A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Kaqk! Minden rendben lesz, át kell állnod neked is! Egyébként nekem is olyan sok az alvásigényem. :oops:

Gica! A tiramisu-grill party-ra visszatérve volt ám meló vele. :)
Először is a felújítás után a lomokkal, sittel, szeméttel tele volt a veranda. A kert úszot ebben-meg abban. A találkozó meg adott egy kényszer-löketet, hogy tegyük rendbe a dolgokat.
KEdden eljött Emberünk, rendbe tette a kertet, telepakolta a rendelt konténtert, két nap alatt eltakarított mindent.
Majd szerdán a szokásos anyagbeszerzős-mei tai hazahozós körutamat jártam, csütörtökön edzésen voltam (közben folyamatosan pakoltam és takarítottam a gyerekek mellett), pénteken bevásároltam (husok, tiramisu alapanyag, zöldségek), szombaton mamáéknál voltunk, hazajöttünk, és este megcsináltam a tiramisut, majd megpucoltam 3 kiló krumplit, a répákat, meg a hagymákat. De előtte még elmentem, és vettem egy nagy kerti asztalt 6 székkel.... Ezek tulajdonképpen mind kellettek, csak most ezt egyszerre kellett csinálni.
Vasárnap reggeltől készülődtem, sütöttem a köretet, amikor megjöttek a többiek, én le nem ültem (ez a házigazdák sorsa :) ), süti, innivaló, hol a wécé :), majd a faszén nem akarta az igazságot, így a gázon grill serpenyőben sütöttem a húst. Kivittem, behoztam, tettem-vettem, majd kettő felé a tiramisu osztás után végre leültem a többiek közé. Akkor meg azért jöttek hozzám, mert mennek el. :lol:
Na mondom legközelebb családi pizzákat rendelünk és műanyag tányérokból eszünk. :lol:
Nagyon szuper volt, Apa is emlegeti még!!! :) :) :)

Nem lesz valahol tali? Viszek szívesen tiramisut. 8)

lmóni! Ha Pöti megszületik, én szívesen lenyúlom néha Grétit, ha az segít. :)

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok !

Itt egy elveszett bárány.
Néha sikerül olvasni titeket de tényleg ritkán ( max hetente )
Néha már nem tudom tartani a fonalat.

Most csak gyorsan és holnap délelött próbálok bővebben és képekkel jönni.

Egyik fő ok amiért jöttem az az, hogy Április 25-én bababörze lesz a hungexpo területén.
Én rendeltem két asztalt magamnak de amiért mentem volna sajna nem jön össze. Egyenlőre leállt a gyártás mert nincs egy kellékem.
De nem szeretném kidobni az ablakon a már kifizettet asztaljegyeimet így ha valakinek van olyan dolga amit szívesen eladna akkor azt szedje össze és én szívesen kiviszem eladni.
Ha valakit érdekel az ajánlat akkor írjon Privibe.

Mesi : ti végül jöttök ki árulni ?
Ha nem akkor beszéljünk mert ha gondolod akkor kiviszek egy-két mei-tait meg bandázst.

Puszi mindenkinek és jövök bővebben.
20200310173350
 
 


Timi! Mi kint leszünk a 73-as standnál :)
Kistesóval hogy álltok?

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 

 
 

Jó reggelt :D !

Életjel :oops: ...
Jól beígértem, hogy jövök, aztán megint eltűntem...behalt a gépen, újra rakták, már elvonási tüneteim voltak :roll: . Most sem találok egy csomó mindent, az excel tábláimhoz nincs excel még fent stb...Mindegy...

