Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Annak ellenére, hogy ez egy régebbi topic mégis a szükségét érzem annak, hogy az én véleményemet is megosszam Dr. Ács Nándorról.
Nem értem, hogy miért folytatnak egyesek ugymond hazugságkampányt ez ellen az orvos ellen, hisz ha nem lett volna ő az orvosom akkor egészen biztos, hogy a kisfiamat más orvosnál halva szültem volna meg.
Én ugyanis pontosan ma egy hete szültem nála és egyáltalán nem mondanám azt, hogy emberileg futószalag. Akárhányszor problémám volt mindig fordulhattam hozzá, hisz segített(bármikor el lehetett érni telefonon). Én nem mondanám azt, hogy pénzéhes mint ahogy egy régebbi hozzászólásban olvastam. Az én tapasztalataim abszolút pozitívak. Nagyon jó szakembernek tartom és emberileg is nagyon meg vagyok elégedve vele.
Annak ellenére, hogy nem volt bent a kórházban amikor beindult a szülésem, rögtön jött amint csak tudott. kb 30 percen belül beért a kórházba és rá 1 órára már össze is voltam varrva. A gyerekem életét neki köszönhetem teljesen, hisz a baba nem ereszkedett le mivel a köldökzsínór háromszorosan volt a nyakára csavarodva és így a spontán szülésnél halva született volna. Amiután a magzatvizem elment azonnal felismerte, hogy valami nagyon nincs rendben és azonnal császármetszést hajtott végre. A babám mint kiderült 1-2 napja már belekakilt a magzatvizbe és ezért majdnem fertőzést kapott, hisz már beleivott a szennyezett magzatvízbe és ráadásul, mint már említettem, a köldökzsínór is háromszorosan volt a nyaka köré csavarodva. Ha a gyereket kb 1 órával később veszi ki akkor nem lenne életbe a gyönyörű kisfiam.
Ez a tette nem pénzre ment hanem emberségre.
Ugyanitt megemlíteném, hogy amikor varrt össze figyelembe vette azt is, hogy keloidosan gyógyulnak a sebeim és annyira szépen varrt össze, hogy mondhatni nem is látszik a varrat helye.
Én úgy lettem a betege, hogy egy ismerősöm (aki néhányszor már járt a magánrendelésén) ajánlotta nekem amikor kiderült, hogy babát várok, szóval én is csak egy átlagos páciense vagyok.
Ami a magánrendelését illeti, tőlem minden adatot rendesen felvett, semmit sem töltött ki felületesen az én megkérdezésem nélkül és valahogy nem hiszem el, hogy most 2-3 éve annyira feledékeny lett volna, hisz minden betegének nem csak a nevére, de minden problémájára emlékszik.
Amíg a kórházban voltam minden nap bejött és megnézte, hogy minden rendben van-e velem illetve a picivel.
Én mindenkinek csak szívből ajánlom, hisz ennél lelkiismeretesebb orvost manapság ritkán találni!

Mindenkinek további szép napot! :)

~egy boldog anyuka~
 


Kedves Szaszende,
Nagyon örülök, hogy jók a tapasztalataid! Nekem nem voltak jók a tapasztalataim. Így jártam. Nem folytatok kampányt, csak tényt közlök, ahogyan te is tetted. Elmentem máshoz, akivel tökéletesen meg vagyok elégedve.

Azt azért kicsit furcsállom, hogy azt mondod, "mondhatni nem is látszik a varrat helye", egyhetes műtét után :) Na ne már... :-) Nekem is van egy hasi varratom, ugyan nem nőgyógyászati, de a szakma krémje dolgozott rajta, és valóban gyönyörű, de azé' - látszik az, nagyon is! Valóban vékony, ráadásul most, a műtét utáni 3-ik hónapban vettem észre, hogy halványodni kezd a színe.
Persze függhet ez bőrtípustól is, én sajnos a hófehér-kékszemű-szeplős csoportba tartozom :roll:

Gratulálok a babához és a családi boldogságotokhoz!

Kép
 


Kedves manguszta!

Sajnálom, hogy neked nem voltak jó tapasztalataid, de azért örvendek, hogy találtál olyan dokit aki megfelelt az elvárásaidnak. :)

A varrat annyira vékony és halvány, hogy számomra is hihetetlen, hisz mint mondtam én alapból keloidosan gyógyulok. A keloidon kívül viszont nem panaszodhatok a bőröm minőségére :D
Nekem csak ez az egy műtétem volt eddig, de meglepően szépen gyógyult már a legelső pillanattól. Viszont van a karomon egy 18 éves koromból megmaradt baleset nyoma (véletlenül elvágtam az alkaromat kb olyan 4 újjal a csuklóm fölött) és az borzasztó ronda azóta is. :(
Lehet, hogy a bőrtípustól is függ tényleg, de azért az is számít, hogy hogy varják össze.

Én is gratulálok a babátokhoz :)
 

 
 

Kedves Szaszende!

Megírnád nekem, hogy mennyi a terhesgondozás Ács Nándornál? Illetve mennyit kér a szülésért?
Köszönöm szépen !

Ani
ani750707
Budapest XXIII. kerület
 
 


Szia Ani!

Bocsánat, tudom a kérdést nem hozzám intézted, csak mivel én is éppen most ismét terhesgondozásra járok Ács doktorhoz, gondoltam írok :D
10eFt a terhesgondozás, nincs már külön tarifa terhesgondozás és nem terhesgondozás között.
Szülést én az elsőnél sem kérdeztem meg tőle, most sem fogom, annyit adtam, amit gondoltam. Nekem császár lett az első, de most nem arra készülünk, bíztat az orvos, de ha az lesz, sem tragédia, a gyerekkel legyen minden rendben!

Csüt-ként van magánrendelése a Szent István krt-n a Nyugatihoz közel.
Ha bármi kérdésed van, írj nyugodtan!

Üdv,
Szilvi

Lilypie Fifth Birthday tickers



Lilypie First Birthday tickers
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: