Sziasztok!
Mi bizony letörtünk mint a bili füle. Szerdán már írtam, hogy felkészítjük a lelkünket az esetleges kudarcra, de úgy látszik nem sikerült. Titkon én is nagyon bíztam a sikerben. Mint
Moncsigusz írta, már a herpeszben sem bízhat az ember!
Csütörtök délután Jucus haza viharzott, hogy valószinűleg baj van. Aztán sírva mondta,hogy megjöttek a vörösök. Gyorsan leszaladtam egy tesztért, mert a vérzéstől még nem vész el minden remény, de amikor megcsináltuk, láttuk, hogy késő. Csütörtökön Dévisz elérhetetlen volt. Péntek reggel telefon, érjünk fel kilencig. Gyöngyi volt a pultnál, mosolyogva fogadott minket, hogy ugye sikerült. Mondtuk, hogy nem, megjöttek a vörösök. Ő is rögtön tromfolt, hogy az még nem jelent semmit, de amikor mondtuk, hogy negatív lett a teszt, neki is elnyúlt az arca. Mikor sorra kerültünk, Dévisz széles mosollyal fogadott minket, neki is mondtuk a tesztet, akkor ő is lekornyadt.
Jucus letámadta, hogy azonnal folytatni akarjuk, azt mondta, semmi akadálya, pedig én azt hittem tiltakozni fog. Megnézte az induló tüszőket, vannak szép számmal, 6-7.
Elmondta az új kötelező vizsgálatokat. Rögtön tudtuk, hogy mindegyik felesleges. Nyilván a TB így akar szeletet kapni a tortából, hogy előír még pár kötelező vizsgálatot.
A petevezeték átjárhatóságira rögtön mondtam, hogy MRI, mert minek kínozzák meg szegény Jucust teljsen fölöslegesen, másrészt teljes képet ad az egész kismedencéről mindenestül, pontosabbat, mint a CT.
Az szerintem előbb lesz nyilvántartva, hogy egy orvos hány beteget küld el fizetős vizsgálatokra és, hogy ezzel mennyi plusz pénzt csinált, mint az, hogy én mekkora összeget fizettem be a TB-nek.
Dévisz elmondta, hogy valószínüleg az életkorunk miatt, valami génhiba lehetetett a piciknél, ezért nem ágyazódtak be. Az egész folyamatot ahhoz hasonlította, hogy egy garázsba beparkolnak egy csomó Moszkvicsot, feltöltik üzemanyaggal és várakoznak hosszú-hoszú éveken át. Aztán bemennek és megpróbálják beindítani a kocsikat. Van amelyik indul, van amelyik nem.
Amikor egy kiscsaj létrejön az anyukájában, van hétmillió tüszője. Amikor világra jön, már csak négyszázezer. Szóval rohamosan fogynak! Nincs mit tenni, próbálkozni kell, indulnak-e vagy sem. Minél többet indítunk, annál valószinűbb, hogy rátalálunk egy olyanra, ahol beindul a motor.
Jucusnak van egy barátnője, ugyanabban az évben születtek. Az elmúlt fél évben kétszer volt abortusza! Ennyit az elméletekről és az időről.
Nagyon köszönjük, hogy ennyien drukkoltatok nekünk! Ez volt az első hivatalos próbálkozásunk. Sok erőt merítettünk a biztatásaitokból, tanácsaitokból! Nem adjuk fel!
Bízunk a sikerben! Mindannyiunk sikerében!!!
Sajo