Sziasztok!
Most csak a zenebölcsi erejéig.
Az odajutásnál volt egy kis izgalom, néhány járókelő sarkáral való rálépés babakocsi kereke által, és egy kis kalamajka. Amolyan boo féle megmozdulás, csak extra lightos.
A bölcsi kicsit érdekes volt.

Négyen voltunk. Ebből kicsidodi barátnője, kicsidodi és én. A negyedik egy Viki nevű ovis kislány, aki mindig mást szeretett volna csinálni, mint az óvólány (

kb. 28-29 lehett, szerintem

)

.
(Nem tudom, hogy mi lett volna, ha mi hárman nem megyünk.

Mindegy. )
A lényeg, hogy az egész tulajdonképpen nem más, mint amit az ember is el tud járszani otthon a gyerekével.

Mondókázik, énekel neki, lovagoltatja, "hangszereket" (fakanál, evőkanál, csörgő) ad a kezébe, és együtt vidámkodnak. Ennyi.
Az egyetlen különbség, hogy közösségben történik mindez (ami vagy jó, vagy nem, attól függően, hogy milyen a gyerek habitusa), és egy mittudoménki tartja.
Ez a jányka a tipikus teátrális előadás módban nyomatta: jóóóóó hangosan beszélt, laaaaaaaaaasssssssssssssssaaaaaaaaaaaaannnnnnnnn, végig roppant nyásjas stílusban. (Az ovis kislányt nem tudta leszerelni

). Kicsidodi

fejet vágott, hogy minden óvónő így beszél?!

Mondtam neki, hogy igen

. (A
kellést nem arra mondtam, hogy kirúgják az állásából, ha nem ilyen módon kommunikál

hanem, hogy nem küldheti el jó messzire Pistikét, aki nem hajlandó szótfogadni, és már felgyújtotta a fél óvódát. Max. vízért mehet, a felmenőit meglátogatni nem.

)
Kicsidodi kapaszkodj meg! A gyerekek szeretik ezt a stílust.

Minden gyerekkoncerten, bábszínházban, és hasonló rendezvényeken ugyanez van:
- Jajjjjjjj, jajjjjjjjj gyerekek! Eltűnt a labdááááááááám. Nem láttátok valahooooooooooool? Az előbb még itt voooooooooooooolt.
-
Gyerekek egymás szavába vágva kiabálnak, némelyikük az önkívüli állapot határán
- Hoooooooool? Jobbrrrrrrrrrrraaaaa? Baaaaaaaaalra? Neeeeeeeeem? Sajnos, már nem hallok jól.

Elmondanátok nekem még egyszer?
-
Gyerekek részéről reakciót lásd fentebb, plusz 50 decibellel hangosabban
-
Ezt még vagy háromszor eljátsszák, és akkor mindenki eksztatikus örömmel állapítja meg, hogy megvan a labda
Ez már csak így megy. Nem azért van a lassú, hangos, de nyájas beszéd, mert infantilis a néni vagy a gyerek, hanem mert az ő figyelmüket ezzel lehet a leglátványosabban, legkönyebben megragadni.

(Ez olyasmi, mint az építőkocka. Minnél kisebb egy gyerek, annál nagyobbak, mert a szem és kéz koordinációja, a finom mozgások még nem annyira kifinomultak. De ahogy nő a gyerek, annál inkább finomodik, és a végén már az egészen pici legóval is tud játszani. Nem figyelted még meg?

)

a gyerekem már nyolcadjára jött ki, hogy nem akar aludni. De akarsz!
