Új privát üzeneted érkezett!

Üdv!
Kicsit javult az idő, már Boni hangulata is sokkal jobb! Sőt! Elemében van a gyerek, egész nap gagyog, nevetgél, és egyre több grimaszt tud! Olyan édes arcokat vág, hogy meg tudnám zabálni!
A répa nálunk is hasonlóval járt, nincs kaka tegnapelőtt óta. Ma sütőtököt kapott ( lusta anyaként üvegeset vettem neki!) ugy tünt izlík neki, pedig förtelmes ize van!

Végre nem esik az eső ki lehet mozdulni a hosszú hétvégén! Biztos bepotóljuk ezt a pár napos séta-kiesést!
Voltunk ortopédián, minden rendben szerencsére! Nem egyforma neki a két combján a redő, de azt mondták nem lesz gond, majd ha megtanul járni vigyem vissza kontrollra.

Kiváncsiságból adtam a kezébe csörős poharat, és nagyon tetszett neki! Megmarkolja a két fogóját veszi a szájába és iszik, persze fogni kell mert magára önti, de látszik , hogy élvezi a dolgot!

Na megyek
sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Hát ez az elmúlt 4-5 nap nem tartozik a kedvenceim közé, de ma már nekünk is sokkal jobb kedvünk van :D !

Mumuska, örülök, hogy az ortopédián mindent rendben találtak!
Csőrös pohár: mi is kipróbáltuk, Timike nagyon ügyesen megfogta, de inkább "rágcsálta", mint ivott belőle-nekünk inkább a kanalas ivás jött be egyelőre.

Nóri: Botinak utólag is nagyon boldog Névnapot kívánunk :D :D !

Megyek, mert Timike nagyon beindult!

Szép napot Mindenkinek: Viki
Kép
 
 


Ja még valami:
Eszter(lady23): Csengének nagyon boldog 1.Születésnapot, Neked meg előre is boldog Névnapot kívánunk :D :D :D !

Kép
 
 

 
 

Naa, hová tünt mindenki :( :( :( :( ? Igaz, 4 napig én sem jelentkeztem :oops: .

Remélem mindenkinek jól teltek a pünkösdi ünnepek! Szerencsére mi jó sokat tudtunk sétálni, ma is pont kifogtuk a jó időt-aztán alighogy bejöttünk, leszakadt az ég és cseresznye nagyságú jégeső esett :evil:(szegény párom nem volt ilyen szerencsés, őt pont elkapta az eső, ahogy jött hazafelé :(). Vasárnap ismét barátoknál voltunk, szülinapot ünnepelni, Timike megint egy jót "bulizott" :) . Most szerintem épp egy fejlődési ugrást élünk át-megint többet kér enni, éjszaka is nyugtalanabb, kis örökmozgó kisasszony

:D !

Jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok!
Szeretnek en is csatlakozni hozzatok, bar latom mar eleg jol osszenottetek itt paran, de azert remelem nem banjatok!
Nekem is van egy lanyom, aki november hatodikan szuletett! :D Most hat es fel honapos,akarcsak Timibaba. Epp ezert amiket irtok,az szamomra is nagyon erdekes es neha segitseg is.
Viktim! Van mar fogatok? Csak azert kerdezem mert Vivinek csutortokon jott ki az elso foga, majd ra par napra megjelent a parja is, elotte viszont masfel-ket hettel o is gyakrabban kert szopni es ejjel is tobbszor felebredt,amikor ugyancsak szopni adtam neki! En is fejlodesi ugrasra gyanakodtam,de igy utolag mar tudom,hogy a foga miatt kerezkedett tobbet cicire,valoszinuleg igy nyugtatta magat. Lehet hogy nalatok is ez a problema.

 
 


Szia, Ole85, természetesen örülünk, hogy csatlakozol, pláne, hogy a Te lányod is ilyen szép napon született :wink: :D ! Ő hány órakor és hol született? Timike reggel 6-kor a SOTE II.sz. klinikán, természetes úton.
Hű, lehet, hogy nálunk is a fogacska készülődik? Nekünk még egy sincs, de Timike 1 hete ugyanazt csinálja, mint Vivi: éjjel 2-3xkér ujabban szopni, illetve én is csak cicivel tudom megnyugtatni, emellett néha fel-felnyüszít álmában.

Most csak ennyit tudok egyelőre írni, nehogy Timike leguruljon az ágyról!

Minden jót, további szép napot!
VikiKép[url][/url]
 
 


Sziasztok!

Üdv Ole85!
Nálunk is hasonló a helyzet, Boni is felkel éjjel 2×3× enni, vagyis inkább csak nyammog kicsit a cicin és visszaalszik! Foga még mindig nincs, de gyanús, mintha alul készülödne valami! Nem tudom ezért-e de a nyála nem folyik már egyáltalán!

A lényeg csajok, hogy itt a nyár!!! Itt nálunk ma volt 27-28 fok, szikrázó napsütés, nulla felhő! Igaz tegnap este ideért a szupercella, volt jégeső meg szélvihar, de reméljük tényleg tartósan marad a meleg!
Bonci is megtanult hátról hasra fordulni, (eddig csak hasról hátra tudott) folyamatos mozgásban van, én is parázok nehogy leesen valahonnan! Néha annyira megörül valaminek (játéknak vagy pohárnak), hogy majdnem kiugrik a kezünkből!

Megbeszéltük apával, hogy hétvégén átköltöztetjük Boncit a saját szobájába! Kiváncsi leszek hogy fogadja! Meg hogy én meghallom-e éjjel ha felkel, mert szerencsére ő nem sir éjjel csak nyökög, nyöszörög! Szeretnénk ha minél elöbb megszokná, hogy külön szobába alszik.

Na pá! megyek pelenkát cserélni!
Vendég
 


Sziasztok!

Koszonom,hogy csatlakozhatom hozzatok :D

Viktim! Vivi delutan 5 ora 5 perckor szuletett meg az Uzsoki korhazban , o is termeszetes uton.
Szerintem nalatok is a fogacska zavarja es ezert ker tobbszor enni Timike. Nem latszik a kis inyen semmi,dudor :?: Vivinek ugy nezett ki mintha ket kis holyag lenne az inyere nove, par nap mulva megjelent a kis feher folt az iny tetejen es aztan kihasadt szegenykemnek es kibujt az elso fogacskaja :lol: Szerencsere nem volt laza, a legfeltunobb a gyakori szopizas volt( igy utolag)! :oops:

Mumuska! Kozvetlenul a foga kijovese elott Vivinek is kevesebbet csorgott a nyala, bar most ujra beindult a nyal termelese ,ma is ket ruhat nyalazott teljesen ossze, elokevel, poloval es bodyval eggyutt :roll:

Vivi is porog-forog egesz nap, hasrol hatra es hatrol hasra, ket hete kezdett el kuszni, mint egy kis kommandos, es lassan mar bejarja hason az egesz lakast! :D Mumuska : Bonci mennyi idos?

