: szuper cuccaid vannak, nekem is már érkeznek a teszveszről is, meg voltunk Anyuval olyan turiban, hogy hihetetelen szép kis holmikat tudtunk venni fillérekért.
Meglepődtem, mert be sem akartam menni, anniyra gyengus ruhákat láttam, de ahogy jobban "beletúrtuk" magunkat, és hihetetlen édes kisnacikat, rugikat találtunk. Tezsek majd fel képeket én is. Voltam Brendonban is, tényleg elég drága, így ott nem vettem egyelőre semmit :oops: , még hasonlítgatok ... viszont mai nagyon klassz, kaptam katalógust, és már az is euforikus élményszámba megy nálam, a sok kép, leírások, kelengyelista, stb. Jó vastag.

Ami a jó hír, hogy ma voltam az ún. genetikai UH-n, és hála Istennek rendben találtatott minden méret, minden szervecske. Ettől nagyon boldog vagyok. :D Gyorsan 2 netes kalkulátorba is betápláltam a méreteinket, és egyelőre nagy könyv szerintiek :-)
Viszont nagyon kis nyugis volt a drága, szinte csak bújt-gubózott-púpozott, aminek eredményeképpen, vagy inkább eredménytelensége a nemének meg nem mutatása volt. Ebben csak az egy kicsit rossz, hogy ugye a 14. heti UH-n megállapították, h kislány, de azért én szerettem volna egy ismételt megerősítést. Nagyon be vagyunk uis rózsaszínesedve, ami a kisrucikat illeti :) Hallottam egy távoli ismerőstől, h nekik is egy korai UH-n tutira mondták, rá is írták a képre (mint nekünk is), hogy kislány, és utána még vagy 2 UH-n nem mutatta meg, de aztán végül igen: a fütyijét :shock: már egész nagy volt a babájuk. hmm.... :roll:

Majd jövök ruhaképekkel!!! :D

detti_10
 
 


Nanetto: köszi a TAJ kártyás infót, ez szuper, keresem is mindjárt a neten!
Igen, én is szeretnék látni esküvői képeket, legalább linket adj majd! :)

Konkri: mikjor nézhetek be én is abba a bizonyos blogba?

Sziasztok!
detti_10
 
 


Detti,
a képeket várom :lol:

amúgy mióta vizsgaidőszak van, otthonülő kukac lettem 8) és ezért veeszek mindent a teszveszen, mert házhoz jön :oops: :D
én is szeretnék elmenni, ismerek egy gyerekruhaturit, de sztem azt majd csak februárban :) akkor megint lesz pénzem, illetve suli, ami miatt kimozdulok majd.. wááá jó lesz végre a belvárosban :P

azt vettem észre, hogy ma nem olyan intenzíven éreztem a kiskrapekot, sztem azért, mert egész nap takarítottam, egy szót sem tanultam, tehát nem fetrengtem a kanapén, és így nem tudtam annyira figyelni a babamozgásokra. ja, és bakker a háló harmadát tudtam csak megcsinálni.. :?

viszont úgy veszem észre, hogy mindenki el van tűnve :D

habár most én is eltűnök, mert készülődnöm kell, 3kor indulok a Mammutba, ahol palacsintázni fogunk a barátnőimmel (tujátok már említettem az óriááspalacsintáát, és a neve ráöttem:PalacsintaGuru), utána meg kijönnek hozzám, mert úgy néz ki, hogy este kirúgunk a hámból, elmegyünk valahova bulizni, sztem a Jampub-ba. Ez lesz az első alkalom, hogy én leszek a taxisofőr :lol:

Mindenkinek további szép napot, és kellemes estét!! 8) :wink:
Vendég
 


Nos, ha nem baj, mutatom a szerzeményeim közül a legkedvesebbeket. Először a turis cuccok:
Kép 2 kis kedvenc
Kép szoknyák
Kép 3 kiscsajos

Ezek pedig teszveszről Next-ek, kis vagányak, nagyobbacskák. Sztem nagyon cukik.
Kép vagányabbak

detti_10
 
 


A vásárolt kis babaruhák nagyon cukik.
Én még barátkozom a fiús színekkel.Már azt tudom, mi az amit nem adnék rá a kisfiamra.
De mivel nekem lánykám van, hozzászoktam a fehér, rózsaszín, krémszín, lila stb... csajszis színekhez.


