Apro a képek alapján a születése után az volt az elsö benyomásom, hogy no lám, a ded tiszta anyja!

Aztán napról napra változik, így a benyomás is...
Tej nekem a 3. nap körül rémlik.
A higiéniailag katasztofális barátnöm a változatosság kedvéért megint terhes, persze ki tudja meddig, lehet, hogy megint kegyes lesz a természet mindannyiunkhoz. Rosszindulatúnak hangzik, de szerintem nem való több gyerek neki, mert 190-es vérnyomással, egy tablettával, ami erre jó, de magzatkárosító és még sorolhatnám, nem túl jó kombináció. A fogantatás környékén pl. berúgott egy kicsit, koktélozni voltak barátokkal. Aztán a strandon levágta a középsö ujjáról dinnyeszelés közben a teljes ujjbegyéd, dde senki se vette észre és nem is kereste, így visszavarrni se lehetett. Most minden nap kötözésre jár. Aztán tele van gennyedö sebekkel, mert ugyan kezet nem mos, a körmét rágja és allatokat simogat, mindent elkapar és felülfertöz. Borzalmasan néz ki. A súly is megugrott megint felfelé, hatalmas kezd lenni és csokin él. De ha az én kritizálásomról van szó, akkor abban nagyok. Én ebbe nem merek belemenni, ha körömrágás közben kapom, figyelmeztetem rá, de erre az a válasza, hogy csak a bört rágja, a körmét már hónapok vagy hetek óta nem, ehhez képest a körme alig kukkol ki. Tegnap pl. Pforzheim-ban voltunk az ingyesen vadasparkban. Nagyon szupi hely, ingyenes (adományokból él) és sokkal szebb, mint mondjuk a budakesziben lévö. Ök kitalálták, hogy nekik 5-kor menniük kell, mert 6-ra otthon akarnak lenni, vacsi, fektetés, aztán hogy mi a gyerek bioritmusa, az mindegy. Ha két-három órát fekszeik nyitott szemekkel az elsötétített szobában, az jobb szerintük,mintha mi a gyerekeket igényük szerint fektetjük nyáron este 10-kor. Mi 8-ig voltunk ott, megvacsiztunk a szabadban, az autóban elaludtak, itthon tusolás, fogmosás, pizsi és be az ágyba.
Mindenki másképp csinálja, csak néha felidegelnek apróságokkal. Pl. leültem a padra, jellemzöen nem a férja adta át a helyet, vagy a barátnöm öccse, hanem ö maga. Jön a lánya, leteszi magát közém és a nagybácsija közé és a lábát az ölembe rakja. Mondtam neki, hogy ezt még a saját gyerekeimtöl se türöm, így ha lenne oly szíves. Vagy feláll bombomért és a papírját eldobja, a nagybácsi kéri, hogy dobja ki, egyet kis is dob, de a többit mi szedtük össze elmenetelül után. S még sorolhatnám. Most pár hétig mentesek voltunk tölük, két hét múlva mennek nyaralni, akkor nekem kell minden nap átmenni az állatokat etetni.
Megyek, mert Enit még el kell indítanom. Bocsánat a kifakadásért, de a rossz türöképességemhez a párom viselkedése nagyon hozzájárul. Ki van égve és családmentes regenerációra vágyik. Mondtam neki, hogy akkor mehet egyedül Pestre, de ö inkább az intelektuális barátjához menne Prágába, annak van egy lepukkant középkori vára, oda vissza tud vonulni. Hát menjen akkor isten hírével, mást nem tudok tenni, mint elengedni, mert így nem mehet tovább, annyi szent. Bármit mondok neki, mindent támadásnak vesz, de hogy ö napi szinten hányzor gázok kinek-kinek a lelkébe, az fel se tünik. A gyerekeket így is magam látom el. Szerinte pl. túlzottan a gyerekekre van az életem beállítva, rá semmi idöm. Ezt megcáfolnám annyiban, hogy ha itt is vagyok mellett és lenne idönk beszélgetni, akkor sem velem trécsel, hanem vagy hallgat - hiába kérdezek - vagy valamelyik barátjával folytat órás telefonokat elhanyagolható dolgokról. A gyerekekre ilyenkor is fél füllel figyelni kell, hiszen balesetveszély bármikor adódhat és tudnunk kell, mi történt ill. mi az, ami elkerülhetö egy kis odafigyeléssel. Ettöl pl. mindig kiakad, mert reggelenként bezárom az ablakokat résnyire, nehogy Dönci pl., aki imád felmászni az ablakhoz és nézelödni, kiessen. Ugyanez van napközben is, ö kitárja az ablakot, én megkérem, hogy ezt ne tegye vagy legyen a közelben, de ö nem ad ilyesmire, szerinte nem történik semmi. Hát eddig nem is, de elég, ha egyszer megtörténik...
Szerinte én túl ovatos vagyok, szerintem meg körültekintö. Nem csavarom vattába a gyerekeket, de rációval élek és nem teszem ki öket feleslegesen veszélynek. Hát olyan nagy bün ez?
Szóval nem tudom hogyan tovább, a párom ki van teljesen égve, velünk nem tud sokat mit kezdeni mostanság. Szombaton pl. megígérte, hogy utánunk jön. De. a faluban volt Eninek a tornacsoportjával fellépése, oda mentünk. Nem jött, mert ö rosszul érzi magát. Aztán lementem velük a városba arra az egy évben egyszer megrendezésre kerülö barkácsolós gyereknapra. Hát a barkácsolós ajánlatok nem voltak idén már meg, a nagyobb és nagyvonalúbb cégek se voltak jelen, de így is jól éreztük magunkat. Éppen odaértünk, amikor elkezdett szakadni az esö, beültünk hát a lego sátorba játszani, de az meg ránkborult, mert a víztöl megállt a kompresszor és légvárként összedölt az egész egy szempillantás alatt. A második zuhanynál aztán elszakadt a cérna nálam, vizesek voltunk és fáztunk, a gyerekek nálam kerestek meleget, de honnan, így felhívtam a páromat, hogy el tudna-e minket hozni. Kötötte az ebet a karóhoz, de hogy így nem megy, meg úgy nem megy, kidobtam a vonalból és elballagtunk az esöben a legközelebbi metromegállóig. Baromi dühös voltam rá, mert ha neki kell segítség, akkor rögtön ugorjak és a nem konvencionális utak is pont jók, ha nekem kell, akkor a biztonság kedvéért szarban hagy. Persze nem újdonság, meg én vagyok a marha, hogy én öt sose hagyom veszni , de mégis nekem kell hallgatnom, hogy milyen ilyen meg olyan vagyok.
Hát ennyi a kálváriám. Biztos azért vagyok ingerült, mert már csak pár hetem van vissza és nagyon magamra vagyok hagyatva, mindenki elutazik, de mi maradunk.
Mentem is, nem rontom a rosszabbik kedvemmel a hangulatot.
Puszi: én