Jo ejt mindannyiatoknak!

 
 


Sziasztok!

Ole85: na, akkor Timike idősebb, kemény 11 órával :wink:! Szoktam Timike ínyét nézni, már amikor éppen nem takarja el a nyelvével, de nem látom duzzadtabbnak, illetve még dudort sem látok rajta. A "mindent a számbaveszek és megrágcsálok" időszak legalább már 2 hónapja tart, valamelyik nap odaadtuk neki a cumit, és akkor sem cumizta, hanem rágcsálta a gumiját és a peremét is :lol: . A nyálzás is eléggé jellemző, most már előszeretettel fújkodja a nyálát és berreg hozzá. Kommandósat kb. 2 hete játszik :), már egyre többször felhúzza magát ülésbe, de még hamar eldől.

Mumuska: drukkolok, hogy minél könnyebben menjen a saját szobához szoktatás. Sajnos ez nálunk még odébb van helyszűke miatt :(.

Melegnek én is nagyon örülök, csak ebben a változatos-viharos időben sajnos elég gyakran fáj a fejem, tegnap este is eléggé rosszul voltam, gyógyszert (Panadol) is be kellett vennem. Közvetlenül a vihar előtt Timike is nyafisabb általában. Ma éppen az volt a legnagyobb gondunk, hogy hogyan öltöztessem fel a sétához, szerintem szegénynek jó melege volt.

Minden jót, jó éjszakát :D !

VikiKép
 
 


Sziasztok!
En is allandoan bajban vagyok az oltoztetessel! :oops: Mar majdnem elindulunk, es akkor jon a gondolat,hogy megiscsak adok ra egy harisnyat is,mert kinnt fujkal a szel,stb,stb...Aztan kinn meg majdnem megsulunk mind a ketten... Altalaban en is tuloltoztetem a kiscsajt,de ugy felek , hogy megfazik :cry: Bar meg hala Istennek nem volt beteg :D


Mumuska! En is szoritok nektek! Nalunk is odebb van ez meg, de talan egyszer...


Tovabbi szep napot mindenkinek!

 
 


Üdv!

Boni a legfiatalabb a mezönyben, ő 6 nappal fiatalabb mint Timike és Vivi! Nov 12 született császárral!

A költözés holnap lesz, nagyon eltökéltek vagyunk eddig! Remélem nem okoz gondot Boncinak sem, hogy pár méterrel arréb költözik az ágya!
Majd elmondom hogy telt az első külön éjszakája!

Fog még semmi nálunk se! Nézegetem az inyét, talán valami lesz, de lehet már csak én képzelem !

Az öltöztetés nekem is mindig kérdöjel! Én azt mondom inkább legyen melege mint fázzon! Viszont van amikor tulzásba esem, és az utcán hámozok le róla egy réteget!
Azt mondják az okosok, hogy egy réteggel több legyen rajta mint rajtam!

Megyek , felébredt a fönők!
Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Végre ma egész nap jó idő volt, jó nagyokat sétáltunk :D ! Ma már kicsit bátrabb voltam öltöztetés szempontjából, de nekem is az a véleményem, hogy inkább több réteg legyen rajta-ha szükséges úgyis le lehet venni.

A jövő héten "bajban leszünk", ugyanis megint esőt mondanak :evil: , Timike meg pont akkor érzi jól magát, ha kint lehetünk és mehetünk.

Mumuska szorítok, hogy Boninak jól teljen az első éjszakája!

Képzeljétek, most hogy Timike egyre mozgékonyabb, illetve 2 napja már egész jól felül és meg is tartja magát elég sokáig :), tegnap letettük az ágyában a lapot alulra. Ma reggel ahogy felébredt, rögtön hasra fordult és mivel így pont szemmagasságba került velem, rögtön láttam, milyen aranyosan mosolyog :)!

Na megyek pihenni, jó éjt, kellemes hétvégét Mindenkinek!

Viki Kép
 
 


Helyesbítek: Timike persze bent is sokszor jól érzi magát, csak jóval hamarabb nyűgös lesz.

Kép
 
 


Sziasztok!

Na, itt vagyok végre! Már néhány napja hazaértünk, csak annyi minden történik mostanában, hogy netezni sincs időm. Illetve amikor fenn voltam, próbáltam elolvasni a hozzászólásokat.

Ole85, üdv neked is! :)

Timibabának meg gratula a felüléséhez!

A nyaralás jól telt, nem volt egy 30 fok, de szép idő volt, még fürdöttünk is. Bencének vettünk egy mini csónakot, ő abban "uszkált", nagyon tetszett neki. Az utazás viszont szörnyű volt, bár a baba elég jól viselte. Gondolhatjátok milyen volt, ha azt mondom hogy a kb 7 órás utat 12 óra alatt tettük meg. :shock: 130 a sebesség korlátozás a horvát autópályán, de mi 100-al mentünk, úgyanis valami elektronika elromlott az autónkban, és ha 100 fölé mentünk, leblokkolt, hiába a padlógáz akkor se ment többel. Azt hittem soha nem érünk oda (pláne vissza). na persze pihenni is megáltunk.

Az a helyzet, hogy holnap van az utolsó napom itthon!! Megőrülök!! :cry: Nem akarok visszamenni dolgozni... Nem tudom hogy birok ki egyhuzamban 8 órát a Manó nélkül... Anyu fog rá vigyázni, a tengeren jól össze csiszolódtak. Nagyokat tapsikolnak, mulatnak stb. Minden OK lesz e téren, csak nekem fog hiányozni...

A fog témához hozzászólva, az első két fog áttörésekor (de lehet hogy már írtam is, nem tudom), Bencének nem volt duzzadt az ínye, a felsőknél igen, de ott se túlságosan.

Kép
 
 


Na, véletlenül elküldtem, pedig még el sem köszöntem. Bazi fáradt vagyok már, be is bújok gyorsan az ágyba! Jó éjt mindenkinek.

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!

Viktim! Timibaba nagyon ugyes! :D Vivi is probalkozik mar,foleg a babakocsiban seta kozben , mert tobbet szeretne latni a vilagbol,de meg csak segitseggel tud felulni. Viszont ha egyszer fenn van megkapaszkodik elol es alig tudom visszanyomni fel fekvo helyzetbe,mert annyira erosen tartja magat es vigyorog :D

Mumuska! Milyen volt az elso ejszaka kulon szobaban?