CSILLA: A várandós nők 70-80 %-nak megjelenik az előtej, de van, akinek csak szülés előtt 2-3 nappal kezd el folyni.
Nyugodj meg ha nincs, mert ahogy a többiek is írták, szoptatás szempontjából ez nem sokat jelent.

GEOOO Végre nem csak takarítassz, tanulsz.
Egészségetekre a palacsintát.

DETTI: Gratuláloka jó vizsgálati eredményekhez.
Ennél rosszabb(Tankönyvi)soha ne legyen senkinek sem
:roll: :roll: :roll:
No, megyünk Lilikével sétizni :wink:
PUSZIKA!!!

Kép
rozsa1979
 
 


A lényeget persze nem írtam:Vaterán, teszveszen lehet DM kuponokra licitálni.
Én vettem 2 dm kupont 1 FT-ért, postával együtt 110 Ft volt és így az 1-es Libero pelus egy csomag ( 28 db) 990 Ft helyett csak 550 ft.
Így a 22 Ft-ba kerül darabja.
De van egy más csomó féle kupon is.
Sokat lehet a babaápolási cuccokon fogni :lol: :lol: :lol: :lol: .
Több jut manóruhára és játékra :roll: :roll: :roll: , asszem nőből vagyok .

Kép
rozsa1979
 
 


Sziasztok,

Èn ki vagyok..., pihentetem a lábaimat :cry: :D
Lejártuk fél Helsinkit mire találtunk egy kismama kabátot :D
A régit -20 ban már nem tudom összehúzni, ha melltartó, trikó, felsö, melegfelsö, síoverál-felsö része és pulóver nan rajtam....
Venni kellett egy kismama kabátot, amiböl nem volt nagy választék, föleg hogy megérkeztek a tavaszi vékony kabátkollekciók....
Pedig a -20, -22, eltart Március közepéig....döööö. Igaz ma csak -16 volt :D
Kérdem én hol itt a tavasz....o.k. öslakosok :D

Geoo,

Van amikor a babucik kivesznek egy kis szünnapot :D Ilyenkor nem annyira aktívak mint más napokon, vagy nem tudsz annyira figyelni, hogy mennyit mozog mert te is el vagy foglalva....meg ilyenek. Aztán meg buliznak :D Szétrúgják a ház falát.
En ilyenkor azt mondom neki: hahoo kismanó ez csak albérlet, nem szét rúgni a kecót, maminak szüksége lesz még a méhére:) és mélött kijössz ne felejts el kitakarítani magadután, mert levonok a kaukcióból :D
Amikor meg be van halkulva akkor meg:
-bréko-bréko itt anya...
-baba jelentkezz! vége :D
Vendég
 


Tähti, itt is mar mindenhol a tavaszi meg nyari kollekcio megy am :) Ja es birom, hogy a teliben is rendszeresen (nem csak kismama cucc, baaarmi) vannak pantos topok meg lehelletvekony felsok, meg beleletlen kabatok... oke, nalunk nem repkednek a minuszok, de azert hol a fenebe vesz fel az ember futetlen tarsadalomban (de ha futve van en akkor sem, mert szunank nincs) topot telen?

luna6
 
 



Na mühibák.....

Hamarosan lehet olvasni a korházak listáját ahol a legtöbb mühibát követik el az országban.... Sovány vegasz....de érdemes lehet tájékozódni..hova menjünk és hova ne.....nem tom mitmondjak...mindenki úgy dönt ahogy akar.
Csak néztem ezt a videót mert a volt ügyvédem van benne :D Birom a szövegét...amit mond az úgy szokott lenni...
http://www.webcast.tv2.hu/mokka/index.p ... _id=409730
Vendég
 


Sziasztok!

Olvasgatlak ám titeket minden nap, de annyi volt az iromány, hogy írni már nem jutott időm. Ez volt a 8. napom a melóban, most két nap szüni következik. :lol:
A baba mocorgását én is egyre gyakrabban érzem, meg néha kis görcs félét, ha fel akarok állni, de szerencsére ez 3-4 mp-en belül elmúlik. Ilyenkor beveszek egy magneb6-ot.
Geo, Detti szépek a kiscuccok!
foltivspicur
 
 


Sziasztok,
voltam tegnap dokinal, de csak nagyon rutivizsgalat volt az egesz, rovid es feluletes uh-val. Baboca jol van, szepen fejlodik, van feje, ket keze, ket laba, szepen ver a szive. Rakerdeztem a nemere, mire hatarozott valaszt kaptam, de amikor jottem el, mondta a doki, hogy azert legkozelebb mar 100%-os biztonsaggal fogja tudni mondani,szoval hogy most meg ne kurtoljem ki a nagyvilagnak. Ezert meg nem kurtolom ki :cry:

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Sziasztok!!!

