Évi! Köszi a bíztató szavakat, jólesik!
Te is tudod, milyen volt az, mikor nekem pl. a 31. héten azt mondták, szigorú ágynyugalom, mert előbb jöhet... Akkor féltettem, nehogy baj legyen, de ahogy beléptünk a biztonságos hétbe, és azóta is semmi, akkor meg azért aggódok.
Nálunk max. 40 hét+7 napnál indítanak, de ha egyszer bekerülünk, akkor már olyan érzésem lesz, hogy nem vagyunk képesek rá, hogy magunktól.

És akkor már a szülőszobára kell járni nst-re, ahol csak azon szomorkodnék, hogy ó mennyien szülnek, mi meg még mindig nem...

Szeretném, ha megadná anyukájának azt az érzést, hogy itthon kell szólni az apukájának, hogy Tomi, mennünk kelll...

Szeretném átélni az izgalmat, hogy készülődünk, indulunk, becsengetünk... Jó híreket kaptam és elkezdtem bizakodni!!! De Te is tudod, milyen reggel arra ébredni, hogy még mindig nem.

Mikor már olyan nagyon nagyon várjuk, úgy felkészültünk a szülésre, a nagy találkozásra!!! Apája is próbálja kicsalogatni, dehát...
Próbálok vidám lenni, de annyira felkészültem már rá, milyen lesz, hogy hopp elfolyt a magzatvizem vagy elindultak a fájások, menni kell, az az izgatottság, és mégse jön, pedig úgy várom...
Na megyek tényleg, Tomi most próbál megvigasztalni, múltkor is sikerült neki.
Tudom, hogy akkor jön, mikor ő szeretne, csak ha egyszer már megtalálta a kijáratot, akkor nem értem, miért nem nyitja ki, hogy kibújhasson, hiszen már az életünknél is jobban várjuk!!!!!!!
Már nagyon nagyon szeretnénk meglátni, megölelni, megpuszilni, mint mindenki itt közöttünk, tudom.