Udv neked is lida v.! Miert kell mar visszamenned dolgozni? Lehet hogy mar irtad csak meg nem olvastam :oops: Csodalom, hogy kibirtatok egy ilyen hosszu utat! Nem irigyellek benneteket! Mi is eleg sokat utazunk,mivel bar Budapesten lakunk,de videkiek vagyunk,ezert ugy ket- harom havonta hazamegyunk( 350 km),de neha mar ez is soknak tunik! Amig kisebb volt Vivi es tobbet aludt, jobban viselte az utazast, de mostmar csak ejjel tudunk menni,mert a kiscsaj utalja a hordozoban ( szuknek es unalmasnak talalja). Remelem ha mar tud ulni akkor valamivel jobb lesz :roll:
De a lenyeg hogy az utat leszamitva jol ereztetek magatokat! :D
Most pedig elbucsuzok toletek! Sziasztok

 
 


Sziasztok!

Lida v.: örülök, hogy jól éreztétek Magatokat Horvátországban, nehéz utazás, munkába visszaállás :evil: Drukkolok, hogy minden rendben menjen!

Ole85: a babakocsival nálunk is ez a helyzet, ha Timike ébren van, akkor szinte teljesen függőlegesre kell beállítani a támlát. Egyébként nagyon élvezi, hogy tud ülni, már egyre többet játszik így.

Nektek hogy telt a hétvégétek?
Mi szombaton párom munkatársának esküvőjén voltunk, igaz csak a szertartáson. Timike nagyon jó kislány volt, mindenki dícsérte, milyen aranyos és szép :) :) :) . Jó volt látni az ifjú párt, bizony megfordult a fejemben, hogy csak jó lenne nekünk is "ilyen helyzetbe" kerülni egyszer-mi (még) nem vagyunk összeházasodva.
Vasárnap, mielőtt kitört a nagy zuháré :evil: :evil:, még sétáltunk egy nagyot, aztán én estig megint fejfájással küszködtem :evil: . Timike talán most kevésbbé nyűgösködik, de azért hiányolja a sétát.

Megyek, mert "szökik" a lánykám :lol: !

Minden jót, további szép napot!
VikiKép[url][/url]
 
 


Sziasztok!

Viki, ez az esküvős dolog, én 8 hónapos terhes voltam amikor összeházasodtunk a párommal. A hasam hatalmas volt, de végig táncoltam a napot! :D Mindkettőnknek ez már a második házassága de azért nem riadtam tőle vissza. :)

Mumuska, hogy sikerült Bonci költöztetése? Mi még nem tartunk ott hogy átköltöztessük, na meg nincs is hova egyenlőre, de majd kíváncsi vagyok a tapasztalatodra, hogy hogy csináljam a jövőben.

Munka: Ole, sajnos azért kell visszamennem dolgozni, mert itt ahol én élek, Szerbiában, itt csak 1 év a szülési szabadság, és az is 1 hónappal a szülés előtt kezdődik. Szóval kész vagyok....
Na de azért ma elmentem és vettem egy pár cuccot, hogy legyen miben munkába mennem. 8)

Most Bence alszik, én meg próbálom kiélvezni az utolsó perceket munka nélkül. Jó éjt mindenkinek!

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!

En eljegyzesen voltam szombat este, a ferjem testvere keszul nosulni, es reggel fel otig tartott a buli! :D Vivire a dedmamaja es apukam testvere vigyazott, ez volt az elso ejszaka, hogy nem voltunk vele otthon,bar ketszer is hazaugrottunk,hogy megnezzuk minden rendben van-e :oops: Szerencsere eleg jol viselte! :D Vasarnap pedig visszavagon es ajandek bontason voltunk, ahova persze mar vittuk a kisasszonyt is, igy nem is az ajandekok, hanem o volt a foszereplo.
Lida.v! Mi Romaniabol jottunk, jelenleg Budapesten lakunk,bar en mar egy honapja itthon vagyok Vivivel :cry: ,mert vizsgaim vannak. Nagyon rossz lehet hogy csak egy ev a szulesi szabadsag,nem irigyellek erte! :? Nagyon szomoru,hogy mar egy ev utan arra kenyszeritik az anyukakat ,hogy otthagyjak a kisbabajukat es visszaalljanak a munkaba! El sem tudom kepzelni, milyen nehez lehet! Azert csak fel a fejjel!
:D Es akkor Bence kivel marad otthon? Vagy bolcsibe fog menni?

Tudjatok mit jatszik Vivi??? Felfujtam neki egy lufit es azt probalja meg elkapni, de nem sikerul neki! :oops: Mindig arrebb tolja es o kuszik utanna! De nagyon elvezi a dolgot, meg beszel is a lufihoz! :D
Szep napot nektek!

 
 


Sziasztok!

Hát, tiszta röhej, hogy ma június elseje van :evil: :? :evil: :? -kint épp veri az ablakot a szél :evil: .
Timike éjjel elég rosszul aludt, többször felsírt, de reggel szerencsére jókedvűen ébredt. Délelőtt aludt 1 órát.

Lida v.: remélem jól telt az első munkanapod :) ! A rövid szülési szabadsággal kapcsolatban egyetértek Ole85-tel.

Ole85: örülök, hogy jól éreztétek magatokat a lánybúcsún. Mi még Timikét nem mertük majdnem egész éjszakára otthon hagyni, max. csak 2-3 órára, addig párom anyukája vigyázott rá-ennek főleg az az oka, hogy cicifüggő a kisasszony :) . Vivi aranyos lehet a lufival!

Megyek, mert Timike már nagyon reklamál :) !

Szép napot mindenkinek ebben a pocsék időben is!

VikiKép[/url]
 
 


Sziasztok!

Hat ahhoz kepest, hogy ma gyereknap van, ma ki sem tettuk a labunkat a lakasbol! :cry: Egyszer feloltoztunk, hogy megyunk egy kicsit setalni,de mire kiertunk eleredt az eso es visszafordultunk! :roll:

Viktim! Vivi reggel 7-tol mostanig 1,5 orat aludt!!! Remelem ejszaka legalabb fog tudni aludni szegenykem. :cry:
Vivi is eleg sokat szopizik meg mindig nappal , de ejszaka nem szokott felkelni enni ( hacsak nem jon a foga) , korulbelul harom honapos kora ota atalussza az ejszakakat szopi nelkul. 8) Ezt ugy kell erteni,hogy fogmentes idoszakban este 9-tol reggel hat oraig egyhuzamban alszik! :D Szerencsesnek is erzem magam nagyon!

Jo ejszakat mindenkinek!

 
 


Sziasztok!

Ma negatív alvásrekordot döntöttünk: Timike egész nap mindössze csak fél órát aludt! Igaz, szerencsre nem volt nyűgös, csak a fürdetés után, egész nap csacsogott meg nevetgélt :D . Délelőtt voltunk babaúszáson, és már azt is eléggé élvezte, sőt már 3x lemerítettük egy pillanatra a víz alá, és nem sírt :D . Este meg pont kifogtunk egy fél órányi napsütést 2 zuhé között, úgyhogy kint is voltunk, igaz csak az udvaron, de az is nagyon jó volt. Lánykám, most alszik, remélem éjszaka már behozza a lemaradást :lol: .