Jajj tegnap megettem egy mexikói, illetve egy mézes-nustáros palacsintát is, utána olyan rosszul lettem, hogy egy órán át csak feküdtem, mint egy darab fa :)

Aztán sikerült kemény egy órát táncolni is, ami jó volt, de nem olyan , mint régen. kb egy percre sem engedtem el a hasam :P

Na és mi jót csináltok a hétvégén? Mindenki nagyon el van tűnve :cry:

Én a szokásosat: a takarítás-tanulás kombinációt :? sok szundival :D

Gemini,
szerintem ez olyan izé, hogy ne kürtöld szét a világnak.. igazából minden akkor biztos, mikor már megvan a baba, nade azért addig, amíg nincs, addig a sötétben tapogatózunk, viszont ez a tapogatózás hadd legyen már örömteli, és boldog!!! és világgákürtölős :wink: :D
Vendég
 


Szep napot. En hetvegen - amig megtehetem es mar nem sokaig ugye - kesonkelo vagyok... es csak par eve, miota a Mancitol megtehetem :)
Gemini, neked nem javallottak amniot? Vagy voltak mindenfele tesztek? Biztos akkor mikor ugy el voltal foglalva, ezek szerint azokkal is minden rendben? (ez most a genetikai UH volt mar? illetve nekem a kovetkezo is meg az lesz, nezik majd a szivet, agyat es a belso szervek korrekt mukodeset)

Geoo, ennyi takaritanivalo nem is lehet egy ket fos haztartasban, plane, hogy egy hete egyedul vagy :D:D

luna6
 
 


Csőváz!

Geo, írtad hogy még most pakolsz ki? De muszáj, hisz nem soká megint költöztök... Jók a rucik, nekem is a nyuszis hálózsák tetszik...

Voltunk az auchanba és már van tavaszi-nyári vékony ruhás baba kollekció... én imádom a farmer-vékony farmeres dolgokat, mert sztem a farmer egy nagyon jó anyag, főleg a vékonyak... szóval voltak jó kis rózsaszínnel kombináltak és kékkel szegettek is, elég jó áron. meg több más féle hasznos jó ruci. és ez mondjuk az auchanba nagy szám, mert ott én kevés jó árú, jó ruhát vettem. a tesco és cora jobb szokott lenne... de ha egyszer megtudom hogy fiunk v lányunk lesz... mondjuk azóta vettem egy micimackós törcsit is :) meg új pelenkázó lapot a mosogépre, amit Marcus is értékel és van hogy a tv elé kihozza és arra fekszik onnan nézi a tv-t :)

Előtej: én annyit mondok hogy nekem nem volt, aztán 8-9 hónapig nonstop csak szopi volt, hozzátápi nunku, mert el se fogadta... viszont sztem akinek van előteje, azért annak nagy valószínűséggel lesz is teje.
de figyelni kell nagyon bizonyos dolgokra:
szoptatást kizáró ok eleve a befele forduló mellbimbó (ritka), viszont ezt a védőnő már az elején tisztázza.
aztán figyelni kell:
- csomósodásra
- mell begyulladásra

sokszor mondják hogy a bébi ne lógjon sokat a mellen, mert kiáztatja... vagy hordjunk bimbóvédőt... nos az én mellem olyan érzékeny hogy utálom ha a kemény bimbómhoz vmi/vki hozzáér, olyankor szívesen pofozkodnék, úgy idegesít. azt hittemhogy gáz lesz a szopi, de nem, akár fél órát is lóghatott rajta... ez azért is jó volt, mert így a gyerek szívta ki a végét is a tejnek és tudta hogy nem csak ömlik, de dolgozni is kell vele. nem szabad hagyni,hogy csak a könnyű tej legyen jó neki. (egy ismerősöm pont most szúrja el, mert a végét üvegből adja... )

van több tejserkentő készítmény, de sztem leginkább pszicho alapon jön... és van több amire azt mondják hogy fáj tőle a baba hasa... szóval vannak szoptatós teák, és tabletták is, ezek általában gyógynövény alapúak. viszont a lényeg az hogy az ember igyon rengeteget!!! az átlagnál is többet.
ami még használ: én anno a rossmanban vettem mellre való zselét. ezt lehet hűten is, mint a többi zselét, ez akkor jó ha apasztani kell (van itt vki, talán Csilla? )
de ha forró vízbe téve felmelegítjük és úgy tesszük a mellre, az csodákra képes, egyrészt serkent is, másrészt a csomókat is segít elűzni... (+ masszázs)
nem drága, kb 1000 Ft.
később jó bármilyen jégzselé helyett...

