Heni: nem volt semmi, csak az, hogy az én dokim a főorvos és neki az a szokása, hogy a 39. héten befekteti a kismamát (ha van hely, ha nincs akkor meg csináljanak a szülésznők
) Gondolom ez van akinek szar lehet, mert van aki nem szereti ezt a kórházasdit, de én kibírom és bírtam... mert végülis nem meghalni megyek be... ráadásul Marcellal mákom volt, mert szerdán reggel mentem be és kedden reggel jöttünk haza, tehát nem volt túl sok az idő... meg ugye amúgy is minden pont mákosan történt akkor... szóval csak ennyi az indok... és ráadásul az én személyiségemmel, felkészülési mániámmal ez pont passzentos
ja plusz ráadásul én olyan inkább nem szólós fajta vagyok, tehát ha csak fájásom lenne, hát lehet inkább telefonálni se mernék... mondjuk a víz elfolyás az más tészta... így sokat gondolkodtam azon, hogy ha most történne valami, akkor mit tennék, de én szerintem tuti, hogy előbb mennék a kórházba és velük hívatnám fel a dokim, mint hogy én telózzak... bár lehet azért vészhelyzetben másként alakulna a személyiségem...na mindegy. a lényeg az, hogy remélem megérem azt a napot egyben, hogy ők befektessenek és ott induljon meg a szülés, mint itthon... nekem ez így jobban tetszik, mint az itthonról rohanós verzió.
Vok-móki: tulkép mi mindig beszélünk a dologról... tehát ez nem egy sorsfordító beszélgetés volt... de köszi, hogy örülsz...
csak ugye van, hogy az ember akkor is gondol valamit, amit továbbra is fent tartok...
nem is tudom, hogy nekem lenne e valami jó- sztem olyan vagyok, mint apám, ha van sapka az a baj, ha nincs sapka az a baj...
én az előbb sírtam és ez tuti a terhesség, mert nem vagyok egy sírós: bemérgesedtem apámon, pedig végülis igaza volt
a gyerek köpködött (jó nem vészesen, de hát mégis köpködte húgom pasiját) én pont nem voltam ott, mikor kezdte és apu fegyelmezte... aztán odaértem és látom, hogy a gyerek hadakozik apuval (hozzáteszem apu szigorú és mi eléggé rendre voltunk tanítva, nem egy játszós fajta apuka és nagyon csekély az az idő, amit el tud tölteni a gyerekkel) szóval gyerek hadakozik én meg nevettem ezen... azon ahogy köpködött, mert tök béna volt, meg hogy van aki apámnak szemrebbenés nélkül nemet tud mondani (még egy plusz infó: mi ezért a húgaimmal már tuti kaptunk volna pofont, külön külön a köpésért és a nemet mondásért is...) aztán ugye apám engem is lecseszett, hogy ezen nevetek... na utána már bőgtem volna, de megvártam míg hazaérek... mert tudom, hogy igaza volt, hogy ne köpködjön, de ebben a terhes, lelkis állapotban előjött az sok elnyomás, félelem, veréstől való félelem... ami volt a gyerekkoromban. hogy apu szidja anyut, hogy itt hagyott minket (elköltözött) és ez milyen dolog egy anyától, hogy nem számíthatunk rá bármikor, pedig aztán rá se merném bízni a gyereket, mert tudom, hogy nem mindig van hozzá kanala- és ezért inkább a másik nagyszüleire se akarom bízni, pedig ők bármikor képesek kapát kaszát eldobni a gyerekért/értünk. ők mindig rajongással fogadják, apu meg csak egy példa: a húsvéti locsolás ahova elvitte a gyereket kb 4-5 hely, tartott 1 óra hosszat és utána egyből bedobta az ajtón, hogy kész, megjöttünk... vagy ne pakoljon szét, vagy üljön nyugton a seggén, mert akkor számít jó gyereknek... szóval rendben van a fegyelem, meg az hogy mit illik, mit nem, de engem ezek a tiltásai mindig emlékeztetnek a gyerekkoromra... mi apu szüleihez se szerettünk menni, mert ők is ilyenek voltak, a mama mindig elvárta, hogy szépen feküdjünk az ágyban, mert mi az hogy az szépen vasalt lepedő összegyűrődik- így mondta: összedöncölitek az ágyat
ezen röhögünk még ma is az unokatesómmal
szóval egy picit megsirattam magam porszívózás közben
ráadásul tudom, hogy apám még ha valami nem is igaz, ő akkor is tudja úgy mondani a dolgokat, hogy de az úgy van- szerinte mi nem vagyunk boldogok a férjemmel, mert nem járunk bulizni
vagy a kisebbik hugomék is sokat veszekednek szerinte...
ja a nagyobbik pasija meg nem egy család centrikus, ha azon gondolkodik, hogy kocsit vegyen, mint lakást (hiába magyarázom neki, hogy sok társadalomban nem evidens a saját lakás és életet húznak le bérleményben, vagy miért ne lehetne álom kocsi is, ha az elérhetőbb, mint a lakás)
mindeközben ő is az a típusú férfi, aki elsőre tuti nemet mond, bármi programra, vagy bármi kérésre, amit meg kéne csinálni... szóval nehéz eset. és már annyira nem is bánom, hogy elváltak anyuval...
na sebaj, ez is... jól kisopánkodtam magam...
Mindenki nagyon aranyos volt, szerintük nem is híztam sokat. Na majd 2 hét múlva meglátjuk, akkor lesz a következő méregetés.
Ez volt 2 napja
Ez ma
Ez meg Hanna 39 hetesen 