Ole85: tényleg szerencsés vagy, én egyelőre 2 kezemen meg tudom számolni, eddig hányszor aludt Timike egyhuzamban ennyit, mint Vivi. Amióta megint ilyen trágya, szeles idő van :evil: , azóta 2-3x felébred, de hamar visszaalszik, igaz cici kell hozzá :roll: . És fogunk még nincs is! De ahhoz képest szerintem még ez sem rossz arány, van akinek 1.5-2 óránként ébred a babája.

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok!

Nem semmi Timike tegnapi fel oras alvasa! De ha jo a kedvuk, akkor ki banja, ha nappal nem alszanak, akkor bosszankodom,ha latom, hogy almos es nem tud elaludni!
Nalunk az ejjel katasztrofa volt! :cry: Ugy kezdodott, hogy 11 ora fele felebredt es hiaba aludt vissza mellettem, ahogy letettem a kisagyaba ujra sirdogalt. :cry: Haromszori probalkozas utan magam mellett hagytam! Harom ora utan meg mindig nem aludtam( bar nem sirt, de sokat nyoszorgott). Akkor megmertem neki a lazat es 37,5 fokos hoemelkedese volt! Az orra nem csorog , nem kohog, nem megy a hasa, a torka nem piros, enni eszik, a kedve is eleg jo, ugyhogy valoszinu hogy a felso fogak viselik meg ennyire,mert mar par napja keszulodnek! :cry: Nagyon sajnalom szegenykemet! :cry: Es remelem tenyleg " csak " ennyi a baj es nem valami mas :roll:

Na megyek, mert ebredezik a kis dragam, tovabbi szep napot mindenkinek, ennek a franya idonek ellenere is!

 
 


Sziasztok!

Ole85: rossz éjszakát sajnálom :((na. pont előtte írtam, hogy szerencsés vagy az átaludt éjszakák miatt) -remélem tényleg "csak" a fogak a ludasak!

Nekünk egész jó volt éjjel, csak 2x kért Timike szopizni, és ma napközben is többet alszik (most is éppen). Ebédre már adtam neki cukkinifőzeléket (ezt már kb.2 hete bevezettem) és kevés főtt csirkemellet belepasszíroztam-most kapott életében előszőr húst és úgy tűnik ízlett neki. Egyébként eddig, amiket bevezettem, azok közül csak a spenótra fintorgott egy kicsit.
Tényleg Ole85, Vivi miket kap már enni ?

Ma mi is úgy jártunk, hogy ebéd után ki akartunk menni sétálni, de pont akkor kezdett esni

:evil: -remélem most már tényleg csak max. 2 napot kell várni a jó időre!

Sziasztok, további szép napot Mindenkinek!
VikiKép
 
 


Sziasztok!

Már 3 napja anyukám vigyáz Bencére, egész jól megvannak, sőt, még az alvása is rendeződni látszik. Mindhárom nap aludt egy órát 10-11-ig és 14-15-ig. Azelőtt nem lehetett így kiszámítani, na de nem akarom elkiabálni. Én meg majd megőrülök a munkán, folyton Bencén jár az eszem. Úgy tűnik, én rosszabbul viselem mint ő. Na de majd lesz valahogy. Úgy félek hogy lemaradok valamiről, az első lépésekről, szavakról...

Rossz időt már én is nagyon unom, de még holnapra is esős napot jósolnak sajnos. :( Ha minden igaz, hétvégére már szervezhetünk programokat is.

Alvás témában annyi az újdonság, hogy Bence időnként felül félálomban, sőt van hogy feláll a kiságyban, de nem tud visszafeküdni, nekem kell lefektetnem. De amikor már átveszem a mi ágyunkba szopizni, akkor meg se mukkan aztán reggelig. Most hogy 8 órával kevesebbet látom, olyan jó, hogy legalább éjjel egy kicsit ott szuszog mellettem! :)

Megyek, még egy kicsit vasalok, aztán ledőlök. Jó éjt

Kép
 
 


Sziasztok!

Bonci költöztetését elnapoltuk, most hétvégén fogjuk megejteni! (Apa nem volt itthon hétvégén, sajnos dolgozott, egyedül meg nem tudtam megoldani.) De majd most!!
Nem tudom miért vagy az idő vagy a foga, de Boni minden éjjel kb5-6× felkel, és ez már lassan egy hete megy! Kicsit zombi vagyok már, nem tudom rendesen kipihenni magam! Napközbe se viszi túlzásba az alvást, ma pl délelött egy, délután 20percet aludt!
A közérzete jó, egész nap jól elvan, sőt olyan mint akibe elemet cseréltek!
Lehet a foga, mintha alul valami alakulna, bár már ezt mondom 2 hete és még mindig semmi! Mennyi ideig tart míg kibújik egy fog?
Kb hány nap míg áttöri az inyét? Ja és megint elkezdett ömleni a nyála, + mindent a szájába tusz

A babakocsival nekünk is van gondunk! Boni még nem tud ülni, ezért ilyen félig ülő- félig fekvő helyzetben közlekedünk, nem tünik túl kényelmesnek! Fekve már nem marad meg, ülve meg még nem.

Lida:remélem feltöltődtél a nyaralás alatt, kipihented magad! Biztos nehéz lesz az első pár nap újra dolgozni, de kitartás!!!

Na megyek hátha tudok aludni pár órát!
Sziasztok
Vendég
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Mai hangulatom: :evil: :( :evil: :( :evil: :( :evil: :( :evil: :( -semmi extra, csak a szokásos napelvonási tünetek, a mai napot szívem szerint átaludnám. Timike szerencsére jól van, az éjjel is egész jó volt.

Lida v.: munkával kapcsolatban ugyanazt kívánom, mint Mumuska. Az elején a legnehezebb, de azután már mindenki alkalmazkodik az új helyzethez (mondom ezt én, akinek ezen a téren semmi tapasztalata nincs :oops: ). Egyébként ha Timike nélkül megyek valahová, már szinte azonnal hiányzik nekem is!

Mumuska: "fogas" témában hasonló helyzetben vagyunk, én már kb. 2 hónapja azt hiszem, hogy a foga készülődik, ehhez képest még sehol semmi. Szerintem a gyakori ébredés oka a fogon meg az időn kívűl ilyenkor még a fejlődési ugrás és a megnővekedett mozgásigény lehet.

Ole85: Vivi hogy van?

Sziasztok, szép napot Mindenkinek :) !

VikiKép[url]mg[/url][url][/url]
 
 


Sziasztok!