ja apropó jégzselé: nem tudom mennyire általános hogy a gát varrat bedagad... nekem így volt, meséltem már... nos egy apróbb méretű jégzselé erre is jó. + a gátat napjában többször öblögetve mosni!!! nem húz annyira a kötés, nem fáj annyira!!! (nekem bevált, az orvosom tanácsolta)

javasolják még az úszógumit is ülőpárnának, viszont sztem a kórházi ágyak úgy is olyan magasak, hogy gumival már el se lehet érni.

aztán még tanács hogy a bébihordozókba tegyetek vmi "rongyot", pelust, pamut takarót... mert azok műszálasok... így ha a haza úton még nem is izzadnak, de be tud párásodni a kis hátuk mögött vagy fejük alatt...
nyáron nagyon kell vigyázni, hogy a kispárás hátuk meg ne fázzon, ha a babakocsiból vagy hordozóból vesszük ki őket..

no asszem tanácsokkal ennyi most...

Tallin: köszi az infókat! nem tudom mit írtál félre én nem találtam... :) de a megerősítős tanács nagyon jó...
sajna a kép meg a reflexek nem megy ki a fejemből, hogy egész tornán azt kellett figyelnem, hogy mikor csap oda hirtelen, váratlanul, mikor megy át a simi verésbe... szerencsére a férjem is mellettem áll és egyöntetűen mondjuk már hogy nincs verés, nincs rúgás, nincs bántás... az a fura számomra, hogy egyébként napjában többször bújik, mondja hogy szeretlek...
viszont félek más gyerekekkel találkozni...
ja és azt is megfogadom hogy ne engedjem ki a felügyeletet a kezemből...
Köszi!
Azt nem tudom hogy mennyit várjak a közösségbe menéssel (torna), mikor próbáljam újra? most úgy 2-4 hétig semmikép se akarok menni, már csak a gyomoridegem miatt se, mert az meg a tesónak nem tesz jót...

Én most nagyon kiköltekeztem, és kell most gyűjtenünk picit, így úgy gondoltam hogy a februárt teljes mértékben arra szánom, hogy csakis vele törődjek amikor csak lehet. kevés egyedüli csavi, kevés net, kevés webshop...

ja amúgy ti a teszveszen hol vesztek bébiruhát, mert én ott nem láttam... bár nem mintha nem találtam volna más forrást :)

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 



Luna,
megmondom őszintén akartam nektek küldeni előtte-utána fotókat a házról, de rájöttem, hogy extra égés lenne, ha látnátok mi van itt!! :oops:
most már a háló felével megvagyok, és ha még kb két zsák ruhát kimosok és elpakolok, akkor utána már csak a dobozok kipakolása van, meg a portörlés, és porszívózás.. de a földön legalább most már nem sok minden van :D

Konkri,
ezt jó hogy írod
[quote] írta:ha a kemény bimbómhoz vmi/vki hozzáér, olyankor szívesen pofozkodnék, úgy idegesít. azt hittemhogy gáz lesz a szopi, de nem, akár fél órát is lóghatott rajta...

nálam ugyanez a helyzet, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan fog nálam összejönni a szoptatás.. az elsőnél biztosan mosolyogni fogok, mert pl ha most kellene szoptatnom tuti szétröhögném magam, mert most annyira viszket, hogy biztosan nagyon csikis lenne :P egyébként kíváncsi vagyok majd milyen lesz..

amikor a bébihordozós dolgot olvastam, már megint azt kívántam, jajj legyen már június!! jó lenne mindent beszerezni, felkészülni a baba érkezésére amennyire csak lehet, aztán aludni egy nagyot, és mikor felébredünk, már ki is legyünk tágulva :D

Amúgy teszvesz-ruházat-baba,gyerekruházat :D

Azért remélem majd nem hanyagolsz el minket teljesen a nagy spórolásban 8)