Minden szüli- névnaposnak sok puszi utólag is, remélem, jól telt a húsvét, én nagyon nem szeretem :oops: . Vasárnap P ugyanúgy focizik, a hétfő meg eleve elcseszett nap, mert ők Bencével Pilisen locsolkodnak, én meg otthon vagyok bezárkózva Pankával :? . Most, hogy esett, még rosszabb volt, ültetést terveztem, mert nagyon el vagyok csúszva azzal is.
Viszont vasárnap voltunk Bencével a Sportarénában a Séta a dínóshow-n, nagyon szupi volt, a gyerek teljesen le volt nyűgözve :D .
Ma még itthon vannak, mert csak holnap lesz suli, Panka pedig egész éjjel majd' megfulladt, úgy köhögött :? . Még a múlt héten kapott Prospant és Sinecodot, én délelőttös voltam, erre szombaton kiderült, mikor hozta neki az apja a gyógyszert, hogy egész héten reggel és délben Panadolt adott neki a Prospan helyett :shock: :evil: . Pedig ő is váltotta ki, mégsem tűnt fel neki a különbség...nem is bosszantom magam rajta, döbbenet a pasi :roll: .
A legújabb szerelmünk: mamám régi erdőszéli tanyájának helyére járunk ki, ha van egy kis időnk. Most unokatesóm tulajdonában van, és nagyon jó dolgot álmodott meg, szeretném támogatni mindenben, hiszen ott töltöttem az egész gyerekkoromat, és lehet, hogy túl szentimentális vagyok, de ha kint vagyunk, úgy érzem, otthon vagyok. Megszűnik a nyüzsgés, az idegbaj, nincs rohanás, csak csend, nyugalom, madárcsicser, és őzikék és nyuszik rohangálnak körülöttünk. A gyerekek is teljesen odavannak érte, mindig kérdezik, mikor megyünk a tanyára, és már P szíve is kezd lágyulni, pedig ő nincs oda a tanyákért és az erdőkért sem...

Képek, el ne felejtsetek:
KépBe volt tojva :wink: Kép Most nagy az egyetértés :D Kép Tévézők 8)

Mesi, akkor hajrá :wink: , ha nem is most, de pár hónap múlva :D !

Panndi, szerintem én még nem is gratuláltam :oops: ! Szuper!!!!

Sense, nagyon ügyes Lotti :D ! Én teljesen megdöbbentem a képeken, milyen nagylány már, hiszen utoljára akkor láttam, amikor Virankáéknál tologattam a babakocsiban 8) .

Kaqk, nagyon ügyes Emma, így tud rajzolni :shock: ?! Panka csak firkál, Nóri viszont (uncsitesó) már hónapok óta komplett emberalakokat rajzol :shock: .

Juba, jaj, még olvasni is szörnyű volt :( . Remélem, most már minden rendben lesz...!
dettyk
 
 


Viranka köszönöm, köszönöm, köszönöm :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Le se tudom venni a fejéről :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok amúgy :oops:

Mesi hajrá hármaska :lol:
de édes vagy, hogy felajánlod :D
majd csinálunk sok-sok minitalit 8)
ha meg nagyon elúszok akkor lehet igénybe veszem :wink:

Fleur jó pihenést nektek :D

Dettyk én is utálom a húsvétot :roll:
de édesek együtt :lol:

KTimi mi újság veletek?

Heni na kipihentétek a hétvégét?

Pötike rám hozta a szívbajt ma reggel. Olyan fájások jöttek rám a boltban, hogy hirtelen lépni sem tudtam :roll: Nagy levegő ki-be kicsit enyhült és így kimentünk a kocsihoz. Ott ültünk egy darabig mire el tudtam indulni :oops: Cicus meg kérdezgette, mi a baj anyuci. Ahogy a házhoz értünk 2 magnézium és fekvés. Most már jobban érzem magam. De belém állt a frász. Nagyon nem kéne még Pötikénknek megszületni. Ez a fránya hidegfront most betett nekem :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Több mint 1 órája ül a bilin, még nem pisilt bele csak reggel és szerintem elhatározta csak akkor kel fel róla ha valamit produkál :roll:
Amúgy nagyon fáradt, a hétvégét végig pörögte :D

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Mármint ma csak reggel pisilt. Amúgy mostanában azt részesíti előnyben a pelenkával szemben :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Mármint a bilit

na mindegy

megyek pihenek tovább

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


most sikerült neki :D
jól bírta :D

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Halihó,

gyerekek alszanak, én is ledőlök, kimerültem a pár nap alatt :roll:

Péterke eleven lett, Áron meg hisztizsák, ha valami nem úgy van ahogy szeretné, megfesziti magát és visitás :shock: remélem kinövi. jön a hátsó jobb alsó rágó foga is, ez már 9. :shock: nem pihenhet szegénykém.