Viktim! Sajnos nem a foga jon ,hanem a torka pirosodott be estere! :cry: Es 39 fokos laza lett, meg a nurofen sem segitett, csak a kup :cry: De mostmar kapja a gyogyszereket es remelem amilyen gyorsan jott olyan gyorsan menni is fog! Erdekes, mert se nem kohog, se nem tusszog, meg az orra sem csorog, csak a torka pirosodott be :roll: Es szerencsere az eves igy is jol megy :D

Vivi ot es fel honapos volt amikor megkezdtuk a hozzataplalast es mar eszik almat, kortet, banant, barackot, cseresznyet, narancslevet, krumplit, sargarepat, sutotokot, ceklat, es o is kostolgatja mar a csirke-es pulykahusit. Reggel csak szopizik, 9-kor gyumit eszik, delbe fozeleket, 5-kor rizspepet valami gyumolccsel es este ujra csak szopizik.

Lida! Orulok, hogy Bence jol viseli a munkabaallasodat! :D

Mumuska! Drukkolok a koltozteteshez!
Vivi korulbelul 10 nappal a fog kibujasa elott tobbszor felebredt ejjel es enni kert :lol: Nalunk eloszor duzzadt volt az inye, aztan ra egy hetre megjelent az inyen egy feher folt( este vettem eszre) es masik nap delben mar szurt is a kis foga! Mumuska! En mar ot honapos kora ota mindig ugy lattam, hogy jon a foga, aztan jo sokaig jott... :oops: Ahanyszor nyugos volt mindig azt hittem jon a foga...de aztan csak kijott...Baratnom pedig semmit nem vett eszre a gyereken csak egy reggel latta, hogy ott van egy fog 8) Gyerekenkent valtozik...

Na megyek, amig alszik Vivi csinaljak is valamit :roll:
Szep napot nektek!

 
 


Viktim! Eszre sem vettem, hogy kozben irtal, bocsi! Allandoan csak rohangalok, ki a konyhaba , vissza a gephez! :oops:

 
 


Sziasztok!

Ole85: sajnálom a magas lázat :(! Ez nagy valószínűséggel vírusos megbetegedés, ami általában 2 vagy 3 napig okoz lázat. Az is előfordulhat, ha majd láztalanodik, utána majd kis piros kiütései lesznek, az is a vírusfertőzéstől van-persze egyáltalán nem biztos, hogy lesznek kiütések, de csecsemőkorban elég gyakori ez a betegség. Most egyelőre elég a lázcsillapítás, C vitamin és bő folyadék. Vivinek mielőbbi gyógyulást kívánok :) !

Most már szerencsére jobb kedvem van, a Nap is kisütött :D :D :D -mindjárt megyünk is az udvarra!

További szép napot!

VikiKép
 
 


Sziasztok!

Viki, milyen jó, hogy van köztünk egy gyerekorvos is! De kár, hogy amikor februárban Bence élte át a 3 napos lázat nem volt senki aki megmondja hogy most mi van. Vittük orvoshoz is, de mivel nem sokkal előtte műtötték, arra gyanakodtak, hogy valami azzal kapcsolatos. Az interneten kerestem, így jöttem rá, hogy mi volt a baja... Ole85, nyugi, most nehéz mert lázas a babu, de szerencsére tényleg 3 napig tart "csak"! Ja, és biztos hülye kérdés, de hogy tudtad megnézni a torkát, hogy piros-e? Én alig tudom megnézni, hogy kibujt-e a foga (mellesleg még mindig csak várjuk a hetediket), trükköket kell bevetnem, nevettetnem kell stb, hogy kitátsa a száját, nem hogy a torkát meglássam. meg amúgy se tudom mit kellene látnom... :oops:
Apropó szájtátás, Bencének van mini babafogkeféje, azt nagyon élvezi, arra tátog! :)

Ami a munkával töltött első napokat illeti, sokkal rosszabra számítottam. Ennek ellenére Bence meglehetősen jól viseli a távollétemet - bár ma már nyügösködött, mikor megjöttem megörült nekem, kérdeztem akar-e cicit, mire kiköpte a cumiját és nevetve tátogott! Nagyon cuki volt! :D (és nekem is olyan jól esett hogy megörült nekem, mert így is nehéz, hogy már nem én vagyok vele egész nap). Mindenesetre olyan jó, hogy végre itt a hétvége és szombat reggel végre együtt ébredhetek Bencussal mint azelőtt.

Jó éjt mindekinek, és ha mindenigaz, holnap már szép napos napra ébredünk!

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!
Kicsit banatos vagyok, mert meg mindig lazas a kis csillagom, es nagyon sajnalom! :cry:

Viktim! Koszi a biztatast, ezek szerint meg egy lazas napunk van! :D De jo hogy nalatok mar elobujt a napocska, remelem holnapra mar ide is eler!

Lida! A torkat nem en neztem meg, hanem uncsimnak a felesege, aki apolono, en nem tudnam megnezni, nekem sem hagyja meg a fogacskait sem nezegetni!
Orulok, hogy minden rendben volt a munkabaallassal kapcsolatosan! Tok jo, hogy Bence ilyen jol viseli! A hetvegen pedig ujra eggyutt lehettek! :D

Most, hogy Vivi ilyen beteg, olyan kis bagyadt szegenykem estere, tobbet is alszik,mint maskor es mar kezd hianyozni a kis izgo-mozgo, soha meg nem allo Vivi!

Jo ejt mindenkinek es kellemes, napos hetveget kivanok!

 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy csak most reagálok, de szerencsére nálunk ma egész nap sütött a Nap, 2 órája meg valami gond volt a hálózattal, ennek köszönhetően csak most kerültem netközelbe.

Ole85: hát remélem, igazam lesz, és akkor már tényleg nem kell sokat várni arra, hogy Vivi rendbejöjjön! A bágyadtság lehet magától a láztól is. Ha hétfőig nem csökken a láz, vagy más tünetek is jelentkeznek (légúti tünetek vagy hányás-hasmenés, illetve bűzös vizelet), akkor viszont meg kell vizsgáltatni illetve gyógyszert kell neki adni-de én bízom benne, hogy erre nem fog sor kerülni, így, hogy még azért anyatejet is kap, védettebb a fertőzések ellen. Mindenesetre küldöm a pozitív energiákat :D !

Egyébként ha holnap nem jelentkezek, előre is boldog 7. hófordulót nekünk :lol:!

Lida v.: örülök, hogy jól indult a munkakezdés, és hogy Bence is jól alkalmazkodik, csak így tovább :D !

Nekünk jó sűrű napunk lesz holnap, megyünk Anyuékhoz, este pedig a páromat ünnepeljük, Névnapja lesz.