én azt terveztem, még októberben, hogy havi tizet félrerakok, és majd így milyen király lesz kinyögni a pénzt a szülésre... na most egy tizesem maradt ugye erre a hónapra 10.éig, szóval ennyit a nagy tervről.. :(
Vendég
 


Geooo, meg ne lepodj ha az elso szoptatasokat nem vegogneveted hanem vegigbogod :) Ha jol sziv a bebi elegge bir fajni az elso idokben, nalam pl par hetig is. Es nem csak a mellbimbo, hanem a belso berendezesed is a szoptatas kozben felszabadulo oxitocintol, ami mehosszehuzodasokat provokal es ilyenkor huzodik eroteljesebben ossze a cucc benn. (es folyik a folynivalo... bocsi)

luna6
 
 


fúú, király lesz, már most látom.. :o :)
Vendég
 


Helló Lányok!

Csak egy nagyon gyors helyzetjelentés, mert nagyon fáradt vagyok. Most értünk haza, fél 11-kor indultunk, egész álló nap keveregtünk, úgyhogy hulla vagyok.

Szóval a megérzéseink nagyon megvicceltek bennünket, :D mert kislányunk lesz, Léna, akit már most imádunk.
Szóval egy pont a lányoknak! :wink:
Mindene tökéletes, a korának megfelelőek a méretei és nagyon formás lánykának néz ki.

Nagyon boldogok vagyunk.

Kép

Kép

Kép
***csilla***
 
 


Gratula a Lénához :)
Édes ebben a "nagyon nyugodt, boldog vagyok" babapózban :)
Azért most elgondolkodtam, az én gyermekem az utolsó 4D fotón (15 hetesen) az "ilyen a box" c. témához állt modellt :)

Amit a szoptatásról írtok ... kissé megrémít, de jobb, ha előre tudja az ember, hogy mire számíthat ... a folytatásról már sokat hallottam, pontosabban a később fellépő esetleges nehézségekről, de a kezdeti "izgalmakról" eddig senki nem mesélt.
Lehet valami meditációs technikát mégis el kellene sajátítanom, eddig soha nem sikerült, de most érzem, hamarosan tényleg szükségem lehet rá :)

Szép hétvégét kívánok Nektek!
Holnap legyen nálatok dupla sál és sapka, nemrég sétáltunk a férjemmel, nem semmi hideg van, ebbő tuti marad holnapra is ... ja, és minden tiszta jég! Csak óvatosan kismamik!
Vendég
 


Sziasztok!!

Detti nagyon szép, csajos cuccokat vettél :lol: :lol:

Csilla gartulálok a kislányodhoz :lol: :lol:
nagyon cuki :D

Konkri amiket írtál a szoptatásról, már előre köszi. Az a jégzselés dolog tényleg jó lehet, majd én is beszerzek egyet. Nagyon jó, hogy írtál a takaróról és az izzadásról. már most frászba vagyok, hogy hogyan fogom öltözetni szegénykét, hogy meg ne süljön :D
Elékszem Luna írt a pólyáról anno és én is úgy gondoltam, hogy legalább az első hónapban használnám a sok előnye miatt, de mi lesz, ha belemelegszik? Akkor már lehetnek 30-35 fokok is akár.

Na mindegy, anyukám úgyis itt lesz legalább egy hétig, majd ő kiokosít. :lol:

Nagyon szívesen, remélem segíthettem :D

Gemini nekünk azért csak kürtöld, hogy mit mondtak, nagyon kíváncsiak vagyunk :D

Tahti írtad, hogy a babák néha napján szabit vesznek ki és nem mocorognak annyit. Már éppen rá akartam kérdezni, hogy mindenkinél így van-e, mert amióta először éreztem a mocorgását, előfordult velem is, hogy voltak olyan napok, amikor szinte alig mozdult meg. Már aggódtam, de aztán másnap bepótolta rendesen hála Istennek. Kérdeztem a védőnőt, hogy miért van ez, de nem adott kielégítő választ rá.

Geo Sajnálom, hogy rosszul érezted magad a palacsintázás után, de a táncolás biztos nagyon jó volt :lol: Én is úgy szoktam, hogy közben fogom a pocakomat. :D
Most megkívántam a mézes-banános palacsintát. Viszont nem eehetek, mert lisztérzékeny vagyok :( :(

Múlt héten sütöttem gofrit a férjemnek, egész jó lett, gondoltam akkor csinálok magamnak is. Kinézetre tök szép volt, de ízre... :( Elég sz*r íze van a rizslisztnek. Így nem ettem gofrit sem.