Móni pihizz te is!!!! MAgne B6 nagyon jó ilyenkor. Én állandóan szedtem.

na majd csak jövök még

Heni
KépKép
heni81
 
 


Sziasztok!

Móni!
tényleg írtad :) :) örülök h. Grétusnak ekkora örömöt szereztünk :) :) s pihenj még minimum 7 hétig tartsd bent Pötikét :)

Sense!
Lotti csajból van :) s ha sokáig csak a szavak első szótagját fogja mondani ne ijedj meg :) Míra 22 hósan kezdett normálisan beszélni :) Annyira jó a vonalzós képed :)


Mi szombaton du. elmentünk lovacskákat nézni a vége az lett mind2 gyerekem lovagolt.Igaz Bálint kicsit megrettenet az elején mikor fekltettük,de aztán nagyn élvezte :) :) mindennap lovagolni akar menni :) vasárnap meg tereprendezés folyt a sok fát ami szanaszét hevert összevágták a fiúk,behordták :) kezd alakulni a kert :)

Detty!
biztos jó lehetett a dínóshow :) :) Panka is volt?

kaqk!
Emmának jobbulást :) ügyesen rajzolhat :)

:arrow:

KépKép
viranka
 
 


hali
egy gyors bejelentekzés
majd ha engedik visszaolvasok
Emma jól van, csak a betegség mellékhatásaként, extra nyűgi, este katasztrófa 3 -4 órés vér hiszti a földhöz vágom magam..nem lehet lenyugtatni sehogy! :-( semmi alvás lassan 2 hete! remélem hamar helyre áll a kis lelkivilága. nem érzi biztonságban magát , fél hogy becsorog, bekakil...:-( remélem összeszedi magát!
a foga..még nem tört át...:-(
munka meg van!
:-)
FÁRADTAK VAGYUNK!!!!
:arrow:emmáért!

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Sziasztok,

Csak életjel, de jó lehetett, a party, remélem a legközelebbin ott leszünk:)

Kristóf hol tündérke, hol nyekergő egész nap, éjjel alszik, de folyamatosan eszik.

Kicsit sűrűek a napok, remélem hamarosan jobb lesz.

Most hívattunk elő képeket, hát az apja sem tudta melyik melyik:)

Mesi, hajráááá

Kép
Kép
nektarin
 
 


Nemsokára indulok dolgozni :? .

Móni, pihenj, amennyit tudsz! El sem tudom képzelni, hogy Gréti fáradt is tud lenni :wink: :D .

Heni, persze, hogy kinövi, hamarosan emlékezni sem fogsz rá, hogy voltak hisztis időszakok :D !

Viranka, de jóóóó! Hol lovagoltatok? Áááá, Panka nem volt ott, meg is bolondultam volna azon a meredek lelátón, ő nem bír egy helyben ülni, a küzdőtéren kötött volna ki, ha megindul :roll: . Bár nagyon sok hasonló korú gyerkőc volt, sőt, sokkal kisebbek is. És nagyon sok lány volt, ezen is csodálkoztam :oops: .Panka anyunál volt egész délután.

Kaqk, remélem, hamarosan túl lesztek rajta. Lemaradtam teljesen: mi baj volt Emmácskával?

Nektarin, jó olvasni Rólatok :D ! Nagyon jók a vonalzóid :D .
dettyk
 
 


Sziasztok,

hajrá Emese:-) sajnálom a családi dolgokat:-(

Kaqk kitartás!

Vera jó lehetett, képek?

Nektarin képeket hozhatsz!

Timi tőled is várjuk a képeket!

Vindo várunk haza!!!!!

Dettyk jó, hogy megkerültél :D

Heni
KépKép
heni81
 
 


Jó reggelt :)

Tegnap este felé megérkeztünk, de még most is a romokból igyekszem kivakarni a lakást :wink:
Meg dolgozni is akartam éjjel, de 11-kor lefeküdtem szégyen szemre :roll:

Sajnos most nem tudok visszaolvasni, csak átpörgettem az oldalt.
Egyszerre keltünk, még tart a reggeli rutin.

Dettyk, a gyerekeid nagyon szépek :D

Maggie, hogy vagy? Látom, nem jelentkeztél be :roll:

MOst csak erre futotta.

Kirándulni nem tudtunk. Sz... volt az idő. Rugó pedig bebizonyította, hogy idegen helyen nappal nem alszik :shock:
Reggel 3/4 héttől akár este fél kilencig is kibírta :shock: :shock: :shock:


Mennem kell :arrow:

Szép napot :!:

Kép
vindolanda
 
 


Azt még azért le akartam írni, hogy én szombat hajnalban eljöttem itthonról, a bőröndöket meg G. pakolta tele. Írtam neki egy listát, milyen Rugó-ruhából mennyit tegyen be, hol találja.
Lányok, sikerült neki csupa kinőtt és eleve béna darabot kiválogatni, így aztán egész húsvét alatt variáltam, hogy elfogadható kinézete legyen a gyereknek.
Hazavittünk pl. három kinőtt harisnyát, aminek a hátsója a térde felett fityegett, kb. 20-as méretű zoknikat stb. :roll:

Juba, azóta mi újság Bertával?

Kép
vindolanda
 
 


Megyünk shoppingolni, meg be kell nézni a vízműbe is 8) :arrow:
Remélem, előkerültök :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Szia Vindo, de jó hogy megjöttél:-)

Hát a férfiak sajna ilyenek :lol:

De azért mi is hibásak vagyunk, hogy a kinőtt dolgokat nem pakoljuk el :oops: nálunk is Áron és Péterke szekrénye teli van kinőtt cuccal, nem tudom miért nem birom kiválogatni :oops: :roll: mindig készülök, hogy lecserélem a ruhatárakt, de mindig közbe jön valami :evil:

Nálunk kicsit , nagyon kimeritő volt a locsolkodás, mert ugye idegen helyen a gyerekek nem tudnak megülni egy helyen, nem is értem miért, SZeretnének mindent felfedezni, mindent megfogni, persze semmit nem szabad. És ők ezt nem tudják megérteni :roll: szóval, nem szabd, ülj le, ne menj oda volt egész nap :evil:

Lhet jövőre csak ajtóban meglocsol és arrébb áll művelet lesz :roll:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Mi nem is nagyon vittük locsolkodni Rugót. Aki akarta megnézte az anyósoméknál. KÉt csoport jött is.
Mamáékhoz meg anyáékhoz meg amúgy is szokott járni.
De még így is kifáradt a három nap alatt, mint a kutya :roll:

Ja, a kis ruhákat tényleg ki lehetne pakolni a szekrényből :lol:
Láttak a rokonok egy topis babát :shock:

Rugó a kínaiban megszerzett egy kis tankot. Tudja, hol vannak a járművek, odamegy és ott matat, válogat :shock: :lol:

Voltunk a halas büfében is, megyünk is enni.
Itt nagyon szép az idő :D

Kép
vindolanda
 
 


Mindez vesszőhiba nélkül :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Egek, de bezabáltunk :shock: :P

Rugó ma olyan jókedvű :P

Kép
vindolanda
 
 


Viranka, az egyik képviselőjelöltet a körzetünkben úgy hívják, hogy Dede Tamás :lol:

Kép
vindolanda
 
 


Majdnem leült mesét nézni :roll:

Kép
vindolanda
 
 


De sajnos vízipisztollyal lövöldöz, én meg menekülök :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Hali

megint csak pár szó

Vindo: kinőtt ruhák..család látogatás,:-)

Mi jobban, este jobb volt, meg reparáltam a hálózsákját Emmánka hogy még beleférjen...most vagy amúgy is kezd jobban lenni vagy ez is segített de csak 1 x ébredt éjszaka, megnyugtattam aludt tovább, aztán mégegyszer ,akkor csak az ágyból susogtunk neki..és 6 kor kelt..velem..:-(

kicsit nyűgike volt reggel, de remélem csak a fáradtság! Ma este jól benézek a szájába..hátha engedoi
I. békéscsabán van..üzletkötőzik kicsit..:-(

Sajna az ovi amit kinéztünk alapítványos marad....nem adják el az épületet..:-( havi 40e... :evil:
kétlem hogy ki tudjuk fizetni, bár most is jár angolra, meg amennyit elbenzinezek..már msot is majdcsak ott járunk..ez meg itt lenne közel, akár gyalog, vagy biciklivel...már persze ha itt a közelben találunk albérletet... :shock:

majd lesz valahogy.

teljesen le vagyok maradva!