Minden jót jó éjszakát!
Viki
Kép
 
 


Hello!

Jelentem Bonci a saját szobájában alszik!! Ma délelőtt átköltöztettük, vagyis igazából csak a kiságyat cipeltük át a hálónkból az ő szobájába! Eddig minden ok! Délelőtt is aludt az új helyén 1,5 órát, meg most is már fél órája alszik (nála ez már jónak számít!)!
Remélem éjjel se lesz gond, bár a tegnapi éjszakánál csak jobb lehet bárhol is alszik! Nem tudom mi volt vele , de fél óránként felkelt! Nem éhes volt, mert igazán nem evett, csak kicsit nyammogott a cicin, nem fázott, mert vastag takaróval is betakartam. A pelust is kicseréltem, pedig éjjel nem szoktam. Fél óránként megébredt nyöszörgött kicsit, fészkelödött, forgolodott, kivettem, kapott kis cicit és visszaaludt!
Hajnalban olyan 3-4 körül elaludt és akkor végre aludt 3 órát egyhuzamban!
Mi lehetett vele, nem tudom, de én már nagyon nehezen viselem ezeket az éjszakákat! :cry:

Viszont aminek nagyon örülök, hogy végre itt a jó idő!!!
Tegnap egy barátunknál kerti sütögetésen voltunk. Boni is jól bírta, 1,5-2órát elvolt utána kezdett nyügösködni, ugyhogy eljöttünk, persze a húsit így már nem tudtuk megvárni!
De így is szép teljesítmény tőle hogy addig bírta úgy, hogy nem végig az ölembe volt!

Na ébredezik a hölgy, megyek!
Sziasztok
Vendég
 


+
Vivinek jobbulást!!

Viki: az én páromnak is ma van a névnapja! Norbert!

Lida: már akartam kérdezni, miért mütötték Bencét? Mi baja volt?

Na pá
Vendég
 


Sziasztok Lanyok!

Viktim! Igazad volt! Valoszinu, hogy haromnapos lazunk volt, mert szombatra egyik percrol a masikra lement a laza es vasarnap reggelre tele lett a hasa es a hata piros pottyokkel! Es ma reggelre az arcan is megjelentek, ugyhogy elvittem a dokinenihez, aki azt mondta hogyha lesz laza menjunk vissza, ha nem akkor pedig el fog mulni magatol! Nagyon remelem! :D A kedve kulonben ehhez az idojarasvaltozashoz kepest jonak mondhato! Koszonom a segitsegedet! :D :D :D
Mumuska! Orulok, hogy minden rendben volt a koltozessel! Sajnalom, hogy nyugos ejszakatok volt! Az elejen amig Vivi pici baba volt es ketorankent evett, meg sem kottyant, hogy szinte egesz ejjel nem aludtam, de mostmar engem is megviselnek a nyugos ejszakak! :oops: Remelem jobb ejszakak jonnek ratok es rank is!


Mi tegnap keresztelon voltunk, Vivit is elvittuk egy kicsit, jokedve volt, nem akart aludni, csak bameszkodni es az asztalt verte a kanalammal!

Sziasztok! Tovabbi szep napot!

 
 


Viktim!

Nagy lanyaink vannak!!!! :D Mar elmultak het honaposak! Utolag is boldog het honapos szulinapot nektek is!

 
 


Sziasztok!

Mumuska: költözéshez gratulálok, rossz éjszakák husss :D ! Párodnak nagyon boldog Névnapot kívánok, utólag is :D! Éljenek a Norbertek :D, :D, :D!

Ole85: örülök, hogy Vivi, jobban van, és annak is hogy tudtam segíteni :)! Ha a pöttyök nem múlnak, vagy több lenne, akkor lehet adni 2 x 1 ml Calcimuscot, de általában nem kell külön kezelés. Köszönjük szépen a köszöntést! :D

Tegnap jó napunk volt, Timike nagyon aranyos volt Anyuéknál, nem sírt, sokat gagyorászott és megmutatta, hogy mennyit fejlődött. Anyu el volt tőle ájulva, még sírt is a meghatottságtól. Este a hazavezető út volt kicsit rossz, akkor már nyűgös volt, sírt, ráadásul több helyen útfelújítás volt, így még dugóba is kerültünk :evil: . Szerencsére miután hazaértünk, hamar elaludt, és csak 1x ébredt fel éjszaka.
Egyébként észrevettem, hogy egyre akaratosabb a kisasszony! Ha valami olyan dolog kell neki, amit nem szabad a kezébe adni, és elvesszük tőle, keservesen sír-eddig legalább el lehetett terelni a figyelmét valamilyen játékkal.

Minden jót, további szép napsütéses napot kívánok!

VikiKép
 
 


Sziasztok!

Mar egesz jol vagyunk! A hasarol es hatarol teljesen eltuntek a pottyok, mar csak az arcan es a laban vannak! :D Teljesen lazmentes! :D
Viktim! Olyan aranyosak birnak lenni a nagyszulok, ahogy gagyorasznak es magyaraznak a csopp kis unokajuknak- latom ez nalatok is igy van! Nalunk Vivi az elso unoka az en szuleimnek es a ferjem szuleinek is! Kepzelhetitek mi folyik otthon, amikor hazamegyunk hozzajuk! Szetszedik!!! :lol:
Vivi is egyre akaratosabb. Jatekot elvenni tole.....lehetetlen....nem usszuk meg konnyen! 8) Es persze neki is mindig az kell, amit nem szabad odaadni neki: asztalnal minden: kes, villa, tanyer kajastol, papir amit szettep es megenne, mobil es stb. stb.....

Na de megyek, jo ejszakat mindenkinek!

 
 


Sziasztok!

Ole85: látszik, hogy "teljesen" egyidősek a gyermekeink-amit Viviről leírtál, az Timikére is egy az egyben igaz :D . Egyébként nálunk is mindenhol ő az első unoka!
Nagyon örülök, hogy a gyógyulás útján vagytok :D :D :D !

VÉGRE ITT A NYÁR!!!HIPP HIPP HURRÁ! :D :D :D

Ma voltunk bent anyósom munkahelyén (irodában könyvelő), és Timike nagyon jól viselkedett, nem sírt, sőt mosolygott, gagyogott. Mindenkinek nagyon tetszett, sőt ketten még kézbe is vették, és akkor sem volt gond-valószínűleg az is közrejátszott, hogy azért mi is ott voltunk és végig látott engemet és anyósomat is. Csak akkor volt sírás, amikor hazaértünk és megéhezett.

Minden jót, jó éjszakát!

VikiKép
 
 


Sziasztok!

