Jó reggelt!
Hát ez a Zina tényleg gyönyörű
JUba, remélem, hamar hazamehettek, akár már ma, és minden rendben lesz
Fleur,
Gyors gyógyulást kívánunk
Kazán - az nekünk is pukkant el, hogy utáltam
Emese, nemsokára kifelé fogtok csomagolni, az már jobb lesz
Szóval mindent bele, már nem tart sokáig
Rólunk: sikeresen hazajöttünk tegnap. Mikor mondtuk Rugónak szombaton, hogy elutazunk, pakoljuk a bőröndöket, előhúzta a matracot, és pakolta volna bele a bőröndbe. Azt hitte, nyaralni megyünk
Túl vagyunk a nagy jubileumi ünnepségen Gáborék falujában, jól megmutogattuk magunkat a focipályán, szétosztottuk az ajándékokat, amiket hoztunk Go-ból. Hazafelé megálltunk Egerben a nagyobbik bátyáméknál. Hanga viszont éppen aludt.
Rugó még mindig utál fürdeni

Ketten mossuk meg.
Henivel mi történt? Lassan egy hete nem jelentkezett be.
Rugó ma kakaót reggelizett, megivott két pohárral.
Ja, és megvolt az első éjszakai kimaradásunk otthon. Rugót elaltattuk, és együtt kimentünk a kocsmába beszélgetni a régi haverokkal. Anyósom addig vigyázott Rugóra, vagyis ha felsírt volt, akkor felhív engem, ha nem nyugszik meg. Így én nem ittam, hogy gyorsan hazajöhessek autóval. De végül is egy óra körül már otthon voltunk
Reggelizek