Családient.hu vonalzók

picibaba.hu vonalzó
talinn
 
 


Szép napot Csajok!

Tallin: szerintem, legalábbis én úgy nézem meg h Marcu fázik e, hogy hideg e a keze...
Egyébként ne parázzatok azon hogy fázik e vagy melege van e a babának. jó egy pici határ van, de a babák, gyerekek komfort érzete ahhoz mérten fog kialakulni, hogy mihez szoktatjuk őket. én pl a lakást nem fűtöm túl, max 22 fok, de ez a max. de ha elolvassátok a baba gondozásos könyveket, ez lesz mindbe, hogy a lakást ne fűtsük túl. Tegnap pont volt nálunk sógornőm, akik kazánnal fűtenek, így van hogy 28 fok van náluk, de ha nem fűtenek, akkor nincs fűtés és nálunk meg azt játszotta h fázik a 23,5 fokba (mert feltekertem neki).
Na a mi babáink nyáriak lesznek, szeriuntem a vékony rugi vagy nagy melegbe a napozók jók lesznek, esetleg még alá body mehet de nagy melegbe ez se kell... de kis laza zokni mehet rájuk, ha a lába nem lesz hideg akkor nem fázik. ha kint alszik babakocsiba, akkor vékony pamut takaró, vagy nagy melegbe egy textil pelussal takard be. De a NAPTÓL ÓVNI KELL ŐKET! nagyon! a lakásban pedig úgy sincs nagy meleg sztem, max 25-27 fok.
nyugi, érezni fogod hogy mi kell a babádnak!!!

Szoptatás: mint írtam már korábban-nagyonnézzetek utána a dolgoknak! a legösszefogottabb itt a neten a La Leche Liga www.lll.hu hasznos, olvassátok!

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


[color=violet]Sziasztok,
[/color]
Baba hömérséklete:
Nálunk tegnap voltak a barátaink, megkérdeztem, hogy honnantudják mikor a baba fázik és ö azt mondta, hogy a tarkóját fogja, tapogatja mert az áll a legközelebb a höközponthoz. Ami lehet "langyos" normális, hüvös, meleg...
Szája színe is változik, ha fázik...lilul, de szerintei észre fogom/fogjuk venni mikor mi nem tetszik.. :D

Tallin,

Nálam így szokott lenni. Egyik nap nagyon aktív a másikon kiheveri és akkor kevésbé, de nagyban függ attól is én mit csinálok az nap..Nekem ilyen, kezdetben ritkán éreztem állva, tevékenység közben inkább nyugalomban. Mostmár minden helyzetben....
Van ám néha véleménye dolgokról, pl: zuhany :D

Csilla,

Aranyos a baba :D Olyan kis mosolygós, nyugodt, biztos jól érzi magát :D

luna6
A pelusokat láttam, de azt hiszem vannak nöi betétek is? :oops: :roll: :D
Vendég
 


Csilla,
hát behalok ezen a képen, a kislányotok fantasztikusan cuki, édes, gyönyörű, ez a kép nnagyoon jó lett!!!! :D
voltatok 4d-n? vagy ez a gen.-i kórházi uh-on készült? :roll:

:D
Vendég
 


ja, ésképzeljétek,, én az előbb elaludtam a tanulás felett, és a kisfiammal álmodtam!! :lol: már megvolt, szoptattam is, csak sokat bukott, amúgy nem volt egy nagy hajasbaba, de természetesen imádtam!!! már alig várom h június legyen!!
Vendég
 


na és mégvalami! amellett, hogy ugye a férjem öccsének barátnője is babát vár, meg a baráti társaságból is egy csajszi, ő most 11hetes, és nemrég kiderült, hogy Andrásék titkárnője 6hetes terhes 8)

szóval jó sok pajtása lesz a kis drágámnak :P
Vendég
 


Sziasztok, én is csak bejelentkezem. Elég elfoglalt napjaim voltak, azért nem jöttem.