Lanyok! Ti mikor viszitek a gyerkocoket setalni? Eddig mi 10-11 fele mentuk setalni,de ebben a melegben sajnalom szegenyt kivinni, igy ma mar 9-kor kimentem vele es most ertunk haza! Csak igy meg az a baj, hogy seta kozben alszik, itthon pedig nem :cry: ,pedig nagyon jo volt meg az a kis ido is, hogy valamit csinaljak itthon :oops: Nem tudom mit tegyek???

 
 


Sziasztok!

Ole85, jó hogy Vivi meggyógyult végre! Szerencse, hogy tényleg csak 3 napig tart ez a betegség. Ami a sétát illeti nálunk az a helyzet, hogy mi is korábban visszük ki mostanában Bencét (anyuék hétköznap, én meg hétvégén), olyan 9 körül, illetve ők többé kevésbé kint vannak vele a hűvösben, nagy kertjük van. Délután pedig ebéd stb után én megyek vele sétálni, játszótérre nagyságrendileg úgy 5 után.

Viki, ismerős ez a játék után sirás! Bence is ugyan ezt csinálja! Nem tiltok neki meg mindent, pl az engem nem zavar ha az újjával belenyúl a kajába, vagy maszatos száját belém törli, de ami veszéjes lehet neki azt persze nem engedem. És hát neki sokszor az kell ami éppen veszélyes... A poharat vagy az üveget csak akkor foghatja amikor én is fogom, de persze neki úgy kellene, hogy ő egyedül fogja! :)

Mumuska, ami Bence műtétjét illeti, azért operálták meg mert valami kis ciszta keletkezett az bal heréjén, és ettől kicsit meg is csavarodott a herevezeték (lehet, hogy nem így mondják, nem tudom), bedagadt szegénynek, lagalább dupla akkora lett mint alapállapotban, ráadásul majd' 40 fokos láza is lett. Bevittük éjjel a kórházba, mindjárt ott is fogtak minket, és mindjárt meg is műtötték. Mivel a doki a szomszédunk, reggel haza engedett minket, örültünk is neki. De sajnos komplikációk adódtak. Az volt, hogy mivel a jobb veséje nem működik neki, a balt nagyon vigyázzuk, azért nem tudtak neki olyan antibiotikumot adni ami a leghatásosabb lenne, az ugyanis káros a vesére. Csak reménykedni tudtunk hogy nem kap semmi fertőzést. Hát nem tudom fertőzés volt-e vagy mi, de 3 napra rá megint bekerültünk éjjel, mert megint megdagadt szegénynek, megint belázasodott, megint megműtötték. Hát ez az időszak borzasztó volt. A legrosszabb az volt, amikor keresték a vénáját, hogy beszúrják a tűt amin keresztül megy majd az altató. Vagy 10szer szúrták szegényt mire sikerült találni megfelelőt, addig az én kicsikém ordított, én meg sírtam.... :cry:

Na, jó hosszú lettem... megyek, mert mindjárt itt a párom, és ünnepelük! Ma van ugyanis az 5 éves évfordulója annak hogy együtt vagyunk! :D

Jó éjt!

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!

Lida v.: gratulálok az évfordulóhoz, Bencének pedig utólag is a hófordulóhoz :D :D :D -most látom, hamarosan 1 éves lesz!

Séta: pont ma gondoltam én is, hogy az UV veszély miatt át kell ütemezni az időpontokat-eddig én is pont 11-12 körül vittem Timikét sétálni, illetve 15 óra után. Mostantól 11 óra előtt, 15 óra után, illetve még az esti fürdetés előtt 1/2-1 órával viszem ki. Nálunk a napközbeni alvás nagyon változó, általában Timike is séta közben alszik. Az otthoni teendőket sajnos én nem tudom másképp csinálni, csak úgy, ha Timikét mindenhová magammal viszem a hordozóban, hogy lásson. Bár azt vettem észre, amióta ülni tud, sokkal jobban eljátszik egyedül is a kiságyban (de napközben csak akkor hagyom a kiságyban, ha nagyon muszály, illetve ha alszik). Most éppen járókát szeretnénk neki venni.

Jó éjszakát Mindenkinek!

VikiKép[/url]
 
 


Sziasztok!

Lida! Nagyon sajnalom ami Bencevel tortent, remelem mostmar minden rendben lesz! Az evfordulohoz pedig nagy gratula! :D Nekunk is most volt junius 4-en az otodik hazassagi evfordulonk ( sajnos mi kulon voltunk: En Vivivel otthon, apa pedig Budapesten :cry: )


Hat az en lanyom mar ket napja eleg nyugos! Most szerencsere visszaaludt szopi utan :D Valoszinleg szokatlan meg neki ez a hirtelen nagy meleg! Eddig mi ketszer setaltunk, de lehet hogy nekunk is haromszor kellene, hogy egy kicsit megnyugodjon :? Van egy kritikus pont delben es egy masik negy korul, amikor nem tudok mit csinalni vele! Almos, mert latszik rajta, de nem akar aludni, a jatekai mar nem erdeklik es csak kuncog :roll: Lehet hogy meg apa hazaerkezese elott elmegyunk egyet setalni, az valoszinuleg megoldana a negyorasi nyugit! :D
A hordozot Vivi nem szereti sajnos, kisebb koraban ugy ahogy elvolt benne egy-egy tiz percet, de mostmar meg otot sem akar benne maradni :cry: Ulve o is szeretne, csakhogy o meg nem tud egyedul felulni, ezert nem szivesen ultetem, csak egy-egy kicsit! Na kibirjuk valahogy, hatha ma mar jobb napunk lesz! Este beszamolok!


Szep napot!

 
 


Sziasztok!

Latom ma meg nem jartatok erre!
Jo hirem van!!! :D Mara a nyugossegnek se hire, se hamva nem maradt! :lol: Egesz nap jo kedve volt, kuszott, kacaraszott, gagyogott, jokat evett es eleg jol aludt is! :lol: Uhhhhh......nagyon orulok,hogy visszanyerte a regi formajat!

Aludjatok jol,pusziiii!

 
 


Sziasztok!

Lida: akkor szegény Bencének nem indult túl jól a kinti világ! A lényeg hogy már túl vagytok rajta és jól van!

Nem okozott Boncinak nagy problémát a külön szoba! igazábol semmi változás nem történt, még mindig felkel éjjel 4× 5×!
Napközben elég változó mennyit alszik, tegnap egész nap összesen aludt 1órát! Ma délelőtt 1.5-et meg most is 1órája alszik!
Nálunk semmiféle rendszer nincs semmibe, nincs még kb napirendünk se! Így sétálni is összevissza megyünk! Azért most ebbe a kánikulába probálom tartani, hogy 11-15 óra között ne menjünk!