Dettyk: hasmenése volt 1 hétig Emmának...már jól van..csak a sok baleset okozta lelki traumát próbálja kezelni..= hiszti.:-(
jók a képek, biztos jó volt a show!!!! :-)
Panka gyógyulj!!

Heni: locsolódás..egyhelyben nem megmaradás.. :?

Mesi: hajrá! ha elköltöztünk mi is ráállunk..vagy mi :-) csak I. anyuéknál nem akar "gyereketcsinálni" :-)

Viranka: lovaglás..de jóóóó !!!

rajz: köszi..igen elég ügyes, felismerhető dolgokat rajzol...:-)

Móni: pihizz! tratsd bent Pötit!!!!! Tényleg hogy is fogják hívni???

na mennem is kell....

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Jöjjenek képek :roll:

Itt Rugó a Baumaxban üldögél egy fűnyírógépen a múlt héten. Nagy sírás után szabadultunk csak el onnan. Kezében a frissen vásárolt kerti dekor áru, amire azt hitte, hogy nyalóka.
Kép

A golyó-tologatás még mindig nagy szám:
Kép

Autókkal játszik.
Kép

Az új tankkal játszik. Terepen is kipróbálja.
Kép

Katalógust nézeget, talál benne egy fúrót.
Kép

A hamisítatlan Rugó-frizura közelről:
Kép

Kép
vindolanda
 
 


Írtam egy kisregényt. Elszállt persze :x

Kaqk, szegény Emma :(
De fura, hogy még mindig hálózsákban alszik :roll:
Rugóra soha nem tudtam ráadni, annyira kukac volt. Régen is eljárkált villanyoltás után, belegabalyodott, orra esett :roll: :lol:
Ja, meg a benzin ára is elég magas :x
Óvoda :x 40 000 :shock:

Tünde is eltűnt :roll: :roll: :roll:

Jön Rugó :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Kimaradt jelenet a hupikék törpikékből:

[url]http://www.youtube.com/watch?v=dBWBnLRhQsc
[/url]

Kép
vindolanda
 
 


Ó, nem lett jó a link :roll:

[url]
http://www.youtube.com/watch?v=dBWBnLRhQsc

[/url]

Kép
vindolanda
 
 


Vindo én most felbuzdulva, átválogattam az Áron cuccait 8) csupa méretben megfelelő ruha van a szekrényében 8) csak eyg órás munka volt :roll: pláne a 2 gyerekkel :? válogatták ők is :roll:

Ilyen tankunk nekünk is volt, Péterke félt tőle :shock: de már nem megy, elromlott.

Édes Rugó a képeken:-)

Kaqk hát nem olcsó :roll: én nem járatnám amúgy sem magánba, nem mindig az a jobb ami drága :roll: szerintem. HAjrá kistesó:-)
Jobbulást Emmának++++++

Móni nem is irtál semmit mi volt hvgén, minden rendben ment?
HP?

Heni
KépKép
heni81
 
 


Ja, Móni be sem jelentkezett még ma :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Lehet, fogok én is szortírozni.
Most pár munkahelyi telefont kellene elintéznem, Rugó csendben van, szóval alkalmas az időpont.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo telefonok elintézve?

Annyira szép kis ruhákat rakok el mindig, fáj is értük a szivem, alig voltak használva, szépen mosva dobozolom őket, majd ha kell valakinek oda adom, nekünk már nem fog kelleni, szerintem.

Teli vagyunk dobozokkal, a szekrény tetején a hálóba tárolom őket, lassan úgy nézünk ki mint Tóték az Örkény novellában :roll:

Heni
KépKép
heni81
 
 


Mi is felhordjuk őket csomagokban :roll:

Igen, a maiakat elintéztem, holnap van vagy 3-4.
Interjúkat szervezek :P
Pénteken megyek is Tiszafüredre, hétfőn Kunhegyesre - hajnalban persze :shock: :?
De jól fizetnek, úgyhogy semmi gond.
G. ma vesz nekem olyan mp3 lejátszót, amit digitális diktafonként lehet használni, mert a beszélgetéseket küldöm is tovább az interjúgépelőknek (jelen esetben a kisebbik bátyámnak).

Amúgy R. nem hagy telefonálni, bujkálnom kell előle :lol: Vagy akkor intéznem, mikor játszik ezerrel.

Mi még gyűjtögetjük a ruhákat, Rugó korai ruhái uniszexek (pl. fehér badik, rugdalózók stb.), szóval jók lehetnek még egy lánynak is :P

Az egyik barátnőm a vöröskeresztnek vitte el az egészet.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo kistesónak?

Heni
KépKép
heni81
 
 


Ja, tervbe van véve, de csak olyan 3 év múlva.
Addig bedolgozok. Most nagyon sz... érzés volt, hogy nem tudtam, lesz-e munkám, hová tudok majd menni :roll: Nagyon szenvedtem :roll:
Megfogadtam, hogy ilyen többet nem lesz.

Én szeretnék még egy gyereket, ha Rugó olyan 6-7 éves lesz, Gábornak meg mindegy.

Volt tegnap egy kisebb hisztirohama Rugónak, G. meg is jegyezte, hogy azért még várjunk pár évet :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Kinőtt ruhákat én is a Vöröskeresztbe hordtam eddig, ami már olyan volt, hogy nem tudtam el-Teszveszelni. Most unokatesóm babát vár, rázúdítottam Panka több zsák ruháját, erre fiút várnak :D . Az én megunt ruháimat is oda szoktam vinni, valakinek még biztosan jó lesz.

Vindo, Rugó képek nagyon szuperek :D . Igazi pasi :wink: .

Kaqk, jaj, szegény Emmácska...akkor remélem, hamarosan tényleg túl lesz rajta lelkileg is.

Csapadékelvezető-árkot ásnak előttünk, pont amikor éjszakás vagyok :? . A kocsival is el kellett álnom, holnap fognak igazán zörögni...

Heni, ez ismerős :roll: . Szerencsére Bencével már nincs ilyen gond, de Panka is nagy felfedező 8) .

Vindo, Törpapa szuper óvóbácsi lenne :lol: .

Panka megjött a bölcsiből, merő hagymaszaga van :lol: .

Nekünk szerencsénk van, a város egyik legjobb ovija van a közelben, beiratkoztunk, szept. 1-el kezdhet is, ha felveszik, de hát reméljük. 20-án derül ki.

Felmászott az ablakba markolókat nézni 8) .
dettyk
 
 


Dettyk, de legalább lesz árkotok :wink:
Itt nekünk nincsen :wink:

Rugó csak jövőre megy oviba. Most váltottunk csanát, így szeretném, ha még maradna egy évet a megszokott helyen. Ja, a csana új helyre költözik a héten :roll:
Mondjuk a gondozók meg a babák maradnak persze, de olyan sok változást nem akarok az életében :roll:

Lányok, az óvodánál hogy van, segítsetek már ki... Én később is heti 2-3 munkanapot fogok dolgozni. Ha beíratom, minden nap vinni kell, vagy meg lehet oldani, hogy akkor viszem, amikor dolgozok?
Az utolsó év az már mindennapos, gondolom, de előtte még nem tudom, hogy is legyen :roll:

Mandarint hámozok :arrow:

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, én úgy tudom (Bencénél úgy volt), az óvónők szeretik, hogy ha beiratod, akkor jár rendszeresen. Mert az oviban már rendszerhez szoktatják, foglalkozások (sőt, "órák") vannak, előadásokra készülnek stb., de szerintem ezt majd a beirításnál beszéld meg, biztosan ez is ovifüggő, hogyan gondolják.

Ja, lesz árkunk, remélem, ér is majd valamit, mert előttünk tényleg állt a víz egy nagy eső után...

Megyek Bencéért, viszem néptáncra.
dettyk
 
 


Jaj, akkor minden nap korán kell kelnem :shock: Ez nekem csak a rémálmaimban jön elő :lol:
Akár már hétkor is ki kell mászni az ágyból :roll:

Mindig össze-vissza dolgoztam, rendszeresen sosem :roll: Rendszertelenül is élek :roll:
De hátha Rugót átnevelik :lol:

Bár G. is elviheti, ő úgyis minden nap megy dolgozni :roll:
Én meg hazahozom :P Miután jól kialudtam magamat 8)

Kép
vindolanda
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, de most csak rólunk:

minden oké, tesóbaba kb 1 cm-s, dobogó szívű kisbaba :lol: November végén érkezik :)
Vendég
 


Helló, lányok!

Juba, szegény Bertus és Te, szomorúan olvastam a beöntésről. Remélem, most már minden rendben lesz a kakival!

Panndi, éljen, éljen!!! :-)

Móni???
Drága, a múltkor (Mesihez) elfelejtettem vinni a műanyag edényedet (amiben azt a finom mézeskalácsot hoztad anno), most találtam meg :oops: Legközelebb, jó? Hogy bírtad anyóst? Ez a kérdés Vindóra is vonatkozik! :-)

Vindo, Rugó továbbra is csodás. A szakértelme és a frizurája is.

Kaqk, örülök, hogy Emmus jobban van. 4 órás vérhiszti, hűha! Rosszul érezhette magát szegény kicsi lány...

Dettyk, imádom a gyerekeid közös képeit (két ilyen szép gyereket! :-)) A dínó-show klassz lehetett, még én is megnéztem volna :-)

Hát, lányok, mi a húsvétot itthon töltöttük, Ádi náthájával nem akartam máshova menni (finoman szólva sem fűt úgy mindenki, ahogy mi, és erős összefüggés van a "hidegebb helyen voltunk" és "Ádi ismét beteg" között). A lakásújítgatás haladgat, jobban nem tudom mondani, én szeretnék ápr. végén költözni, de nem igazán hiszem, hogy addigra meglesz. Venni semmit nem tudunk, mert még adóhiányom is lesz idén, közben a kétlaki élet miatt egy sor pluszkiadás van. Áh, nem is tudom, mit csináljak, soha így nem álltunk, és nincs honnan visszapótolni.
Voltam a környék egyik ovijában (ha már szóba jött a téma), ami a legközelebb van, oda nem tartozunk :-) Majd megnézem a másikat is, a korábban kitalált munkahelyi ovi elvileg biztos, de akarok egy pótlehetőséget.
Gyerektéma: én már nem is tudom, mikorra időzítsük, de ahogy most állunk, finoman szólva sem szerencsés. A dokim olyan tarifánál tart, ami eleve kizárja, hogy visszamenjek majd hozzá 2. gyereket szülni. Habozok az idén vagy a pár év múlva között, de közben ugye most vagyok 34. Mindent akarok egyszerre és óvatos is akarok lenni, és ez így nemigen megy. Főleg nem ennyire leégve anyagilag.
De imádom a helyet, ahová menni fogunk, sétálgatok arra nagy ritkán, és továbbra is irtóra tetszik. :-)

Ádó eltanulta vkitől (szerintem a bölcsiben) a vigyorarcot (a műmosoly egyfajta paródiájának is tekinthetjük, de attól még nem mosoly ez se), amit csak fotózáskor ránt elő (eddig gyönyörűen és őszintén mosolygott), sőt már az egyéb pofavágást is, mellékelem is a képeket:
Kép
Kép

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok!

Nem írok semmit Bertával kapcsolatban,mert amint leírom már nem úgy van....
Ügyesen evett narancsot és az jó hatással volt rá,de gyümölcsre rábeszélni vagy zöldségre szinte lehetetlen! :?

Móni!Hogy vagy?????
Nekem is voltak görcseim,pont az nap amikor Bertit kellett vinni a kórházba beöntésre.Én is nagyon megijedtem,rögtön magneB6.
Most meg herpeszem van :? Mikor kérdeztem,hogy mi jöhet még,hajjajj,mindig jön valami :?
Remélem minden oké és elmúltak a görcsök!!

MesiHajrá kistesó!
Olyan jó ezt olvasni,hogy szeretnétek még babát! :D
Én nem akartam ketteskét sem mert Bertivel olyan sokat kell kínlódnunk,mindig van valami amin idegeskedhetek.
Viszont olyan jó dolog ez a kismamaság,ahogy mozog a pociban a babó!És nagyon kíváncsi vagyok mennyire fog Bertire hasonlítani...

Panndi!
Hurrá!Nagyon örülök!!!