Tegnap meg képzeljétek én a szuper sofőr belementem egy kocsiba :cry:
Azóta nagyon szomorú vagyok, mert az Uracskám mondta, hogy kb. 3x-osára fog nőni a kötelezőm. Ma meg nem is volt kedvem beülni a kocsiba. Akkorát csalódtam magamban. Azt hittem velem ilyen nem fordulhat elő. Az Auchan parkolójában sikerült alkotnom. Még sose voltam ott, annyira fura volt és nem vettem észre, hogy jobbkéz van. Jött egy nő, épp hogy meg tudtam állni. Elnézést kértem tőle, de ő csak mondta a magáét és nem ment se előre, se hátra. Így hát én elindultam, de nem vettem észre, hogy két sávban is jöhetnek a kocsik és mellette jobbról jött a másik, akibe belementem. "Szerencsére" se nekem, se a babának, se a kocsimnak nem lett igazából baja, de a másik kocsinak behorpadt mindkét baloldali ajtaja, meg a küszöb is. Aranyosak voltak, azt hittem majd ordítanak velem, de mikor mondtam, hogy persze, hogy én voltam a hibás, akkor mondták, hogy semmi baj, nyugodjak meg, majd utána kitöltjük a papírokat. Aztán már csak attól féltem Apa mit fog szólni. Hát nem örült és teljesen lehangolt ezzel a biztosítás dologgal. Gondoltam, hogy nőni fog, de hogy ennyivel. Holnap fel is hívom a biztosítót, hogy mi a helyzet. Bár Apa azt mondja, lehet jobban járok, ha egybe kifizetem a kárt és akkor nem változik a biztosítás, mert így viszont sok idő, mire visszakerülnék a mostani állapotba.
Na mindegy, most eléggé le vagyok törve, de holnap be kell ülnöm a kocsiba, különben szerintem sose fogok, ha most feladom. Ráadásul úgy szégyellem magam, lehetett volna nagyobb baj is belőle...

Majd jövök még a héten, de úgy néz ki Lili meg beteg, mert eléggé köhög. Akkor viszont itthon lesz velem, úgyhogy kevés időm lesz. Mindig kitalál valami izgit nekem :lol: Ma sütit kellett sütnöm, aztán annyit evett belőle, hogy most meg fáj a kis pocakja.

Ja, ami nagyon megmaradt bennem:
Csilla,
Gratulálok a kislányhoz! Nagyon jó a kép róla, látszik, hogy jól érzi magát a pocidban!! :lol:

Kép
Kép
hari
 
 


Hari,
nagyon sajnálom ami a koccanást illeti, de tényleg be kell ülnöd a kocsiba :wink:

nemrég az öcsém karambolozott egy fával, meg a patakkal, az autó totálkár lett, a mellette ülő fiúnak csigolyatörése, de neki semmi baja nem lett az ijedtségen kívül..
ő még mindig nem mer kocsiba ülni, vagyis retteg, ha vezetnie kell.

nem tudom mi erre a jó megoldás, de most egy darabig tuti félni fogsz(én a múltkor majdnem rásoroltam valakire, már attól ement egy napra a kedvem), de idővel jobb lesz. :D

Sajnálom hogy Lili beteg, de azért majd gyere, ha tudsz :)
Vendég
 


bocsesz az "előbb" el kellett rohannom...

Csilla: nagy gratula a kislányhoz! és ahogy mosolyog...!!! (sztem mosolyog :) )

közbe kinézek pöttömre elaludt-e az alma együttes koncertjén...
el...

Heni, Hari, Rózsa...! azt akarom kérdezni hogy nem akarunk e dvd (mese, zene) cserét indítani? pl Heninek van vmi ami tetszik, nekem is van és ő is küld egyet postán és én is küldök egyet postán...
bár a többiekkel is jó lenne ez filmre...

én most így hirtelen fel tudom dobni a Titok című könyv dvd változatát, ami érdekes...

Geo: én ismerem azt a palacsintázót... amúgy szívesen randiznék ott Veled vagy bárkivel valahol...

persze most kell egy kis anyagi töltődés februárban, mert úgy tűnik eladtuk a babakocsit, így lehet hogy hamarabb megvesszük az újat Marcus miatt + gyerekszoba berendezés + anyumhoz leutazni az alföldre + 4d ultrahang... és ne adj Isten megtudom hogy mi van a pocakomba... hát akkor szabadul még el a pokol... :)

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Lilinek jobbulkát! hátha a gyógysüti segít...