Boni legújabb játéka a cumi! Ő nem cumizott eddig,( mondjuk nem is bánom!) most is inkább csak játszik vele, forgatja, nézegeti, bekapja minden iránybol, sokáig elvan vele! A másik ami nagyon leköti a Bebe tv! ismeritek? Kimondottan ilyen kicsiknek valo bárgyu kis mesék mennek rajta egész nap! Persze nem nézi egész nap, de néha jo hogy leköti a figyelmét 10-15 percre valami!

Ti már mentek idén strandra vagy uszodába? A Balatonba már bevihetem Boncit?

Na sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Mumuska: cumi ügy ismerős nekem is, ha nem is pont úgy, mint nálatok. Bence ugyanis cumizik (bár mostanában csak alváshoz használjuk szinte), de cumisüvegből nem ivott még. Nem rég megtalálta a cumisüveget amit mindenesetre vettünk neki annak idején, és úgy eljátszott vele, forgatta, ütögett, szájába vette, szopogatta stb, hogy azóta is a játékai közt hagytuk :).

Ma megvettük Bencének az első kiscipőjét. Nem tudom ti hogy álltok hozzá a dologhoz, annyi ellentétes információm van. Viki neked mi a véleményed, mikor kell a babának megvenni az első kiscipőt? Nálunk sz orvosok nagyrésze még a "betonkeménységű" ortopédcipőkre esküszik (cicibán stb), de itt-ott hallani a puhatalpú cipőkről is (ami nekem nagyon szimpatikusan hangzik, de itt nem találni olyat sajnos) Néztem az interneten hogy lehetne Magyarországról rendelni, de nem lehet.. :(

Sokan mondják, nem kell elkapkodni a cipővásárlást, az első lépéseknél még nem szükséges. Bence most már bárhol feláll (és folyton feláll :) ), kapaszkodva lépeget mondjuk az asztal körül, az asztaltól hátrafordulva "átlendül" a fotelig. Kis díszszandálban szokott lenni, ami nem igazán jó semmire. A páromnak bokasülyedése van, és úgy vettem észre hogy Bencének is picit furán áll a jobb kis bokája (lehet ez genetika?), ezért gondoltam jobb ha valami tarta a kis bokáját. Relative puha talpú bőr cipőcskét vettük, ortopéd betéttel stb ahogy "kell". persze kint a füvön továbbra is mezítlább hagyom had edződjön a lábacskája, de amikor a városba megyünk sétálni, játszótérre stb, akkor csak jobb ha normális cipő van rajta, nem? Ti mit gondoltok? Viki, lehet hülye kérdés, de a cipőt itthon, szobai körülmények között is hordani kell, vagy inkább csak mezítlább legyen bent?

Megyek most már aludni, reggel majd nehéz lesz felkelnem... Jó éjt!

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!

Cumi: Vivi az elejetol cumizott, ugy gondoltam, jobb , mint az okle, de mara magatol leszokott rola es mar csak elalvasnal hasznaljuk,akkor is azert mert ha cumi van a szajaba nem dorzsoli olyan kegyetlenul a szemet, mint nelkule!
Egyebkent Vivi jatekai kozt is van egy vumisuveg is, egy tanyer, egy fel literes flakon....nagyon szereti oket! :D

Cipo: nem tudok meg hozzaszolni, de legalabb ha eljon az ideje mar tudni fogom, mit hogyan es mikor kell csinalnom!


Hu de meleg ejszakank volt!!! :roll: 29 fok volt lefekveskor es egesz ejjel nyitott teraszajtonal sem ment le a homero 27,1 fok ala!!!! :evil: Nem is aludtunk tul jol! Vivit ahanyszor betakartam, annyiszor takarozott ki...egyszer sem ebredtem ugy, hogy rajta lett volna a takaroja!

 
 


Sziasztok, jó reggelt Mindenkinek!

Cumi illetve cumisüveg: Timike is inkább játéknak használja azokat, főleg, hogy most már szerintem készülődik a foga (kb. 2 hónapja azt gondolom :? ), előszeretettel rágcsálja mindenhol (nemcsak a cumi részt). Itatni is inkább kanállal illetve pohárból itatom, mert a csőrös pohár műanyag részét csak rágcsálja és így a víz nagyrésze mellémegy.

Cipő: én egyelőre még nem használok, pláne, hogy ilyen jó az idő. Szerintem a keménytalpú cipőt elég akkor elkezdeni, ha már megteszi az első lépéseket, addig elég a puha mamusz, vagy bőrcipő.
Lida v.: szerintem egyelőre elég a cipőt csak sétához illetve a játszótérre felvenni, pláne, hogy itt a meleg.
Azt hiszem, majd erről már én is többet tudok nyilatkozni, ha meglesz a saját személyes tapasztalatom.

Balaton, illetve fürdés téma: ezen már én is gondolkodtam, idén még elég óvatos leszek, ha minimum 24-25 fokos lesz a víz, akkor egy kicsit a lábát belemártom, illetve lemosdatom.

Na és most magunkról egy kicsit: amennyire vártam a jó időt, most a változatosság kedvéért épp azért fohászkodom, hogy legyen egy kicsit hűvösebb-tudom szörnyű vagyok, de ez a hőség teljesen kikészít minket. Timike már 2 napja elég rosszúl alszik, 1-2 óránként felsír éjjel 1-2-ig, utána még hajnalban is 1x, reggel pedig már korán felébred. Ennek következményeként már eléggé zombi vagyok. Ráadásul tegnap este az agyalágyult, bunkó, őskövület szomszéd :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:, amikor már épp szellőztetni akartunk, elkezdett égetni az udvaron- legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy "Csak nem fázol?".
Azért, hogy valami jót is írjak: tegnap óta Timike igaz segítséggel, de már feltérdelt .

Ja, Ole85, örülök, hogy Vivi újra a régi :D !

Sziasztok, szép napot Mindenkinek!

VikiKép[][/url]
 
 


Sziasztok!

Ugy latszik ez a meleg minden babat megzavart!!! :evil: Egy masik topikon mar szerda ota ez a tema, hogy milyen nyugosek lettek a babok! Szerencsere Vivi mar ket napja jol viselkedik! Sot!!!! :D

Balatont reggel kifelejtettem: mi iden meg nem megyunk Balatonra se es strandra sem ,mert nem kaptuk be fel eves korba a nem kotelezo, de ingyenes ( azt hiszem tudogyulladas ellen??? :oops: )vedooltast>Azert nem kaptuk meg, mert feleves korba harmat kellene kapjon , egy evesen viszont eleg egy. Igy megbeszeltuk doktor nenivel, hogy akkor kapja meg, de igy iden meg nem ajanlotta a strandot!

Viktim! Az ejszaka nalunk is igy telt! Ahanyszor felebredtem mindig ki volt takarozva a kis draga, o is nyugtalanul aludt meg mi is. Allitolag jovo heten lesz egy kis lehules :lol:

Addig is kellemes hetveget!

 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: