Sziasztok lányok!
Pénteken megszületett a kislányom. Nagyon rövid és könnyű szülés volt, még a doki is meglepődött rajtam.
6.10-kor léptünk be a kapun, a vizsgálat + papírozás után 7-kor kaptam meg a szülőszobámat, 9.50-kor kint volt a pici.
Mondtam neki, hogy csakis őmiatta igyekeztünk ennyire, mert akkorra már kb. 3 napja talpon volt, 2 átügyelt éjszakája után akkor estünk be a szülőszobára, mikor lejárt volna az ügyelete. Szóval hívni se kellett, épp ott volt kéznél.
Minden nagyon szuper volt, beöntést is megúsztam, mert az elején ki kellett mennem pisilni, aztán más is lett belőle. Az EDA nagyon bejött, rá tudnék szokni.
Dokink annak ellenére, hogy szabad hétvégés volt, szombaton bejött megvizsgálni bennünket. Fura volt civilben látni.
Viszont a csecsemősök közül csak 1-2 volt elfogadható, a többit utáltuk.
A kórteremben pont a doki egyik kismamájának felszabadult ágyára kerültem, ill. az egyik szobatársam is a dokinál szült előző este. Jól összejöttünk.
Kedden hazajövés előtt még elcsíptük, hogy reggel a doki kisfia is megszületett, végül Álmos lett a neve, és nagyon jól vannak, válaszolta kérdésünkre a doki, boldogan, fülig érő vigyorral.
Most röviden ennyi rólunk. Ja, meg hogy eltűnt a pénztárcám, de ezt csak hazaérkezés után vettük észre, és hiába mentünk vissza a kórházba, nem lett meg.
