Én már írtam Nektek régebben, azóta viszont csak olvaslak Titeket. Kicsit kilógok közületek, mert én már majdnem fél éve anyuka vagyok, tehát most nem várok babát. Segíteni próbáltam azoknak, akik az ÁEK-ben fognak szülni. No és persze itt van Veletek a legjobb barátnőm (Moncsi).
Ha nem bánjátok én is szívesen Veletek tartanék a zárt topikba. Ha meglesznek a babák, akkor talán tudok majd segíteni némi friss tapasztalattal.
A tápszer felíratást én mindenképpen ajánlom. Inkább menjen pocsékba!!
Nálunk kezdetektől szükség volt rá, mert nekem szinte semmi tejem nem volt. Bármit tettem, próbáltam, nem indult be. Nagyon rossz érzés volt, de amikor el tudtam végre fogadni, hogy tápszeres lesz a kislányom, akkor szinte egycsapásra megnyugodtunk. A pici is és én is.
Niki 2790 g-al született és most fél évesen 6.5 kg, és még semmi baja nem volt (még egy nátha sem). Szóval szépen, egészségesen fejlődik. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy én a szopi ellen lennék, sőt!!! Csak azért írtam le, hogy ha valamiért nem megy, akkor sincs semmi baj!! Attól még nem lesz senki rossz anya! Én sem érzem magam annak.
Nem okoskodni akartam, csak egy kis megnyugtatásnak szántam. Pocakosan én is sokat gondolkodtam a szoptatáson, hogy mi lesz.
Mindenkinek nagyon boldog, minél könnyebb utolsó heteket kívánok, és döntsetek egy "kívülálló" befogadásáról.
Szilvi
http://lb1m.lilypie.com/OzNcp1.png





