És ne szomorkodj a kocc miatt, apa meg csak azért mondta ezt a kötelező dolgot, hogy picit visszavágjon... tudom, hogy kevés pasi van aki ilyen helyzetben azt mondaná, hogy sebaj... a lényeg hogy semmi baj nem történt, és majd megoldjuk, vagy hasonló...
de én ezt mondom Neked! :wink: bár sokra nem mész vele :)

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Nos úgy látom, hogy hiába van egy oldalunk eléggé csenevész és lapos... ezért azt hiszem, hogy megadom az elérhetőségét:
www.miirjuk.freeblog.hu

aki akar kukkantson be, aki akar pedig kérje el a belépési azonosítót + retina azonosító és ujjlenyomat vizsgálat :)

Írjatok bele hasznos tanácsokat, vagy épp bennetek tomboló gondolatokat pl a hétvégi buliról, vagy a koccanásról... vagy a külhoni életről... vagy tényleg bármiről!!!

van egy ismerősön (innen ismerem) kecskeméti bloggerina. tizenévesen kezdett naplót írni, majd váltott blogra. a története röviden:
volt egy rossz házassága egy orvossal, ő röntgenes, született 14 hónapon belül két gyerekük, majd viszontagságosan eljött a férjétől... míg egyszer egy egy nem kívánt hétvégi ügyeletre behozták sérülten egy gyerekkori osztálytársát és jött a szerelem... majd jött a közös baba (ő a fiammal egy idős) mivel csaszis volt, felajánlották neki az elkötést, de még nem vállalta, no nem mintha terveztek volna több bébit, igaz a pasi vágyot titkon egy lányra. Majd mikor 7 hónapos volt a babájuk a nő egy nap futva rohant a wc-re és hányt... igen terhes volt... doki nem mondta hogy ne tartsák meg, bár veszélyes volt... és megszületett a 4. baba a kislány (fiú-lány-fiú-lány - akik most 11, 10, 2 évesek és 8hónapos) közben a terhesség alatt sajna még a válság előtt megvették álmaik házát is...
az ő életüket nagyon sokan olvasták, mikor szó volt róla hogy bezár a blog, akkor százával tűntek elő a zugolvasók... így nagyon szépnek tűnik a történet, de azért az élet írja és szó van benne sok küzdelemről és szomorúságról is, de van benne szó szép dolgokról is...
most már titkosan fut a blog, mert sokan pocskondiázták a nőt, bár nem értem miért, mert bennem sosem váltott ki rossz érzést vagy irigységet semmi tette, írása... az én szememben ő a mint anya, aki mégis életszerű...
a nőcis blogját úgy faltam, mint egy könyvet mikor rátaláltam...
jó volna ha mi blogunk is olyan lenne, hogy ha reggel felkelünk egy kávé mellett ezt olvasnánk először... mint egy újságot, csak a mi cikkeink lennének benne... amihez még hozzá is tudnánk szólni...

Kép
Kép
Kép
konkri
 
 


Hari,

Örülök, hogy mindketten jól vagytok :D A többi meg idövel megoldódik :!: :D
Vezetés terén nekem is volt hasonlú koccanásom, miután remgett a lábam és nem akartam kocsiba ülni, de nekem is azt mondták, hogy kell, mert ha nem akkor sokáig nem merek majd...meg ilyenek.
Pár üvöltözés után beattam a derekam, de azóta se szeretek vezetni
:cry: Mondjuk az elött se szerettem :( Sokszor viszont nagyon hasznos :D
Olyan utas tipus vagyok :D
Vendég
 


wow :!: Ezt a pangást :roll:
Azt hittem mire idejövök addigra lesz mit olvasnom :roll:
Semmi, de semmi :cry:
Nekem hashúzódós éjszakám volt azaz 2 oldalt húzódott megint.... :cry: Remélem csak nö a méhem és minden O.K. :roll:
Vettem be Magnézium + B6 pezsgötablettát utánna jobb lett, már oldalt alváskor nem éreztem, hogy lóg és húzódik. Mindíg ez van ha sokat pisilek aznap.....
Általában Hétfön, Kedden figyelem meg...mikor eltelik egy hét...
Ma úgyis megyek dokihoz, úgyhogy elpanaszolom neki....Remélem minden albérleti szervet :D rendben talál :roll:
Azért írjatok majd :D :roll:
Tegnap ugyan -25-röl felment a hömérséklet -13-ra úgyhogy ezt is nehezen viseltem :cry:
Vendég
 


Akkor itt a (ott a :D) tavasz!!!! :)
En most eppen szekrekedek es varom a csodat :) Meg kicsit almos vagyok, es valamennyire fazom is :) Amugy tegnap egesz nap sutott a nap, szal tavaszodik... es ma mar nem volt full sotet mikor keltem... bar meg vilagos sem.

luna6
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?