Látom Emma is javulgat,szuper!Hajrá kistesó!:D

Dettyk!
Édes testvérek!Panka egy gyöngyszem!

Rugó is nagyon édes!A kis frizurájától teljesen oda vagyok!

Nem tudom mit akartam még,majd ha beugrik jövök még!

juba0
 
 


Ádó tündéri a műmosollyal :lol:

Hát ez a pénz téma....
Ha azt nézem akkor az életben soha nem születik meg ketteske és attól félek ez a helyzet egyre rosszabb lesz!De mindenhol így van ez ahogy elnézem :?
Nekem is kell egy babakocsi mert Bertusnak nem vettem újat,a tesóméktól megkaptuk ami nekik volt de azt mi lenulláztuk teljesen!
Kinéztem egyet 40000.
Aztán ugye én úgy gondoltam,hogy egy gyerek lesz(soha nem terveztem másodikat)erre fel eladtam a bébihordót,szóval azt is kell beszereznem.
Még jó,hogy a kiságyat nem adtam el :roll:
És a ruhák nagy része is megvan,pár újat még be kell szereznem de az már elenyésző összeg.

Nagyon örülök Irina,hogy tetszik a környék(megjegyzem nekem is nagyon! :D )hidd el hamar helyre zökkentek!

juba0
 
 


Juba, aranyos vagy, köszi!
Nálunk nem a második kisbaba cuccai kerülnének sokba (bár ha lány lenne, akkor kellene ez-az, de engem annyira nem zavarnak a fiúholmik egy lányon ;-)) hanem 1. a szülés. én nem merek ügyeletesnél szülni (tekintve, hogy akihez épp kerültem volna aznap, amikor Ádi született, annál mindent akartam volna, csak szülni nem), ez sok pénz, 2. amíg otthon vagyok a gyerekkel és csak a gyed van, közben lakáshitel, egyszerűen mínuszban leszünk. erre előre félre kéne tenni, de nincs miből, feléljük a fizetésünket.
tehát én is belevágnék, de arra nem alapozhatok, hogy majd csak befizeti valaki helyettünk a hitelrészletet.
az egészhez az kéne, hogy S fizetése überjó legyen, de az élet meg nem így működik, varázsolni sem tudunk :-(

Mesiéknek én is nagyon drukkolok egy babához! :-)

Kép
Kép
irina
 
 


Csak rohanva...

Juba, nagyon örülök Bertusnak, akkor itasd csak tovább narancslével :D

Irina, ez a vigyorarc nem semmi :lol:
Akkor most már ügyeskedhetsz a fényképezővel :wink:

Rugó pl. már ügyesen fikázik, és amit kigyűjtött az orrából, a kezembe nyomja. Ja, és valamelyik gyerek szopja az ujját benn, hát néha már ő is bedugja az szájába :roll:
Szóval ragad rá a tudás :lol:

Az életkor az gáz, de ilyenkor Maggie meg Niki az én példképeim :idea: :D

Lakáshitel stb. - a második bevételi források sajnos tényleg kellenek, hogy jó legyen a helyzet :roll:
Mi is abból legénykedünk általában.

Majd meglátod, milyen jó lesz ott lakni, és akkor nem is tűnik fel, hogy egy csomó minden hiányzik. Egy éve múlva meg a fejedet fogod, hogy akkor még ez sem volt meg az sem :roll: :wink: Pár szűkebb hónap után meg egyenesbe fogtok jönni, és akkor majd belevágtok:)

KOnyakos meggyet eszek :arrow:

Panndi, ügyesek vagytok akkor :P

Mesiék, hajrá :P

Kép
vindolanda
 
 


Ja, most látom, nem is narancslé, hanem narancs :roll:

Kép
vindolanda
 
 


Értelek Irina!
Nekem nem volt először fogadott orvosom,én ugye a tesóm barátnőjénél szültem(szülésznő).
Most nem tudom,hogy lesz,annyira nem értem rá ezzel foglalkozni,mindig történik valami Berta körül ami felemészti az összes időmet és energiámat,egyáltalán nem volt még időm ilyenekkel foglalkozni...
És azt sem tudom,hogy működik most ez itt felénk :roll:
Hát a hitel meg ismerős téma,annó mi is vettünk fel,két év múlva jár le,alig várom már!!

juba0
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?